Neogradense flórajárás

A Neogradense flórajárás az Északi-középhegységet felölelő Matricum flóravidék északnyugati részének a Felvidékre is átnyúló flórajárása. Nevét Nógrád vármegyéről kapta, ezért magyarul nógrádi flórajárásnak nevezik, és szórványosan Nogradense flórajárásnak is írják. Magyarországi területét három tájegységre osztjuk:

A flórajárás délnyugati határa a közép-dunai flóraválasztó vonal – ez a Dunakanyarban húzódik a Börzsöny déli peremvidékén, és nagyjából a januári −2 °C-os izotermának felel meg.

Földtana, természetföldrajza

A Börzsöny miocén korú vulkáni hegyvidékeink közé tartozik; a rétegvulkánokat zömmel andezit és annak piroklasztikumai építik föl. Legmagasabb pontja, a Csóványos 800 m fölé magasodik.

A Cserhát nagyobbik része fiatal üledékes kőzetekből (törmelékes üledékek, lajtamészkő, lösz) álló dombság, tengerszint feletti magassága csupán a keleti gerincen emelkedik 500 méter fölé. Legmagasabb csúcsa, a Purga 575 m) magas. Az egykor itt (a Börzsöny és a Mátra között) működött andezitvulkánok felépítményei a hegység nyugati részén lepusztultak; csak az üledékekbe ágyazott szubvulkáni testek (szillek, neckek stb.) maradtak ránk. A hegység keleti részén, amely sokáig árkos süllyedék volt, a vulkáni képződmények egy részét fiatalabb, sekélytengeri üledékek fedik. Mivel az andezit környező üledékes kőzeteknél lényegesen állékonyabb, a dombok, hegyek gerincein, csúcsain gyakorta vulkanikus kőzeteket találunk.

Hasonlóan fiatal üledékek (törmelékes üledékek, lösz) építik fel a Gödöllői-dombságot is, de erről a dombvidékről a vulkáni eredetű képződmények teljesen hiányoznak. A Gödöllői-dombság átlagos tengerszint feletti magassága mindössze 200–250 m, de a könnyen málló üledékekkel (lösszel, illetve homokkal) borított felszín erősen tagolt; a domboldalak olyan meredekek, mint a hegyvidékeken szokás. A dombok között, illetve a dombság peremén kevésbé tagolt, az alföldi tájakba folyamatosan átmenő medencék alakultak ki.

Növényzete

A Börzsöny andezitvonulatai erős kárpáti hatást tükröznek, a Cserháton és Gödöllői-dombságon viszont a kontinentális jelleg erősödik fel. Növényföldrajzilag megkülönböztetjük az egyértelműen hegyvidéki (montán) Magas-Börzsönyt az inkább dombos Déli-Börzsönytől. A nagymarosi Ördöghegy már a visegrádi flórajáráshoz tartozik, miként a Naszály csoportja és a Hegyes-tetőtől közvetlenül délre emelkedő Szentmihály-hegy is.

A hegység legmagasabb részein (Csóványos) még találunk montán bükkösöket és kárpáti jellegű növényritkaságokat:

a hegység (és a Cserhát) igazán gyakori növénytársulásai azonban:

A Börzsöny és a Cserhát növényzete is meglehetősen hasonlít a Mátráéra és a Zempléni-hegységére; a Gödöllői-dombságé ezeknél erőteljesebben kontinentális jellegű.

A Gödöllői-dombság löszhátainak egykori, jellegzetes erdőtársulásai:

Ezeket ma a végleges kipusztulás fenyegeti.

Börzsöny

A Dél-Börzsönyt, főleg a Hegyestető csoportját a meleget jobban kedvelő fafajokból álló erdők borítják. Gyakoribb fajok:

A kevésbé napsütötte völgyekben gyakori a gyertyán (Carpinus betulus).

Kemence és Perőcsény térségének jellegzetes társulásai a sajmeggyesek és az andezit karsztbokorerdők. A Dunára néző, meredek lejtőkön a karsztbokorerdők sziklagyepekkel váltakoznak, a mészkerülő fajok a mész- és dolomitlakó fajokkal keverednek. A Dél-Börzsöny 300 m-nél alacsonyabb szintjein az erdő nagyon megcsappant: csaknem mindenütt kiirtották, kultúrterülettel váltották fel.

A Magas-Börzsönyben az erdők zártabbak, irtás és kultúrterület alig akad. Az erdőkben többségbe kerülnek a kevesebb hőt és fényt, de több nedvességet igénylő fafajok. A déli lejtőkön elmarad a molyhos tölgy, aminek szerepét a csertölgy és a kocsánytalan tölgy veszi át.

