Szexuális irányultság

A szexuális irányultság (szexuális orientáció, nemi irányultság, szexuális beállítottság) dönti el, hogy az egyén társkereső aktivitása döntően milyen partnerre (elsősorban, hogy melyik nem képviselőire) irányul.

Hasonló jelentéstartalommal bír a szexuális preferencia kifejezés is, de az utóbbit többnyire azok használják, akik szerint a szexualitás nem rögzült, vagyis szabad választáson alapul, ellentétben azokkal, akik szerint a szexualitás iránya korai életkorban dől el.

Többféle besorolási sémát használtak már a szexuális orientáció meghatározására a 19. század közepe óta, és többen többféleképpen definiálták a fogalmat. Mindazonáltal a legtöbb definíció tartalmaz egy pszichológiai összetevőt (mint például valaki erotikus vágyainak tárgya) és egy viselkedéstani összetevőt (ami az egyén szexuális partnerkapcsolataira összpontosít).

A „szexuális irányultság” jogi kifejezésként elsősorban az antidiszkriminációs ügyekben használatos.

A szexuális identitás a szexuális orientáció szinonimája lehet, de a két kifejezést megkülönbözteti, hogy a szavak szoros értelmében az identitás az egyén önmagáról alkotott képét jelöli, míg az orientáció az illető vágyait, elképzeléseit és/vagy viselkedését. A kettő nem szükségképpen esik egybe. (Nem azonos a nemi identitás fogalmával.) A szexuális irányultság és a nemi identitás minden emberben összetett folyamatok révén, magától, természetes módon alakul ki. Kívülről nem befolyásolható és nem változtatható meg. Nem döntés vagy választás kérdése.[1]

A vonzalom és fajtái

Definíciója: az a mentális vagy érzelmi erő, ami egymáshoz vonzza az embereket.

Fajtái

  • Szexuális vonzalom: vágy a szexuális kontaktusra valakivel.
  • Romantikus vonzalom: vágy a romantikus kapcsolatra valakivel.
  • Érzéki vonzalom: vágy a fizikai, nem szexuális kontaktusra valakivel. (Például ölelkezés, simogatás, összebújás, csók.)
  • Érzelmi: vágy mások megismerésére, akár külsőtől függetlenül. Ez a leggyakoribb vonzalom akár plátói, akár romantikus vagy szexuális kapcsolatban.
  • Esztétikus vonzalom: valaki megjelenéséhez, külső jellemzőihez való vonzódás. Nem összekeverendő a szexuális vagy romantikus vonzalommal.

A szexuális irányultságok besorolása

Egy személy általánosan heteroszexuálisnak tekinthető, ha szexualitása elsősorban ellentétes nemű partnerekre irányul; homoszexuálisnak, ha azonos neműekre, és biszexuálisnak, ha mindkettőre számottevő mértékben. A kevésbé formális „meleg” és „leszbikus” szavakat korábban csak a hétköznapi társalgásban használták, de ma már a tudományos életben is elfogadottá váltak. Szolgálhatnak arra is, hogy a szexuális irányultságot mint társadalmi identitást hangsúlyozzák.

Aszexuálisnak nevezik azokat az embereket, akiknek egyáltalán nincs vagy alig van szexuális érdeklődésük, és a cölibátus vagy szexuális absztinencia kifejezéseket azok esetében, akik szexuálisan nem aktívak (akár meglévő nemi érdeklődésük ellenére). Az autoszexualitás szintén tekinthető önmagunkra irányuló szexuális orientációnak. Ritkán, de előfordul a monoszexualitás szó is a csak egy nemre korlátozódó szexualitásra, a biszexualitás ellentétpárjaként.

Újkeletű kifejezések

Az 1960-as és 1970-es évek szexuális forradalmát követően a szexuális kisebbségek kérdéseit széles körben tárgyalni kezdték. Az 1990-es évek óta több új kifejezés is megjelent, például a pánszexualitás, ami tartalmazza a nemektől független, valamint a kétoldalú nemrendszerbe nehezen beilleszthető személyek iránti vonzódást is.

