Marosvásárhelyen született 1905. szeptember 13-án, Dr. Szathmáry Imre, Csuka Karolina gyermekeként. Édesapját korán elveszítette. Édesanyjával és Edit nevű öt évvel idősebb nővérével 1922-ben költöztek Budapestre. A Városi Színház kórusában kezdte, majd egy évet Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában tanult. Színészi diplomáját az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémián 1927-ben kapta meg. Színészi pályája Debrecenben indult, de 1929-től már a fővárosban játszott, a Steinharth és Rott kabaréban magánszámokat, sanzonokat adott elő, aztán a Komédiában majd a Kamaraszínházban és a Belvárosi Színházban szerepelt. 1937-ben Németh Antal szerződtette a Nemzeti Színházhoz, amelynek 1944-ig volt tagja. Az Igazolóbizottság 5 évre eltiltotta a pályától. Ez az időszak 10 évig elhúzódott. Előbb az Általános Szerelő Vállalatnál hivatalnokként dolgozott, majd a Lósporthoz került. Az ügetőn a főkönyvelő mellett, majd később a sportszerjavítónál is titkárnőként dolgozott. 1956-tól a Magyar Rádióban, majd a Pannónia Filmstúdióban kapott szinkronszerepeket, illetve később a MAFILM foglalkoztatta, reklámfilmekben tűnt fel. 1987-ben gyémántdiplomát kapott, 1996-ban rubindiplomáját vette át.