Polimernek (görög eredetű szó: poli-, sok, -mer, rész) azokat a kémiai vegyületeket nevezzük, amelyek nagyszámú, egy vagy többfajta, azonos típusú atomcsoportból, úgynevezett monomer egységből épülnek fel és ezeket az építőelemeket primer kémiai, (kovalens kötések) kapcsolják össze.[1]A polimer kifejezés a közhiedelemmel ellentétben nem ekvivalens a műanyag kifejezéssel. A polimerek elvileg végtelen sok ismétlődő egységből állhatnak, szemben az oligomerekkel, amelyeket meghatározott számú monomer alkot. Staudinger definíciója szerint a polimer moltömege meghaladja az 5-10 ezer gramm/mol értéket. A polimer relatív méretét a polimerizációs fokkal (polfokkal) fejezzük ki, ami megadja, hogy hány darab ismétlődési egységből áll.
A természetben előforduló polimerek mellett léteznek természetes alapú mesterséges anyagok (például viszkóz), vagy a természetben nem előforduló, mesterségesen létrehozott vegyületekből szintetizált polimerek.
A polimerek önálló alakkal, térfogattal rendelkeznek.
A legelső mesterségesen előállított polimer a bakelit volt, melyet 1907-ben szabadalmazott feltalálója Leo Hendrik Baekeland.[2]
Főbb fajtái
A mesterségesen előállított polimerek közismert képviselője a polietilén (PE). (…-CH2-CH2-…) A nylon szó fajtanévvé vált védjegy, amellyel az amerikai DuPont de Nemours cég eredetileg a poliamid 6.6-ot (PA 6.6) forgalomba hozta. Bár az alapanyag a gazdaságosabban gyártható polietilénre változott, de a nylon ("nejlon") szó használata fennmaradt a köznyelvben.
A legnagyobb mennyiségben felhasznált polimer alapanyag a
A textiliparban feldolgozott mesterséges szálasanyagok is polimerek, legfontosabbak ezek között a természetes alapanyagú (cellulózból készült) viszkóz (CV) és az acetát (CA), a szintetikus polimerek közül a poliészter (PES), a poliamidok (főleg a PA 6 és PA 6.6), az aramidok (aromás poliamidok), a poliakrilnitril (PAN), a polipropilén (PP), a poliuretán (PU).
Előnyei a fémekkel szemben:
kicsi a sűrűségük
a klasszikus értelemben korrózióállók
jó szigetelők, de készíthetőek belőlük (kis mértékben) vezető műanyagok is (megfelelő adalékkal, pl szén nanocső)
előállítási költségük kicsi, lehetséges a termelékeny feldolgozás
könnyen feldolgozhatóak, rendszerint nincs szükség forgácsolásra
a hőre lágyuló polimerek teljes mértékben reciklálhatóak (újrahasznosíthatóak) vagy termikusan (például hőerőműben) felhasználhatók
Hátrányai a fémekkel szemben:
kicsi a szilárdságuk (speciális anyagok, például szálerősítésű gyanták, vetekszenek a fémekével)
öregszik, megfelelő stabilizálás esetén pedig nem bomlik le