Parafíliák

A parafíliákat a nem szokványos tárgyak, szituációk vagy személyek iránti szexuális vonzalmat értik.[2] A pszichológia nem tartja szexuális irányultságnak; ezeket a nemeken alapuló besorolástól független tényezőknek tekintik. A szokványostól eltérő szexuális viselkedés nehezen definiálható, mindig az adott kor és kultúra társadalmi szokásaitól, annak morális megítélésétől függ. Egyes parafíliák azonban fontosabbak lehetnek az illető egyén szexualitásában, mint a partner neme. Ilyenek lehetnek a szexuális fétisizmus, a szexuális exhibicionizmus, vagy az állatokhoz való vonzódás (zoofília). Nem érvényes viszont a pedofília esetében, ahol, bár mindkét nemhez való vonzódás előfordulhat, csaknem mindig jelen van az egyik nem előnyben részesítése.

Jegyzetek

  1. Bozzay Balázs - Elolvastuk az LMBTQ-könyvet, amitől félti a tinédzsereket a kormány (Telex.hu, 2023.08.04.)
  2. McManus MA, Hargreaves P, Rainbow L, Alison LJ. (2013. September). „Paraphilias: definition, diagnosis and treatment.” (angol nyelven). F1000Prime Rep. 5, 36. o. DOI:10.12703/P5-36. PMID 24049640. 

Irodalom

  • Anders Agmo, Functional and Dysfunctional Sexual Behavior (Elsevier, 2007)
  • Brum, Gil, Larry McKane, & Gerry Karp, Biology: Exploring Life (John Wiley & Sons, Inc., 2d ed. 1994), p. 663. (About INAH-3.)
  • De La Torre, Miguel A., Out of the Shadows, Into the Light: Christianity and Homosexuality (Chalice Press, 2009)
  • Dynes, Wayne, ed., Encyclopedia of Homosexuality. (New York & London: Garland Publishing, 1990)
  • Sell, Randall L., Defining and measuring sexual orientation: a review, in Archives of Sexual Behavior, 26 (6) (December 1997), 643–658. (excerpt)
  • Wunsch, Serge, PhD thesis about sexual behavior (Paris: Sorbonne, 2007)

Read other articles:

Anju 안주시KotamadyaTranskripsi Korean • Josŏn-gŭl안주시 • Hancha安州市 • McCune-ReischauerAnju-si • Revised RomanizationAnju-siPemandangan AnjuPeta Pyongan Selatan menunjukkan lokasi AnjuAnjuLetak di Korea UtaraKoordinat: 39°37′12″N 125°39′36″E / 39.62000°N 125.66000°E / 39.62000; 125.66000Koordinat: 39°37′12″N 125°39′36″E / 39.62000°N 125.66000°E / 39.62000...

 

Jodoh Wasiat Bapak Babak 2Genre Horor Supernatural Komedi Drama PembuatTobali Putra ProductionsDitulis olehTeam TobaliSkenarioWahyu H.S (Alm.)SutradaraAgustinusPemeran Rizky Billar Harris Illano Vriza Ady Sky Adzwa Aurell Ali Syakieb Devina Kirana Lagu pembukaSahabat Jadi Cinta - ZigazLagu penutupSahabat Jadi Cinta - ZigazPenata musikMathews SiahaanNegara asalIndonesiaBahasa asliBahasa IndonesiaJmlh. musim2Jmlh. episode310 (daftar episode)ProduksiProduser eksekutifUtojo SutjiutamaProdu...

 

Entry for Montenegro in ISO 3166-2 Location of Montenegro in Europe ISO 3166-2:ME is the entry for Montenegro in ISO 3166-2, part of the ISO 3166 standard published by the International Organization for Standardization (ISO), which defines codes for the names of the principal subdivisions (e.g., provinces or states) of all countries coded in ISO 3166-1. Currently for Montenegro, ISO 3166-2 codes are defined for 25 municipalities. Each code consists of two parts, separated by a hyphen. The fir...

Japanese phrase or word Mokusatsu (黙殺) is a Japanese word meaning ignore, take no notice of or treat with silent contempt.[1][2][a][3][4] It is composed of two kanjis: 黙 (moku silence) and 殺 (satsu killing). It is frequently cited to argue that problems encountered by Japanese in the sphere of international politics arise from misunderstandings or mistranslations of their language.[5] In 1945, mokusatsu was used in Japan's initial reject...

