1848-49 eseményeinek lényege - persze - ebből a szemszögből megítélve elsikkad, és főként arra a téves következtetésre vezet, mintha 1848-49-ben a szlovák vezetők magatartása elősegítette volna a közép-európai viszonyok demokratikus, igazságos rendezését...[1]
1848 nyarán úgy döntöttek, hogy sérelmeik és követeléseik érvényesítésére a megyék és az országgyűlés adta keretek nem elegendők. 1848. szeptember 18-án külső anyagi támogatással fegyveres felkelés kezdődött, melynek katonai vezetését Hurban, egy Nyitra vármegyei evangélikus lelkész vállalta.[2]Morvaország felől toborzott fegyvereseivel átkelt a Kárpátokon és betört Nyitra vármegyébe; a felkelés bázisa a Kis-Kárpátoktól nyugatra, Miava környéke volt.[2] A felkelésben főleg magyarországi szlovákok vettek részt, de Hurbannak sikerült jó néhány fegyveres önkéntest toboroznia Morvaországból és Csehországból is. A tömegtámogatottság hiánya miatt ugyanakkor a Batthyány-kormány nem mozgósított jelentős erőket; a felkelés leverését a helyi nemzetőrökre bízta, vezetőit pedig császárpárti agitátoroknak tekintette.[2] A szlovák felkelők és önkénteseik nem voltak képzettek és nem rendelkeztek katonai tapasztalatokkal, a nekik küldött osztrák támogatás pedig nem volt elégséges, ezért fegyveres felkelésük már eleve kudarcra volt ítélve. Szeptember 26-án Szenicénél, majd szeptember 28-án Ótura és Miava között a mozgósított nemzetőrök és a 34. (Porosz herceg) gyalogezred két százada súlyos vereséget mért a felkelőkre,[3] és 10 nappal a felkelés kezdete után kiűzte a Szlovák Légiót az országhatáron.[2]
Hurban a sikertelen megmozdulások után igyekezett még további önkénteseket toborozni, akik később az osztrák hadsereg segédcsapataiként működtek közre és meghatározó szerepük nem volt a magyar szabadságharcban. A szabadságharc bukása után hivatalosan 1849. november 21-én Pozsonyban oszlatták fel a szlovák önkéntes csapatokat.
A felkelőkkel ellentétben a magyar honvédsereg több tízezer szlovák nemzetiségű honvédet tudott felfogadni, vagy maga mellé állítani, akik végigharcolták a szabadságharcot.
Hatása
A szlovák forradalom egyedül annak a szemében tűnhet ellenforradalomnak, aki csak a tényeket nézi...[4]
A szlovák történetírás az 1848-as felkelést a nemzeti függetlenségért vivott első fegyveres küzdelemnek tekinti.
A felkelés leverése után elfogott két fiatalembert, Viliam Šuleket (a Szlovák Nemzeti Tanács(wd) 23 éves titkárát) és Karol Holubyt(wd) (a felkelés egyik, 22 éves szervezőjét) a magyar hatóságok a Jeszenák János nyitrai főispán és kormánybiztos által indított vizsgálat eredményeként, példát statuálandó halálra ítélték és 1848 októberében kivégezték. [2]
Jegyzetek
↑Ladislav Szalay idézete Ladislav Novomeský marxista politikustól (1933 Marx a slovenský národ. Bratislava, 14) a felkelés céljainak cinikus kritikájaként (2020 1848-49 legendája a szlovák történetírásban. Köröstárkány, 169)
↑Hermann Róbert: 1848–49. A szabadságharc hadtörténete. 143-144. o.
↑Ladislav Szalay idézete Alexander Matuškatól a felkelés céljainak cinikus kritikájaként (2020 1848-49 legendája a szlovák történetírásban. Köröstárkány, 156)
.svg){kind=small}
