Szegedi Új Nemzedék

Szegedi Új Nemzedék
Alapítva1919
Megszűnt1944
KiadóSzeged és Vidéke
Nyelvmagyar
SzékhelySzeged

A Szegedi Új Nemzedék szegedi jobboldali-szélsőjobboldali politikai napilap 1919-1944 között.

Irányvonala

Irányvonalát mélyen átélt antiliberális kapitalizmusellenesség, programos antiszemitizmus, agresszív és intoleráns katolicizmus, magyarkodás és bolsevizmus-ellenesség jellemezte. A Horthy-korszak konszolidációs időszakában hangneme mérsékeltebbé vált.

Szerkesztői, munkatársai

Főszerkesztője Divék Géza. 1925. augusztus 1-től 1928. augusztus 27-ig a lap főmunkatársa volt Puskás Jenő, nagy műveltségével, újságírói kvalitásaival erősítette a lap irányvonalát. Kiadó: Szeged és Vidéke Kiadóhivatal.

Története, érdekességek

Horger Antal úr az Új Nemzedékben olvasott Tiszta szívvel kritikát

A Szegedi Új Nemzedék volt az a lap, amely, miután József Attila Tiszta szívvel című verse a Szeged 1925. március 25-i számában megjelent, a rákövetkező vasárnapon, március 29-én két cikkben is nekirontott a költeménynek, költőjének és a Szegednek. Irodalomtörténészek szerint a Szegedi Új Nemzedék cikkei hívhatták föl Horger Antal bölcsészkari professzor figyelmét a versre, hogy azután hétfő reggeli óráján József Attilát leteremtse. A költő később a Születésnapomra című versében és önéletrajzában is megörökítette a történteket.[1]

Sajtócsata az 1930-as egyetemi zsidóellenes incidensek kapcsán

1930 novemberében, - mint arról a két hónappal előtte bölcsészkari tanulmányait Szegeden megkezdő Radnóti Miklós is beszámolt - zsidóellenes megmozdulások voltak az egyetemen. Ezek alapja az volt, hogy állítólag egy zsidó származású medika megsértette keresztény vallású orvostan-hallgatónő társát.[2] November 10-én a személyes ügy alapján a Turul Szövetségbe tömörült egyetemista fiúk inzultáltak és bántalmaztak zsidó hallgatókat a szegedi egyetem mindhárom karán.

A történtek kapcsán heves sajtóvita alakult ki a Szegedi Új Nemzedék és az általuk zsidó tulajdonosi köre, nagyszámú zsidó sajtómunkásai miatt[3] „zsidóújságnak” tartott, liberális Délmagyarország között, melyek eltérően számoltak be az esetekről.

A Délmagyarország tudósítása szerint a jogi karon antiszemita fiatalok „sorfalat álltak, s pofonokkal és rúgásokkal adták egymásnak tovább a kézre került zsidókat”.[2] A verekedő diákok főleg vidékiek, vezetőjük Gabriel Tibor szegedi joghallgató volt. A bölcsészkaron „két zsidó egyetemi hallgatót inzultáltak, az egyiket hátulról ütötték fejbe”. A támadók szemtanú bölcsészhallgatók szerint Werbőczy és a Csaba bajtársi egyesület tagjai voltak.[4] A zsidóellenes fiatalok ezután az orvosi kar Kossuth Lajos sugárúti anatómiai intézetéhez vonultak, Kiss Ferenc professzor azonban bezárta előttük az épületet. Közben a helyszínre érkezett Kováts Ferenc rektor, és erélyesen föllépett az antiszemita megmozdulás ellen.

A Szegedi Új Nemzedék beszámolója szerint viszont a „mártíromságra törekvő zsidó diákok hétfőn verekedést és botrányt akartak provokálni az egyetemen” és a jogi karon sem történt verekedés, a tüntetők csupán „a legnagyobb csendben és rendben tudomására hozták a zsidó hallgatóknak, hogy azonnal hagyják el az épületet”.[5]

Az újságcikkeket követően másnap a Turul Szövetség bajtársi szövetségekbe tömörült egyetemi hallgatói a Délmagyarország kiadóhivatala előtt tüntettek. A mintegy négyszáz fő Le a zsidó sajtóval! Abcug Délpalesztina! Pusztuljanak a diákevők! Éljen a keresztény sajtó! jelszavakat skandált, majd kövekkel bezúzta a kiadó ablakait, mire a rendőrség a diákokat kardlapozással szétoszlatta.