 

Державний комітет телебачення і радіомовлення України (Держкомтелерадіо) Приміщення комітетуЗагальна інформаціяКраїна  УкраїнаДата створення 2003Керівне відомство Кабінет Міністрів УкраїниРічний бюджет 1 964 898 500 ₴[1]Голова Олег НаливайкоПідвідомчі ор...

 

Romanian footballer (born 1990) This article is about the Romanian footballer. For the Moldovan footballer, see Alexandru Maxim (footballer, born 1986). Alexandru Maxim Maxim with Mainz 05 in 2018Personal informationFull name Alexandru Iulian Maxim[1]Date of birth (1990-07-08) 8 July 1990 (age 33)Place of birth Piatra Neamț, RomaniaHeight 1.79 m (5 ft 10 in)[2]Position(s) Attacking midfielderTeam informationCurrent team GaziantepNumber 44Youth career1997�...

BNP Paribas Open 2021Singolare maschile Sport Tennis Vincitore Cameron Norrie Finalista Nikoloz Basilašvili Punteggio 3-6 6-4 6-1 Tornei Singolare uomini (q) donne (q)   Doppio uomini donne 2022 Voce principale: BNP Paribas Open 2021. Dominic Thiem era il detentore del titolo, ma non ha partecipato a questa edizione a causa di un infortunio. Cameron Norrie ha battuto in finale Nikoloz Basilašvili con il punteggio di 3-6, 6-4, 6-1. Indice 1 Teste di serie 2 Wildcard 3 Qualificati 4 Tab...

 

Island of Lost MenPoster rilis teatrikalSutradaraKurt NeumannPemeranAnna May WongJ. Carrol NaishDistributorParamount PicturesTanggal rilis 16 Agustus 1939 (1939-08-16) Durasi63 menitNegaraAmerika SerikatBahasaInggrisAnggaran$165,000[1] Island of Lost Men adalah sebuah film Amerika 1939 yang disutradarai oleh Kurt Neumann dan dibintangi oleh Anna May Wong dan J. Carrol Naish. Film tersebut mengisahkan cerita putri seorang jenderal yang pergi mencari ayahnya setelah ia hilang. Film...

 

Calendar year Millennium: 2nd millennium Centuries: 17th century 18th century 19th century Decades: 1690s 1700s 1710s 1720s 1730s Years: 1713 1714 1715 1716 1717 1718 1719 July 8: The Swedish Navy loses to Danish and Norwegian fleet at the Battle of Dynekilen. August 8: Austrian troops defeat larger Ottoman force in Battle of Petrovaradin. 1716 by topic Arts and science Archaeology Architecture Art Literature Poetry Music Science Countries Canada Denmark France Great Brit...

1958 single by Pat BooneA Wonderful Time Up ThereSingle by Pat Boonefrom the album Pat Boone Sings B-sideIt's Too Soon to KnowReleasedJanuary 9, 1958 (U.S.)March 1958 (U.K.)GenrePopLength2:04LabelDot (U.S.)London (U.K.)Songwriter(s)Lee Roy AbernathyProducer(s)Randy WoodPat Boone singles chronology April Love (1957) A Wonderful Time Up There (1958) Sugar Moon (1958) The song known as both Gospel Boogie and A Wonderful Time Up There was written by Lee Roy Abernathy, and first recorded by him in...

 

Parliamentary constituency in the United Kingdom, 2005 onwards Inverness, Nairn, Badenoch and StrathspeyFormer County constituencyfor the House of CommonsBoundary of Inverness, Nairn, Badenoch and Strathspey in ScotlandSubdivisions of ScotlandHighlandMajor settlementsAviemore, Kingussie, Inverness, Nairn2005–2024Created fromInverness East, Nairn & Lochaber and Ross, Skye & Inverness WestReplaced byInverness, Skye and West Ross-shire Inverness, Nairn, Badenoch and Strathspey was a co...

