A Simutrans egy nyílt forráskódú[3] gazdasági szimulációs játék, mely az áru- és személyszállításra összpontosít. A programot Hansjörg Malthaner kezdte írni 1997-ben,[4] majd 1999-ben jelent meg.[2] 2004-ben Malthaner visszavonult, azóta közösségi fejlesztésű.[4] A program Windows, Linux, Mac OS és Haiku operációs rendszerekre érhető el,[5] illetve 2009-ben iPhone átirata is készült.[6]
A játékról
A játék célja egy hatékony szállítmányozási rendszer építése. A játékos ezt út- és különféle vasúthálózatok, vízi és légi útvonalak kiépítésével, a hozzájuk tartozó állomások és járműtelepek létesítésével, illetve megfelelő járművek üzemeltetésével érheti el. Lehetőség van felszínformálásra is. Mindezt korlátozott játékbeli pénzösszeg mellett, vagy akár ilyen anyagi korlátok nélkül is megteheti.
Szemben a Transport Tycoonnal vagy a Locomotionnel, ebben a játékban az áruknak, utasoknak és postai küldeményeknek meghatározott céljuk van. Az áruk egymással szerződésben álló gazdasági épületek között szállíthatók, így, noha egy bizonyos típusú gyárból, nyersanyag-lelőhelyből vagy üzletből általában több is van egy térképen, de még a megfelelő típusú árut sem lehet bárhonnan bárhová szállítani (pl. a gabonát nem lehet bármely farmról bármely malomba elszállítani.)
A Simutrans játék két részletben tölthető le: a játék motorja, illetve egy tetszőlegesen választott grafikai csomag, ún. pakset. Több pakset is elérhető a játékhoz, ezek különböző épületeket, járműveket, árukat, ipari láncolatokat tartalmaznak, ezáltal a játék ilyen módon is testreszabható.[7]
A játék 110.0. verziója óta lehetőség van hálózaton keresztül is játszani. A játékot a fejlesztésben segítő közösség számos nyelvre lefordította, illetve fordítja, a magyar fordítás a játék egyes lényegi összetevőit illetően 2013 decemberében kb. 75%-os.[8]
Képgaléria
Lásd még
Források
További olvasásra