Az Oops!… I Did It Again (magyarul: Oops!… Újra megcsináltam) Britney Spears amerikai énekesnő dala második nagylemezéről, az Oops!… I Did It Again-ről. A számot Max Martin és Rami Yacoub írta, ők is komponálták. 2000. március 27-én jelent meg a Jive Records gondozásában az album első kislemezként. Az Oops!… I Did It Again egy tinipop dal, egy lányról szól, aki úgy gondolja, hogy a szerelem csak játék, és játszadozik a barátjával ezzel kimutatva, hogy nem is olyan ártatlan. A felvétel tartalmaz egy párbeszédet, amiben említés esik a Titanic című filmről.
Pozitív visszajelzéseket kapott a zenekritikusoktól. Sokan hasonlították első kislemezéhez, a …Baby One More Time-hoz. Nagy kereskedelmi siker lett, az első helyezést érte el tizenegy ország slágerlistáján, hat másik országban pedig a top 5-be került. Az egyik legalacsonyabb helyezését a Billboard Hot 100-on érte el, ahol a 9. helyig jutott. Rengeteg minősítést kapott világszerte. Mára 6 500 000 darabot adtak el belőle, ezzel minden idők egyik legsikeresebb, Britney dalai közül világszinten a 4. legkelendőbb kislemez lett.
A dal videóklipjét Nigel Dick rendezte. A klipben Spears a Marson énekel és táncol, miközben egy űrhajós szerelmes lesz belé. Spears ötlete alapján egy szűk piros latex ruhát visel a klipben. Ez nagy botrányt kavart akkoriban, állítva, hogy túl szexis volt benne az énekesnő, fiatal kora ellenére. Sokszor előadta, négy koncertturnéján is szerepelt: a …Crazy 2K Tour-on, az Oops!… I Did It Again World Tour-on, a show ráadásaként, a Dream Within Dream Tour-on a műsor első dalaként, míg a The Onyx Hotel Tour-on egy átdolgozott verziót adott elő. A 2013-as Piece of Me shown rögtön a …Baby One More Time vége után kezdődött a szám.
Max Martin és Rami Yacoub írta Spears második nagylemezére, az Oops!… I Did It Again-re. A dal producerei is ők voltak. A duó harmadik száma lett, amit Britneynek írtak-komponáltak, és megjelent kislemezként. Spears 1999. novemberében énekelte fel a Cherion Studios-ban. A háttérvokált Nana Hedin és Martin biztosította. A keverést is Martin végezte el.[1] 2000. március 27-én küldték el a rádióknak, az album első kislemezeként.[2]
Az Oops!… I Did It Again egy tinipop-dance-pop dal, 3 perc 32 másodperc hosszú.[3][4][5] Jocelyn Vena szerint a szám Britneyt tükrözi és azt, hogy "hogyan alakult át csintalan iskoláslányból intergalagtikus szex cicává".[6] C-mollban íródott, mérsékelt tempójú és 96 percenkénti leütésszámmal rendelkezik. Spears hangterjedelme C#3-tól C#5-ig terjed. A Billboard írói szerint a dal hangzása hasonlít debütáló számára, a …Baby One More Time-ra, míg mások szerint a kórus némileg hasonlít a (You Drive Me) Crazy című sláger kórusához.[7] C#m–A-G# akkordmenetet követi.[4] A dal jellegzetessége, hogy tartalmaz egy párbeszédet, amiben említés esik a Titanic című filmről: „But wait a minute isn't this? / Yeah, yes it is. / But I thought the old lady dropped it into the ocean at the end? / Well Baby I went down and got it for you. / Awe you shouldn't have.” (magyarul: „Várj csak, ez csak nem az? / Igen, ez az. / De azt hittem, hogy az öreg hölgy bedobta az óceánba a végén. / Nos baby, lementem és felhoztam neked. / Ó, igazán nem kellett volna.”)[8] A férfi hangját maga Martin biztosítja.
