Bármihez nyúlt is, annak megjelenése olyan eleganciát sugárzik ma is, ami átsüt stílusjegyen és egyedüli hordozója annak a nagykultúrájú szellemnek, aminek az alkotó tulajdonosa volt… Kortársai közül, Lauberen kívül egyedül állott e képességével. Ez volt az, ami átadathatatlan, de a rá való törekvés akarása, az igen, az átplántálható, s ebben nem késlekedett megerősíteni senkit, akiben hajlandóságot látott.
Anyja a lengyel származású Markowski Zsófia, Julian Markowskinak, a neves lembergi szobrászművésznek leánya. Apja Rimanóczy Árpád mérnökkari tiszt, aki Nagyváradon vonult be katonának, majd a kötelező szolgálat letöltése után végleg katonai pályára lépett: előbb huszártiszt lett, majd Bécsben elvégezte a Technische Hochschulét, utána pedig a mérnökkarban szolgált haláláig. Nagyapja, Rimanóczy Kálmán híres nagyváradi építési vállalkozó és építész, számos ottani épület tervezője, kivitelezője. Rimanóczy Gyulának két testvére volt: János és László.
Rimanóczy Gyula tanulmányait a Budapesti Királyi József nádor Műegyetemen végezte. Mint az évfolyam legjobb hallgatója, elnyerte a Hauszmann Alajosról elnevezett [1] jutalomdíjat.
1925–28 között nyugat-európai tanulmányutakon vett részt: bejárta Ausztriát, Svájcot, Francia- és Spanyolországot, Észak-Itáliát, Angliát.
Diplomájának megszerzése után Maróthy Kálmán, Wälder Gyula, majd Dümmerling Ödön [2] építészek irodájában dolgozott.
1933-ban önállósította magát és 1948-ig saját irodája volt. E tizenöt év során születtek legszebb alkotásai. A magánvillákat kivéve a megbízások többségét pályázatokon nyerte el, köztük a Postás Nyugdíjas Otthon, a Dob utcai Postaigazgatóság, a Budapesti Sportcsarnok és a Bosnyák téri templom tervezését.
1942-ben kezdte tervezni saját családi házát Budapest XI. kerületében, a Somorjai u. 21. sz. telekre. Az épület a főváros ostroma előtt tető alá került, de anyagiak híján befejezni már nem tudta. A háború után 50 ezer új Ft-ért eladta; a félkész épületet az új tulajdonos négylakásos társasházzá alakította át.
1948-ban magánirodáját fel kellett adnia, és az akkoriban alakult állami tervezőirodában kényszerült elhelyezkedni. 1948. novembertől az Építéstudományi Intézet, 1949. január 1-től az Ipari, majd Könnyűipari Tervező Iroda, végül 1950. szeptembertől a Középülettervező Iroda (KÖZTI) állományába került, ahol 1958. december 21-én bekövetkezett haláláig dolgozott, eleinte tervezői, később vezetői beosztásokban. Ezen tíz év alatt számos épületet tervezett, melyek többsége meg is valósult: ipari létesítményeket, bányászfürdőket, oktatási és ahhoz kapcsolódó intézményeket (iskolák, iparitanuló-otthonok, egyetemi épületek). Haláláig oktatója volt a Magyar Építőművész Szövetségen belül 1953-ban alakult MÉSZ Mesteriskolának.
Budapest XIV., Istvánmezei út 1–3.: Nemzeti Sportcsarnok (munkatársak: Gerlóczy, Müller, Simkovits, Tóth) (1941); 1944-ig a Nagycsarnok kiviteli terve is elkészült, de már nem valósult meg
.svg){kind=small}
.jpg)
