Rónai Zoltán

Rónai Zoltán
Rónai Zoltán 1919-ben.
Rónai Zoltán 1919-ben.
SzületettRosenthal Zoltán
1880. augusztus 16.
Budapest
Elhunyt1940. május 17. (59 évesen)
Brüsszel
ÁlneveVándor Zoltán
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
HázastársaPeisner Flóra
SzüleiRónai (Rosenthal) Bernát, Kisfalvi (Klein) Ilona
Foglalkozásaügyvéd, szociológus, politikus
Tisztsége
  • államtitkár (1919. február 14. – 1919. március 21., Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium)
  • népbiztos (1919. március 21. – 1919. június 24.)
Iskoláibudapesti gimnázium, budapesti tudományegyetem
Halál okaöngyilkosság
A Wikimédia Commons tartalmaz Rónai Zoltán témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Rónai Zoltán, olykor Ronai, szül. Rosenthal,[1] írói álnevén Vándor Zoltán (Budapest, 1880. augusztus 16.Brüsszel, 1940. május 17.) ügyvéd, szociológus, szociáldemokrata politikus, igazságügyi népbiztosként, majd belügyi népbiztoshelyettesként a Forradalmi Kormányzótanács tagja, Kunfi Zsigmond sógora.

Élete

Budapesten járt középiskolába, majd 1898-tól a budapesti tudományegyetem jog- és államtudományi karán tanult, ahol jogtudományi doktorátust, majd 1908-ban ügyvédi oklevelet szerzett. Ezt követően ügyvédi irodát nyitott Budapesten, a Váci körút 21. alatt (ma Bajcsy-Zsilinszky út). 1908. november 24-től felekezeten kívüli. Az első világháború előtt belépett az MSZDP-be, több szakszervezetnek is jogi képviselője volt, a Népszava és a Szocializmus, továbbá a Jogtudományi Közlöny számára írt cikkeket, és tagja lett a Galilei Körnek.[2] 1919. január 22-én a Károlyi-kormány a budapesti tudományegyetem nyilvános rendes egyetemi tanárává nevezte ki, politikai tudományokat tanított volna. A kar és a kultuszminiszter között felmerült nézeteltérés miatt Rónai tanári esküjét február 4-én a Minisztertanács előtt tette le, oktatni mégsem volt lehetősége, politikai szerepvállalása miatt. A Berinkey-kormányban ugyanis Peidl Gyula mellett munkaügyi és népjóléti államtitkár lett, 1919. február 14. és 1919. március 21. között, a Magyarországi Tanácsköztársaság idején pedig március 21-től június 24-ig igazságügyi népbiztos, ő dolgozta ki a kommün alkotmányát, megszervezte a forradalmi törvényszékek hálózatát, emellett szabályozta és ellenőrizte azok működését is. A kommün kikiáltása napján még ellenezte, később azonban elfogadta a két munkáspárt egyesülését. Június 23-án a Tanácsok Országos Gyűlése megválasztotta a Szövetséges Központi Intéző Bizottságot, amelynek ő is tagja lett. Az intéző bizottság másnap újraválasztotta a népbiztosokat, s Rónait 1919. június 29-én belügyi népbiztoshelyettessé nevezték ki, emellett június 24-től kezdve Ágoston Péter helyett ténylegesen ő vezette az Igazságügyi Népbiztosságot. A 133 nap alatt a Kunfi Zsigmond-féle centrista szárnyhoz tartozott. A diktatúra bukása után a Peidl-kormány még belügyi államtitkárrá nevezte ki, ám nem foglalta el ezt az állást, s Bécsbe emigrált, ahol a Világosság-csoport egyik vezetője lett Böhm Vilmos és Kunfi mellett. Számos cikket írt az osztrák szociáldemokrata párt lapjába, a Der Kampfba, a Világosság c. periodikába, emellett Vándor Zoltán álnéven a Népszavában, és a Szocializmusban is publikált. Cikkeiben kritikával illette a horthysta Magyarországot és a hazai szociáldemokratákat. Időközben Magyarországon többször perbe fogták. A proletárdiktatúra után revízió alá vették az őszirózsás forradalmat követő időszakban történt kinevezéseket, mely során a kar Rónai egyetemi tanári kinevezését törvénytelennek minősítette, és megtiltotta az egyetemi tanári cím viselését. 1921-ben csatlakozott az úgynevezett Két és feles Internacionálé magyar csoportjához. Bécsből a Schutzbund-felkelés leverését követően előbb Prágába, ezután pedig Zürichbe költözött, később Belgiumban élt, ahol Friedrich Adler oldalán a Szocialista Munkásinternacionálé (SZMI) titkárságán működött, s szerkesztette annak lapját, az Internationale Informationt. Az 1930-as években 1934 és 1938 között újra cikkeket kezdett írni a Szocializmus számára, a lap rovatvezetője volt. A németek belgiumi inváziója után öngyilkosságot követett el.

