Sárkánykirály

Átírási segédlet
lung-vang
A sárkánykirály szobra egy, a tiszteletére emelt templomban
A sárkánykirály szobra egy, a tiszteletére emelt templomban
Kínai átírás
Hagyományos kínai龍王
Egyszerűsített kínai龙王
Mandarin pinjinlóngwáng
Wade–GilesLung2 Wang2
Koreai átírás
Hangul용왕 (jongvang)
Handzsa龍王
McCune–Reischaueryongwang

A sárkánykirály a vizek gazdája és a sárkányok feje a kései kínai mitológia és népi folklórban. Alakja feltehetően a buddhizmus hatására alakulhatott ki Kínában. A források leggyakrabban négy sárkánykirályról tesznek említést, akik a négy égtáj tengereinek urai. Kultusza hosszú évszázadokon át igen népszerű volt Kína-szerte. Szinte minden városban, településen állítottak nekik templomot a folyók, a patakok partján vagy a gázlók menten, esetleg a kutaknál, és esőért fohászkodtak hozzá. Kedvelt alakja a népmeséknek, elbeszéléseknek és regényeknek, amelyekben általában öregemberkén jelenik meg. Az erős kínai kulturális hatásnak köszönhetően alakja Koreában is ismert és nepszerű.

Eredete

A sárkánykirály képzete a feltehetően a buddhizmus hatására valamikor az i. sz. első századokban alakulhatott ki Kínában, ugyanis a buddhista szutrák kínai nyelvre történő fordításakor a Nágarádzsa („kígyókirály”) szót lung-vangként („sárkánykirály”) adták vissza. Kezdetben a sárkánykirályok számát is átvették a buddhista irodalomból, például a Lótusz-szutra (szanszkrit: Szaddharma pundaríka szutra; kínaiul: Miao-fa lien-hua csing 《妙法蓮華經》) kínai fordításában még nyolc szerepel belőlük, majd később, más művek tízet sorolnak fel.

A négy sárkánykirály

Igen gyorsan elterjedt azonban a sárkánykirályokkal kapcsolatos taoista elképzelés is, amely a négy tengerhez (sze haj 四海) társít egy-egy sárkánykirályt, azok uralkodóiként:[1]

  • Kuang-li (廣利) a Déli-tenger sárkánykirálya
  • Kuang-te (廣德) a Keleti-tenger sárkánykirálya
  • Kuang-cö (廣澤), más néven: Csung Li (崇禮) az Északi-tenger sárkánykirálya
  • Kuang-sun (廣順), más néven: Cseng Heng (正恆) a Nyugati-tenger sárkánykirálya

Később, az olyan 16-17. századi regényekben, mint például a Nyugati utazás vagy az Istenek birtokba helyezése (Feng-sen jen-ji 《封神演義》) a négy sárkánykirály már más néven szerepel:[2]

  • Ao Kuang (敖廣 / 敖光), a Keleti-tenger sárkánykirálya
  • Ao Csin (敖欽), a Déli-tenger sárkánykirálya
  • Ao Zsun (敖閏), a Nyugati-tenger sárkánykirálya
  • Ao Sun (敖順), az Északi-tenger sárkánykirálya

Alakja a néphiteben

A sárkánykirály szobra egy, a tiszteletére emelt templomban

A korai szövegek szerint a sárkánykirályok leginkább a rendkívüli termetükkel tűntek ki a többi sárkány közül, mivel a hosszuk egy kínai mérföld (li = 0,5 km) volt. A későbbi mesékben és a néphitben nem is feltétlenül nevezik néven őket, és azt tartják róluk, hogy az őselemek uralkodói, akik alá tartozik a mennydörgés, a villám, a szél és az eső istene.[3]

