Simonyi család

A simonyi Simonyi család egy nagyon szétterjedt Hont és Nyitra vármegyei eredetű, illetve Bars és Trencsén vármegyei család. A Hontpázmány nemzetségből eredeztetik őket. Nevüket Simonyról vehették. Másik fészkük Hontvarsány volt, ahonnan a késő középkorban szintén gyakran használt Varsányi nevüket vehették. Mindkét helyen templomot építtettek. Állítólag a családi hagyomány szerint Huba vezértől származnának.[1]

Első ismert ősük, akitől eredeztetik a családot Mortunus, aki Simon comes apja volt. Simon de Wossian comes a 13. század második felében (1260) élt és Bars vármegyében töltött be jelentős tisztségeket. Hat fiáról tudunk: Fülöp, Mihály, Márton, Mortonos, Jako és Péter. 1294-ben Málasi Adrián comestől megvásárolták Hontkiskért.[2] Trencsén vármegyei birtokaikat Csák Máté bitorolta el.[3] 1324-ben Mihály mester fiai Pál és Leukus osztozkodtak. Pálnak jutott Simony és Vieszka fele, Kispeszek, Kiskér, Csánk, Varsány, Köröskény, Krakkó major, Tőre és Bereg, Leukusnak Simony és Vieszka másik fele, Radóc, Kocurány és Návoly, illetve Dobra, Szuhapatak, Hrachové és Viestya jutott. A további leszármazottak között a későbbiekben számos birtokper történt, melyek nem voltak mentesek a hatalmaskodásoktól sem.[4] Leukus fia István 1369-ben Gímes várkapitánya volt. 1406-ban Simon mester Zsigmond királytól kérte Simony új határjárását és a határjelek megújíttatását, melyet a garamszentbenedeki apátság el is végeztetett.[5]

1413-ban Hont megyei Csánk és Hontkiskér birtokaikat védték Lévai Cseh Péterrel szemben, de végül sikertelenül.[6] 1441-ben Felicián pallosjogot kapott. Fia Benedek Simonyi alias Varssányi alakban használta nevét.

A család már a 15. század második felében több faluban birtokolt, a középnemesség soraiba tartoztak. 1474-ben Simonyi György rokonának Ferencnek ad másfél jobbágytelket, melyeket Péter és Máté művelt.[7]

A család elszármazott Szatmár vármegyébe is.[8]

Címerüket Csergheő Géza közölte. A családtagok pecsétlenyomatai ezidáig a 18. századtól ismertek.[9]

Birtokaik

Kastélyaik

Neves személyek

  • Simonyi János 1522-ben Bars vármegyei alispán
  • Simonyi Ádám 1696-ban ezredes
  • Simonyi György tábornok[10]
  • Simonyi Simon 1792-ben Bars vármegyei alispán
  • Simonyi Dénes Bars vármegye másod alispánja 1824-1826 között
  • Simonyi Ferenc Bars vármegye első alispánja 1842-ben
  • Simonyi Ernő (1821–1882) országgyűlési képviselő
  • Simonyi Móric Radeczky huszárezred ezredese (Nyitra vármegye)
  • Simonyi Iván (1838–1904) katona, ügyvéd, szerkesztő, országgyűlési képviselő
  • Simonyi Béla 1898-ban Bars vármegye alispánja

Jegyzetek

  1. Révai Nagy Lexikona 16, 816
  2. Georgius Fejér 1830: Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis VI/1. Budae, 283-284. Vö. Magyarország vármegyéi és városai - Hont vármegye és Selmeczbánya. p. 418-419.
  3. Tasnády Nagy Gy. 1920: Codex diplomaticus Hungaricus Andegavensis VIII. Budapest, 395 No. 219.
  4. MNL, DLDF 77808
  5. MNL, DLDF 72569.
  6. Szerémi 1891, 9-10.
  7. MNL, DLDF 72704; Ján Lukačka 2000: Starobylá dedina Šimoniovcov. In: Vladár, J. - Wiedermann, E. (Ed.): Partizánske - Staré a nové epochy. Partizánske, 53-64.
  8. Bilkei Gorzó Bertalan 1910: Szatmár vármegye nemes családjai. Nagykároly, 108 Nemesi igazolásuk 1782; Gorzó 1912: Pótkötet Szatmár vármegye nemes családjaihoz. Nagykároly, 74.
  9. Vö. Pongrácz 2019, 407-408, 924-925
  10. Csizmadia János 1905 (szerk.): A Bartakovich-, Justh-, Rudnay- és Rudnyánszky-családok és részben azok rokonsága. Késmárk

Források

  • Szerémi 1891: Emlékek Barsvármegye hajdanából. Budapest.
  • Ipolyi Arnold 1867: Magyar okmány-érdekességek. Századok I, 42-47, 119-145.
  • Nagy Iván 1863: Magyarország családai czímerekkel és nemzékrendi táblákkal X. Pest, 202-208.

