Nemény András

Nemény András
Szombathely polgármestere
Hivatalban
Hivatalba lépés: 2019. október 14.
ElődDr. Puskás Tivadar

Született1976. június 7. (48 éves)
Szombathely[1]
PártMagyar Szocialista Párt (2000–)

Foglalkozás
  • politikus
  • jogász
  • polgármester
Iskolái

Nemény András (Szombathely, 1976. június 7. –) politikus, jogász, Szombathely polgármestere. 2010 és 2014 között országgyűlési képviselő az MSZP színeiben, a párt egyik alelnöke, a Megyei Jogú Városok Szövetségének társelnöke.

Tanulmányai

A Szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, a Kodolányi János Főiskolán 1998-ban végzett német-kommunikáció szakon. 2001-ben a Pécsi Tudományegyetemen szerzett jogász diplomát.

2019. október 13-ától Szombathely polgármestere.

Politikai pályafutása

2000-ben lépett be a Magyar Szocialista Pártba, 2003-tól a párt szombathelyi szervezetének alelnökeként tevékenykedett. 2005-től a Vas megyei szervezet alelnöke, 2009-2020 között pedig a párt megyei elnöke volt. 2005 és 2006 között a Vas Megyei Önkormányzat tagja, a jogi bizottság elnöke, mikor a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács tagja volt. 2006 után a szombathelyi önkormányzatban a városvezető frakciót vezette. Több bizottságnak is tagja volt, 2006 és 2008 között a Pénzügyi-Gazdasági, 2008 és 2010 között a Költségvetési Bizottságot vezette. Mindezek mellett társadalmi tisztségeket is betöltött. A Haladás Felügyelő Bizottságának tagja, a FALCO KC Felügyelő Bizottságának elnöke volt abban az évben, amikor a kosárlabdacsapat először lett magyar bajnok.

2007 és 2010 között a Nyugat-Magyarországi Egyetem - Savaria Egyetemi Központ (ma ELTE Savaria Egyetemi Központ) Stratégiai Bizottságának elnöke volt.

A 2010-es választáson Vas megye 2-es számú egyéni választókerületében indult, de Hende Csaba (Fidesz-KDNP) a szavazatok több, mint 60%-át megszerezve győzte le.[2] Nemény végül a párt országos listájáról jutott a Parlamentbe, ahol a Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottság tagja lett, négy év alatt 200-szor szólalt fel. 2014-ben az újonnan kialakított Vas megyei 1. sz. országgyűlési egyéni választókerületben indult, ahol azonban ismét alulmaradt Hende Csabával szemben.[3] 44,95% -ot kapott Hende, míg Nemény 30,64%-ot. Indult az önkormányzati választásokon is, a szombathelyi 13. számú egyéni választókerületben Őri Imre (Fidesz-KDNP) előtt végzett, ezzel önkormányzati képviselő lett.[4]

A 2018-as magyarországi országgyűlési választáson az MSZP és a Párbeszéd közös országos listájának 17. helyén szerepelt, illetve ismét a Vas megyei 1. választókerületben próbálkozhatott Hende Csaba ellen,[5] de ezúttal is vereséget szenvedett, nem jutott be az Országgyűlésbe.

2019 januárjában az ellenzéki pártok szombathelyi egyesülete (Éljen Szombathely!) bejelentette: őt jelöli polgármesternek a 2019-es őszi önkormányzati választásokon. Jelöltségét támogatta az MSZP, a Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció, a Momentum Mozgalom, az LMP, a Mindenki Magyarországa Mozgalom, a Szolidaritás, és - az országban egyedül - a Magyar Kétfarkú Kutya Párt helyi szervezete.

2024. november 29-én a Megyei Jogú Városok Szövetségének társelnökévé választották.[6]

Magánélete

Nős, két gyermeke van.

Jegyzetek

Források

Read other articles:

Pengembangan Bell XP-77 ini diprakarsai oleh United States Army Air Forces selama Perang Dunia II untuk menghasilkan pesawat yang disederhanakan pejuang 'ringan' menggunakan apa yang disebut bahan non-strategis. Meskipun inovatif, prototipe kecil terbukti sulit untuk menangani dan proyek ini dibatalkan pada saat XP-77 tidak memberikan kinerja yang diproyeksikan. Referensi Bridgeman, Leonard, ed. The Bell XP-77. Jane’s Fighting Aircraft of World War II. London: Studio, 1946. ISBN 1-85170-49...

