Apja háromholdas földműves volt, édesanyja Tombácz Katalin szegedi volt. 15 gyermekük volt, közülük Ignác volt a tizedik. Temesváron éltek, 1928-ban átszökött Magyarországra. Az újpestiEgyesült Izzóban az Újpesti Torna Egylet révén, ahol váltófutó volt. Kezdetben szenet lapátolt, és csak később került a gyalupadhoz, lakatos végzettségével. Cservenák András keze alá került, és hamarosan minőségi munkájáért kiemelt órabérben részesítették. 1945-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba.
1947-ben egy új, Schaerer SE 400 típusú gyorsgyalugéphez helyezték, és Pióker az esztergályosoknál már bevált gyorsvágást alkalmazva 1949. december 21-én 1470%-os országos csúcsot ért el.
Pióker 1951. március 15-én megkapta a Kossuth-díj ezüst fokozatát. Az indoklás szerint „három év óta selejtmentesen dolgozik, többszörös újító, egyik újításával egy munkadarab megmunkálási idejét 200 percről 74 percre csökkentette, jelenleg [1951-ben] 290 százalékot teljesít; vállalta, hogy 1952-es tervét folyó évi 1951. július hó 15-ig befejezi”.[4]
1951 május 1-jén Moszkvában, a Vörös téri díszemelvény bal oldalán foglalhatott helyet. 1951. november 30-án – elsőként az országban – befejezte ötéves tervét, amiért megkapta a Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozatát.[5] 1953 októberében megkapta a Szocialista Munka Hőse kitüntetést, amivel együtt járt a legmagasabb állami kitüntetés is.
Több találmány fűződik a nevéhez, ezek közül kiemelkedik az 1956-ban Móréh Mihállyal benyújtott „Másolóberendezés szerszámgépekhez”.[6] Ez egy gyalura, esztergára, marógépre fölszerelhető másolóberendezés volt, mellyel két évvel később, 1958-ban aranyérmet nyertek Brüsszelben, a világkiállításon.[3]
A Népszava 1958. március 27-i cikkében kiemelték – Pióker szavainak tulajdonítva –, hogy „én úgy látom, hogy a munkában a legfontosabb dolog: a társadalmi tulajdon védelme és gyarapítása. […] És a munkaversenynek mindenekelőtt ezt a célt kell szolgálnia.”[7]
A Népköztársaság Elnöki Tanácsa által részére adományozott állami elismerések az 1989-ben érvényes viselési sorrendnek megfelelően, zárójelben az adományozás évével.
Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja 1948–1985. Szerk. Darvas Pálné, Klement Tamás, Terjék József. Budapest: Akadémiai. 1988. 133. o. ISBN 963-05-4420-2
Beszélgetés Pióker Ignác Kossuth-díjas gyalussal, a szocialista munka hősével, Népszava, 1958. március 27. (Darvasné–Klement–Terjék, 310–311. o.)
Horváth Sándor – Majtényi György – Tóth Eszter Zsófia : A magyarországi élmunkás- és sztahanovista kitüntetés, Turul, 1997, 70. kötet, 1-2. füzet, 29-42. (Horváth–Majtényi–Tóth)
