A szlovák határtól 4,5 km-re, a Bialka-folyó partján, Szepesbéla és Nowy Targ között található.
Történelem
A falut 1546-ban alapították. Lakosai főleg juh- és szarvasmarha tenyésztéssel foglalkoztak.
A 18. század végén Vályi András így ír róla: „JURGOV. Tót falu Szepes Várm. földes Ura B. Palotsai, és Horvát Uraságok, lakosai katolikusok, fekszik Ófaluhoz 1 1/2 mértföldnyire, fája van, legelője is, de határja sovány, kősziklás, hegyes.”[2]
Fényes Elek1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a faluról: „Jurgov, tót falu, Szepes vmegyében, a Bialka mellett, Galliczia szélén: 653 kath., 5 zsidó lak. Hegyes, erdős határ. Paroch. templom. F. u. báró Palocsay Horváth. Ut. post. Késmárk.”[3]
Egy 30 éves per eredményeképpen 1866-ban az itteni birtokok java része a magyar Salomon család birtokába került, majd 1879-ben a porosz Hohenlohe herceg vásárolta meg azokat. 1918-ban a csehszlovák hadsereg elfoglalta Szepes vármegyét és innentől Szepesgyörke 1939-ig a csehszlovák-lengyel határvita egyik tárgyát képezte. A több mint húszéves vita után az önállósodó Szlovákia része lett, majd a második világháború végeztével a falut Lengyelországhoz csatolták.
Látnivalók
Szent Sebestyén templom: az 1670-es években épült, teljes egészében fából. A templomot kétszer kellett újjáépíteni, először 1811-ben majd 1869-ben. Belseje rokokó stílusú, faragott angyalok és szentek szobrai díszítik. A templomhoz 1881-ben kőből készült különálló harangtornyot építettek.