One Ok Rock-diszkográfia
One Ok Rock-diszkográfia | | Kiadványok | ↙ Stúdióalbumok | 13 | ↙ Középlemezek | 2 | ↙ Kislemezek | 33 | ↙ Feldolgozások | 6 |
|
A One Ok Rock japán rockegyüttes diszkográfiája 2024 júliusával bezárólag 13 nagylemezből, két középlemezből és 32 kislemezből áll. Pályafutásuk során mintegy 2,5 millió lemezt adtak el.
Naihi sinso (内秘心書?) című első kislemezük 2007-ben jelent meg és 48. helyet ért el az Oricon listáján.[1] 2012-ben a The Beginning című daluk a Ruróni Kensin: A kezdetek című film betétdalaként elnyerte az MTV Video Music Awards Japan legjobb filmbetétdalnak járó díját.[2] 2015-ben a 35xxxv volt az első nagylemezük, amely első helyet ért el az Oricon heti listáján,[3] és az első, amely felkerült az amerikai Billboard slágerlistáira is.[4]
Stúdióalbumok
Középlemezek
Kislemezek
Egyéb slágerlistás dalok
Filmzene
Megjegyzések
- ↑ 2008-ban hozták létre a toplistát.
- ↑ 2009 áprilisában hozták létre, mobilos letöltések mérésére, 2012-ig létezett.
- ↑ Kikölcsönözhető CD-ként jelent meg a Tsutaya hálózatban.[39]
- ↑ Csak a 2017 Ambitions Japan Tour turné alatt volt kapható a helyszíneken.[43]
- ↑ 2. volt az Oricon Digital Singles toplistáján.[44] A listát 2017 decemberében hozták létre.[45]
- ↑ 2. volt az Oricon Digital Singles toplistáján.[46]
- ↑ 1. volt az Oricon Digital Singles toplistáján.[48]
- ↑ 3. volt az Oricon Digital Singles toplistáján.[50]
- ↑ 5. volt az Oricon Digital Singles toplistáján[51]
- ↑ 7. volt az Oricon Digital Singles toplistáján.[52]
Jegyzetek
- ↑ 内秘心書 (japán nyelven). Oricon. (Hozzáférés: 2016. augusztus 10.)
- ↑ Kyary Pamyu Pamyu, ONE OK ROCK, EXILE TRIBE big winners at 2013 MTV VMAJ Awards. Asia Pacific Arts. [2016. augusztus 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. augusztus 10.)
- ↑ One Ok Rock (japán nyelven). Oricon. (Hozzáférés: 2016. augusztus 10.)
- ↑ Heatseekers Albums | Chart History
- ↑ ONE OK ROCKのアルバムリリース情報、ONE OK ROCKのプロフィールならオリコン芸能人事典-ORICON STYLE (japán nyelven). Oricon . (Hozzáférés: 2017. november 10.)
- ↑ ARIA CHART WATCH #404. auspOp, 2017. január 21. [2017. február 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. október 14.)
- ↑ Discographie ONE OK ROCK (german nyelven). AustrianCharts.at . (Hozzáférés: 2018. szeptember 6.)
- ↑ Discografie ONE OK ROCK (dutch nyelven). Ultratop.be . (Hozzáférés: 2018. szeptember 6.)
- ↑ ONE OK ROCK — Chart History: Billboard Canadian Albums. Hozzáférés ideje: 2018. szeptember 6.
- ↑ Discographie One OK Rock. GfK Entertainment. (Hozzáférés: 2019. február 21.)
- ↑ 2015년 43주차 Album Chart (koreai nyelven). GaonChart.co.kr . (Hozzáférés: 2018. szeptember 6.)
- ↑ 2017년 09주차 Album Chart (koreai nyelven). GaonChart.co.kr . (Hozzáférés: 2018. szeptember 6.)
- ↑ ONE OK ROCK — Chart History: Billboard 200. Hozzáférés ideje: 2018. szeptember 6.
- ↑ ONE OK ROCK — Chart History: Hard Rock Albums. Hozzáférés ideje: 2018. szeptember 6.
- ↑ ONE OK ROCK — Chart History: Heatseekers Albums. Hozzáférés ideje: 2018. szeptember 6.
- ↑ Gold Disc Certification 2016 (japán nyelven). RIAJ , 2016. szeptember 1. (Hozzáférés: 2017. november 25.)
