Sztereó hangzás

Az Audio Fidelity Records második sztereó próbalemezének címkéje és borítója, 1958 körül

A sztereó (vagy sztereofon) hangzás egy kétcsatornás, térhatású hangrendszer. A sztereó hangfelvételeket két külön csatornán rögzítik és lejátszáskor a két jel szintén elkülönítve, két külön hangforrásból (két hangszóró, vagy fejhallgató bal és jobb oldala) szólal meg, térhatást keltve a hallgatóban. Az 1960-as évektől kezdődően a hangrögzítésben, a rádió- és televízióadások közvetítésében, illetve a zenelejátszásban a sztereó hangzás vált a legelterjedtebbé. (Az álsztereó az a megoldás, amikor monó hangzás hallható két külön hangszóróból. Ez esetben viszont mind a két hangszóróból ugyanaz hallható és nincs valódi sztereó térhatás.)

A sztereó rendszerek kifejlesztését az tette lehetővé, hogy az emberi hallásra jellemző, hogy a különféle forrásokból érkező hangok irányát a jobb és bal fülbe érkezésének időkülönbsége alapján automatikusan képes megkülönböztetni. Ez az időkülönbség hangrögzítésnél illetve továbbításnál is két külön csatorna használatával megőrizhető, és két külön hangszórón kisugározva reprodukálható.

Megjegyzendő, hogy a sztereó hatás a fentiek figyelembe vételével manipulálható, és főleg zenei felvételeknél és játékfilmek hanganyagának elkészítése során manipulálják is. Azaz külön-külön monóban különböző sávokra felvett anyagokból utólag keveréssel és sztereó hangerőszabályozással hozzák létre a művészileg legmegfelelőbb sztereó hanghatást.

Története

Az 1870-es évek második felében Thomas Alva Edison megalkotta az első hangrögzítő eszközt, a fonográfot, míg Alexander Graham Bell feltalálta a hang továbbítását lehetővé tévő telefont. Mindkét rendszer egydimenziós (monaural, ismertebb nevén monó) hang megszólaltatására volt alkalmas. Az első sztereó közvetítés 1884-ben a párizsi Operaházból történt, ahol az előadást két mikrofon vette, melyek telefonvonalon keresztül kapcsolódtak két kihangosított telefonhoz egy másik épületben, így az ott jelenlévő hallgatóság valódi kétcsatornás hangzást élvezhetett. 1888-ban Emile Berliner feltalálta a gramofont, ami a fonográffal ellentétben már nem hengerre, hanem lemezre rögzítette a hangot, de továbbra is monó hangzásra volt csak képes.

A fonográfnál alkalmazott vertikális hangsávok és a hanglemezek laterális hangsávjainak ötvözésével 1931-ben az angol Alan Dower Blumlein szabadalmaztatott először sztereó hangzású hanglemezek előállítására képes rendszert. Blumlein megoldásánál két párhuzamos barázdát vágtak a lemezbe, egyet-egyet a két hangsávnak, melyek egyidejű lejátszásához két külön hangszedőre volt szükség. Blumleinnel párhuzamosan az amerikai Arthur C. Keller is kikísérletezte a sztereó hangrögzítés egy módját, amelyre 1938-ban nyújtott be szabadalmat az Amerikai Egyesült Államokban. Keller a lemezbe vájt egyetlen V alakú barázda két oldalfalára rögzítette a különböző hangsávokat. Sajnos mindkét szabadalom esetén a lejátszásra alkalmas eszköz viszonylag drága volt, így a technológia otthoni használatára és elterjedésére nem volt esély.

Az új technológia a nagyközönség számára először 1940-ben került bemutatásra a Fantasia című Walt Disney-film révén, amelynek hangja sztereóban szólalt meg. A filmszínházakban azonban akkor még nem tudott meghonosodni a sztereó hangzás, itt is túl költségesnek bizonyult a hozzá szükséges felszerelés. Az 1940-es évek végén a szalagos magnók megjelenésével nyílt új esély a sztereó rendszerek elterjedésére. A mágnesszalagra ugyanis könnyen tudtak több csatornát rögzíteni egymás mellé. Az 1950-es évek elején néhány gyártó már otthoni zenehallgatásra is kínált szalagos sztereó magnókat és felvételeket, de ezek árban nem tudtak versenyezni az elterjedtebb, és a vinyl megjelenésével egyre olcsóbbá váló hanglemezekkel.