 

Collection of African-American spirituals Part of a series onForced labour and slavery Contemporary Child labour Child soldiers Conscription Debt Forced marriage Bride buying Child marriage Wife selling Forced prostitution Human trafficking Peonage Penal labour Contemporary Africa 21st-century jihadism Sexual slavery Wage slavery Historical Antiquity Egypt Babylonia Greece Rome Medieval Europe Ancillae Black Sea slave trade Byzantine Empire Kholop Prague slave trade Serfs History In Russia Em...

Railway station in Ashikita, Kumamoto Prefecture, Japan This article does not cite any sources. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Kaiji Station – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (November 2011) (Learn how and when to remove this message) Kaiji Station海路駅Kaiji Station in March 2007General informationLocationJapanCoordinates32°20′58...

 

This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Homeless Workers' Movement – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (March 2018) (Learn how and when to remove this message) MTST poster for the Quilombo das Guerreiras Occupation. The Homeless Workers Movement (Portuguese: Movimento dos Trabalhadores Sem ...

 

Distributed SQL database management system CrateDBDeveloper(s)Crate.io, Inc.Stable release5.4.0 / 11.07.2023 Repositoryhttps://github.com/crate/crateWritten inJavaOperating systemCross-platformTypeData StoreLicenseApache License 2.0Websitecratedb.com CrateDB is a distributed SQL database management system that integrates a fully searchable document-oriented data store. It is open-source, written in Java, based on a shared-nothing architecture, and designed for high scalability. CrateDB includ...

Undang-Undang Dasar Federasi RusiaКонституция Российской ФедерацииSalinan Undang-Undang Dasar RusiaIkhtisarJudul asliКонституция Российской Федерации YurisdiksiFederasi RusiaRatifikasi12 Desember 1993Tanggal berlaku25 Desember 1993SistemRepublik konstitusional semi-presidensial federalStruktur pemerintahanCabangTigaKepala negaraPresidenLembaga legislatifBikameral(Majelis Federal: Dewan Federasi, Duma Negara)Lembaga eksekutifPemerinta...

 

Computer error message This article is about the error message. For the EP by White Town, see >Abort, Retry, Fail?_. MS-DOS prompts Abort, Retry, Fail? after being commanded to list a directory with no diskette in the drive using the dir command. Abort, Retry, Fail? (or Abort, Retry, Ignore?) is an error message found in DOS operating systems, which prompts the end-user for a course of action to follow. Although an improvement over CP/M,[1] the message has been cited as an example ...

 

Filipina padaOlimpiadeBendera FilipinaKode IOCPHIKONKomite Olimpiade FilipinaSitus webwww.olympic.phMedali 1 4 8 Total 13 Penampilan Musim Panas19241928193219361948195219561960196419681972197619801984198819921996200020042008201220162020Penampilan Musim Dingin19721976–1984198819921994–2010201420182022 Berikut ini adalah daftar pembawa bendera yang mewakili Filipina pada Olimpiade.[1] Para pembawa bendera membawa bendera nasional negara mereka pada acara pembukaan dan penutupan Perm...

Pour les articles homonymes, voir Caton. Caton Type Vaisseau de ligne, converti plus tard en vaisseau hôpital Histoire A servi dans  Marine royale française Royal Navy Quille posée Avril 1770 Lancement 5 juillet 1777 Statut Mis hors-service le 9 février 1815 Équipage Équipage 640-650 hommes[N 1] Caractéristiques techniques Longueur 51 m (pont), 41,573 5 m (quille) Maître-bau 13,424 m Tirant d'eau 5,89 m Propulsion Voile Caractéristiques militaires ...

 

Joel EdgertonEdgerton tahun 2017Lahir23 Juni 1974 (umur 50)Blacktown, New South Wales, AustraliaAlmamaterUniversitas Western SydneyPekerjaan Aktor penulis skenario produser sutradara Tahun aktif1995–sekarangPasanganChristine Centenera(2018–sekarang)Anak2 Joel Edgerton (lahir 23 Juni 1974) adalah seorang aktor dan pembuat film asal Australia. Ia dikenal karena perannya sebagai Will McGill pada dua musim pertama serial drama Australia, The Secret Life of Us (2001–02), dan karen...