Beregszászi származású, de mind aktív, mind nyugdíjas éveit elsősorban Kolozsváron töltötte. Budapesten, a Zeneakadémián tanult (1932), itt többek között Kelen Hugó és Popper Irma voltak a tanárai. Később a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen a lélektan–szociológia szakon is diplomát szerzett (1948). Zenei pályájának megkezdéséig a kolozsvári Lepage könyvkereskedés alkalmazottja volt, 1932–44 között szabadfoglalkozású énekesnőként egy új előadói nemzedék képviselője: Magyarországon, Dániában, Hollandiában is járt előadókörutakon. Műsoraiból a Pátria Lemezgyár sorozatot készített. 1944–48 között a kolozsvári Zenekonzervatórium, azután a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet, a bukaresti Folklórintézet, majd a Román Akadémia kolozsvári fiókja munkatársaként dolgozott nyugdíjazásáig (1957).
Szakírói munkássága
Első írásait a két világháború közötti erdélyi sajtó, mindenekelőtt az Ellenzék és a Korunk közölte. Az előbbiben jelent meg Bartók Béla műve iránti későbbi érdeklődése előzményének tekinthető beszélgetése a népdalgyűjtő-zeneszerzővel („Menteni kell a tűnő kelet-európai dallamkincset.” Ellenzék, 1936/236). Később a Korunk új folyama, a Dolgozó Nő, Utunk, Igazság közölte írásait. A negyvenes évek végétől, akkor még magánkézben lévő dokumentumok alapján, hozzákezdett Bartók Béla erdélyi tevékenységének kutatásához. Ennek első eredménye a népzenekutató Bartók Béláról írott könyve volt (1955), amelyet további Bartók-könyvek követtek. Részt vett az 1950-es évek első felében a moldvai csángó népdal- és balladakutatásokban és a Moldvai csángó népdalok és népballadák (Bukarest, 1954) sajtó alá rendezésében (Faragó Józseffel és Jagamas Jánossal).
.svg){kind=small}