Keller 1938-ban szabadalmaztatott sztereó hangrögzítési megoldása húsz évvel később, 1958-tól vált elérhetővé az otthoni zenehallgatáshoz. Több hanglemezgyártó és elektronikai vállalat együtt élesztette fel a technológiát, és beindult a sorozatgyártás. Megjelentek a sztereó hangzású mikrobarázdás hanglemezek, valamint az ezek lejátszására alkalmas lemezjátszók a szükséges erősítőkkel és hangfalakkal. Az 1960-as évek végéig a legtöbb hanglemez monó és sztereó változatban is megjelent, mivel a monó lemezjátszók nem voltak képesek a sztereó lemezek lejátszására. A sztereó készülékek gyors elterjedésének köszönhetően az 1970-es évektől kezdődően a monó hanglemezek gyártását beszüntették. (Hazai lemezek még 1976-ból is akadnak egycsatornásak.[1]) Körülbelül ezzel egy időben jelentek meg az orsós magnetofonok után a sztereó kazettás magnetofonok is az otthonokban.

Az 1960-as évektől kezdve a rádiózásban is teret nyert a valódi sztereó hangzás. (Jóval korábban is kísérleteztek sztereó rádióadások sugárzásával de leginkább érdekességként, bemutató jelleggel. Alkalmas sztereo vevőkészülékek híján ezek hallgatásához két külön rádiókészülékre volt szükség, két különböző állomásra hangolva, amelyeken külön adták a jobb és a bal csatorna jelét.) Magyarországon hivatalosan 1960-ban indult kísérleti sztereó műsorsugárzás a 67,4 MHz-es frekvencián Ultrarövidhullámú Rádió néven. Ez 1973-ban vált rendszeressé 3. műsor néven, majd 1987-ben a csatornát Bartókról nevezték el.

A sztereó hangzás elterjedése nagy hatással volt a hangfelvételeket készítő hangmérnökökre és előadókra. A stúdiótechnika fejlődésével a zenei felvételeket egyre több sávon rögzítették, és a keverés során a sztereó adta lehetőségeket megpróbálták maximálisan kihasználni. Például a sztereó egyik csatornáján szól az énekes hangja, a másik csatornán a szólógitár, míg a ritmushangszerek mindkét irányból. A sztereó hangzás kiaknázására jó példa a Queen együttes 1975-ös The Prophet’s Song című dala, ahol a többszólamú vokál hol a bal, hol a jobb csatornában erősödik fel, hullámzó, visszhangzó hatást keltve.

A sztereó hangzás elterjedése olyan többcsatornás hangrendszerek kifejlesztését is segítette, mint a kvadrofon hangzás.

Jegyzetek

  1. Kovács Kati* - Hogyha Elhagysz (angol nyelven). Discogs. (Hozzáférés: 2019. március 17.)

Források

Kapcsolódó szócikkek

Read other articles:

Lihat pula: Daftar pemilihan umum kepala daerah di Indonesia 2010 Pemilihan Umum Bupati Pandeglang 2010200520153 Oktober 2010 (putaran pertama)26 Desember 2010 (putaran kedua)Terdaftar813,185 jiwaKehadiran pemilih546,270 (67.17%)(putaran kedua)Kandidat   Calon Erwan Kurtubi Irna Narulita Yoyon Sudjana Partai Partai Golongan Karya PPP Independen Pendamping Heryani Apud Mahpud Muhamad Oyim Suara rakyat 265,263 220,624 22,003 Persentase 49.62% 41.27% 4.12%   Calon Edi Suhaedi Suna...

 

غلن بارك الإحداثيات 43°59′56″N 75°57′08″W / 43.9989°N 75.9522°W / 43.9989; -75.9522  [1] تقسيم إداري  البلد الولايات المتحدة[2]  التقسيم الأعلى مقاطعة جيفيرسون  خصائص جغرافية  المساحة 1.952647 كيلومتر مربع1.896695 كيلومتر مربع (1 أبريل 2010)  ارتفاع 104 متر  عدد السكان &...

 

Railway station in Melbourne, Australia Ascot ValePTV commuter rail stationNorthbound view from Platform 2 in March 2012General informationLocationThe Crescent,Ascot Vale, Victoria 3032City of Moonee ValleyAustraliaCoordinates37°46′31″S 144°55′19″E / 37.77528°S 144.92194°E / -37.77528; 144.92194Owned byVicTrackOperated byMetro TrainsLine(s)CraigieburnDistance5.81 kilometres fromSouthern CrossPlatforms2 sideTracks2Connections Bus Tram ConstructionStructure t...

