Budapesten élt, 1971 februárjáig a Magyar Televízióban, majd a Természettudományi Múzeum Könyvtárában dolgozott. 1971 februárjától 1973 februárjáig sorkatonai szolgálatát töltötte. 1976-ig a Római Katolikus Hittudományi Akadémia civil hallgatója volt, másodévesként abbahagyta.[6] Saját hitvallása szerint 1976. áprilisában volt személyes találkozása Istennel egy ökumenikus jellegű házi közösségben, amelynek főleg református hívők voltak a tagjai. A Hit Gyülekezete1979-ben indult Budaörsről, egy ötfős imacsoportból.[7]
Az írásmagyarázat terén Derek Prince alaptanításainak talapzatára helyezkedett. Kezdetben a neoprotestáns közösség illegalitásban működött és számos zaklatás érte őket; csak 1989-ben léptek elő hivatalosan elismert egyházzá.[9] 1990-ben az általa alapított Kelet-Közép-Európai Bibliaiskola és Lelkészképző Intézet állított ki számára teológusi diplomát.[6]
Munkássága
Németh Sándor főszerepet vállalt a Hit Gyülekezete és a mellette működő intézmények megalapításában.
Az ő kezdeményezésére jött létre a Hites Adakozók Hálózata, a Hit Gyülekezetének jótékonysági intézménye. A HAH Ruandától kezdve az erdélyiárvízkárosultaknak élelmet és gyógyszereket szállított és szállít. Mára már a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata (HISZ) néven működik.[10]
1996-ban az egyik fő szervezője volt a nemzetközi sikerű „Nem feledkezünk el Rólad, Jeruzsálem” elnevezésű jeruzsálemi konferenciának, amelyért az izraeli kormány, valamint Ehúd Olmert akkori polgármester elismerésben részesítette.[forrás?]
Az évek során több könyvet írt és publikált, melyek közül a „Hit botránya” című hetekig a tíz legjobban fogyó könyv közé tartozott.[forrás?]
A modern önfenntartó egyház, illetve az állam és egyház szétválasztásának híve.[11] A régi reformátorok „Sola Scriptura” („Csak az Írás”) elvének követését tűzte ki célul, miszerint a keresztény életvitelnek és szellemi megtapasztalásoknak a Bibliában leírtakon kell alapulnia.
Családja
1977-ben vette feleségül Juditot, akitől három lánya és egy fia született.[9] Fia, Németh S. Szilárd az ATV vezérigazgatója.[12]
Kritika
Németh Sándor személyét és a Hit Gyülekezetét számos kritika érte az 1990-es évek végétől.[13][14]
1980-as amerikai lelkésszé szentelését sokan kétségbe vonják.[6] Egyesek képmutatónak tartják azért is, mert az evangéliumi egyszerűség tanításának ellentmondva hatalmas vagyont halmozott fel.[15][16]