Rodé Iván (Budapest, 1910. február 24.[3] – Budapest, 1989. július 13.) magyar orvos, rákkutató, radiológus, egyetemi tanár, az orvostudományok kandidátusa (1952), az orvostudományok doktora (1957).
Életpályája
Rodé János (1885–1928) jogász, kormányfőtanácsos és Vondra Ilona (1883–1964) fiaként született. Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte. 1928 és 1934 között a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának hallgatója volt. 1931–1934 között a Kórbonctani Intézetben dolgozott. 1934. szeptember 22-én doktorrá avatták. Pályáját belgyógyászként kezdte (1934), majd a sugárterápia felé fordult. 1936-tól a Bakáts téri Eötvös Loránd Rádium és Röntgen Intézet munkatársa volt, majd az Országos Onkológiai Intézet (1952) és az Orvostovábbképző Intézet sugárterápiával foglalkozó részlegeinek vezetője volt. 1948-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem magántanára lett. 1958-ban elindította Magyarországon az első kobaltkészüléket. 1968–1972 között az Országos Onkológiai Intézet helyettes igazgatója volt. 1970-ben installálta körkörös gyorsítóval az ultrafeszültségű sugárkezelést. 1980-ban nyugalomba vonult.
Nevéhez fűződik az első magyar onkoradiológiai tanszék (1970) és az ilyen irányú szakképesítés megszervezése. Több angol és német nyelven megírt monográfia, tankönyv és tudományos tanulmány fűződik nevéhez; könyvei közül ma is sok forrásértékű.
Biológiai lexikonIII. (M–R). Főszerk. Straub F. Brunó. Budapest: Akadémiai. 1977. ISBN 963-05-0532-0
Magyar tudományos akadémiai almanach az … évre. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1861-1918, 1921, 1924-1943. 77 db. - 1973, 1986, 1991, 1997, 2001.
Orvosi lexikon. Főszerkesztő: Hollán Zsuzsa. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1967-1973.