Kritikai fogadtatás
Pozitív visszajelzéseket kapott a kritikusoktól. A Billboard szerkesztői szilárd popdalnak nevezték, ami erősíti Spears vörösen izzó karrierjét.[7] Rob Sheffield a Rolling Stone egyik munkatársa zeneileg Barbra StreisandWoman In Love dalához, szövegileg The SmithsI Started Something I Couldn't Finish című számához hasonlította. Hozzátette, hogy nagyon dögösre sikeredett.[9] Az NME személyzete a felvételt Michael Jackson, és a 80-as évek dalaihoz hasonlította, és a "…Baby One More Time keményebb változataként" emlegette.[10] Andy Battaglia, az Online magazin egy szerkesztője úgy gondola, hogy a dal Britneyt tiltott gyümölcsként mutatja be, hasonlóan a …Baby One More Time-hoz.[11] Bill Lamb a 6. helyre rakta a listáján, ami a legjobb Britney dalokat összegezte, mondván: „Az Oops!… I Did It Again fülbemászó, mámoros, szellemes és diadalmas.” Emellett kimondottan dicsérte a párbeszédes részt.[8] A dalért Britneyt jelölték a 43. Grammy díjátadón a Legjobb női popénekes teljesítményért,[12] de elvesztette a jelölést.[13] Ezenkívül a 2001-es Kids' Choice Awards-on jelölték a Kedvenc dal kategóriában.[14]
A szám óriási hatást gyakorolt a rádiókra. Ennek köszönhetően 2000. június 17-én elérte a 9. helyezést a Billboard Hot 100-on. Ez lett az énekesnő harmadik top 10-es dala. Annak ellenére, hogy bejutott a legjobb 10-be, a Jive Records-nak csalódás volt az Egyesült Államokban való teljesítménye. Ennek az oka az lehetett, hogy teljes Amerikában kizárólag csak hanglemezként volt kapható, ami nem olyan népszerű, mint a CD-s kislemezek. A Radio Songs listán a nyolcadik volt,[16] míg a Rhythmic Top 40 és a Top 40 Tracks listákon is bekerült a top 10-be. A Pop Songs listát uralni tudta több héten át.[16] A Nielsen SoundScan adatai szerint 2012. júniusára 57 000 fizikai, és 465 000 digitális példányban kelt el az USA-ban.[17] Az albumról megjelent kislemezek közül az Oops!… I Did It Again lett a legtöbb digitális eladással rendelkező szám az USA-ban.
Japánban a dal rosszul teljesített, csak a 67. helyig jutott el.[18]
Európa és Óceánia
Európában jól teljesített, bekerült a top-5-be minden európai országban.[19] A csúcspozíción debütált Olaszország, Norvégia, Hollandia, Svédország és Svájc kislemezlistáin. Franciaországban a 4. helyig jutott,[20] és aranylemez lett, mivel több, mint 250 000 példányban kelt el a Syndicat National de l'Edition Phonographique adatai szerint.[21] Németországban a 2. hely volt a legjobb helyezése.[22] Ott is aranylemez lett.[23] Spears harmadik első helyezett száma lett az Egyesült Királyságban, miután 100 000 eladott darab után az első helyen debütált a Brit kislemezlistán. Mára már 470 000 példány talált gazdára belőle, ezzel aranylemez lett, és Spears 3. legkelendőbb dala a szigetországban.[24] Egyedül debütáló dalából és a Scream & Shout-ból adtak el többet. A jó helyezések eredménye az lett, hogy a Hot 100 Singles Eurochart-ot 6 héten át vezette.[25]
Ausztráliában az első helyen debütált a slágerlistán,[26] és 70 000 eladott példánnyal platinalemez lett.[27] Viszont csak a második legkeresettebb szerzemény lett az Oops!… I Did It Again, mivel a Lucky jobb helyezést ért el az év végi listán. Új-Zélandon a 39. helyen debütált és két héttel később elérte az első helyet.[28] Később platinalemez lett, amit a Recording Industry Association of New Zealand szervezet 15 000 eladott darab után könyvel el egy kislemeznek. Összesen 18 hetet maradt a slágerlistán.[29]
2000 egyik legmeghatározóbb kislemezévé vált, és Britney bebizonyította a kételkedők szemében, hogy tartani tudja az 1999-ben elért hatalmas sikereket. Mára világszerte hatmillió példányban kelt el, ezzel az egyik legkelendőbb kislemez lett a világon.