Karácsonyi évkönyv

A többi napilapokhoz hasonlóan a Szegedi Új Nemzedék is térítésmentesen Karácsonyi Évkönyvet szerkesztett rendszeres előfizetőinek.[6]

Jegyzetek

  1. Archivált másolat. [2013. március 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. január 27.)
  2. a b Nyilas Péter: Zsidóverések a szegedi egyetemen Radnóti Miklós levelei és a szegedi lapok tükrében. Szegedi Műhely, 2009. 1. sz. 97–103. (100–101.)
  3. A szegedi zsidó polgárság emlékezete. Szeged, 1990.http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/szeged/kozkatonai_a_tollnak/pages/024_zsidok_a_huszas_evek.htm
  4. Délmagyarország, 1930. november 11. 4.
  5. Szegedi Új Nemzedék, 1930. november 11. 1.
  6. Lásd például Karácsonyi könyv 1930 : a Szegedi Uj Nemzedék Évkönyve. Szegedi Uj Nemzedék RT. Szeged, 1930.

Források

  • Lengyel András: „Közkatonái a tollnak” : vázlatok Szeged sajtótörténetéhez. Szeged : Bába és Társai Kft., 1999. 144. p. ISBN 963 9144 42 8
  • Zsidók a húszas évek szegedi újságírásában, in A szegedi zsidó polgárság emlékezete. Szeged, 1990., www.sulinet.hu
  • Nyilas Péter: Zsidóverések a szegedi egyetemen Radnóti Miklós levelei és a szegedi lapok tükrében, Szegedi Műhely, 2009. www.sulinet.hu

Read other articles:

ReichskanzleiBangunan utama dan halaman yang awalnya terletak di WilhelmstraßeInformasi umumAlamatWilhelmstraße 77KotaBerlin-MitteNegaraJermanRampung1739Tanggal renovasi1930Dihancurkan1945Desain dan konstruksiArsitekCarl Friedrich Richter Reichskanzlei (Kanseleri Reich) adalah sebuah nama tradisional dari kantor Kanselir Jerman (yang kemudian disebut Reichskanzler) pada zaman Reich Jerman dari 1871 sampai 1945. Kursi Kanselir dari 1875 tersebut menjadi bekas istana kota Pangeran Antoni Radz...

 

 

本條目存在以下問題,請協助改善本條目或在討論頁針對議題發表看法。 此條目需要补充更多来源。 (2018年3月17日)请协助補充多方面可靠来源以改善这篇条目,无法查证的内容可能會因為异议提出而被移除。致使用者:请搜索一下条目的标题(来源搜索:羅生門 (電影) — 网页、新闻、书籍、学术、图像),以检查网络上是否存在该主题的更多可靠来源(判定指引)。 �...

 

 

American jazz saxophonist and flutist NajeePhoto by William HendersonBackground informationBirth nameJerome Najee RasheedBorn (1957-11-04) November 4, 1957 (age 66)New York City, New York, U.S.GenresJazz, smooth jazz, R&BOccupation(s)MusicianInstrument(s)Saxophone, fluteYears active1986–presentLabelsEMI, Capitol, Blue Note, Verve Forecast, Heads Up, Telarc, E1, Concord ShanachieWebsiteOfficial siteMusical artist Jerome Najee Rasheed (born November 4, 1957, New York City), known pro...

Amaia SalamancaAmaia Salamanca ai Premi Goya 2017Altezza167[1] cm Misure34-23-35[1] Taglia4[1] (US) Peso53[1] kg Scarpe7,5[1] (US) Occhiazzurri[2] Capellibiondi[2] Modifica dati su Wikidata · Manuale Amaia Salamanca, all'anagrafe Amaia Salamanca Urízar (Madrid, 28 marzo 1986), è un'attrice e modella spagnola, nota per aver interpretato il ruolo di Catalina Marcos Ruiz in Sin tetas no hay paraíso, di Alicia Alarcón Ald...