- ↑ a b c d e f g h i オリコンランキング情報サービス「you大樹」 (japán nyelven). Oricon Style. Oricon. (Hozzáférés: 2017. szeptember 15.)
- ↑ Gold Disc Certification 2016 (japán nyelven). RIAJ , 2016. (Hozzáférés: 2017. november 25.)
- ↑ Certification 2016 (japán nyelven). RIAJ , 2016. (Hozzáférés: 2017. november 25.)
- ↑ Gold Disc Certification 2011 (japán nyelven). RIAJ , 2011. (Hozzáférés: 2017. november 25.)
- ↑ Certification 2013 (japán nyelven). RIAJ , 2013. (Hozzáférés: 2017. november 25.)
- ↑ Oricon Album Top 100 (2013) (japanese nyelven). Oricon, 2013. december 15. [2013. december 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. november 19.)
- ↑ Certification 2015 (japán nyelven). RIAJ , 2015. (Hozzáférés: 2017. november 25.)
- ↑ 年間アルバムランキング (japanese nyelven). Oricon, 2015. december 23. (Hozzáférés: 2020. november 19.)
- ↑ Certification 2017 (japán nyelven). RIAJ , 2017. (Hozzáférés: 2017. november 25.)
- ↑ 年間アルバムランキング (japanese nyelven). Oricon, 2017. december 23. (Hozzáférés: 2020. november 19.)
- ↑ 年間デジタルアルバムランキング (japanese nyelven). Oricon, 2017. december 23. (Hozzáférés: 2020. november 19.)
- ↑ ONE OK ROCK to release new album for the first time in 2 years "Eye of the Storm" & new MV (japanese nyelven). Billboard Japan , 2018. november 23. (Hozzáférés: 2018. november 23.)
- ↑ Certification 2019 (japán nyelven). RIAJ , 2019. (Hozzáférés: 2019. március 14.)
- ↑ a b 年間アルバムランキング (japanese nyelven). Oricon, 2019. december 23. (Hozzáférés: 2020. november 19.)
- ↑ 年間デジタルアルバムランキング (japanese nyelven). Oricon, 2019. december 23. (Hozzáférés: 2020. november 19.)
- ↑ New album "Eye Of The Storm" out on 15.02 – and the first song "Stand Out Fit In" sends a strong message (german nyelven). Warner Bros. Records , 2018. november 23. (Hozzáférés: 2018. november 23.)
- ↑ (japán nyelven). Oricon. [2022. szeptember 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. szeptember 14.)
- ↑ ONE OK ROCKのCD・DVDリリース情報、ONE OK ROCKのプロフィールならオリコン芸能人事典-ORICON STYLE (japán nyelven). (Hozzáférés: 2010. május 23.)
- ↑ ONE OK ROCKのシングルリリース情報、ONE OK ROCKのプロフィールならオリコン芸能人事典-ORICON STYLE (japán nyelven). Oricon . (Hozzáférés: 2017. november 10.)
- ↑ a b Billboard Japan Hot 100: One Ok Rock Chart History
- ↑ 有料音楽配信チャート (japán nyelven). RIAJ
- ↑ One Ok Rock Chart History
- ↑ ONE OK ROCK、発売前の曲がTSUTAYA限定先行レンタル (japán nyelven). Japan Music Network. Barks, 2010. április 28. (Hozzáférés: 2021. december 24.)
- ↑ Japanese Single Certification - July 2013 (japán nyelven). RIAJ , 2013. (Hozzáférés: 2019. november 19.)
- ↑ Oricon Singles Top 100 (2012) (japán nyelven). Oricon, 2012. december 20. [2013. november 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. november 19.)
- ↑ Japanese Single Certification - September 2014 (japán nyelven). RIAJ , 2014. (Hozzáférés: 2019. november 19.)
- ↑ One Ok Rock – Skyfall. Discogs, 2017. február 18. (Hozzáférés: 2021. december 24.)
- ↑ デジタルシングル ランキング (japanese nyelven). Oricon, 2018. február 26. [2018. február 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. december 24.)
- ↑ オリコン、12月から新ランキング発表へ DL数を楽曲ごとに集計 (japanese nyelven). Oricon, 2017. szeptember 22. (Hozzáférés: 2021. december 24.)
- ↑ デジタルシングル(単曲)ランキング (japanese nyelven). Oricon, 2019. február 11. [2019. február 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. december 24.)
- ↑ 年間デジタルシングル(単曲)ランキング (japán nyelven). Oricon, 2019. december 23. (Hozzáférés: 2020. november 19.)