Titkára és előadója volt a Társadalomtudományi Társaságnak, és a Társadalomtudományok Szabad Iskolájának. 1908-ban felvette a Martinovics szabadkőműves páholy, amelyből azonban 1918-ban kilépett.

Családja

Rónai (1882-ig Rosenthal)[3] Bernát (1847–1918) kiskunfélegyházai születésű kereskedő és Kisfalvi (1878-ig Klein)[4] Ilona (1855–1943) fiaként született izraelita családban, két testvére volt: Rónai Sándor, és Rónai Erzsébet, Kunfi Zsigmond második felesége. 1918. július 8-án Budapesten, a Terézvárosban házasságot kötött Peisner Flóra tanárnővel, Peiser Ignác és Weisz Berta lányával.[5]

Fontosabb művei

  • Az általános választói jog és ellenségei (1901)[6]
  • A magyar szociálpolitika mérlege (Bp., 1908)
  • A fajok harca és az államalakulás (Bp., 1909)
  • A helyes jog tudománya (Bp., 1910)
  • Szocialista problémák (Bp., 1912)
  • Az esküdtszék kérdése és a magyar esküdtbírósági reform (Bp., 1913)

Jegyzetek

  1. A Belügyminisztérium 1882. évi 19406. sz. rendelete. Névváltoztatási kimutatások 1882. év 12. oldal 60. sor.
  2. A Galilei Kör programja. Petőfi Irodalmi Múzeum. (Hozzáférés: 2015. július 20.)
  3. A Belügyminisztérium 1882. évi 19406. sz. rendelete. Névváltoztatási kimutatások 1882. év 12. oldal 58. sor.
  4. A Belügyminisztérium 1878. évi 11127. sz. rendelete. Névváltoztatási kimutatások 1878. év 2. oldal 22. sor.
  5. A házasságkötés bejegyezve a Bp. VI. ker. állami házassági akv. 735/1918. folyószáma alatt.
  6. Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Bp., Zsidó Lexikon, 1929.

Források

További információk

  • Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. Bp., Argumentum Kiadó-Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, 2000.
  • Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993-. ; általános
  • Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.
  • Faragó László: Rónai Zoltán. Szocializmus, 1946. 6. sz.
  • Kőhalmi Béla: Rónai Zoltán. Magyar mártír írók antológiája. Bp., 1947.

Levéltári anyagok

  • HU BFL - VII.18.d - 20/0009 - 1923
  • HU BFL - VII.18.d - 05/0027 - 1920
  • HU BFL - VII.18.d - 13/0060 - 1919
  • HU BFL - VII.5.c - 5736 - 1919

Read other articles:

Kieran Richardson Informasi pribadiNama lengkap Kieran Edward RichardsonTanggal lahir 21 Oktober 1984 (umur 39)Tempat lahir Greenwich, London, InggrisTinggi 1,75 m (5 ft 9 in) [1]Posisi bermain Gelandang SayapBek kiriKarier junior000?–2001 West Ham United2001–2002 Manchester UnitedKarier senior*Tahun Tim Tampil (Gol)2002–2007 Manchester United 41 (2)2005 → West Bromwich Albion (pinjaman) 12 (3)2007–2012 Sunderland 134 (14)2012–2014 Fulham 45 (5)2014–...

 

 

Artikel ini tidak memiliki referensi atau sumber tepercaya sehingga isinya tidak bisa dipastikan. Tolong bantu perbaiki artikel ini dengan menambahkan referensi yang layak. Tulisan tanpa sumber dapat dipertanyakan dan dihapus sewaktu-waktu.Cari sumber: Daftar perusahaan di Kanada – berita · surat kabar · buku · cendekiawan · JSTOR Berikut ini adalah daftar perusahaan di Kanada. Lihat Daftar perusahaan dari negara lainnya. Laurentian Pilotage Authority ...

