1. Vongszavang trónörökös herceg (1931–1978) 2. Szavivanszavangmanivong hercegnő (1933–2007) 3. Talaszavang hercegnő (1935–2006) 4. Sziszavang herceg (1935–1977/78) 5. Szaurjavongszavang herceg (1937–) 6. Keuszavang herceg (–1998)
1941 és 1949 között ő vezette a Titkos Tanácsot. A II. világháború idején, 1945. április 7-én a japánok elfoglalták a Luangprabang Királyságot. Másnap, 1945. április 8-án megszűntnek nyilvánították a francia protektorátust, és kikiáltották a függetlenséget. A japánok Szavangvatthana trónörököst Szaigonba deportálták, mivel a japánok elleni felkelésre buzdította a népét 1945 májusában. A japán uralom 1945. augusztus 27-éig tartott. 1945. szeptember 15-én kikiáltották az egyesült Laoszi Királyságot. 1945. november 10-én Szavangvatthana herceget megfosztották trónörökösi címétől. 1946. április 23-án a franciák újból bevezették a protektorátust, és a herceget újra trónörökösnek ismerték el. 1946. augusztus 27-én a franciák elismerték Laosz egyesítését, majd 1949. július 19-én Franciaország társult államaként részleges függetlenséget nyert el. 1951. szeptember 8-án Szavangvatthana írta alá Japánnal a II. világháborút lezáró békeszerződést San Francisco városában. 1951 októbere és novembere között a trónörökös ügyvezető miniszterelnökként tevékenykedett. Az ország végül 1953. október 22-én nyerte el Franciaországtól a teljes függetlenségét. 1959. augusztus 20-án Laosz régensévé nevezték ki apja, Sziszavangvong király helyettesítésére, aki megromlott egészségi állapota miatt nem tudta betölteni hivatalát, és hamarosan, 1959. október 29-én meg is halt. Ekkor Szavangvatthana herceget királlyá kiáltották ki.
1975-ben a kommunista hatalomvétel után 1975. november 29-én lemondásra kényszerítették, és 1975. december 2-án kikiáltották a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaságot. 1975 és 1977 között a kommunista hatalom főtanácsadóként alkalmazta, majd 1976-tól házi őrizet alá helyezték, végül 1977. március 11-én a királyt és családját átnevelő táborba zárták az északkelet-laoszi Huapan tartományban, és utána nem jött több hír felőle. Állítólag 1980 márciusában az 1-es táborban, Szop Haoban halt meg az éhségtől és az elégtelen orvosi ellátástól. A király, Kampuji királyné és Vongszavang trónörökös (1931–1978 körül) halálát a kommunista hatóságok vonakodva ugyan, de elismerték egy párizsi sajtókonferencián 1989. december 17-én. A haláluk pontos okát és időpontját még mai napig nem tudhatjuk.[1]
A laoszi királyi ház feje napjainkban Szavangvatthana király unokája és Vongszavang trónörökös legidősebb fia, Szulivongszavang herceg, akinek sikerült 1981-ben kalandos úton megszöknie az öccsével Laoszból, miközben a Mekong-folyón banánfatutajon utazva Thaiföldre menekültek. Franciaországban él jelenleg, és a száműzetésben tevékenykedő Királyi Tanács 1997-ben nagyapja örökösének ismerte el.
Vongszavang (1931. szeptember 27. – 1978. május 2. körül) trónörökös, feltehetően a Huapan tartománybeli Viengszai 1-es táborában halt meg, felesége Manikjalani hercegnő (1941. december 29. –), Kampanpanja herceg lánya, 7 gyermek, többek között:
Szulivongszavang (1963. május 8. –) a laoszi királyi ház feje 1978/1980-tól, felesége, Csandraszukra hercegnő (1946. június 9. –), Tanszuktala herceg lánya
Sziszavang herceg (1935. december – 1977. június/1978. szeptember), feltehetőleg a Huapan tartománybeli átnevelő táborban halt meg, ahol szökési kísérlet miatt kivégezték, felesége Mekamharadzsani hercegnő (1942–), Buvanavatthana Burattana herceg lánya, 7 gyermek
Szaurjavongszavang herceg (1937. január 22. –), 1975 novemberében a Mekong-folyót átúszva Thaiföldre menekült, és előbb apja, majd unokaöccse nevében régensként működött, majd a laoszi királyi ház helyettes vezetője lett, a száműzetésben levő Királyi Tanács elnöke, Szavangvatthana király egyetlen, még élő gyermeke, felesége Daravani hercegnő (1946. október 10. –), Rattanapanja herceg lánya, 4 gyermek
Keuszavang herceg ( – 1998 szeptember előtt), Laoszban maradt a kommunista hatalomátvétel után is, nem nősült meg
Jegyzetek
↑Ma még csak találgatások vannak arról, hogy valójában meggyilkolták, vagy tényleg a rossz ellátás végzett az ekkor már 70 év fölött járó királlyal.
Irodalom
John E. Morby: A világ királyai és királynői: Az idők kezdetétől napjainkig [ford.: Hideg János] (eredeti kiadás: J. E. Morby: Dynasties of the World. A Chronological and Genealogical Handbook, Oxford University Press, 1989.). Debrecen: Mæcenas. 1991. ISBN 963 7425 48 9, 313. oldal
