A Klamath-tó kenus útvonala a Klamath-medencei tájvédelmi körzet része.[5]
Története
Rocky Point kezdetben a San Franciscó-iak kedvelt nyaralóhelye volt.[6] A települést többször is átnevezték: Pelican postahivatala 1888 és 1907, Lawrentzé 1894 és 1895, Pelican Bayé pedig 1913 és 1924. február 11-e között működött. 1924. június 30-én felvette a Rocky Point, 1947-ben pedig E. H. Harriman vasútmágnás után a Harriman nevet. Harriman postája 1954-ben zárt be.[* 1][7]
Edward Harriman 1906-ban megvásárolta[8][9] az 1889-ben megnyílt üdülőt és Harriman Lodge-ra nevezte át (a korábbi 1942-ben leégett és 1953-ban építették újjá).[8] Harriman vendégei közt volt John Muir naturalista.[9] Az üdülőt 1986-ban Claude és Betty Marshall vásárolta meg, majd több tulajdonosváltást követően az 1990-es évek végén zárt be.[10] Az 1912-ben épült Point Comfort Lodge szerepel a történelmi helyek jegyzékében; helyiek szerint a „kecskegaloppról” volt hírhedt (azaz valójában bordélyház volt).[8] A Rocky Point Resort az 1880-as években nyílt meg. 1910-ben Rocky Pointból a Kráter-tavon keresztül Klamath Fallsba összeköttetést biztosító gőzhajók közlekedtek.[11] Az 1930-as években a térség továbbra is kedvelt üdülőhely volt a San Franciscó-i felsőbb osztály körében.[9]
Az 1900-as évektől a turizmus mellett a faipar is jelentős volt. Fafeldolgozó legközelebb Odessában volt.[10]
Éghajlat
A település éghajlata mediterrán (a Köppen-skála szerint Csb).[12]
Megjegyzések
↑AHarney megyei Harriman postája 1907 és 1916 között létezett.
↑Lewis A. McArthur.szerk.: Lewis L. McArthur: Oregon Geographic Names, 7. kiadás (angol nyelven), Portland (Oregon): Oregon Historical Society Press, 448, 567, 820. o. [1928] (2003). ISBN 978-0875952772
↑Carole Nielsen: Rocky Point Resort (angol nyelven). Northwest Travel, 1998. [2011. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. január 12.)
↑Rocky Point, Oregon (angol nyelven). Weatherbase. (Hozzáférés: 2024. január 12.)
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Rocky Point, Oregon című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
William J. Cadman – LoEtta A. Cadman: History of Rocky Point, Oregon. (angolul) 2002. OCLC53178515