A sárkánykirályok kultusza hosszú évszázadokon át igen népszerű volt Kína-szerte. Szinte minden városban, településen állítottak nekik templomot a folyók, a patakok partján vagy a gázlók menten, esetleg a kutaknál. Aszály idején kivitték a sárkánykirály szobrát a templomból és a tűző napra helyezték, áradáskor pedig végigvitték az árvíz sújtotta vidéken, hogy saját szemével lássa, mekkora a kár, abban a reményben, hogy felébred a lelkiismerete, és intézkedni fog. Ha ez sem segített, előfordult, hogy a sárkánykirály szobrát „vízbe fojtották”. A kínai császárok közül többen is hivatalos címeket, rangokat adományoztak a sárkánykirályoknak, és arra is volt példa, hogy valami vétkük vagy mulasztásuk miatt megfosztották rangjuktól, és távoli vidékekre száműzték őket.[4]

A késői folklórhagyományban a sárkánykirályt általában öregember alakjában képzelték el, aki a víz alatti kristálypalotájában (lung-kung 龍宮) lakik, ahol tengeri állatokból verbuvált saját hadsereggel is rendelkezik. Az ábrázolóművészetekben gyakorta jelenik meg a botját markoló öregemberként, a botja díszgombja pedig sárkányfejet formáz.[5]

Az irodalomban

A fikciós irodalomban, „sárkányos történetek”, a komplexitás, kidolgozottság és irodalmi érték szempontjából a buddhista hatásra megjelent sárkánykirály figurájával érték el a csúcspontjukat. Az addig leginkább meghökkentő, fantasztikus anekdotajellegű történetek mellett megjelent a sárkánykirály tökéletesen, részletgazdagon, színesen felépített alakja és világa. A késő népi szinkretikus mitológiai rendszerben a sárkánykirálynak, akárcsak a többi istenségnek, a Jáde Császárnak (Jü-ti 玉帝) volt az alárendeltje, akinek a palotájában olykor személyesen is tiszteletét tette. A mesékben, népszerű történetekben gyakorta esik szó a sárkánykirály lányairól, fiairól. Az ilyen történetek legjellemzőbb szüzséje, hogy az sárkánykirály gyermeke az emberek között valamilyen bajba kerül, majd az ifjú megmentője, meghívást kap a sárkánykirály palotájába, ahol bőkezűen megjutalmaztik, vagy valamilyen varázserejű tárgyat kap ajándékba.[6] Ezek közül a talán a legismertebb, és magyarul is olvasható, a Tang-kori Li Csao-vej (李朝威; 766–820) A sárkánykirály lánya (Liu Ji csuan 《柳毅傳》) című elbeszélése.[7]

A sárkánykirállyal kapcsolatos történetek közül is kiemelkedik a két legjelentősebb mitológiai témájú klasszikus kínai regény, a Nyugati utazás, valamint Az istenek birtokba helyezése (Feng sen jen ji 《封神演義》). A két regényben szereplő, ide vonatkozó története nem csak abban hasonlít, hogy mind a kettőben a Keleti-tenger sárkánykirálya, Ao Kuang szerepel,[m 1] hanem, hogy a hősök, Szun Vu-kung (孫悟空), a majomkirály, illetve No-csa (哪吒) renitens, tiszteletlen viselkedésével konfliktusba keveredik a sárkánykirállyal, aki ezért bepanaszolja őket a Jáde Császárnál. A sárkány, illetve a sárkánykirály, a kínai mitológiában betöltött tiszteltreméltó helyzetét és megbecsülését jól példázza, hogy a renitens hősök tette, egyik esetben sem marad büntetlenül.

A Nyugati utazás 3. fejezetében Szun Vu-kung hadsereggé szervezi a népét, gyakorlatoztatja őket, ő maga pedig ismét útra kell, hogy egy megfelelő fegyvert szerezzen magának. Ao Kuang, a keleti sárkánykirály palotájába megy, ahol végül rátalál az Égi Folyót a helyére szegező vastuskóra, amit senki meg sem bír mozdítani. Szun Vu-kung könnyedén kihúzta, és megfelelő méretű vasbottá zsugorította. Ekkor látta meg rajta a felírást, miszerint a neve: „Aranygombos, bűvös bunkó, kézre járó” (Zsu-ji csin-ku-pang 如意金箍棒), melynek a súlya tizenháromezer-ötszáz font. Miután a sárkánykirály többi testvérétől páncélruhát és sisakot is szerez, továbbáll. A sárkánykirályok azonban panaszt teszenek ellene a Jáde Császárnál.[8]

