Omán az Arab-félszigeten fekvő ország. Az ománi turizmus jelentősen nőtt a 21. században, és egy 2013-as jelentés azt jósolta, hogy ez lesz az egyik legnagyobb iparág az országban. 2019-ben Omán mintegy 4,1 millió látogatót vonzott a világ minden tájáról, ami hatalmas növekedés a 2017-es 3,1 millióhoz képest.
Jellemzők
Omán számos turisztikai látnivalóval rendelkezik, különösen a kulturális turizmus területén.[1] Az amerikai útikönyv-kiadó, a Lonely Planet 2012-ben Maszkatot uazás szempontjából a világ legjobb városának választotta [2] és 2012-ben az arab turizmus fővárosának választották.[3]
A Perzsa-öböl menti országok közül Omán turisztikai kínálata az egyik legszínesebb. A többi előbb említett országnál gazdagabb a történelmi múltja. A kulturális turizmus mellett a főbb vonzerőket az ökoturizmus, a kalandturizmus, valamint az üdülőturizmus köré lehet csoportosítani.
A szultánságban nagy hangsúlyt helyeznek a hagyományok megőrzésének, illetve a környezet fenntarthatóságának biztosítására. Igyekeznek a tömegturizmus káros hatásait elkerülni!
Az ország négyötöd részét sivatag borítja, de találhatók itt 3000 méter feletti hegyek is. Népszerűek a vádik, az időszakos vízfolyások völgyei, amelyek trópusi vegetációjukkal idilli környezet a túrázóknak.
Az itt ezer éve működő, és használatos öntöző- és vízszállító rendszerek (Falajrendszer) részei a kulturális örökségnek. A Hormuzi-szoros és fölé emelkedő Musandam-félsziget, valamint az Ománi-Öböl partvidéke a történelem során nagy stratégiai fontossággal rendelkezett.
A tengerparti üdülés szerelmeseinek 1.700 km hosszú tengerpart nyújt lehetőségeket. Mindezekhez kitűnő minőségű infrastruktúra járul.
1970-ben 12 km kövezett úttal rendelkezett, addig ma a 35000 km úthálózatából 10000 km éjjel is kivilágított gyorsforgalmi út, amelyet állandóan öntözött, üde növényzet szegélyez.
Látnivalók csoportosítva
Tájak, természet
Magas hegyek és mély völgyek a Hadzsarban, Jabal al-Achdar és Jabal Shams közelében
A Jabal Mischt közel 1000 méter magas délkeleti oldala különleges kihívást jelent a hegymászók számára
Teknősök a tengerparton Ras al-Haddtól délre, Ras al-Jinz közelében
Delfinek a partoknál
Dhofar és Ras al-Hadd lagúnáiban sok madár figyelhető meg
strandok
Omán nem éppen fürdőország. Bár sok fürdőzésre elméletileg alkalmas hely található, ahol lehet úszni, szinte nincs fürdő infrastruktúra, mivel a helyi lakosság a strandokat általában nem használja fürdőzésre. A strandok, mint találkozók helye vagy a kocogás vagy focizás helyszínei népszerűek a helyiek körében.
Yiti nagy strandja egy gyönyörű hegyi tájon található a főváros közelében.
Dhofarban, a Khor Rori lagúna előtt van egy gyönyörű, sziklákkal körülvett strand.
Az Öbölmenti-államokat leszámítva azok az országok, amelynek állampolgárai közül a legtöbben érkeztek Ománba 2013-ban.[4] (A vendégmunkások is benne.):
↑Babu Thomas Web Developer- designer: Culture in Oman, Tourism. Omanet.om. [2013. június 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 9.)