Use of nanotechnology in electronic components Part of a series of articles onNanoelectronics Single-molecule electronics Molecular scale electronics Molecular logic gate Molecular wires Solid-state nanoelectronics Nanocircuitry Nanowires Nanolithography NEMS Nanosensor Moore's law Multigate device Semiconductor device fabrication List of semiconductor scale examples Related approaches Nanoionics Nanophotonics Nanomechanics Portals  Electronics portal vte Part of a series of articles...

 

Piala Champions Eropa 1956–1957Stadion Santiago Bernabéu di Madrid menyelenggarakan pertandingan final.Informasi turnamenJadwalpenyelenggaraan1 Agustus 1956 – 30 Mei 1957Jumlahtim peserta22Hasil turnamenJuara Real Madrid (gelar ke-2)Tempat kedua FiorentinaStatistik turnamenJumlahpertandingan44Jumlah gol170 (3,86 per pertandingan)Jumlahpenonton1.836.978 (41.750 per pertandingan)Pencetak golterbanyak Dennis Viollet (Manchester United)(9 gol)← 1955–1956 1957–1958 →...

 

Pulau Pateloran BaratPulau Pulau Pateloran Barat merupakan pulau yang berada pada gugusan Kepulauan Seribu yang secara administratif termasuk dalam wilayah Kabupaten Administratif Kepulauan Seribu provinsi DKI Jakarta bersamaan dengan Pulau Pateloran Timur yang berpasir kasar serta bercampur pecahan karang yang menjadi tempat favorit bagi penyu sisik bertelur, Pulau Penyaliran Barat dan Pulau Penyaliran Timur dijadikan daerah konservasi pengembangan hutan bakau Lihat pula Kabupaten Administra...

United States Air Force test pilot and astronaut (1931–1966) This article is about the American astronaut. For other people named Charles Bassett, see Charles Bassett (disambiguation). Charlie BassettBassett in 1964BornCharles Arthur Bassett II(1931-12-30)December 30, 1931Dayton, Ohio, U.S.DiedFebruary 28, 1966(1966-02-28) (aged 34)St. Louis, Missouri, U.S.Resting placeArlington National CemeteryEducationOhio State UniversityTexas Tech University (BS)University of Southern CaliforniaSp...

 

Association football club in England Football clubHythe & DibdenFull nameHythe & Dibden Football ClubFounded1902GroundClayfields, HytheManagerTerry CoxLeagueWessex League Premier Division2022–23Wessex League Premier Division, 12th of 20 Home colours Away colours Hythe & Dibden Football Club is a football club based in Hythe, near Southampton in Hampshire. They are currently members of the Wessex League Premier Division and play at Clayfields. History The club was established in ...

 

11th and 12th-century Archbishop of Canterbury, theologian, and saint Saint Anselm redirects here. For other uses, see Saint Anselm (disambiguation). SaintAnselmOSBArchbishop of CanterburyDoctor of the ChurchAnselm depicted on his sealChurchCatholic ChurchArchdioceseCanterburySeeCanterburyAppointed1093Term ended21 April 1109PredecessorLanfrancSuccessorRalph d'EscuresOther post(s)Abbot of BecOrdersConsecration4 December 1093Personal detailsBornAnselme d'Aostec. 1033Aosta, Kingdom of Burgundy, ...

Перуанский анчоус Научная классификация Домен:ЭукариотыЦарство:ЖивотныеПодцарство:ЭуметазоиБез ранга:Двусторонне-симметричныеБез ранга:ВторичноротыеТип:ХордовыеПодтип:ПозвоночныеИнфратип:ЧелюстноротыеГруппа:Костные рыбыКласс:Лучепёрые рыбыПодкласс:Новопёрые ...

 

Indiana Jones and the Last CrusadePoster bioskopSutradaraSteven SpielbergProduserRobert WattsFrank MarshallKathleen KennedyDitulis olehSkenario:Jeffrey BoamTom Stoppard(tidak dicantumkan)Cerita:George LucasMenno MeyjesPemeranHarrison FordSean ConneryDenholm ElliottAlison DoodyJohn Rhys-DaviesJulian GloverRiver PhoenixPenata musikJohn WilliamsSinematograferDouglas SlocombePenyuntingMichael KahnDistributorParamount PicturesTanggal rilis24 Mei 1989 (AS)8 Juni 1989 (Australia)30 Juni 1989 (...

 

Act of Parliament in New Zealand Russia Sanctions Act 2022New Zealand ParliamentRoyal assent11 March 2022[1]Legislative historyIntroduced byNanaia Mahuta[1]First reading9 March 2022[1]Second reading9 March 2022[1]Third reading9 March 2022[1]Status: Current legislation The Russia Sanctions Act 2022 is an Act of Parliament passed by the New Zealand Parliament that establishes the framework for autonomous sanctions against Russia in response to its 2022 in...