Az istenek birtokba helyezése 12. fejezetében a csodálatos körülmények között világrajött No-csa a Keleti-tengerbe trokolló Kilenc Kanyar Folyónál játszik, és felkavarja annak vizét a „Hét láb hosszú Mennyet Fölkavaró Damasztjával” (Csi cse hun tien ling 七尺混天綾). Ebbe beleremeg Ao Kuang víz alatti kristálypalotája. A sárkánykirály a harmadik fiát Ao Pinget (敖丙) küldi a felszínre, hogy lássa el a fiú baját. Azonban szóváltásba keverednek és egymásnak akaszkodnak:

„– Ó! Szóval te lennél Ao Kuang fia. Csak ne olyan gőgösen! Ha tovább bosszantasz, hát istenuccse kirángatlak, te iszaplakó vén csík, de még bőrödből is kiforgatlak! – Te ostoba gazfickó! – ordította tajtékozva a herceg. – Nem kell már sokat várnod.
Azzal alabárdját előreszegezve, újból No-csára rontott.
No hiszen, No-csának sem kellett több, előkapta a Mennyet Fölkavaró Damasztját, és felhajította az égbe, egyenest a sárkányfira. Egyszeriben ezernyi tűzgolyóbis jelent meg, mind a harmadik hercegre hullt, aki menten lefordult hátasa nyergéből. No-csa ekkor nekirontott, és a nyakára hágott, majd a magasba emelve a Világegyetem Karikáját, bezúzta vele a harmadik herceg koponyáját. A halott Ao Ping visszaváltozott eredeti formájába, és döglött sárkányként hevert No-csa lábai előtt.
– No, nézd már – csodálkozott No-csa –, hogy visszaváltozott igazi alakjába ez a kis mitugrálsz sárkányocska! Ha már így alakult, legalább kihúzom belőle az inakat, hogy édesapámnak legyen belőle sodronying.
Miután ezzel végzett, ott hagyta a döglött sárkányt, és indult egyenest haza...”

A sárkánykirály azonban ezért a tettéért bepanaszolja őt a Jáde Császárnál, aki kiszabja a fiú büntetését.[9]

Koreában

Kínai mintára a koreai mitológiának is része a sárkánykirály (jongvang), aki a víz alatti palotájában lakik és a vizek ura. A 6. holdhónap 15. napján, a fejmosás és a fésülködés napján régen áldozati szertartással egybekötött istentiszteletet rendeztek a számára, esős és bőtermésű évért fohászkodtak hozzá. A sárkánykirály tiszteletére elsősorban a sámánnők végezték el a szertartásokat. A sárkánykirály népszerű szereplője a koreai folklórnak, és alakja a középkori irodalomban is gyakorta felbukkan. A koreai népi kalendáriumban az 1. holdhónap 5. napját a „sárkány napjának” (rjongnal) nevezik. A közhiedelem szerint, ha ezen a napon merítenek vizet a kútból, amelyben előző napon a sárkány lerakta a tojásait, a ház népe boldogságban és jólétben élhet egész esztendőn át.[10]

Hivatkozások

Megjegyzések

  1. Megjegyzendő, hogy a sárkánykirály neve a két regényben különböző módon van írva. A Nyugati utazásban az 敖廣, míg Az istenek birtokba helyezésében az 敖光 forma szerepel. A név kiejtése mindkét esetben azonos: Ao Kuang.

Jegyzetek

  1. Kínai mitológia 1988. 423. o.
  2. Kínai mitológia 1988. 423. o.
  3. Kínai mitológia 1988. 423. o.
  4. Kínai mitológia 1988. 424. o.
  5. Kínai mitológia 1988. 424. o.
  6. Kínai mitológia 1988. 423., 424. o.
  7. Sárkánykirály 1956. 24-42. o.
  8. Vu 1980. I. kötet, 44-63. o.
  9. Lásd az eredeti szövegben:Feng shen yan yi 12. (kínai nyelven). zh.wikisource.org. (Hozzáférés: 2014. december 10.)
  10. Koreai mitológia 1988. 470., 471. o.

