Szülei: Sigmond István és Julianna. 1955-1959 között a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen jogot hallgatott. Az egyetem elvégzése után 1960-1973 között egy kolozsvári állami vállalatnál (IRVA) kereskedelmi osztályvezetőjeként működött. 1973-1990 között a Kolozs megyei kulturális bizottság színházi szakfelügyelője, közben 1980-1983 között a Kolozsvári Állami Magyar Opera művészeti igazgatója volt. 1990 óta a Helikon című szépirodalmi hetilap szerkesztője és felolvasóesteket, könyvbemutatókat tart.
Munkássága
A második Forrás-nemzedék prózaírói közt tűnt fel parabolikus-abszurd, ironikus szemléletével, művészi és erkölcsi tartásával. Számos munkája színházi előadásba és tv- vagy rádióadásba került. Az ismeretlen c. abszurd játékát diákszínjátszók adták elő, a Gyertyafénynél című egyfelvonásosát a Szatmárnémeti Északi Színház stúdió-színpada mutatta be 1986-ban. Szerelemeső című regényének színpadi feldolgozását a kolozsvári színház játszotta 1989-ben. Vétó című drámáját a Kolozsvári Rádió sugározta 1985-ben.
Elbeszéléseket, novellákat, regényeket, drámákat ír, de indulásától kezdve a novella számított kitüntetett műfajának, ahogyan ez Csókavész című 2006-os kötetéből is kiderül, hősei magyar falusi kisemberek, öregek, árvák, tehetetlenek, kisemmizettek, megalázottak, megszomorítottak. A Csókavész című kötet címadó novellája először a Helikon lapjain volt olvasható, majd megjelent nagy feltűnést keltve az Erdélyi Szép Szó 2004-es antológiájában,[2] végül 2006-ban Magyarországon.[3][4]
Az Irodalmi Jelen 2006-os regénypályázatának díjnyertes alkotását, Sigmond István Varjúszerenád című regényét így jellemezte Kötő József: „Szürrealista létérzés megemelt látásmóddal, félelmetes nyelvérzék, szöveg és látvány egyszerre.”[5] Írói talentum, nagy élettapasztalat, szociális érzékenység emeli őt az olümposzi magasságba.
.svg){kind=small}