 

 

Football league seasonII Torneo Federal ASeason2015ChampionsTalleres (C)(2nd divisional title)PromotedTalleres (C)Juventud Unida UniversitarioRelegatedAlianza (CC)Américo TesorieriAndinoCAIIndependiente (Ch)Textil MandiyúTiro Federal (R)Vélez Sársfield (SR)Matches played650Goals scored1,549 (2.38 per match)Top goalscorerAdrián TolozaDavid RomeroGustavo Balvorín (18 goals)Biggest home winDefensores de Belgrano (VR) 7-1 Unión (VK) (March 20)Unión (VK) 6-0 Gutiérrez SC (July 5)Alva...

 

 

Town in Nova Scotia, CanadaTrentonTown SealMotto: Strike while the iron is hotTrentonTrenton in Nova ScotiaCoordinates: 45°37′9.48″N 62°37′59.52″W / 45.6193000°N 62.6332000°W / 45.6193000; -62.6332000CountryCanadaProvinceNova ScotiaMunicipalityPictou CountyFounded1786IncorporatedMarch 18, 1911Government • Governing BodyTrenton Town Council • MayorDonald Hussher • MLAPat Dunn (PC) • MPSean Fraser (L)Area&...

A Date with the FutureGenreDrama, RomansaBerdasarkanShi Guang Ru Yue by Xiao LuDitulis olehLi JieSutradaraJin Sha, Yu BoPemeranWilliam ChanZhang RuonanNegara asalTiongkokBahasa asliMandarinJmlh. musim1Jmlh. episode36ProduksiLokasi produksiShenzhenRumah produksiTencent Penguin PicturesRilis asliJaringanTencent, Jiangsu TVRilis02 Juni 2023 (2023-06-02) A Date with the Future Hanzi sederhana: 照亮你 Alih aksara Mandarin - Hanyu Pinyin: Zhao Liang Ni A Date with the Future (Hanzi: �...

 

 

此條目可能包含不适用或被曲解的引用资料,部分内容的准确性无法被证實。 (2023年1月5日)请协助校核其中的错误以改善这篇条目。详情请参见条目的讨论页。 各国相关 主題列表 索引 国内生产总值 石油储量 国防预算 武装部队(军事) 官方语言 人口統計 人口密度 生育率 出生率 死亡率 自杀率 谋杀率 失业率 储蓄率 识字率 出口额 进口额 煤产量 发电量 监禁率 死刑 国债 ...

 

 

SRAM Rival dérailleur avant Campagnolo Super Record dérailleur arrière (1983) Réglage du dérailleur grâce aux deux vis de butée Un dérailleur est une pièce de vélo qui permet le déplacement de la chaîne sur les pignons ou les plateaux pour changer de vitesse, et donc de développement, par démultiplication ou multiplication. La fonction du dérailleur est similaire au sélecteur dans une boîte de vitesses automobile : faire passer l'arbre moteur (ici la chaîne) d'un rappor...

Sticky notes beralih ke halaman ini. Untuk program komputer dengan nama yang sama, lihat Sticky Notes. Notes tempelBentuk awal notes tempel. Berwarna kuning dan berukuran kecilJenis produkAlat tulis, kertasPemilik3MNegaraCynthiana, Kentucky, Amerika SerikatDiluncurkan1977; 47 tahun lalu (1977)Situs webwww.post-it.com Notes tempel[1][2] (Post-it Note atau catatan lengket) adalah sebuah kertas kecil yang dilengkapi dengan lem yang dapat direkatkan kembali di bagian belakang...

 

 

International sports competition Goodwill GamesLogo of the second Games in SeattleFirst eventMoscow, USSR in 1986Occur every4 yearsLast eventBrisbane, Australia in 2001PurposeReaction to the political troubles surrounding the Olympic Games of the 1980sHeadquartersAtlanta, Georgia, United States The Goodwill Games were an international sports competition created by Ted Turner in reaction to the political troubles surrounding the Olympic Games of the 1980s.[1] In 1979, the Soviet invas...

 

 

Sectarian protests and violence in Iraq during the post-U.S. insurgency 2012–2013 Iraqi protestsPart of the Arab Spring and the Iraqi insurgency (2011–2013)Sunni demonstrators protesting against the Maliki government (Dec. 2012–Jan. 2013)Date21 December 2012 (2012-12-21) – 30 December 2013(1 year, 1 week and 2 days)LocationIraqCaused by Corruption Unemployment Poor national security Poor public services Alleged marginalization of a Sunni minority; who previously held ul...