Irodalom

Magyarul

  • Kínai mitológia 1988.: „Kínai mitológia”. In Mitológiai enciklopédia II. kötet, 385-456. o. Fordította: Kalmár Éva. Budapest, Gondolat Kiadó, 1988. ISBN 963 282 028 2 II. kötet
  • Koreai mitológia 1988.: „Koreai mitológia”. In Mitológiai enciklopédia II. kötet, 457-477. o. Fordította: Kovács Zoltán. Budapest, Gondolat Kiadó, 1988. ISBN 963 282 028 2 II. kötet
  • Miklós 1973.: Miklós Pál. A sárkány szeme. Bevezetés a kínai piktúra ikonográfiájába. Budapest, Corvina Kiadó, 1973.
  • Sárkánykirály 1956.: A sárkánykirály lánya. Tang-kori történetek. Budapest, Új Magyar Könyvkiadó, 1956.
  • Tokaji 2002.: Tokaji Zsolt. Kínai jelképtár. Budapest: Szukits Könyvkiadó, 2002. ISBN 963 9393 27 4
  • Vasziljev 1977.: Vasziljev, L. Sz. Kultuszok, vallások és hagyományok Kínában. Budapest, Gondolat Kiadó, 1977. ISBN 963 280 475 9
  • Vu 1980.: Vu Cseng-en. A nyugati utazás, avagy a majomkirály története I-II. kötet. (2. kiadás) Ford., a jegyzeteket és a bevezetőt írta Csongor Barnabás. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1980. ISBN 963 07 2234 8

További információk

Kapcsolódó szócikkek

Read other articles:

Disambiguazione – Serenissima rimanda qui. Se stai cercando altri significati, vedi Serenissima (disambigua). Repubblica di Venezia (dettagli) (dettagli) Motto: Viva San Marco! Repubblica di Venezia - LocalizzazioneLa Repubblica di Venezia nel 1789, alla vigilia della Rivoluzione francese Dati amministrativiNome completoSerenissima Repubblica di Venezia Nome ufficialeSerenissima Repubblica di Venezianomi precedenti Lingue ufficialide facto: latino, veneto, italiano Lingue parlateDo...

 

 

For other uses, see Fribourg (disambiguation). Not to be confused with Freiburg im Breisgau, a city in Germany. Municipality in SwitzerlandFribourgMunicipalityAutumn in Fribourg FlagCoat of armsLocation of Fribourg FribourgShow map of SwitzerlandFribourgShow map of Canton of FribourgCoordinates: 46°48′N 7°09′E / 46.800°N 7.150°E / 46.800; 7.150CountrySwitzerlandCantonFribourgDistrictLa SarineGovernment • ExecutiveConseil communal / Gemeinde...

 

 

Spanish actress In this Spanish name, the first or paternal surname is Concepción and the second or maternal family name is Sálamo. Sara SálamoAt the 32nd Goya Awards in 2018BornSara Ainhoa Concepción Sálamo (1992-01-20) 20 January 1992 (age 32)Santa Cruz de Tenerife, Canary Islands, SpainOccupation(s)Actress, animal rights activistPartnerIsco (2017-present)Children2 Sara Ainhoa Concepción Sálamo (born 20 January 1992), simply known as Sara Sálamo, is a Spanish actress kn...

2023 Louisiana House of Representatives election ← 2019 October 14, 2023November 18, 2023 (runoff) 2027 → All 105 seats in the Louisiana House of Representatives53 seats needed for a majority   Majority party Minority party Third party   Leader Clay Schexnayder(term-limited) Sam Jenkins(retired) Joseph A. Marino III(retired) Party Republican Democratic Independent Leader since January 13, 2020 January 13, 2020 July 1, 2016 Leader's seat 81st district...

