A repülőtér 1968. május 14-én nyílt meg az izraeli légierő bázisaként, az akkor Izraelhez tartozó Sínai-félsziget déli részén, Ofira (ma Sarm es-Sejk) városa mellett. Miután 1979-ben aláírták az Egyiptom és Izrael közti békeszerződést, és Izrael kivonult a félszigetről, a repülőteret újranyitották a civil légiközlekedés számára.
2008-ban az egyiptomi repülőtereket üzemeltető Egyptian Airports Holding Company (EAHC) bejelentette, hogy harmadik terminált épít a repülőtéren, hogy képes legyen kiszolgálni az egyre növekvő utasszámot (2008 első nyolc hónapjában az utasok száma 28%-kal növekedett). 2009 júliusában a spanyol Pointec tervezőirodával kötöttek szerződést a terminál megépítésre. A terminál a tervek szerint megduplázza a repülőtér befogadóképességét 7,5 millióról 15 millióra. A projekt az előzetes tervek alapján 350 millió dollárba kerül majd. Úgy tervezték, hogy 2010 elejére elkészülnek a tervek, majd pályázattal döntenek a kivitelezőről, és a terminál 2015-re teljesen felépül,[2] az építkezés azonban a mai napig (2016 szeptembere) nem kezdődött meg.
1-es terminál
Az 1-es terminál később épült, mint a 2-es. 2007. május 23-án avatták fel, évi 5 millió utast képes kiszolgálni. A kétszintes, összesen 43 000 m² területű terminálon 40 checkin pult található, és arra tervezték, hogy nagy számban tudjon fogadni nemzetközi menetrend szerinti és charterjáratokat. Két belföldi és hat nemzetközi beszállítókapuja van, mindegyiken buszos beszállítás zajlik.
A terminálépület három részből áll: két kör alakú csarnokból, melyet egy „csónak” néven ismert épületrész köt össze. Ez utóbbiban található a tranzit az útlevélellenőrzéssel, a vámmentes üzlettel, éttermekkel és a VIP várókkal. A „csónak” egybefüggő tömegével ellentétben a csarnokok légies, lebegő sátorponyvára emlékeztető tetővel rendelkező épületek, melyeket a helyi beduin kultúra ihletett.
2-es terminál
A mai 2-es terminál a repülőtér eredeti első terminálépülete. 2004-ben teljes modernizáláson esett át, utaskapacitása évente 2,5 millió. Az 1-es terminál átadása óta számos légitársaság inkább az új terminált kezdte használni.
2016 decemberében az Egyptian Airports Company bejelentette, hogy tervezi a 2-es terminál bővítését és kapacitásának bővítését 4,5 millió utasra, így a repülőtér összesen 9,5 millió utast lesz képes fogadni évente. A tervek szerint új futópálya is épül.[3]
Légitársaságok és úti célok
Az indulási csarnok a repülőtérenAz irányítótorony
2004. január 3-án a Flash Airlines 604-es járata, amely Kairón keresztül tartott Párizsba, a Vörös-tengerbe zuhant nem sokkal azután, hogy felszállt Sarm es-Sejkben. A fedélzeten tartózkodó 148 ember mind életét vesztette. A katasztrófa okaként feltételezték a pilóta hibáját és a műszerek meghibásodását is, de a nyomozás nem derítette ki a pontos okot.
2015. augusztus 23-án a Thomson Airways 476-os járata, amely a London–Stansted repülőtérről érkezett 189 emberrel a fedélzetén és épp megközelítette Sarm es-Sejket, ki kellett, hogy térjen egy felé tartó rakéta elől. A rakéta körülbelül 300 méterrel haladt el a repülőgép mellett; a gép ezek után épségben földet ért. A nyomozás kiderítette, hogy a rakéta az egyiptomi hadsereg hadgyakorlata során tévedt el.[18]
2015. október 31-én a Metrojet 9268-as járata, amely Sarm es-Sejkből tartott Szentpétervár felé, lezuhant a Sínai-félszigeten Nekhel és Huszna között. A fedélzeten tartózkodó 224 ember, nagyrészt orosz turisták, mind életüket vesztették. Az Iszlám Állam nevű dzsihádista szervezet, amely a közeli Szíriában háborúban állt az orosz erőkkel, azonnal magára vállalta a terrorcselekmény elkövetését, melyet bomba okozott. Az orosz nyomozók november közepén megerősítették, hogy a katasztrófát bombarobbanás okozta.[19] Ezt követően több ország felfüggesztette Sarm es-Sejk-i járatait. A repülőteret biztonsági szempontból veszélyesnek tartják, a reptéri személyzetet több esetben látták, amint fegyvereket, drogokat és ellenőrzésen át nem ment utasokat enged át.[19][20]
Ez a szócikk részben vagy egészben a Sharm El Sheikh International Airport című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