- ↑ デジタルシングル(単曲)ランキング (japán nyelven). Oricon, 2021. február 26. [2021. április 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. december 24.)
- ↑ Japanese Single Digital Certification- June 2021 (japán nyelven). RIAJ , 2021. (Hozzáférés: 2021. december 3.)
- ↑ デジタルシングル(単曲)ランキング (japán nyelven). Oricon, 2021. június 7. [2021. június 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. december 24.)
- ↑ デジタルシングル(単曲)ランキング (japán nyelven). Oricon, 2021. november 1. [2021. október 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. december 24.)
- ↑ デジタルシングル(単曲)ランキング (japán nyelven). Oricon, 2022. július 4. [2022. június 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. július 5.)
- ↑
- ↑ Black Rock Shooter, Legend of Heroes, Class of Heroes Videos. Animenewsnetwork.com , 2011. június 9.
- ↑ ONE OK ROCK、『残響リファレンス』収録曲が山田孝之主演の映画「ミロクローゼ」の主題歌に (japán nyelven). Rockin' On, 2011. november 8. (Hozzáférés: 2020. november 19.)
- ↑ Live-Action Rurouni Kenshin's Theme Performed by ONE OK ROCK. Animenewsnetwork.com , 2012. május 29.
- ↑ ワンオク 1日限定で麻生久美子×大泉洋W主演映画の主題歌を (japán nyelven). Billboard Japan, 2012. december 14. (Hozzáférés: 2021. június 13.)
- ↑ ONE OK ROCK、「DmC」最新作イメージソング書き下ろし (japán nyelven). Natalie , 2012. szeptember 21. (Hozzáférés: 2017. november 4.)
- ↑ ONE OK ROCK、『龍が如く 維新!』楽曲提供「Clock Strikes」のリリックビデオ公開 (japán nyelven). Barks Japan , 2014. február 24. (Hozzáférés: 2017. november 4.)
- ↑ ワンオク、最新アルバム曲 "Be the light" が映画「キャプテンハーロック」主題歌に (japán nyelven). Tower Records Japan , 2013. május 21.
- ↑ ONE OK ROCK sing the theme song to 'Rurouni Kenshin: Kyoto Inferno / The Legend Ends'. Japakomusic.com . [2014. október 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. október 15.)
- ↑ Rurouni Kenshin: The Legend Ends Film's Main Trailer Unveiled. Anime News Network . (Hozzáférés: 2014. október 15.)
- ↑ Ni Nyoman Wira: Japanese band One Ok Rock to release new single. The Jakarta Post, 2016. szeptember 12. (Hozzáférés: 2020. november 19.)
- ↑ ONE OK ROCKが映画「フォルトゥナの瞳」の主題歌担当、予告編で楽曲解禁 (japán nyelven). Natasha Inc.. natalie.mu, 2018. december 4. (Hozzáférés: 2020. november 19.)
- ↑ ONE OK ROCK、実写映画『キングダム』主題歌 Taka自信「これはいいと思える曲」 (japán nyelven). Oricon. Oricon Music, 2019. február 1. (Hozzáférés: 2020. november 19.)
- ↑ Mortensa, Mala: ONE OK ROCK return with Ed Sheeran co-written anthem "Renegades"—watch. Alternative Press, 2021. április 16. (Hozzáférés: 2022. július 2.)
- ↑ ONE OK ROCK Drop Epic New Single 'Broken Heart Of Gold' - News (angol nyelven). Rock Sound , 2021. május 27. (Hozzáférés: 2021. június 13.)
- ↑ Romano, Sal: Sonic Frontiers ending theme song announced – 'Vandalize' by ONE OK ROCK. Gematsu , 2022. szeptember 6. (Hozzáférés: 2022. szeptember 6.)
- ↑ ONE OK ROCK Stars in Music Video for Monster Hunter Now AR Game (angol nyelven). Anime News Network , 2023. augusztus 29. (Hozzáférés: 2023. augusztus 29.)
- ↑ Dempsey, Liam: 'Beyblade X' Anime Lets It Rip for October Premiere in New Trailer. Crunchyroll , 2023. szeptember 7. (Hozzáférés: 2023. szeptember 7.)
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben az One Ok Rock discography című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
|
---|
| Stúdióalbumok | |
---|
Kislemezek | |
---|
Egyéb | |
---|
Kapcsolódó szócikkek | |
---|
|
|