Paul J. Crutzen
Született	1933. december 3.[1][2][3][4][5] Amszterdam[6][7][8]
Elhunyt	2021. január 28. (87 évesen)[9][5] Mainz[7][8]
Állampolgársága	holland[10] német[11]
Foglalkozása	kémikus mérnök egyetemi oktató klimatológus academic administrator meteorológus kutató
Iskolái	Ignatius Gymnasium Stockholmi Egyetem (–1973, PhD, meteorológia)
Kitüntetései	Humboldt Research Fellowship a Német Szövetségi Köztársaság nagykeresztje csillaggal a Tel-Aviv Egyetem díszdoktora Honorary doctor of the University of Liège A Leuveni Katolikus Egyetem díszdoktora honorary doctor of the University of Athens Humboldt-díj Fellow of the American Geophysical Union Leo Szilard Lectureship Award (1985)[12] Tyler Prize for Environmental Achievement (1989)[13] Volvo Environment Prize (1991)[14] German Environmental Prize (1994)[15] Max Planck Research Award (1994) kémiai Nobel-díj (1995)[16][17] Commander of the Order of the Netherlands Lion (1996. április 26.)[18] honorary doctorate from Joseph Fourier University (2005. január 1.)[11] Foreign Member of the Royal Society (2006)[19] honorary doctor of Ca' Foscari University of Venice (2010) Lomonoszov-aranyérem (2019)
A Wikimédia Commons tartalmaz Paul J. Crutzen témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Paul Jozef Crutzen (Amszterdam, 1933. december 3. – Mainz, 2021. január 28.) holland meteorológus, légkörkémikus. 1995-ben megkapta a kémiai Nobel-díjat a légkörkémia területén végzett munkásságáért, különös tekintettel az ózon kialakulására és felbomlására, Mario Molinával és Frank Sherwood Rowlanddel megosztva. Jelentősek voltak kutatásai az ózonréteg és a klímaváltozás területén is. Nevéhez fűződik az antropocén kifejezés széles körű elterjesztése is, amely javasolt földtörténeti kori elnevezés az emberi tevékenység Földre gyakorolt jelentős hatását fejezi ki.

1951-ben érettségizett az amszterdami Szent Ignác Gimnáziumban, majd építőmérnöki végzettséget szerzett. Ezt követően több építőipari vállalatnál dolgozott. 1959-ben Svédországba költözött, ahol a Stockholmi Egyetemen programozója lett. Az ottani szakterülete a meteorológia volt. Ennek hatására beiratkozott az egyetem meteorológia szakára, ahol le is diplomázott. 1968-ban megszerezte doktori fokozatát meteorológiából, majd az egyetem oktatója lett. 1973-ban habilitált. 1977 és 1980 között a Colorado állambeli Boulderben dolgozott, ahol a National Center for Atmospheric Research osztályvezetője volt. Ezt követően Németországba költözött, mert kinevezték a mainzi székhelyű Max Planck Kémiai Intézet (Max-Planck-Institut für Chemie) légkörkémiai osztályának vezetőjévé. Az intézetet 2000-ig vezette, ezt követően emeritálták. Ezzel párhuzamosan számos felsőoktatási intézetben volt vendégtanár (pl. Stockholmi Egyetem, Szöuli Nemzeti Egyetem, Kalifornaiai Egyetem, San Diego). A Journal of Atmospheric Chemistry című tudományos szakfolyóirat szerkesztőbizottságának elnöke, valamint az Atmospheric Chemistry and Physics tanácsadó testületének elnöke volt. A Svéd Királyi Akadémia és a Royal Society in the United Kingdom tagjává is megválasztották, 1988-ban az Academia Europaea alapító tagja volt.

Fő kutatási területe a légkörkémia volt, ezen belül is az ózon lebomlása a sztratoszférában. Bebizonyította, hogy a dinitrogén-oxid hatással bír a ózon lebomlására, mivel fel tud kerülni a sztratoszférába és átalakuljon nitrogén-monoxiddá, amely rombolja az ózonréteget. Mivel ebben az időszakban a mezőgazdaságban használt trágyák része volt a dinitrogén-oxid, ezzel az emberi tevékenység erősítette ezt a folyamatot. Az ózon kutatása mellett az ember okozta klímaváltozás kutatásában is részt vett, elsősorban a geomérnökség területén. Javasolta, hogy kén-dioxid sztratoszférába eresztésével visszavernék a napsugarak és ezzel a hő egy részét a világűrbe, így csökkentve az üvegházhatású gázok emisszióját.

Nevéhez köthető ezen felül az antropocén mint földtörténeti kori elnevezés elterjesztése is. Álláspontja szerint az emberi tevékenység akkora befolyással van a Földre, amely már indokolja a holocéntől elkülönülő földtörténeti kori elnevezést. A kor kezdetét a 18. század második felére teszi, de az ezzel foglalkozó kutatók vitatkoznak a lehetséges kezdeti időpontban. Foglalkozott még a nukleáris tél kérdésével is. Róla nevezték el a 9679 Crutzen nevű kisbolygót. 2012-ben díjat is elneveztek róla, a Paul Crutzen-díjat a Német Kémikusok Társasága osztja ki a környezetkémia és az ökotoxikológia területén született legjobb publikációnak.

• Rolex-Discover Scientist of the Year (1984)
• Leo Szilard Lectureship Award (1985)
• Tyler-díj (1989)
• Max Planck kutatási díj (1994)
• kémiai Nobel-díj (megosztva, 1995)
• A holland oroszlánrend parancsnoka (1995)
• A Német Szövetségi Köztársaság nagy érdemrendje a csillaggal (1996)
• Az Academia Europaea Erasmus-érme (1997)
• Lomonoszov-aranyérem (2019)
• Számos egyetem díszdoktori címe

• Adatlap és életrajz a Nobel-díj honlapján (angolul)
• Harrison Smith. „Paul J. Crutzen, Nobel laureate who studied ozone and named new ‘Anthropocene’ era, dies at 87”, Washington Post, 2021. január 29. (Hozzáférés: 2022. május 9.) 
• Elhunyt az ózonlyuk egyik felfedezője. atv.hu, 2021. január 29. (Hozzáférés: 2022. május 9.)
• Elhunyt Paul Crutzen, aki felismerte, hogy új korszak kezdődött a Föld történetében. 24.hu, 2021. január 29. (Hozzáférés: 2022. május 9.)