 

 

Artikel ini tidak memiliki bagian pembuka yang sesuai dengan standar Wikipedia. Mohon tulis paragraf pembuka yang informatif sehingga pembaca dapat memahami maksud dari Teknologi komunikasi baru. Contoh paragraf pembuka Teknologi komunikasi baru adalah .... (Pelajari cara dan kapan saatnya untuk menghapus pesan templat ini) Artikel ini perlu diwikifikasi agar memenuhi standar kualitas Wikipedia. Anda dapat memberikan bantuan berupa penambahan pranala dalam, atau dengan merapikan tata letak da...

 

 

National Basketball Association team in New York City This article is about the professional basketball team. For the early 19th century baseball club, see New York Knickerbockers. Knicks basketball team redirects here. For the affiliate team, see Westchester Knicks. Knicks redirects here. For other uses, see Knick. New York Knicks 2023–24 New York Knicks seasonConferenceEasternDivisionAtlanticFounded1946HistoryNew York Knicks1946–present[1][2]ArenaMadison Square GardenLoc...

Measure of wave reflectivity This article is about reflections of waves. For the use of the term with capillary membrames, see Starling equation § Reflection coefficient. For intensity ratios, see Reflectance. In physics and electrical engineering the reflection coefficient is a parameter that describes how much of a wave is reflected by an impedance discontinuity in the transmission medium. It is equal to the ratio of the amplitude of the reflected wave to the incident wave, with each ...

 

 

Prime Minister of Australia from 1967 to 1968 For other people with the same name, see John McEwen (disambiguation). The Right HonourableSir John McEwenGCMG CHMcEwen in 196018th Prime Minister of AustraliaIn office19 December 1967 – 10 January 1968MonarchElizabeth IIGovernor‑GeneralLord CaseyPreceded byHarold HoltSucceeded byJohn GortonDeputy Prime Minister of AustraliaIn office10 January 1968 – 5 February 1971Prime MinisterJohn GortonPreceded byoffice establi...

 

 

Dutch politician This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Henk Vredeling – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (January 2019) (Learn how and when to remove this message) His ExcellencyHenk VredelingHenk Vredeling in 1973European Commissioner for Employment and Social AffairsIn office6 January ...

Type of synchronous dynamic random-access memory Rambus DRAM (RDRAM), and its successors Concurrent Rambus DRAM (CRDRAM) and Direct Rambus DRAM (DRDRAM), are types of synchronous dynamic random-access memory (SDRAM) developed by Rambus from the 1990s through to the early 2000s. The third-generation of Rambus DRAM, DRDRAM was replaced by XDR DRAM. Rambus DRAM was developed for high-bandwidth applications and was positioned by Rambus as replacement for various types of contemporary memories, su...

 

 

Japanese special police force The censorship section of the Special Higher Police bureau of the Tokyo Metropolitan PD. The Special Higher Police (特別高等警察, Tokubetsu Kōtō Keisatsu), often abbreviated Tokkō (特高, Tokkō), was, from 1911 to 1945, a Japanese policing organization, established within the Home Ministry for the purpose of carrying out high policing, domestic criminal investigations, and control of political groups and ideologies deemed to threaten the public order o...

 

 

Astronomical object in direct orbit around the Sun that is neither a planet or a comet Planetoid redirects here. For one specific type of planet-like astronomical objects, see dwarf planet. For other planetoids, see planetoid (disambiguation). Various visited minor planets and their diversity: Pluto and Ceres Vesta, Lutetia, and Arrokoth Itokawa, Bennu, and Dinkinesh and its satellite Selam Sizes are not to scale. According to the International Astronomical Union (IAU), a minor planet is an a...

Railway station in East Sussex, England Pevensey BayThe platforms, looking eastGeneral informationLocationPevensey, WealdenEnglandCoordinates50°49′03″N 0°20′33″E / 50.8176°N 0.3425°E / 50.8176; 0.3425Grid referenceTQ651046Managed bySouthernPlatforms2Other informationStation codePEBClassificationDfT category F2HistoryOriginal companyLondon, Brighton and South Coast RailwayPre-groupingLondon, Brighton and South Coast RailwayPost-groupingSouthern RailwayKey da...