American politician Ray MabusOfficial portrait, 201475th United States Secretary of the NavyIn officeMay 19, 2009 – January 20, 2017PresidentBarack ObamaDeputyRobert O. WorkJanine A. DavidsonPreceded byDonald C. WinterSucceeded byRichard V. SpencerUnited States Ambassador to Saudi ArabiaIn officeJuly 5, 1994 – April 25, 1996PresidentBill ClintonPreceded byJohn Frank Bookout Jr.Succeeded byWyche Fowler60th Governor of MississippiIn officeJanuary 12, 1988 – Janu...

 

 

Disambiguazione – Romagnolo rimanda qui. Se stai cercando altri significati, vedi Romagnolo (disambigua). RomagnoloRumagnôlParlato in Italia San Marino Regioni Emilia-Romagna (province di Forlì-Cesena, Rimini, Ravenna, parte della provincia di Ferrara e della provincia di Bologna (l'imolese) Marche (dialetto gallo-piceno in quasi tutta la provincia di Pesaro e Urbino e parte della provincia di Ancona (il senigalliese e i dialetti della riviera del Conero)[1]...

 

 

التوزيعالجغرافي:—تصنيفات اللغوية:Defaultلغات الشونان غونونا ياجيش (البويلش)، ومناطق الشون تحدث بلغات الشونان في أرض النار وباتاغونيا.[1][2][3] وقد تم توثيق اثنين من لغات الشون: السالك'نام، تحدّث بها الشعب الشاغل للإقليم الشمال-شرقي لأرض النار. والتيهوليشية المتحدّ�...

Tyne and Wear Metro station in North Tyneside MonkseatonTyne and Wear Metro stationGeneral informationLocationMonkseaton, North TynesideEnglandCoordinates55°02′32″N 1°27′30″W / 55.0422980°N 1.4584698°W / 55.0422980; -1.4584698Grid referenceNZ347721Transit authorityTyne and Wear PTEPlatforms2Tracks2ConstructionParking22 spacesBicycle facilities10 cycle podsAccessibleStep-free access to platformOther informationStation codeMSNFare zoneCHistoryOriginal compan...

 

 

جائزة سان مارينو الكبرى 1991 (بالإيطالية: XI Gran Premio di San Marino)‏  السباق 3 من أصل 16 في بطولة العالم لسباقات الفورمولا واحد موسم 1991 السلسلة بطولة العالم لسباقات فورمولا 1 موسم 1991  البلد سان مارينو  التاريخ 28 أبريل 1991 مكان التنظيم حلبة إنزو دينو فيراري، إيمولا، إميليا-روما...

 

 

Breed of horse KabardaKabardin stallionOther namesKabardinCountry of originRussiaEquus ferus caballus The Kabarda, Kabardin or Circassian horse is a breed from the Caucasus, originating from Eastern Circassia, currently part of the Kabardino-Balkaria region of Russia. These horses are noted for their endurance and ease to adapt in difficult environments. History The Kabarda has been bred since the 16th century by mountain tribesmen in the northern Caucasus, and is the product of centuries of ...

German automotive brand, subsidiary of Stellantis For siliceous mineraloid, see opal. This article is about the German automobile manufacturer. For other uses, see Opel (disambiguation). Opel Automobile GmbHCompany typeSubsidiaryIndustryAutomotiveFounded21 January 1862; 162 years ago (1862-01-21)[1]FounderAdam OpelHeadquartersRüsselsheim am Main, Hesse, GermanyNumber of locations10 manufacturing facilitiesArea servedEurope (Vauxhall Motors in the UK), Africa, Middle...

 

 

Abdulrazak GurnahAbdulrazak Gurnah en 2022.FonctionJuge du prix Brooker (d)2016BiographieNaissance 20 décembre 1948 (75 ans)Zanzibar (Zanzibar, Tanzanie)Nom de naissance Abdulrazak GurnahNationalités tanzaniennebritanniqueFormation Université du Kent (doctorat)Université de LondresActivités Romancier, éditeur associé, professeur d'université, écrivainPériode d'activité Depuis 1987Autres informationsA travaillé pour Université Bayero de Kano (1980-1982)Université du KentMemb...