Friss diplomásként 1966-ban került Tolna megyébe. Számos nagy volumenű tervásatást vezetett. Több generációt ismertetett meg a régészet alapismereteivel, illetve szervezte és vezette az 1960-as, 1970-es évek középiskolás régésztáborait.
Nevéhez fűződik 1974-1975-ben Szekszárd-bogyiszlói úti avar temető (csaknem 800 sír), valamint Gyönk-Vásártér avar temető (650 sír) feltárása, illetve a Tolna megyei avar telepkutatások megkezdése. Fazekaskemencék sorát tárta fel. Egyetemi doktori disszertációját is ebből írta. Alapító igazgatója volt az 1994-ben létrehozott Paksi Városi Múzeumnak. Csaknem négy évtizeden keresztül szolgálta Tolna vármegye múzeumügyét és régészetét.
1960 Jelentés a martonvásári avarkori temető 1958. évi ásatásáról. Alba Regia 1
1970 Újabb adatok Tolna megye avarkori történetének kutatásához. A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve I
1972 A VI-VII. századi szürke kerámia és ethnikai vonatkozásai a Kárpát-medencében. A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve II-III, 223-228
1975 Előzetes jelentés a Gyönk–Vásártéri úti avar temető feltárásáról III. A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 4-5
1975 Megjegyzések a dél-dunántúl avarkorának kutatási kérdéseihez. Somogyi Múzeumok Közleményei 2.
1977 Die Pferde- und Reiterbestattungen im awarischen Gräberfeld von Szekszárd–Bogyiszló-Strasse. A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 6-7
1979 Avar kerámiaközpont Szekszárd környékén. A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 8-9, 97-108
1982 Társadalmi és etnikai kérdések az avarkori Délkelet-Pannóniában. Dunatáj 5/2
1984 Megjegyzések az avar kulacsok időrendjéhez. A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 12
1987 Die stempelverzierte Keramik der Awarenzeit in Pannonien. In: Wilfried Menghin - Wolfgang Pülhorn (Hrsg.): Die Völkerwanderungszeit im Karpatenbecken. Nürnberg
1989 Keramikherstellung und Handel im Karpaten-Becken in der frühen Awarenzeit. WMMÉ 15, 125-130
1999 Das awarenzeitliche Gräberfeld in Szekszárd-Bogyiszlói Straße. Monumenta Avarorum Archeologica 3.
2001 Das Keramikhandwerk und seine ethnischen Beziehungen in Südostpannonien im frühawarischen Zeitalter. A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43