Videóklip
Háttér
Az Oops!… I Did It Again-hez tartozó klipet Nigel Dick rendezte, akit az énekesnő előző videóival is foglalkozott. A forgatás március 17-18-án zajlott le Kaliforniában. A koreográfiát Tina Landon készítette.[30] A videó története Spears ötlete volt, mondván, hogy ő táncolni akar a Mars bolygón. A ruha is az ő ötlete alapján készült.[31] A videó elkészítése összesen 750 000 dollárba került, ami a mai dollárerősséget nézve egymillió dollárnak felel meg. Ez az egyik legnagyobb költségvetésű kisfilm.[32][33] A forgatás alatt történt egy kisebb baleset: az egyik kamera ráesett Britney fejére. Az édesanyja úgy gondolta, hogy agyrázkódást kapott, mivel vérzett a feje. Rögtön hívtak orvost. Négy öltést kapott a fejére, és 4 órával később már folytatták a forgatást.[30] A klipet 2000. április 10-én mutatták be az MTVMaking the Video című műsorában.[30] 2 nappal később a videó elérte az 1. pozíciót a Total Request Live műsorban.[34] Három kategóriában jelölték az MTV Video Music Awards-on: A legjobb videóklip női előadótól, a A legjobb popvideóklip kategóriában, illetve a közönségdíjra.[35] 2010-ben a Billboard indított, egy szavazást, amiben a 10 legjobb Britney klipet kérték számon. A klipet a 4. helyre sorolták.[36]
A videó egy körülbelül 40 másodperces bevezetősztorival kezdődik: Egy űrhajós a Marson talál egy követ, amin az Oops!… I Did It Again borítója található. Egy tudós a Földön látja a képet és így szól: „Aranyos. De mi ez?” Az űrhajós így válaszol: „Oh, aranyos az biztos. Ez nem lehet...” Röviddel ezután elkezd remegni a bolygó, és megjelenik egy színpadon Spears a piros, latex szűk ruhában, táncosokkal körülvéve. Elkezd énekelni és táncolni, miközben az űrhajóst felfüggesztik a levegőbe. Később Britneyn egy fehér kabát, fekete miniszoknya és hozzá illő csizma jelenik meg, miközben "szaltózik" a levegőben. Ezután beszél az űrhajóssal, aki odaadja neki az „Óceán szíve” gyémántot a Titanic filmből, ami itt Britney iránti szerelmének a szimbóluma volt. Spears meg is tudakolta, hogy honnan van: „De azt hittem, hogy az öreg hölgy bedobta az óceánba a végén.” Válaszként így szólt az űrhajós: „Nos baby, lementem és visszahoztam neked.” Bár úgy látszik, hogy az űrhajós beszél, de meghagyták Martin hangját. Spears megköszöni az ékszert, és elmegy, az űrhajós pedig vállat von, és elkezd táncolni. A Földön lévő irányítóközpontban is elkezdenek táncolni. Ez így megy addig, amíg vége nem lesz a klipnek.
Élő előadások
2000. szeptember 7-én Spears az MTV Video Music Awards-on, New Yorkban adott egy emlékezetes előadást.[37] Egyveleg részeként adta elő az Oops!… I Did It Again-t és a Rolling Stones(I Can't Get No) Satisfaction című slágerüknek a feldolgozását. A fellépést fekete öltönyben kezdte, majd sokkolva a közönséget és a médiát, ezt ledobta, és egy gyémántokkal teli bőrszínű ruhában folytatta előadását.[38] Az Entertainment Weekly elhelyezte az Évtized legjobb előadásai listájukon, mondván: „Spears nagyon fel akar nőni, és látszik, hogy tesz ezért.”[39]
Spears a dallal négy koncertturnéján lépett fel. Először a 2000-ben induló Crazy 2K Tour-on adta elő, az új stúdióalbumának (Oops!… I Did It Again) népszerűsítése érdekében.[44] Az ugyanabban az évben induló Oops!… I Did It Again World Tour-on a műsor ráadása volt. Előadását sok speciális effektus segítette.[45] Egy lángmintás topot viselt az előadásban.[46] A Dream Within Dream Tour-on ezzel kezdte fellépését,[47][48] míg a The Onyx Hotel Tour-on egy átdolgozott verziót adott elő. A hangzása inkább a jazz zenéhez volt fogható.[49][50] Kilenc évvel később újra hallhatóvá vált a felvétel, a Piece of Me shown. A számot közvetlenül a …Baby One More Time után adta elő, férfi táncosok között.[51]
↑ abCertifications Singles Argent. Disque en France. Syndicat National de l'Édition Phonographique, 2000. május 10. [2011. augusztus 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 8.)
↑ abNew Zealand Certification. Recording Industry Association of New Zealand, 2000. augusztus 13. [2014. május 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. január 10.)
↑2000 MTV Video Music Awards. MTV. MTV Networks, 2000. szeptember 7. [2016. március 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. január 3.)
↑McHugh, Catherine. „Britney's Big Splash”, Live Design, Penton Media, 2002. július 1.. [2012. június 10-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2010. február 4.)