 

 

Indian actress, model and DJ This article or section may need to be rewritten to comply with Wikipedia's quality standards, as The article needs to be rewritten, currently looks like a propaganda piece. You can help. The talk page may contain suggestions. (May 2017) Shilpi Sharma BornDholpur, Rajasthan, IndiaOccupation(s)Actress, Model, DJYears active2001–present Shilpi Sharma, sometimes credited as Shilpi Mudgal, is an Indian actress, model and DJ.[1][2] Early life and...

 

 

American physicist (1892–1962) Arthur ComptonCompton in 1927BornArthur Holly Compton(1892-09-10)September 10, 1892Wooster, Ohio, U.S.DiedMarch 15, 1962(1962-03-15) (aged 69)Berkeley, California, U.S.EducationCollege of Wooster (BS)Princeton University (MA, PhD)Known forCompton scatteringCompton wavelengthCompton–Getting effectCompton generatorSpouse Betty Charity McCloskey ​ ​(m. 1916)​Children2, including John JosephAwardsNobel Prize for Physi...

Protein sebelum (kiri) dan sesudah (kanan) melipat. Pelipatan protein adalah proses fisik yang menyebabkan rantai protein mendapatkan struktur tiga dimensinya. Pada proses ini, kumparan acak polipetida melipat dengan karakteristik tertentu sehingga membentuk struktur protein yang unik untuk setiap jenis kombinasi rantai protein.[1] Pada awalnya, setiap protein hanyalah berupa rantai polipeptida atau kumparan acak (lihat bagian kiri pada gambar pertama) yang merupakan hasil translasi d...

 

 

جزء من سلسلة حولنمو الإنسان وتطوره المراحل مراحل تطور الجنين البشري جنين حي رضيع الطفل المتهادي الطفولة المبكرة طفل يفاع مراهقة بالغ كهل كبر السن معالم حيوية إخصاب ولادة المشي اكتساب اللغة بلوغ سن اليأس شيخوخة الموت علم النفس التنموي قبل وما حول الولادة مراحل نمو الطفل ا�...

 

 

«Пе́сни на́шего ве́ка» Проект «Песни нашего века», программа памяти Виктора Берковского, 2006 год. Основная информация Жанр авторская песня Годы 1998 — н. в. Страна  Россия Место создания Москва Язык русский Состав Вадим МищукДмитрий БогдановКонстантин ТарасовГалина ...

2015 studio album by The FratellisEyes Wide, Tongue TiedStudio album by The FratellisReleased21 August 2015RecordedNovember 2014GenreAlternative rockLength44:58LabelCooking VinylProducerTony HofferThe Fratellis chronology We Need Medicine(2013) Eyes Wide, Tongue Tied(2015) In Your Own Sweet Time(2018) Singles from Eyes Wide, Tongue Tied Baby Don't You Lie to MeReleased: 29 June 2015 Impostors (Little by Little)Released: 12 September 2015 Eyes Wide, Tongue Tied is the fourth album by ...

 

 

Жители Рейкьявика в 2011 году на демонстрации. К 2018 году население Исландии составляет более 350 тысяч жителей. Согласно данным Всемирного банка и исландской статистики уровень рождаемости в Исландии в 2017 году упал до исторического минимума, однако, рождаемость на острове �...

 

 

Former principality in Germany, 1165 to 1598 This article includes a list of references, related reading, or external links, but its sources remain unclear because it lacks inline citations. Please help improve this article by introducing more precise citations. (March 2013) (Learn how and when to remove this message) Prince-Bishopric of BrandenburgHochstift Brandenburg (German)1165–1598 Coat of arms Episcopal territories, about 1535StatusState of the Holy Roman EmpireCapitalBrandenbur...

Term in baseball sabermetrics Rod Carew had a .408 BABIP in 1977, one of the best single-season BABIPs since 1945.[1] In baseball statistics, batting average on balls in play (abbreviated BABIP) is a measurement of how often batted balls result in hits, excluding home runs.[2] It can be expressed as, when you hit the ball and it’s not a home run, what’s your batting average?[1] The statistic is typically used to evaluate individual batters and individual pitchers. ...

 

 

Italian helicopter manufacturer (1923-2000) For other uses, see Agusta (disambiguation). AgustaCompany typePrivateIndustryAircraftFounded1923 (1923)FounderCount Giovanni AgustaDefunctJuly 2000 (2000-07)FateMerged with Westland HelicoptersSuccessorAgustaWestlandHeadquartersSamarate, ItalyKey peopleDomenico Agusta A Swiss SAR helicopter A109K2 A South African Air Force A109LUH. Agusta was an Italian helicopter manufacturer. It was based in Samarate, Northern Italy. The company wa...

