Sans-culotte

A sans-culotte (balra)

Sans-culotte (ejtsd: szankülot) heterogén összetételű, elsősorban kisiparosokból, kiskereskedőkből, bérmunkásokból álló társadalmi csoport, illetve e csoport tagja a francia forradalom ideje alatt Párizsban. Nevüket (térdnadrág-nélküliek) onnan kapták, hogy az úri viseletnek számító térdnadrág (culotte) helyett hosszú szárú nadrágot viseltek. Híres indulójuk a Ça Ira!, melynek modern feldolgozása is ismert.

Történetük

Sans-culotte fegyveresek

Főleg a francia forradalom kezdeti időszakának fordulópontjain játszottak kiemelkedő szerepet. A törvényhozó- és végrehajtó hatalomra irányuló nyomásgyakorlásuk miatt a forradalom folyamatosan radikalizálódott. Részt vettek a király Versailles-ból Párizsba hozatalában 1789. október 5-én; a monarchia megdöntésében 1792. augusztus 10-én; a börtönökben és kolostorokban végrehajtott 1792. szeptemberi tömeges mészárlásokban; a jakobinus hatalomátvételben 1793. június 2-án. Ellenőrzésük alatt tartották a Párizsi Községtanácsot (kommün) is, melyet felhasználva nyomást gyakoroltak a Nemzeti Konventre is. Kedvelt lapjuk a Marat által szerkesztett A nép barátja, illetve a Jacques Hébert által kiadott Le Père Duchesne volt. Leghíresebb vezetőjük François Hanriot volt. Kedvelt klubjuk, kvázi szerveződésük központja a Cordeliers klub volt.

Sans-culotte trikolórba öltözötten

A jakobinus diktatúra szerepüket csökkenteni igyekezett, mivel a jakobinus központosítással szemben a sans-culotte-ok támogatták a közvetlen demokráciát. A Közjóléti Bizottság uralma alatt támogatásuk eleinte megoszlott Hébert és Robespierre között, Hébert kivégzése azonban sokukat elidegenítette a jakobinusoktól. A sans-culotte-ok egy része Robespierre mellé állt a thermidori államcsíny idején, fellépésük azonban eredménytelen volt. Az 1794-95-ös éhínség idején újra lázongani kezdtek (1795. április 1. germinali felkelés, 1795. május 20. prairiali felkelés), azonban mozgalmukat véresen leverték. A Direktórium időszaka alatt sikertelen kísérletek történtek újbóli aktivizálásukra (Babeuf-összeesküvés). A sans-culotte-ok, illetve hozzájuk csatlakozó jakobinusok újabb mozgolódásai végső soron hozzájárultak ahhoz, hogy az újabb terrortól rettegő Direktórium katonai diktátort keressen a kormányzati hatalom megőrzésének érdekében.

Követeléseik és eredményeik

1793. szeptember 4-én a sans-culotte-ok megszállták a Párizsi Községházát, majd másnap Pache polgármester és Chaumette, a kommün ügyésze vezetésével behatoltak a Konvent ülésére. Petíciójukban az alábbiakban foglalták össze követeléseiket:

  • a korábbi (ún. ci-devant) nemesek, papok, pénzemberek ne tölthessenek be kormányzati vagy igazságszolgáltatási hivatalt
  • a létfontosságú élelmiszerek árát rögzítsék
  • maximálják a nyersanyagok, a munkabérek, a kereskedelmi kamatok mértékét
  • a földművesek, akik baleset miatt nem tudtak betakarítani, kapjanak kárpótlást a kincstárból
  • a megyéknek utaljanak annyi pénzt, hogy biztosítani lehessen, hogy mindenhol ugyanannyiba kerüljenek az árucikkek
  • a bérleti szerződések újrakötése, maximált bérleti díjakkal
  • vagyonmaximálás, a bérbe vehető földek maximálása, a földbérlet díjának maximálása

A sans-culotte-ok nyomására a konvent hamarosan elfogadta az ún. gyanúsak törvényét (1793. szeptember 17.), mely kimondja, hogy az ún. gyanúsakat őrizetbe kell venni. A törvény értelmében az őrizetbe vettek listáját el kellett küldeni a Konvent közbiztonsági bizottságának, mely a terror központi szerve volt. A fogságba vetett gyanúsakat azután a Forradalmi Törvényszék elé állították. A gyanúsak törvénye így a „terror alaptörvénye” lett.

Ugyancsak a sans-culotte-ok nyomására a Konvent 1793. szeptember 29-én elfogadta az ún. általános maximum törvényét, melyben maximálták az alapvető élelmiszerek árát.

Források

További információk

Commons:Category:sans-culottes
A Wikimédia Commons tartalmaz Sans-culotte témájú médiaállományokat.