↑Matos, Michaelangelo. „Low Ebb”, Seattle Weekly, 2005. október 19.. [2013. október 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2010. április 17.)
↑Syndicat national de l'édition phonographique: French Annual Chart. Disque En France, 2000. (Hozzáférés: 2009. január 10.)[halott link]
↑Universität Würzburg: German Annual Chart. ki.informatik.uni-wuerzburg.de, 2000. [2015. november 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. január 10.)
↑Sverigetopplistan: Swedish charts, 2000. (Hozzáférés: 2009. január 10.)
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben az Oops!... I Did It Again (song) című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
2008 2015 (départementales) Élections cantonales de 2011 dans l'Isère 29 des 58 cantons de l'Isère 20 et 27 mars 2011 Type d’élection Élections cantonales Majorité départementale – André Vallini Liste PSDVGPCFEELV Sièges obtenus 38 1 Opposition départementale Liste UMPDVD Sièges obtenus 20 1 Président du Conseil général Sortant Élu André Vallini PS André Vallini PS modifier - modifier le code - voir Wikidata Les élections cantonale...
1998 book by Patricia A. McKillip Song for the Basilisk First edition coverAuthorPatricia A. McKillipCover artistKinuko Y. CraftCountryUnited StatesLanguageEnglishGenreFantasyPublisherAce BooksPublication dateSeptember 1, 1998Media typePrintPages314ISBN0-441-00447-4OCLC987642215 Song for the Basilisk is a 1998 fantasy novel by American writer Patricia A. McKillip. It was a Mythopoeic Fantasy Award for Adult Literature finalist in 1999.[1] Summary The sole survivor of a massa...
Japanese manga series and its franchise Not to be confused with Fireforce, a counterinsurgency tactic. Fire ForceFirst tankōbon volume cover, featuring Shinra Kusakabe炎炎ノ消防隊(En'en no Shōbōtai)GenreAdventure[1]Dark fantasy[2]Science fantasy[3][4] MangaWritten byAtsushi OhkuboPublished byKodanshaEnglish publisherNA: Kodansha USAImprintShōnen Magazine ComicsMagazineWeekly Shōnen MagazineDemographicShōnenOriginal runSeptember 23, 2015 �...
Guinean footballer (born 1998) Mohamed Bayo Bayo playing for Guinea in 2023Personal informationDate of birth (1998-06-04) 4 June 1998 (age 25)Place of birth Clermont-Ferrand, FranceHeight 1.88 m (6 ft 2 in)Position(s) ForwardTeam informationCurrent team Le Havre(on loan from Lille)Number 9Youth career2004–2018 ClermontSenior career*Years Team Apps (Gls)2016–2020 Clermont B 28 (15)2018–2022 Clermont 75 (36)2019–2020 → Dunkerque (loan) 34 (14)2022– Lille 27 (4)20...
King of Babylon Zababa-šuma-iddinaKing of BabylonDetail from unfinished kudurru found at SusaReign1158 BCPredecessorMarduk-apla-iddina ISuccessorEnlil-nādin-aḫeHouseKassite Zababa-šuma-iddina[nb 1] was the 35th and next to last king of the Kassite or 3rd dynasty of Babylon, who reigned for just one year,[i 1] ca. 1158 BC (short chronology). He was without apparent ties to the royal family and there is uncertainty concerning the circumstances of his coming to power. Biogra...
Bullet ClubLogo Bullet Club yang menampilkan Tentara TulangKelompokAnggotaLihat di bawahNama(The) Bullet Club[note 1]Debut3 Mei 2013[4]Tahun aktif2013–saat ini Bullet Club (バレットクラブcode: ja is deprecated , Barettokurabu) (ditulis sebagai BULLET CLUB),[5] kadang-kadang disingkat menjadi BC,[6] adalah kelompok gulat profesional yang terutama muncul dalam promotor Jepang New Japan Pro-Wrestling (NJPW). Grup ini saat ini tampil dalam acara yang disel...
2010 Ford 400 Race details[1][2][3][4] Race 36 of 36 in the 2010 NASCAR Sprint Cup Series Homestead-Miami SpeedwayDate November 21, 2010 (2010-11-21)Location Homestead, FloridaCourse Permanent racing facility1.5 mi (2.4 km)Distance 267 laps, 400.5 mi (644.542 km)Weather Partly cloudy with a high around 80; wind out of the ESE at 12 mph.Average speed 126.58 miles per hour (203.71 km/h)Pole positionDriver Kasey Kahne Red Bull Racing TeamTime ...
