Ennek a szócikknek a címében vagy szövegében a kínai nevek nem a magyar nyelvű Wikipédia átírási irányelve szerint szerepelnek, és/vagy nincs feltüntetve a pinjin és a magyaros alak a {{kínai}}(?) sablon segítségével. Ezeket pótolni, illetve javítani kell.
Huang Taj-csi mandzsu fejedelem legkisebb gyermekeként született Fu Lin néven, és édesapját követte 1643-ban mandzsu fejedelemként. Kezdetben nagybátyja, Dorgon herceg (1612–1650) kormányzott helyette. Dorgon vezetésvel a mandzsu csapatok 1644-ben behatoltak Kínában, és elfoglalták magát Pekinget. Fu Lint Kína császárává kiáltották ki Sun-cse néven. (Az utolsó Ming-dinasztiabeli császár, Ming Csung-csen öngyilkos lett.) 1650-ig a tényleges hatalmat Dorgon gyakorolta. Egész Kína meghódítása sokáig tartott, az utolsó Ming-híveket csak 1659-ben sikerült kiűzni Dél-Kínából Tajvan szigetére.[2]
Sun-cse jó kapcsolatot ápolt a német jezsuita misszionáriussal, Johann Adam Schall von Bellel, akit Mafának ('nagyapának') nevezett: gyakran kért tanácsot tőle, engedélyezte neki, hogy katolikus templomot építsen Pekingben, és időnként ő maga is részt vett a szertartásokon. Bár Schall megmaradt bizalmas tanácsadójának, 1657 után a császár egyre inkább a zen buddhizmus felé fordult. A jóindulatú Sun-cset erősen befolyásolták a buddhista papok, és az udvari eunuchok. Legemlékezetesebb tetteként növelte a kínai hivatalnokok számát a mandzsu közigazgatásban.[2]
A császár fiatalon, 1661-ben hunyt el. Alig 23 éves volt, és a legendák szerint a halálának kihirdetett időpontban nem is hunyt el, hanem – kedvenc hitvesének halála miatt – egy buddhista kolostorba vonult vissza.[2] Kína császári trónján 7 éves fia, Kang-hszi követte.
Uralkodók és dinasztiák: Kivonat az Encyclopædia Britannicából. Szerk. A. Fodor Ágnes – Gergely István – Nádori Attila – Sótyné Mercs Erzsébet – Széky János. Budapest: Magyar Világ Kiadó. 2001. ISBN 963 9075 12 4
.svg)