Paál Árpád és Dávid Anna fia. A budapesti tudományegyetemen szerezte meg bölcsészdoktori oklevelét 1911-ben, amelyet 1912-ben tanári képesítéssel egészített ki. 1912-től 1914-től további tanulmányokat folytatott Európa több egyetemén (Bécs, Nápoly, Lipcse). 1915-től 1921-ig a földművelésügyi minisztérium szervezeti kereteibe tartozó Növényélet- és Kórtani Állomáson alkalmazták mint fizetés nélküli, majd rendes asszisztenst. Ezzel párhuzamosan 1918-ban magántanári képesítést szerzett a fővárosi tudományegyetemen „A növények érzékenysége és mozgása” című tárgykörből. Később véglegesítették az oktatási intézményben, 1922 és 1928 között adjunktusként tanított, majd 1929-től haláláig az általános növénytani tanszék vezetője, egyúttal az általános és rendszeres növénytani intézet igazgatója volt nyilvános rendes tanári címmel. Halálát szívizom-elfajulás, szívkoszorúér-elmeszesedés okozta. Felesége Solt Mária Jozefa volt.
Munkássága
A magyarországi növényélettani kutatások korai történetének meghatározó alakja volt. Főbb kutatási területei a növényi hormonműködés, az ingerületélettansejtszintű folyamatai voltak. Behatóan foglalkozott a fototropikus ingervezetéssel, azaz a növények fény hatására történő görbüléses mozgásjelenségével, és leírta az auxin fitohormon, illetve egyenlőtlen megoszlásának a folyamatra gyakorolt hatásmechanizmusát.
Szervezőmunkájának volt köszönhető az első haza növényélettani intézet megalakítása. Részt vett a Magyar Természettudományi Társulat munkájában, 1935–1938-ban a választmány tagja, 1937-től 1940-ig pedig az egyetemes szakosztály alapító elnöke volt.
Főbb művei
A légritkítás hatása a geotropikus ingerfolyamatra. Budapest. 1911.
