Elemi iskoláit a tatai római katolikus fiú iskolában (Piac tér) végezte, majd a piarista atyák négy osztályos kisgimnáziumában (1878–1882) tanult. A gimnázium 5–8. osztályát Győrben a bencések gimnáziumában, 1887-ben végezte el. Érettségi után a budapestiPázmány Péter Tudományegyetemre iratkozott be, ahol 1891-ben jogi diplomát szerzett. 1891–1893 között közigazgatási gyakornok volt Győrben. 1892-ben nevét Rédei-re változtatta, i-vel a végén. A magyar királyi Belügyminiszter engedélye alapján 1927-től y-nal, Rédey alakban használta. 1893-tól – Sélley Sándor budapesti rendőrség főkapitányának meghívására – Budapesten rendőrségi fogalmazóként dolgozott. 1899-től kerületi kapitány lett. 1922-től a budapesti rendőrfőkapitány helyettese. 1926-ban vonult nyugdíjba.
Családja
1894. augusztus 27-én feleségül vette a győri Wölft Katicát. Apja 1910. június 4-én, hetvenkét éves korában Tatán váratlanul meghalt. A Környei úti temetőben június 6-án Mohl Adolf apát-plébános temette el.
„Irodalmi” tevékenységéről néhány adat. Tárcákat, kisebb történelmi, archeológiai és heraldikai cikkeket írt; munkatársa volt a Budapesti Újságnak; a Komárom megyei Közlönynek; 1890. szeptember 1-jétől pedig a Győri Közlöny munkatársa. 1899. május végétől július végéig szerkesztette a Tata-Tóvárosi Híradót is.
Később a Rendőrségi Lapok főmunkatársa tíz éven át. Bockelberg Ede rendőrfelügyelővel együtt szerkesztette a Budapesti Útmutató című rendőrségi zsebkönyvet, melyet a legénység az utcán útbaigazításul használt. A fentebb említett lapokban mintegy 400 szakcikke jelent meg, önálló kiadványainak száma meghaladja a tucatot.
Főbb publikációi
Helytörténeti munkái
Mi volt Tata a rómaiak alatt. - In: Tata-Tóvárosi Híradó 1886. VII. évf. 51. szám
Tata város pecsétei és czímerei. - In: Tata-Tóvárosi Híradó 1887. VIII. évf. 4 -7. szám.
A tatai majolika. - In: Holics, Tata, Stomfa. Írták: Divald Kornél, Siklóssy László, Rédey Miklós, Török Kálmán. - Bp. 1917. (A magyar keramika története sorozat. Szerk. Siklóssy László)
A török fürdők. - In: Tata-Tóvárosi Híradó 1925. 46. évf. 20. szám.
Bevezetés a magyar rendőri jog alaptanaiba.
Tata vidéke a történelem előtti időkben. - In: Tata-Tóvárosi Híradó 1926. 47. évf. 1. szám.
A tatai hőforrások szerepe a római korban. - In: Tata-Tóvárosi Híradó 1926. 47. évf. 7-8 szám.
A Tatában levő római emlékek. - In: Tata-Tóvárosi Híradó 1926. 47. évf. 13-15. szám.
Budapesti útmutató: rendőrségi zsebkönyv / szerk. Rédey Miklós [et al.]. - Budapest : Rédey Miklós : Bokelberg Ede, 1901-1913.
Rédey Miklós: A magyar gyülekezeti jog gyakorlati kézikönyve / Rédey Miklós. - [S.l.] : [S.n.], 1903
Nyomozási eljárás bünügyekben. A 130.000/VB. 1899. sz. belügyminiszteri rendelettel kiadott utasitás. [Komm.], példatár: Rédey Miklós. - Bp : Stephaneum Ny, 1900.
Magyarország városi rendőrsége és annak újjászervezése, a közigazgatás államosítására / Rédey Miklós. - [S.l.] : [S.n.], 1892.
Stróbel Árpád: Emlékezés Rédey (Rohrbacher) Miklósra, Tata történetének jelentős írójára. Tata: (kiadó nélkül). 1990. 60–64. o. = Tata Barátainak Köre tájékoztatója, XII
Körmendi Géza: A Komárom-Esztergom megyei monográfiák. Szerk. ifj. Gyüszi László. Szentendre: (kiadó nélkül). 1997. 29–41. o. = Helyismereti Könyvtárosok III. Országos Tanácskozása. Tata, 1996. július 17–19,
Kuny Domokos Múzeum, Tata - Adattára. Dornyay iratok. (Ezekben a dossziékban található Rohrbacher Miklós kéziratos feljegyzései könyvének javítására, kiegészítésére.)
ifj. Gyüszi László kísérő tanulmánya Rohrbacher Miklós: Tata történet című munkához. Tata, 2010.