További információk

Read other articles:

Basilika Santo AgustinusBasilika Minor Santo AgustinusSpanyol: Basílica de San Agustíncode: es is deprecated Basilika Santo AgustinusLokasiMompósNegaraKolombiaDenominasiGereja Katolik RomaArsitekturStatusBasilika minorStatus fungsionalAktif Basilika Santo Agustinus (Spanyol: Basílica de San Agustíncode: es is deprecated ) adalah sebuah gereja basilika minor Katolik yang terletak di Mompós, Kolombia. Basilika ini ditetapkan statusnya pada tahun 2012 dan didedikasikan kepada Santo Agustin...

 

Aim and IgniteAlbum studio karya Fun (band)Dirilis25 Agustus 2009Direkam2008GenreIndie pop, alternative rock, baroque pop, neo-psychedeliaDurasi42:15LabelNettwerkProduserSteven McDonaldKronologi Fun (band) Aim and Ignite(2009) Some Nights(2012)Some Nights2012 Aim and Ignite adalah debut album studio dari band indie pop bernama Fun (band). Album ini dirilis pada tanggal 25 Agustus 2009 melalui Nettwerk. Judul album ini diambil dari lirik lagu Light a Roman Candle with Me Daftar lagu Be Cal...

 

Association football club in Scotland This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Wick Academy F.C. – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (May 2020) (Learn how and when to remove this template message) Football clubWick AcademyFull nameWick Academy Football ClubNickname(s)The ScorriesFoundedOctob...

Angus King Senator Amerika Serikat dari MainePetahanaMulai menjabat 3 Januari 2013Menjabat bersama Susan Collins PendahuluOlympia SnowePenggantiPetahanaGubernur Maine ke-72Masa jabatan5 Januari 1995 – 8 Januari 2003 PendahuluJohn McKernanPenggantiJohn Baldacci Informasi pribadiLahirAngus Stanley King, Jr.31 Maret 1944 (umur 80)Alexandria, Virginia, Amerika SerikatPartai politikPartai Demokrat (Sebelum 1993)Independen (1993–sekarang)Suami/istriMary Herman (1984–...

 

Political subdivision in Malaysia This article relies largely or entirely on a single source. Relevant discussion may be found on the talk page. Please help improve this article by introducing citations to additional sources.Find sources: Ru Rendang – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (April 2020) Ru Rendang Terengganu constituencyState constituencyLegislatureTerengganu State Legislative AssemblyMLA    Ahmad Samsuri MokhtarPNCo...

 

Buddhist god Not to be confused with Angela Merici. MārīcīMarici is a Buddhist deity, once popular among the warrior class in China, Korea and Japan; her earliest icons are found in northeast Andhra Pradesh (5th to 7th century, above) and Tibet.Sanskritमारीची MārīcīChinese摩利支天 (Pinyin: Mólìzhītiān)Japanese摩利支天(まりしてん) (romaji: Marishiten)Korean마리지천 (RR: Marijicheon)TagalogMaliciThaiมารีจีTibetanའོད་ཟེར་ཅ�...

Keuskupan Agung ŁódźArchidioecesis LodziensisArchidiecezja łódzkaBasilika Katedral St Stanislaus Kostka di ŁódźLokasiNegaraPolandiaStatistikLuas5.200 km2 (2.000 sq mi)Populasi- Total- Katolik(per 2013)1.490.0001,410,000 (94.6%)InformasiRitusRitus LatinPendirian10 Desember 1920(sebagai Keuskupan Łódź)25 Maret 1992(sebagai Keuskupan Agung Łódź)KatedralBazylika Archikatedralna pw. Świętego Stanisława Kostki(Basilika Katedral St Stanislaus Kostk...

 

Filipino appetizer NgohiongNgohiongAlternative namesNgoyong, Ngo yong, Ngo hiong, lumpiang ngohiongCourseAppetizerPlace of originPhilippinesRegion or stateCebu CityServing temperaturehot, warmMain ingredientslumpia wrapper, ground meat/shrimp, jicama/heart of palm, five-spice powder  Media: Ngohiong Ngohiong, also known and pronounced as ngoyong, is a Filipino appetizer consisting of julienned or cubed vegetables with ground meat or shrimp seasoned with five-spice powder in a thin eg...

 

Legal theory This article is about the legal theory of rights of nature. For a survey of the legislation based on this school of thought, see Rights of nature law. Part of a series onRights of nature Movements and schools of thought Earth jurisprudenceDeep ecologyWild lawEnvironmental personhood Traditional worldviews UbuntuPachamamaSumak Kawsay Scholars and authors Thomas BerryCormac CullinanAldo LeopoldJohn MuirRoderick NashVandana Shiva Other Animal rightsGaia hypothesisRights of nature la...