 

 

Untuk kegunaan lain, lihat KT. Stasiun Klaten Y06AS01JS02 Stasiun Klaten, 2021LokasiJalan K.H. Samanhudi 53Tonggalan, Klaten Tengah, Klaten, Jawa Tengah 57412IndonesiaKoordinat7°42′52″S 110°36′14″E / 7.71444°S 110.60389°E / -7.71444; 110.60389Ketinggian+151 mOperator Kereta Api IndonesiaDaerah Operasi VI Yogyakarta KAI Commuter KAI Logistik Letakkm 138+493 lintas Semarang Tawang-Brumbung-Gundih-Solo Balapan-Yogyakarta[1] Jumlah peron3 (dua peron tin...

 

 

U.S. children's television programming block (1997–2011) For the Australian children's television channel, see ABC Kids (Australia). ABC KidsNetworkABCLaunchedSeptember 13, 1997; 26 years ago (1997-09-13)ClosedAugust 27, 2011; 12 years ago (2011-08-27)Country of originUnited StatesOwnerThe Walt Disney CompanyFormerly known asDisney's One Saturday Morning (1997–2002)Sister networkDisney's One TooFormatDefunct Saturday morning children's program blockRunn...

Tumor kulit pada kelinci yang terserang miksomatosis Miksomatosis adalah penyakit yang menyerang kelinci dan disebabkan oleh virus Myxoma. Penyakit ini pertama kali ditemukan pada kelinci laboratorium di Uruguay pada akhir abad ke-19. Penyakit ini dibawa ke Australia pada tahun 1950 sebagai bagian dari upaya untuk menekan populasi kelinci. Kelinci yang terserang penyakit ini mengalami tumor kulit, dan kadang-kadang ada pula yang menjadi buta, dan setelah itu timbul gejala lelah dan demam. Kel...

 

 

Pour les articles homonymes, voir Schleck. Andy SchleckAndy Schleck en 2013InformationsNom de naissance Andy Raymond SchleckNaissance 10 juin 1985 (39 ans)LuxembourgNationalité luxembourgeoiseSpécialité Courses par étapes Grimpeur[1]Équipes amateurs 1997-19992000-200220032004SAF ZéissengLC TétangeLP MuhlenbachVC Roubaix Lille MétropoleÉquipes professionnelles 09.2004-12.2004CSC (stagiaire)2005-2008CSC2009-2010Saxo Bank2011 Leopard-Trek2012RadioShack-Nissan2013RadioShack-Leopard...

 

 

Giovanni Berchet Giovanni Berchet (* 23. Dezember 1783 in Mailand; † 23. Dezember 1851 in Turin) war ein italienischer Dichter und Schriftsteller und einer der bedeutendsten Vertreter der italienischen Romantik. Inhaltsverzeichnis 1 Leben 2 Die Lettera semiseria 3 Bibliografie 4 Literatur 5 Weblinks Leben Als ältester von acht Söhnen eines Tuchhändlers mit Schweizer Wurzeln beschäftigte sich Berchet schon früh mit italienischer und europäischer Literatur. Er übersetzte Thomas Grays O...

Argentine political movement Not to be confused with Personism or Pyrrhonism. Argentine president Juan Perón and first lady Eva Perón have been the central figures in the Justicialist Party. Symbols associated with Peronism (from top-left clockwise: Peronist Party emblem, Federal Star, the V hand sign and Perón Vuelve sign). Part of the Politics seriesPopulism Variants Black Judicial Left-wing Macroeconomic Market Penal Right-wing Techno Valence Ideologies Berlusconism Bonapartism Caesaris...

 

 

Catholic research university in Leuven, Belgium For the 1425–1797 university, see Old University of Leuven. For the 1817–1835 university, see State University of Leuven. For the 1834–1968 university, see Catholic University of Leuven (1834–1968). For the present-day French-speaking university, see Université catholique de Louvain. KU LeuvenKatholieke Universiteit Leuven[a]Latin: Universitas catholica LovaniensisOther nameKatholieke Universiteit te Leuven[b]MottoSedes ...