Paul Logan Stone (New Jersey, 1973. október 15. –) amerikai színész, modell, harcművész, kaszkadőr, producer és forgatókönyvíró. Leginkább alacsony költségvetésű akciófilmekben játszott szerepeiről ismert, mint például a SyFy-féle Mega Piranha.[1] Logan alakította Glen Reiber karakterét az NBC szappanoperájában, a Days of Ours-ben.[2]
Tanulmányai
Logan biokémiából szerzett diplomát a New York Állami Egyetemen, Purchase-ben, majd ezt követően a Los Angeles-i Kiropraktikai Főiskola csontkovácsként végzett.[3]
Pályafutása
Néhány kisebb televíziós szerep után Logan első jelentősebb szerepe a Killers című 1997-es film. Egy évvel később feltűnt a TNT L.A. Heat és a UPN Malcolm & Eddie című televíziós sorozataiban. 2000-ben Logan feltűnt a The Independent című áldokumentumfilmben. 2001-ben feltűnt a Buffy, a vámpírok rémespin-offjában, az Angelben. Ugyanebben az évben Logant Glen Reiber szerepét alakította az Életünk napjaiban.[4]
2003-ban Logan vendégszerepelt az NBC televíziós Szituációs komédia|szitkomjában, a Friends-sorozat egyik epizódjában. Ezt egy sor akciófilm követte, mint az The Eliminator, a Curse of the Komodo és a Way of the Vampire, ahol Drakulát alakította.[5]
2008-ban Logan feltűnt a Terminators - Nincs megváltás című filmben. Egy évvel később Logan küzdősportolói múltja jól jött a harcművészeti stílusú Ballistica akciófilmhez, ahol egy kiképzett CIA-ügynököt alakít. Ugyanebben az évben Brittany Murphy oldalán szerepelt a Megafault című katasztrófafilmben. Logan harmadik filmjében, a The Asylumban főszerepet kapott, egy amerikai kommandóst formál meg, akit Dél-Amerikába küldtek, hogy megállítsa a gyilkos halak mutációját az eredeti SyFy Mega Piranhában. A filmet 2,2 millió néző tekintette meg vetítés során az interneten, ezzel a csatorna eddigi év legnézettebb filmje lett.[6]
2016-ban főszereplője, producer és írója volt a The Horde című horrornak.
2017-ben szerepet kapott a Gyilkos bábok 11. részében, a Puppet Master: Axis Termination című filmben, ahol az amerikai hadsereg kapitányát alakította.
Filmjei
A szócikk egy része még lefordítandó. Segíts te is a fordításban!