 

 

Location of Methuen in Massachusetts This is intended to be a complete list of the properties and districts on the National Register of Historic Places in Methuen, Massachusetts, United States. The locations of National Register properties and districts for which the latitude and longitude coordinates are included below, may be seen in an online map.[1] Essex County, of which Methuen is a part, is the location of 471 properties and districts listed on the National Register. Methuen i...

منتخب المالديف لكرة القدم (بالديفهي: ދިވެހިރާއްޖޭ ގައުމީ ފުޓްބޯލް ޓީމް)‏  معلومات عامة بلد الرياضة  جزر المالديف الفئة كرة القدم للرجال  رمز الفيفا MDV  الاتحاد اتحاد مالديف لكرة القدم كونفدرالية آفك (آسيا) كونفدرالية فرعية ساف (جنوب آسيا) الملعب الرئيسي استاد كر�...

 

 

Malayo Bahasa Melayu / بهاس ملايوHablado en Malasia Malasia,Brunéi Brunéi,Singapur Singapur, Tailandia, Australia (Islas Cocos Islas Cocos), Indonesia,Timor Oriental Timor Oriental,Filipinas FilipinasRegión Sur de la península de Malaca y norte de la isla de BorneoHablantes entre 180 y 190 millones[1]​[2]​Puesto 54.º (Ethnologue, 2013)Familia Austronesia  Malayo-Polinesio   Malayo-polinesio nuclear...

 

 

Pour les articles homonymes, voir Docteur Petiot et Petiot. Marcel PetiotMarcel Petiot lors de son procès en 1946. Vêtu d'un costume croisé, assorti d'un nœud papillon gris foncé, le « docteur Satan » se dresse dans le box des accusés.FonctionsConseiller généralCanton de Villeneuve-sur-Yonne1931-1934Anatole Paillot (d)Marie-Eugène Duran (d)Maire de Villeneuve-sur-Yonne1927-1935Auguste Michalon (d)BiographieNaissance 17 janvier 1897Auxerre (Yonne, France)Décès 25 mai 19...

Serie A2 1986-1987Dettagli della competizioneSport Pallacanestro Edizione13ª OrganizzatoreLega Basket Federazione FIP Periodo21 sett 1986 —8 apr 1987 Squadre16 VerdettiPromozioni Pall. Treviso Pall. Firenze Aurora Desio Napoli Basket Retrocessioni Pall. Trieste Scaligera Verona Cronologia della competizioneed. successiva →     ← ed. precedente Modifica dati su Wikidata · Manuale La Serie A2 1986-1987 è stata la 13ª edizi...

 

 

Jostein Flo Datos personalesNacimiento Flo, Stryn, Noruega3 de octubre de 1964 (60 años)Nacionalidad(es) Altura 1, 92 metrosPareja Trine Grung (1998-2013)Carrera deportivaDeporte FútbolClub profesionalDebut deportivo 1987(Molde FK)Club RetiradoPosición DelanteroRetirada deportiva 2002(Strømsgodset IF)Selección nacionalSelección NoruegaPart. (goles) 53 (11)[editar datos en Wikidata] Jostein Flo (Flo, Stryn, Noruega, 3 de octubre de 1964) es un exfutbolista n...

 

 

This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Helen EP – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (August 2022) (Learn how and when to remove this message) 1961 EP by Helen ShapiroHelenEP by Helen ShapiroReleasedNovember 1961 (1961-11)GenreJazzLabelEMI ColumbiaHelen Shapiro chrono...

This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these messages) The topic of this article may not meet Wikipedia's notability guidelines for companies and organizations. Please help to demonstrate the notability of the topic by citing reliable secondary sources that are independent of the topic and provide significant coverage of it beyond a mere trivial mention. If notability cannot be shown, the article is like...

 

 

Municipality in Castile and León, SpainPedralba de la PraderíaMunicipality FlagCoat of armsCountry SpainAutonomous community Castile and LeónProvince ZamoraMunicipalityPedralba de la PraderíaArea • Total105 km2 (41 sq mi)Population (2018)[1] • Total232 • Density2.2/km2 (5.7/sq mi)Time zoneUTC+1 (CET) • Summer (DST)UTC+2 (CEST)WebsiteOfficial website Pedralba de la Pradería is a municipality lo...