Hannovertől északnyugatra, aLeine folyó mellett fekvő település.
Története
A város a Leine folyó átkelőhelyénél létesült. 1302-ben a falakkal megerősített települést Wölpe gróf a braunschweigi hercegeknek adta el, később a 15. században a von Calenberg hercegeké lett, akik erődítményeit továbbfejlesztették.
Az óváros 1671-ben, majd 1827-ben is a tűz martaléka lett. A mai város a második tűzeset után épült ki, de ekkor már a korábbinál szélesebb utcákkal.
A városban található Landestrost-kastély egy része még a 16. században épült. Az eredeti kastélyból két szárny maradt fenn, három reneszánsz portállal. Említést érdemel még a 13. századból való, 1500 táján felújított háromhajós bazilika is, melynek oltára és szószéke 1787-ben készüólt.