English journalist and television presenter Jon SnowHonFRIBABornJonathan George Snow (1947-09-28) 28 September 1947 (age 76)Ardingly, EnglandEducationScarborough TECUniversity of LiverpoolOccupation(s)Journalist, television presenter, news anchorYears active1973–presentNotable creditChannel 4 News (1989–2021)Spouse Precious Lunga ​(m. 2010)​PartnerMadeleine Colvin (separated)Children3RelativesGeorge Snow (father)Peter Snow (cousin)Dan Snow (cousin) J...

 

Canadian politician Clyde WellsKC ONL[1]5th Premier of NewfoundlandIn officeMay 5, 1989 – January 26, 1996MonarchElizabeth IILieutenant GovernorJames A. McGrathFrederick RussellPreceded byThomas RideoutSucceeded byBrian TobinMHA for Humber EastIn officeSeptember 8, 1966 – October 28, 1971Preceded byNoel MurphySucceeded byTom FarrellMHA for Windsor-BuchansIn officeDecember 17, 1987 – April 20, 1989Preceded byGraham FlightSucceeded byGraham FlightMHA...

 

周處除三害The Pig, The Snake and The Pigeon正式版海報基本资料导演黃精甫监制李烈黃江豐動作指導洪昰顥编剧黃精甫主演阮經天袁富華陳以文王淨李李仁謝瓊煖配乐盧律銘林孝親林思妤保卜摄影王金城剪辑黃精甫林雍益制片商一種態度電影股份有限公司片长134分鐘产地 臺灣语言國語粵語台語上映及发行上映日期 2023年10月6日 (2023-10-06)(台灣) 2023年11月2日 (2023-11-02)(香...

1953 Austrian legislative election ← 1949 22 February 1953 1956 → All 165 seats in the National Council of Austria83 seats needed for a majority   First party Second party   Leader Leopold Figl Adolf Schärf Party ÖVP SPÖ Last election 44.03%, 77 seats 38.71%, 67 seats Seats won 74 73 Seat change 3 6 Popular vote 1,781,777 1,818,517 Percentage 41.26% 42.11% Swing 2.77pp 3.40pp   Third party Fourth party   Leader Herbert Kraus Jo...

 

Legislation of the 117th United States Congress Bipartisan Safer Communities ActLong titleAn act to make our communities safer.Acronyms (colloquial)BSCAEnacted bythe 117th United States CongressEffectiveJune 25, 2022CitationsPublic lawPub. L.Tooltip Public Law (United States) 117–159 (text) (PDF)Statutes at Large136 Stat. 1313CodificationU.S.C. sections created6 U.S.C. § 665k18 U.S.C. § 932, § 933, § 934U.S.C. sections amended1...

 

Intestinal lymph trunkModes of origin of thoracic duct. a. Thoracic duct. a’. Cisterna chyli. b, c’ Efferent trunks from lateral aortic glands. d. An efferent vessel which pierces the left crus of the diaphragm. e. f. Lateral aortic glands. h. Retroaortic glands. i. Intestinal trunk. j. Descending branch from intercostal lymphatics.DetailsSystemLymphatic systemDrains fromPreaortic lymph nodeDrains toCisterna chyliIdentifiersLatintrunci intestinalesTA98A12.4.01.014TA25148FMA70775Anatomical...

Association football match Football match2022 UEFA Champions League finalMatch programme coverEvent2021–22 UEFA Champions League Liverpool Real Madrid 0 1 Date28 May 2022 (2022-05-28)VenueStade de France, Saint-DenisMan of the MatchThibaut Courtois (Real Madrid)[1]RefereeClément Turpin (France)[2]Attendance75,000[3]WeatherPartly cloudy night18 °C (64 °F)45% humidity[4]← 2021 2023 → The 2022 UEFA Champions League final w...

 

Disused railway station in Cheshire, England Beeston Castle and Tarporley railway stationThe station in 1961General informationLocationTiverton, Cheshire West and ChesterEnglandCoordinates53°07′59″N 2°40′05″W / 53.1331°N 2.6680°W / 53.1331; -2.6680Grid referenceSJ554597Platforms2Other informationStatusDisusedHistoryOriginal companyGrand Junction RailwayPre-groupingLondon and North Western RailwayPost-groupingLondon, Midland and Scottish RailwayKey dates1840...