Nemcsak a déli és az északi lejtők növényzete más, de az alacsonyabb és a magasabb részek növényzete is erőteljesen különbözik. A bükkösök zárt tömegben a déli lejtőkön kb. 450–500 m-en, az északikon 250 m-en lépnek fel. A bükkösök fölött a szárazságot jobban tűrő magas kőris a hárssal és a hegyi juharral keveredik. Az erős napsütés és a száraz szelek miatt fenyves öv nincs. A zárt erdők aljnövényzete szegényes, mert a zárt lombkoronaszint kiszűri a fény nagy többségét. Lágyszárú növények főleg az erdők szélén és az utak mentén nőnek.

A hegyi rétek ritkák és kicsik; leginkább a patakok partján fordulnak elő.

Cserhát

A hegység egységes növényföldrajzi leírása még nem készült el; csak pontszerű, bár egyes pontokon igen részletes felvételek jelentek meg.

Számos, atlanti-mediterrán és mediterrán-szubmediterrán növény a Cserhát déli lankáin éri el elterjedési területének északnyugati határát. Ilyen, jellegzetes lásgyszárúak:

Más, az Alföldön megszokott, kontinentális vagy pontusi-mediterrán növényeink elterjedési területének északnyugati határa húzódik a Cserhát déli lejtőin. Ilyen fajok:

Erdőtársulások

Az emberi beavatkozás előtt hegység zonális növénytársulása valószínűleg a

A déli lejtőkön és a Gödöllői-dombságon az alapkőzet miatt

Az erdőszéleken nő:

A meleg déli lejtők másik jellegzetes erdőtársulása a melegkedvelő tölgyes (Corno-Quercetum pubescentis). Jellemző, domináns, illetve gyakori fajai:

Az erdőszéleken él:

Az ültetett, erdészetileg művel erdőkben is megmaradt az eredezi növénytársulások aljnövényzetének hírmondója:

Az erdők jó részének kitermelése után főleg a délnek néző oldalakat szőlővel ültették be; a virágzó borászatnak a filoxérajárvány vetett véget. A felhagyott szőlők helyén különböző gyeptársulások alakultak ki, és ezeket a legeltetés stabilizálta. A nem használt gyepek szukcessziója különféle cserjetársulásokat eredményezett. A felhagyott szőlődombokat többhelyütt a zonális növénytársulásból teljesen hiányzó akáccal vagy feketefenyővel erdősítették újra. Másutt olyan, ritka pionír növények tűntek fel, mint:

Gyeptársulások

(a teljesség igénye nélkül)

Évszázadokkal ezelőtt a Cserhátban a kiterjedt erdők mellett

  • löszpusztarétek (Salvio-Festucetum rupicolae) lehettek. Ezeket az erőteljes mezőgazdasági nyomás az útpadkákra és határmezsgyékre szorította vissza. Ilyen helyeken maradtak fönn egyes értékes, bennszülött fajok:

gyepek:

Zavart termőhelyeket kedvelő fajok:

Cserjetársulások

(a teljesség igénye nélkül)

Nádas társulás

A patakpartok jellemző növényzete. A vízpartok ellegzetes fajai:

A vízben:

A hajdani mocsárrétek és láprétek reliktum faja:

Gyomtársulások

Számos idegenhonos özönnövény terjed veszélyes mértékben. Ilyenek például a patakok mellett fellépő, aranysárga virágú:

A homoki gyepek nagy ellensége a selyemkóró (Asclepias syriaca).

Száraz és nedves termőhelyeken, tarvágások helyén, felhagyott szőlőkben és gyümölcsösökben egyaránt nagy gondot okoz a siskanád (Calamagrostis epigeios), ami igen sűrű gyepet képezve degradálja az eredeti lágyszárú közösségeket, megakasztja a szukcesszió normális menetét. A sokvirágú napraforgó (Helianthus decapetalus) nem ennyire agresszív, de terjed. Ritkább gyomfajok:

Gödöllői-dombság

A régóta, erősen átalakított táj többségét erdő borítja, ezek azonban többnyire telepített, elegytelen monokultúrák (akác, fenyők, csertölgy). A természetes erdők maradványai a dombság központi részein lelhetők fel, a homok- és löszpusztagyepek kis foltjai pedig elszórva a peremeken . A vízfolyások mentén helyenként láprétek, mocsárrétek, láperdők és ligeterdők települnek. A különböző erdőtársulások sűrűn, mozaikosan váltják egymást, és ezt a különböző rét- és gyeptársulások teszik még változatosabbá.

Növénytársulások

A Gödöllői-dombság jelentősebb (nagyobb területet borító vagy növényföldrajzilag értékesebb) növénytársulásai:

1. Erdőtársulások:

2. Gyeptársulások:

Növények

A táj virágos növényei közül ritkaságuk vagy flóratörténeti értékük miatt az alábbiakat tekintik fontosabbnak:

További virágos növények:

  • Az erdők aljnövényzetében:
  • A domboldalak száraz gyepeiben:

A láprét és mocsárrét foltokon:

Források