American actor, comedian, and television personality (born 1955) Whoopi redirects here. For the sitcom, see Whoopi (TV series). Whoopi GoldbergGoldberg in 2011Birth nameCaryn Elaine JohnsonBorn (1955-11-13) November 13, 1955 (age 68)New York City, U.S.MediumStand-upfilmtelevisiontheaterbooksYears active1982–presentGenresObservational comedyblack comedysurreal humorcharacter comedysatireSubject(s)African-American cultureAmerican politicsrace relationsracismmarriagesexeveryday lifep...

 

Angle on the horizontal plane between magnetic north and true north Example of magnetic declination showing a compass needle with a positive (or easterly) variation from geographic north. Ng is geographic or true north, Nm is magnetic north, and δ is magnetic declination. Magnetic declination (also called magnetic variation) is the angle between magnetic north and true north at a particular location on the Earth's surface. The angle can change over time due to polar wandering. Magnetic north...

 

莫里斯·顾夫·德姆维尔法国总理任期1968年7月10日—1969年6月20日总统夏尔·戴高乐阿兰·波厄(英语:Alain Poher) (代理)前任乔治·蓬皮杜继任雅克·沙邦-戴尔马外交部长任期1958年6月1日—1968年5月30日总统勒内·科蒂夏尔·戴高乐总理米歇尔·德勃雷乔治·蓬皮杜前任勒内·普利文继任米歇尔·德勃雷 个人资料出生1907年1月24日兰斯逝世1999年12月24日(1999歲—12—24)(92歲)巴黎职业�...

此條目需要补充更多来源。 (2021年7月4日)请协助補充多方面可靠来源以改善这篇条目,无法查证的内容可能會因為异议提出而被移除。致使用者:请搜索一下条目的标题(来源搜索:美国众议院 — 网页、新闻、书籍、学术、图像),以检查网络上是否存在该主题的更多可靠来源(判定指引)。 美國眾議院 United States House of Representatives第118届美国国会众议院徽章 众议院旗...

 

2008 Russian filmPlus OneFilm posterRussian Плюс один Directed byOksana BychkovaWritten byOksana Bychkova Nana GreensteinProduced byElena GlickmanStarringMadlen Dzhabrailova Jethro SkinnerCinematographyIvan GudkovProductioncompanyTelestoRelease date June 20, 2008 (2008-06-20) Running time96 minutesCountryRussiaLanguageRussianBox office$927,277 Plus One (Russian: Плюс один, romanized: Plyus odin) is a Russian romantic comedy film directed by Oksana Bychkova,...

 

236-я гвардейская артиллерийская бригада Годы существования 1 декабря 2017[1] — н. в. Страна  Россия Подчинение Сухопутные войска Входит в 20-я гвардейская общевойсковая армия Тип артиллерийская бригада Функция ствольная артиллерияреактивная артиллерия Часть Моск...

List of events ← 1938 1937 1936 1939 in the United States → 1940 1941 1942 Decades: 1910s 1920s 1930s 1940s 1950s See also: History of the United States (1918–1945) Timeline of United States history (1930–1949) List of years in the United States 1939 in the United States1939 in U.S. states and territories States Alabama Arizona Arkansas California Colorado Connecticut Delaware Florida Georgia Idaho Illinois Indiana Iowa Kansas Kentucky Louisiana Maine Maryland Massachusetts Mi...

 

Independent school in Greater London For other Forest Schools, see Forest School. This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Forest School, Walthamstow – news · newspap...

 

Monthly American lifestyle magazine For the British publication, see Town and Country Magazine. 'Home Journal' redirects here. For the Swedish women's magazine Tidskrift för hemmet, see Home Review. Town & CountryJune 2007 cover featuring model ImanEditorStellene VolandesFormer editorsFrank ZacharyPhotographerRonny JaquesFrequencyMonthlyTotal circulation(2015)486,297[1]FounderNathaniel Parker Willis and George Pope MorrisFounded1846CompanyHearst MagazinesCountryUnited StatesBased...

Indian actor and director (born 1956) Thambi RamaiahBornThambi Ramaiah Jagannathapillai (1962-06-19) 19 June 1962 (age 62)Pudukottai, Tamil Nadu[1]Occupation(s)Actor, comedian, director, lyricistYears active1998–presentSpouseShanthy RamaiahChildrenUmapathyViveka Thambi Ramaiah is an Indian actor, director and comedian who works in the Tamil film industry. He has also worked occasionally as a lyricist.[2] He directed three films, Manu Needhi (2000), Indiralohathil N...

 

Sage in Hinduism ShaunakaShaunaka recites the Mahabharata, a Mughal paintingAffiliationRishiTextsRigveda, Mahabharata Shaunaka (Sanskrit: शौनक, IAST: śaunaka) is the name applied to teachers, and to a Shakha of the Atharvaveda. It is especially the name of a celebrated Sanskrit grammarian, author of the Ṛgveda-Prātiśākhya, the Bṛhaddevatā, the Caraṇa-vyūha and six Anukramaṇīs (indices) to the Rigveda. He is claimed as the teacher of Katyayana and especially of Ashvalaya...