 

 

Di Sini Ada Setan the MovieSutradaraPurnomo A. ChakilProduserLeo SutantoSkenarioTisa T. S.CeritaTisa T. S.Pemeran Indri Satiya Thomas Nawilis Nagita Slavina Penata musikPopo FauzaSinematograferO’ok Sudjono CemengPenyuntingDanny A.W.Perusahaanproduksi SinemArt Pictures Lenza Film Tanggal rilis 21 April 2004 (2004-04-21) (Indonesia) Durasi129 menitNegaraIndonesiaBahasaBahasa Indonesia Di Sini Ada Setan the Movie adalah film cerita seru Indonesia tahun 2004 yang disutradarai ol...

  لمعانٍ أخرى، طالع فريبورت (توضيح). فريبورت     الإحداثيات 40°39′14″N 73°35′13″W / 40.6539°N 73.5869°W / 40.6539; -73.5869   [1] تاريخ التأسيس 1892  تقسيم إداري  البلد الولايات المتحدة[2][3]  التقسيم الأعلى مقاطعة ناسو  خصائص جغرافية  المساحة 4.8 ميل مر...

 

 

Mexican politician You can help expand this article with text translated from the corresponding article in Spanish. (July 2018) Click [show] for important translation instructions. View a machine-translated version of the Spanish article. Machine translation, like DeepL or Google Translate, is a useful starting point for translations, but translators must revise errors as necessary and confirm that the translation is accurate, rather than simply copy-pasting machine-translated text into ...

 

 

Chronologie de la France ◄◄ 1664 1665 1666 1667 1668 1669 1670 1671 1672 ►► Chronologies Louis XIV devant Dole en 1668, Adam François van der Meulen.Données clés 1665 1666 1667  1668  1669 1670 1671Décennies :1630 1640 1650  1660  1670 1680 1690Siècles :XVe XVIe  XVIIe  XVIIIe XIXeMillénaires :-Ier Ier  IIe  IIIe Chronologies thématiques Art Architecture, Arts plastiques (Dessin, Gravure, Peinture et Sculpture), Littératu...

Pour les articles homonymes, voir Trafic. Pour l’article ayant un titre homophone, voir Traffic. Le trafic d'organes est l'exercice illégal du commerce d'organes, il comprend le prélèvement d'un organe ou d'un tissu humain sur des personnes vivantes ou décédées, en vue d'une transplantation[1]. Le trafic d'organes est une transplantation commerciale où il y a un profit financier ou des transplantations qui ont lieu en dehors des systèmes médicaux nationaux. Il existe une demande m...

 

 

American federal holiday in November ThanksgivingThe First Thanksgiving at Plymouth, oil on canvas, by Jennie Augusta Brownscombe, 1914Observed byUnited StatesTypeNationalCelebrationsGiving thanks, prayer, feasting, spending time with family, religious services, football games, parades[1][a]DateFourth Thursday in November2023 dateNovember 23  (2023-11-23)2024 dateNovember 28  (2024-11-28)2025 dateNovember 27  (2025-11-27)2026 dateNovembe...

 

 

Disambiguazione – Chiesa di Santa Maria sopra Minerva rimanda qui. Se stai cercando la chiesa di Santa Maria sopra Minerva di Assisi in provincia di Perugia, vedi Tempio di Minerva (Assisi). Basilica di Santa Maria sopra MinervaLa facciata.Stato Italia RegioneLazio LocalitàRoma Coordinate41°53′53″N 12°28′42″E / 41.898056°N 12.478333°E41.898056; 12.478333Coordinate: 41°53′53″N 12°28′42″E / 41.898056°N 12.478333°E41.898056...

Unità militari Unità Numero di soldati Grado del comandante Gruppo di fuoco 2-5 Caporale SquadraCarroPezzo 10-151 carro1 pezzo Caporal maggiore,Sergente PlotonePlotone carriSezione 30-504 carri2 o più pezzi Maresciallo,Sottotenente,Tenente CompagniaSquadroneBatteria 100-25010-20 carrivariabile Tenente,Capitano BattaglioneGruppo 500-1.000 Maggiore,Tenente colonnello, Reggimento 1.500-3.000 Colonnello Brigata 4.000-6.000 Generale di brigata Divisione 10.00030.000 Generale di divisione Corpo...

 

 

Endocrine gland at the base of the brain This article may be too technical for most readers to understand. Please help improve it to make it understandable to non-experts, without removing the technical details. (September 2023) (Learn how and when to remove this message) Pituitary glandLocated at the base of the brain, the pituitary gland is protected by a bony structure called the sella turcica of the sphenoid bone.Median sagittal through the hypophysis of an adult monkey. Semidiagrammatic....