Mariana MantovanaKomuneComune di Mariana MantovanaNegaraItaliaWilayahLombardyProvinsiProvinsi Mantua (MN)Luas • Total8,8 km2 (34 sq mi)Populasi (Dec. 2004) • Total648 • Kepadatan7,4/km2 (19/sq mi)Zona waktuUTC+1 (CET) • Musim panas (DST)UTC+2 (CEST)Kode pos46010Kode area telepon0376 Mariana Mantovana adalah komune yang terletak di Provinsi Mantova, Italia. Mariana Mantovana memiliki luas sebesar 8.8 km². Mariana Ma...
Fictional character from Marvel Comics Comics character Pip the TrollPip the Troll as depicted in Official Handbook of the Marvel Universe A-Z Update #2 (August 2010). Art by Jim Starlin.Publication informationPublisherMarvel ComicsFirst appearanceStrange Tales #179 (February 1975)Created byJim StarlinIn-story informationAlter egoPip GofernSpeciesLaxidazianTeam affiliationsInfinity WatchX-Factor InvestigationsPartnershipsAdam WarlockThanosNotable aliasesRalph BunkerAbilitiesTeleportation Pip ...
This article relies excessively on references to primary sources. Please improve this article by adding secondary or tertiary sources. Find sources: College for Higher Tibetan Studies, Sarah – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (September 2023) (Learn how and when to remove this message) College for Higher Tibetan Studies, Sarah The College for Higher Tibetan Studies, Sarah (CHTS, Sarah) (Standard Tibetan: བོད་ཀྱི་མཐོ་�...
Dialect of Marathi This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Varhadi dialect – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (June 2015) (Learn how and when to remove this message) VarhadiVarhadi–Nagpuriवऱ्हाडी, 𑘪𑘬𑘿𑘮𑘰𑘚𑘲, vaṟhāḍīVarhadi written in Devanagari &...
«A Mediolanum ogni cosa è degna di ammirazione, vi sono grandi ricchezze e numerose sono le case nobili. [...] La città si è ingrandita ed è circondata da una duplice cerchia di mura. Vi sono il circo, dove il popolo gode degli spettacoli, il teatro con le gradinate a cuneo, i templi, la rocca del palazzo imperiale, la zecca, il quartiere che prende il nome dalle terme Erculee. I cortili colonnati sono adornati di statue di marmo, le mura sono circondate da una cinta di argini fortifica...
First person to record Elvis Presley Marion KeiskerBornSeptember 23, 1917Memphis, Tennessee, USDiedDecember 29, 1989(1989-12-29) (aged 72)Occupation(s)Radio show host; U.S. Air Force Captain.Known forFirst person to record Elvis Presley Marion Keisker MacInnes (September 23, 1917 – December 29, 1989) was an American record producer. She was the first person ever to record the singing voice of cultural icon Elvis Presley. Life Keisker was born in Memphis, Tennessee, and graduated f...
العقاد الصدغي (حوالي 2330-2200 ق قبل الميلاد ) ختم لفة من اللازورد مع لفة حديثة ، شيكاغو ، المعهد الشرقي ختم أُسْطوانيّ هو ختم على هيئة أُسْطُوانَة، زودّ بدنه الخارجي بأشكال محفورة، تترك دحرجته على مادة قابة للتشكل (من الطين مثلًا) طبعة على شكل شريط اشكال مستمر. في الحالة العادية...
Politics of Ecuador Constitution History Human rights Executive President (list) Daniel Noboa Vice President Verónica Abad Rojas Cabinet Legislative National Assembly President Henry Kronfle Judiciary Supreme Court Constitutional Court Elections Political parties Recent elections 2023 (general) 2023 (local) 2021 (general) 2017 (general) Recent referendums 2024 (constitution) 2023 (constitution) 2018 (popular consultation) 2017 (tax haven) 2011 (popular consultation) Administrative divisions...
American political scientist and academic (1927–2008) Samuel P. HuntingtonHuntington in 2004BornSamuel Phillips Huntington(1927-04-18)April 18, 1927New York City, U.S.DiedDecember 24, 2008(2008-12-24) (aged 81)Martha's Vineyard, Massachusetts, U.S.Political partyDemocraticSpouse Nancy Arkelyan (m. 1957)Academic backgroundEducationYale University (BA)University of Chicago (MA)Harvard University (PhD)ThesisClientelism: A Study in Administrative Politics...