A Szovjetunióban már végeztek előrenyilazott szárnyú repülőgéppel kísérleteket, Pavel Cibin tervezőirodája foglalkozott az C–1 típusjelű (ЛЛ–3, летающая лаборатория, változatjelű azaz „repülő laboratórium”) kísérleti rakétameghajtású repülőgéppel az 1940-es évek második felében. A NASA is folytatott kísérletet az előre nyilazott szárnyelrendezéssel (X–29), azonban kutatási eredményeik szerint a mellső szárnybekötéseknél fellépő nyíró-csavaró igénybevételekre nem lehet gazdaságos megoldást megtervezni (a második világháború előtt a lengyelek folytattak ilyen kísérleteket, a háború végén pedig a Junkers Ju 287 bombázója lett a későbbi kutatások alapja).
A gép felsőszárnyas, kéthajtóműves, kacsaelrendezésű és hátsó, kombinált magassági kormányokkal rendelkezik, triciklifutóművel van felszerelve. Szerkezeti anyagai nagymértékben szénszálas kompozitból állnak, vezérlőrendszere digitális (fly-by-wire). Maga a fejlesztési munka 1984-ben indult a Szovjetunióban az X–29 mintájára, azonban a SZU összeomlását követően megtorpant. A kutatás-fejlesztés racionalizálását követően a konkurens MiG 1.44-gyel közösen az 5. generációs PAK FA kutatási alapjait képezik.
Galéria
A Szu–47 Berkut felülnézete. Jól látható az előrenyilazott szárny és a kacsaelrendezésű magassági kormány