Read other articles:

Bupati Bangli Republik IndonesiaLambang Bupati BangliPetahanaSang Nyoman Sedana Artasejak 2016Masa jabatan5 tahunDibentuk1933Pejabat pertamaIda Anak Agung Ketut NgurahSitus webSitus Resmi Pemkab Bangli Berikut adalah Daftar Bupati Bangli dari masa ke masa. No. Foto Nama Bupati Mulai jabatan Akhir jabatan Wakil Bupati Keterangan Ref. 1 Ida Anak Agung Ketut Ngurah 1933 1960 Tidak Ada Bupati pertama 2 Ida Bagus Mde Sutha 1960 1968 3 Drs. I Dewa Made Beratha 1968 1970 4 Tjokorde Gde Ngurah 1...

 

Kontes Lagu Eurovision 1991 Final 4 Mei 1991 Pembawa Acara Gigliola CinquettiToto Cutugno Konduktor Bruno Canfora Direktur Riccardo Donna Penyiar Tuan Rumah RAI Tempat Studio 15 di CinecittàRoma, Italia Lagu pemenang  SwediaFångad av en stormvind Sistem pemberian suara Setiap negara memberikan 12, 10, 8-1 poin untuk 10 lagu favorit mereka Jumlah kontestan 22 Partisipasi pertama Tidak ada Kembali ke Kontes  Malta Tidak mengikuti kontes  Belanda Poin nihil  Austria Pembuk...

 

K. N. T. SastryLahir1948Andhra Pradesh, IndiaTempat tinggalKoloni Sripuri, SecunderabadPekerjaanSutradaraPenulisKritikus Film K. N. T. Sastry adalah seorang kritikus, sutradara dan penulis film India, yang dikenal karena karya-karyanya yang pada umumnya berada dalam sinema Telugu, dan beberapa film Kannada. Ia telah meraih Penghargaan Film Nasional.[1][2] Ia telah menyutradaran film-film seperti Surabhi, Thilaadanam, Kamli, Snehanveshana, The Aliens, Harvesting Baby Girls, Sn...

Republik Namibia Perbandingan 2:3 Dipakai 21 Maret 1990 Rancangan Sebuah garis merah diagonal dengan pinggiran putih yang membentang dari sudut bawah kerekan. Segitiga atas berwarna biru, dengan matahari emas dengan 12 runcing segitiga dan segitiga bawah berwarna hijau. Perancang Frederick Brownell[1] atau Roy Allen[2] Varian bendera Republik Namibia Nama Bendera Kepresidenan Namibia Bendera Namibia disetujui tanggal 21 Maret 1990 atas kemerdekaan dari Afrika Selatan. Warna u...

 

العلاقات السنغافورية الكرواتية سنغافورة كرواتيا   سنغافورة   كرواتيا تعديل مصدري - تعديل   العلاقات السنغافورية الكرواتية هي العلاقات الثنائية التي تجمع بين سنغافورة وكرواتيا.[1][2][3][4][5] مقارنة بين البلدين هذه مقارنة عامة ومرجعية للدولتي...

 

2012 studio album by JornBring Heavy Rock To The LandStudio album by JornReleasedJune 1, 2012 (2012-June-01)Recorded2011 - 2012 (2011 - 2012)GenreHard rockheavy metalLabelFrontiers RecordsProducerJørn LandeJorn chronology Live in Black(2011) Bring Heavy Rock To The Land(2012) Symphonic(2013) Professional ratingsReview scoresSourceRatingAllmusic[1]Blistering[2] Bring Heavy Rock to the Land is the seventh studio album by Jørn Lande's solo project Jo...

ХристианствоБиблия Ветхий Завет Новый Завет Евангелие Десять заповедей Нагорная проповедь Апокрифы Бог, Троица Бог Отец Иисус Христос Святой Дух История христианства Апостолы Хронология христианства Раннее христианство Гностическое христианство Вселенские соборы Н...

 

System of state administration on a local level in Northern Ireland This article is part of a series within thePolitics of the United Kingdom on thePolitics of Northern Ireland Executive Executive Committee First Minister Michelle O'Neill deputya First Minister Emma Little-Pengelly Civil Service Government departments  a Lowercase d per here. Assembly Speaker Edwin Poots MLA Acts Committees Statutory rules Members (MLA) Law Supreme Court (UK) Courts of Northern Ireland Northern Ireland i...

 

Cet article est une ébauche concernant une localité bulgare. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. KuklenVue de Kuklen.GéographiePays  BulgarieOblast PlovdivMunicipalité Kouklen (chef-lieu)Superficie 31 524 km2Altitude 393 mCoordonnées 42° 02′ 03″ N, 24° 47′ 16″ EDémographiePopulation 6 089 hab. (2024)Densité 0,2 hab./km2 (2024)Fonct...

This article does not cite any sources. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Succession to the Moroccan throne – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (March 2019) (Learn how and when to remove this message) Part of a series onOrders of succession Monarchies Bahrain Belgium Bhutan Brunei Denmark Eswatini Japan Jordan Lesotho Liechtenstein Luxembour...

