Paul Bley (Montréal, 1932. november 10. – Cherry Valley, 2016. január 3.) kanadai dzsesszzongorista. A "free jazz csendes zsenijének" tartották. Martin Kunzler szerint Bley játéka és kompozíciói „nyugodtságot sugároznak, és lenyűgöznek tisztaságukkal. Improvizációi úgy szuverének, hogy feledtetik velünk a hagyományos dzsessz – legyen az tonális vagy modális – és a szabad játék közötti régi elválaszfalakat.”
Pályakép
Bley gyerekként 1938-tól hegedülni, 1940-től zongorázni tanult. Zenei képzése a McGill Konzervatóriumban 1944-ben fejeződött be már tizenegyéves korában. 1946-ban megalapította első zenekarát. 1948-ban Montréalban megismerkedett Oscar Petersonnal, aki bevezette a dzsesszzene világába.
Bley vezette a Montréal Jazz Workshopot, és olyan zenészeket hozott Montréalba, mint Charlie Parker és Sonny Rollins.
1959-ben visszatért New Yorkba, ahol a „Jimmy Giuffre Trio” alakult meg Jimmy Giuffre klarinétos körül. Abban az időben Bley az új zene stilisztikai eszközeivel kísérletezett.
Az 1960-as években Bley-nek saját triója volt Gary Peacock-kal és Paul Motiannal. Az 1960-as évek első felében nagybőgővel próbált szabadabb zenei kifejezést találni. 1964-ben Bley az egyik kulcsfigura volt a "Cellar Café New Yorkban", amely amerikai free jazz zenészek platformja volt. Bley e műfaj fontos zongoristája lett. 1965-ben és 1966-ban, miután Charles Mingus-szal együtt szerepelt a New Yorkban, hosszú időt Európában töltött.
Az 1960-as évek végén Annette Peacock zeneszerzőként is dolgozott és fellépett vele.
Bley 1968-ban használt először szintetizátort, triója pedig az első dzsesszegyüttes volt, amely 1969-ben − a New York-i Philharmonic Hallban − élőben használt nagy elektronikus készletet. Ennek eredménye a Bley-Peacock szintetizátor show.
1971-től Paul Bley egyre inkább a szóló fellépések felé fordult. 1972-ben felvette első szólóalbumát. 1974-ben Bley megalapította az Improvising Artists Inc. lemezkiadót Carol Goss videóművésszel − aki Bley előadásait speciálisan megtervezett filmszekvenciákkal illusztrálta.
Paul Bleyt számos turné vitte újra és újra Európába.
Bley több mint 100 albumot adott ki. 1999-ben megjelent önéletrajza (Stopping Time), 2003-ban pedig egy interjúkötete (Time Will Tell).
Ez a szócikk részben vagy egészben a Paul Bley című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.