A rubídium-fluorid rubídium- és fluoridionok alkotta ionvegyület, képlete RbF. Kristályai kocka alakúak, köbösek, kősó (NaCl) kristályszerkezetben kristályosodik. A természetben nem fordul elő, vízben jól oldódik.
Előállítása
Számos módszer létezik RbF előállítására. Például rubídium-hidroxidot reagáltatunk hidrogén-fluoriddal:
- RbOH + HF → RbF + H2O
Alternatív módszer az előállítására, hogy hidrogén-fluoridot rubídium-karbonáttal semlegesítenek:
- Rb2(CO3) + 2HF → 2RbF + H2O + CO2
Előállítható az elemek közvetlen reakciójával, de ez a legkevésbé használt módszer, mivel a rubídium hevesen reagál a halogénekkel:
- 2Rb + F2 → 2RbF
Tulajdonságai
Fehér színű kristályos vegyület, kristályszerkezete köbös. Nagyon hasonló megjelenésű mint a kősó (NaCl). Tércsoport: Fm3m. Rács paraméterei: a = 565 pm, elemi cellája négy atomot tartalmaz.[1] Kristályainak törésmutatója nD = 1,398. A rubídium-fluorid lángjának a színe (Bunsen-égő) spektrális analízis szerint lilától a bíborvörösig terjed.
Két hidrátja van: a rubídium-fluorid szeszkvihidrát 2RbF·3H2O és a rubídium-fluorid harmadhidrát 3RbF·H2O.[2]
Rubídium-fluorid és hidrogén-fluorid reakciójában rubídium-difluorid HRbF2 keletkezhet, ami egy sav.[3] A H2RbF3 és H3RbF4 vegyületet is szintetizálták.[4]
A rubídium-fluorid oldhatósága acetonban: 0,0036 g/kg oldódik 18 °C-on, 0,0039 g/kg oldódik 37 °C-on.[5]
Standard képződési entalpiája ΔfH0298 = −552,2 kJ·mol−1,[6] szabad standard entalpiája ΔG0298 = −520,4 kJ·mol−1. Moláris standard entrópiája S0298 = 113,9 J·K−1
·mol−1. Oldódási entalpiája −24,28 kJ/mol.[7]
Óvintézkedések
Mivel fluoridiont tartalmaz, veszélyes a bőrre kerülése, illetve lenyelése.
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Rubidium fluoride című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Rubidiumfluorid című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
- ↑ Jean D'Ans, Ellen Lax: Taschenbuch für Chemiker und Physiker. 3. Elemente, anorganische Verbindungen und Materialien, Minerale, Band 3. 4. Auflage, Springer, 1997, ISBN 978-3-5406-0035-0, S. 686 (korlátozott előnézet a Google Könyvekben).
- ↑ M. de Forcrand: "Sur les hydrates des fluorures de rubidium et de caesium." in Compt. Rend. Hebd. 1911, 152, S. 1208. Volltext
- ↑ Han Eggerling, Julius Meyer: Über die Fluoride des Rubidiums, in: Zeitschrift für anorganische Chemie, 46, 1, 174–176. doi:10.1002/zaac.19050460111
- ↑ "A Text-Book of Inorganic Chemistry", Verlag Forgotten Books, ISBN 9781451004694. S. 209. (korlátozott előnézet a Google Könyvekben)
- ↑ Aterton Seidell: "Solubilities Of Organic Compounds Vol - I", S. 1437. Volltext
- ↑ R. E. Dickerson, H. B. Gray, H.-W. Sichting, M. Y. Darensbourg: "Prinzipien der Chemie", Verlag Walter de Gruyter 1988, ISBN 9783110099690, S. 976. (korlátozott előnézet a Google Könyvekben)
- ↑ M. de Forcrand: "Étude thermochimique de quelques composés binaires des métaux alcalins et alcalino-terreux." in Compt. Rend. Hebd. 1911, 152, S. 27f. Volltext