 

此條目需要补充更多来源。 (2021年7月4日)请协助補充多方面可靠来源以改善这篇条目,无法查证的内容可能會因為异议提出而被移除。致使用者:请搜索一下条目的标题(来源搜索:美国众议院 — 网页、新闻、书籍、学术、图像),以检查网络上是否存在该主题的更多可靠来源(判定指引)。 美國眾議院 United States House of Representatives第118届美国国会众议院徽章 众议院旗...

 

«In riconoscimento del grande servizio reso dagli studi e dalla scoperta del fluoro, e dall'impiego nella scienza del forno elettrico che da lui prende il nome» (Motivazione del Premio Nobel) Henri Moissan Premio Nobel per la chimica 1906 Henri Moissan (Parigi, 28 settembre 1852 – Parigi, 20 febbraio 1907) è stato un chimico francese, premio Nobel per la chimica nel 1906. È noto perché fu il primo a isolare il fluoro. Inventò il forno ad arco elettrico. Indice 1 Biografia 2 Il ri...

Pour les articles homonymes, voir Champollion. Jacques-Joseph ChampollionPortrait de Jacques-Joseph Champollion par Mme de Rumilly au Musée Champollion de Vif.BiographieNaissance 5 octobre 1778Figeac, LotDécès 9 mai 1867 (à 88 ans)FontainebleauSépulture Cimetière de FontainebleauNom dans la langue maternelle Jacques-Joseph ChampollionSurnom Champollion-FigeacChampollion l'aînéNationalité françaiseActivités Maire (1813), historien, professeur d'université, bibliothécaire, ar...

 

2009 video gameBeateratorDeveloper(s)Rockstar LeedsPublisher(s)Rockstar GamesDirector(s)Jay CapozelloProducer(s)Rich RosadoDesigner(s)Andrew MinghellaProgrammer(s)Warren MerrifieldArtist(s)Ian J BowdenRob NelsonComposer(s)TimbalandPlatform(s)PlayStation Portable, iOSReleasePlayStation PortableNA: 29 September 2009PAL: 2 October 2009iOS7 December 2009[1]Genre(s)Music, puzzleMode(s)Single-player Beaterator is a music mixer released in September 2009 by Rockstar Games for the PlayStatio...

 

هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (مارس 2017) منظمة كمال أجسام الاتحاد الكاريبي لكمال الأجسام واللياقة البدنية معلومات عامة الاسم المختصر CACBBFF تأسيس 7 ديسمبر 1973، كابو روجو،  بورتوريكو بيانات تفصيلية ا...

Questa voce sull'argomento calciatori argentini è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Joaquín ArzuraNazionalità Argentina Altezza170 cm Peso71 kg Calcio RuoloDifensore Squadra Ind. Rivadavia CarrieraGiovanili ????-2011 Tigre Squadre di club1 2011-2015 Tigre71 (1)2016-2017 River Plate13 (0)2017-2018→  Osasuna28 (0)2018-2019→  Almería11 (0)2019→  ...

 

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Januari 2023. Marcela dan Elisa setelah menikah. Pernikahan sejenis pertama di Spanyol berlangsung setelah era Kekaisaran Romawi pada 8 Juni 1901.[1] Dua wanita, Marcela Gracia Ibeas dan Elisa Sanchez Loriga, berupaya untuk menikah di A Coruña (Galicia, Spa...

 

1953 film It's Never Too LateFilm posterDirected byFilippo Walter RattiWritten byCharles DickensFilippo Walter RattiPiero RegnoliBased onA Christmas Carolby Charles DickensProduced byPiero RegnoliStarringPaolo StoppaGuglielmo BarnabòMarcello MastroianniCinematographyCarlo CarliniRelease date 16 May 1953 (1953-05-16) Running time86 minutesCountryItalyLanguageItalian It's Never Too Late (Italian: Non è mai troppo tardi) is a 1953 Italian comedy film directed by Filippo Walter R...

1911 novel by J. D. Beresford This article includes a list of references, related reading, or external links, but its sources remain unclear because it lacks inline citations. Please help improve this article by introducing more precise citations. (November 2015) (Learn how and when to remove this message) The Hampdenshire Wonder First editionAuthorJ. D. BeresfordLanguageEnglishGenreScience fiction novelPublisherSidgwick & JacksonPublication date1911Publication placeUnited KingdomMedia...

 

Pour les articles homonymes, voir Commune (homonymie). Commune Administration Pays France Type Collectivité territorialecirconscription administrative Division supérieure Département et région Division inférieure Arrondissement municipal dans les communes de Paris, Lyon et Marseille, commune déléguée, commune associée, dans les communes nouvelles. Nombre de subdivisions 34 935 collectivités35 021 circonscriptions (2024) Exécutif de la collectivité Maire A...