 

 

Lee StrobelLahir25 Januari 1952 (umur 72)Arlington Heights, Illinois, ASPekerjaanLegal editor, penulis, jurnalis, pendetaKebangsaanAmerika SerikatAlmamaterUniversity of Missouri Yale UniversityPeriodekiniGenreSains dan agamaSejarah InjilTemaapologetik KristenPasanganLeslie StrobelAnakKyle Strobel, Alison StrobelWebsitehttp://www.leestrobel.com/ Lee Patrick Strobel (lahir 25 Januari 1952) adalah seorang pengarang Kristen, jurnalis, apologet dan pastor yang berasal dari Amerika Serikat. Ia...

هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (فبراير 2019) المتحف الزراعي الأذربيجاني إحداثيات 40°21′47″N 49°49′54″E / 40.363055555556°N 49.831666666667°E / 40.363055555556; 49.831666666667   معلومات عامة العنوان باكو، شارع نيظامي، 11 �...

 

 

Este artículo o sección necesita referencias que aparezcan en una publicación acreditada. Busca fuentes: «Comisariado del Pueblo de Educación» – noticias · libros · académico · imágenesPuedes avisar al redactor principal pegando lo siguiente en su página de discusión: {{sust:Aviso referencias|Comisariado del Pueblo de Educación}} ~~~~Uso de esta plantilla: {{Referencias|t={{sust:CURRENTTIMESTAMP}}}} Comisariado del Pueblo de Educación LocalizaciónPaís Un...

 

 

Chronologie de la France ◄◄ 1720 1721 1722 1723 1724 1725 1726 1727 1728 ►► Chronologies Louis XV remettant le cordon de l’ordre du Saint-Esprit au comte de Clermont dans la chapelle de Versailles, 3 juin 1724, toile de Jean-Baptiste van Loo.Données clés 1721 1722 1723  1724  1725 1726 1727Décennies :1690 1700 1710  1720  1730 1740 1750Siècles :XVIe XVIIe  XVIIIe  XIXe XXeMillénaires :-Ier Ier  IIe  IIIe Chronologies thém...

Former agency of the United States Department of Agriculture This article is about a division of the United States Department of Agriculture. For agriculture extensions in general, see Agricultural extension. This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Cooperative State Research, Education, and Extension Service – news · ...

 

 

Disambiguazione – Babbuino rimanda qui. Se stai cercando la statua parlante di Roma, vedi Babuino. Come leggere il tassoboxPapioTutte le specie odierne: amadriade, babbuino verde, babbuino giallo, babbuino nero e babbuino della GuineaClassificazione scientificaDominioEukaryota RegnoAnimalia PhylumChordata ClasseMammalia SuperordineEuarchontoglires (clado)Euarchonta OrdinePrimates SottordineHaplorrhini InfraordineSimiiformes ParvordineCatarrhini SuperfamigliaCercopithecoidea Famigli...

 

 

にしおし 西尾市 西尾市歴史公園内にある西尾城 西尾市旗 西尾市章1960年2月1日制定 国 日本地方 中部地方、東海地方都道府県 愛知県市町村コード 23213-1法人番号 4000020232131 面積 161.22km2総人口 167,176人 [編集](推計人口、2024年8月1日)人口密度 1,037人/km2隣接自治体 碧南市、安城市、岡崎市、蒲郡市、額田郡幸田町市の木 クスノキ市の花 バラ西尾市役所市長 [編集]中�...

Estonian stage, film, voice and television actress Eva PüssaBornEva Ütt (1971-06-16) 16 June 1971 (age 53)Tartu, EstoniaNationalityEstonianOccupationActressYears active1998 – presentChildren2 Eva Püssa (born Eva Ütt; 16 June 1971) is an Estonian stage, film, voice and television actress and radio personality. Early life and education Eva Püssa was born Eva Ütt in Tartu. Her father was Helmut-Endel Ütt and her mother's maiden name was Kalaus. She is the youngest of three sib...

 

 

Cet article est une ébauche concernant le catch. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Pour les articles homonymes, voir Sugiura (homonymie). Takashi SugiuraSugiura en mai 2023Données généralesNom de naissance Takashi SugiuraNationalité JaponaisNaissance 31 mai 1970 (54 ans)Tempaku-kuTaille 5′ 10″ (1,78 m)[1]Poids 196 lb (89 kg)[1]Catcheur en activitéFédération Pro ...