Napenergia

A szél- és naperőművek termelési ingadozása Európában. Akkor a legkisebb a termelési ingadozás, ha szél- és naperőműveket egyaránt építenek.[1]

A Nap energiája hő és fény formájában, sugárzással éri el a Földet, melyet az emberiség ősidők óta hasznosít, egyre fejlettebb technológiák segítségével. A napenergiához kapcsolódó technológiák, mint a napfűtés, a fotovoltaikus berendezések, a naperőművek vagy a napenergiát felhasználó épületek segíthetnek megoldani az emberiség előtt álló legnagyobb kihívásokat.[2]

A Napból érkező energia hasznosításának két alapvető módja létezik: a passzív és az aktív energiatermelés. Naperőművekben alakítják át a napenergiát elektromos árammá.

Passzív hasznosításkor az épület tájolása és a felhasznált építőanyagok a meghatározóak. Ilyenkor az üvegházhatást használjuk ki hőtermelésre. Alapjában véve passzív napenergia-hasznosító minden olyan épület, amely környezeti adottságai, építészeti kialakítása következtében képes használni a Nap sugárzását mint energiaforrást. A passzív napenergia-hasznosítás főként az átmeneti időszakokban működik, vagyis akkor, mikor a külső hőmérséklet miatt az épületen már/még hőveszteség keletkezik, de a napsugárzás még/már jelentős.

Az aktív energiatermelésnek két módja van:

Első módszer, hogy a napenergiát hőenergiává alakítjuk. A jellegzetes napenergia hasznosító épületeken nagy üvegfelületek néznek déli irányba, melyeket estére hőszigetelő táblákkal fednek. Az üvegezésen keresztül a fény vastag, nagy hőtároló képességű padlóra és falakra esik, melyek külső felületei szintén hőszigeteltek, így hosszú időn át képesek tárolni az elnyelt hőt. A hőenergia „gyűjtése” és tárolása gépészeti berendezésekkel főképp napkollektorokkal történik. Ez az a berendezés, ami elnyeli a napsugárzás energiáját, átalakítja hőenergiává, majd ezt átadja valamilyen hőhordozó közegnek. Magyarországon 2007 augusztusában telepítettek először napkollektort panelházra, a miskolci Avas egyik 50 lakásos házára.[3]

A másik módszerrel – az ún. fotovoltaikus eszköz (PV), vagyis napelem segítségével – a napsugárzás energiáját elektromos energiává alakítjuk. Harmadik lehetőségként termokémiai módszerekkel is tárolható.[4] Előrejelzések szerint 2025-re a napenergia jelenti majd a Föld fő energiaforrását.

A Nap energiája

A Földre mintegy 174 petawatt (1,74 × 1017 W) energia érkezik a napból az atmoszféra felső részeibe.[5] Ennek körülbelül 30%-a visszatükröződik az űrbe, a maradékot a felhők illetve a földfelszín és az óceánok nyelik el. A napfény spektruma az infravöröstől a látható fényen keresztül az ultraibolyáig terjed.

A földfelszín, az óceánok és az atmoszféra elnyeli a napsugárzást, növelve ezzel a hőmérsékletet. Az óceánokból elpárolgott vizet tartalmazó meleg levegő okozza a légáramlatokat. Amikor a levegő nagy magasságba ér, ahol a levegő hideg, a víz kicsapódik, ami felhőket formál és esőt okoz, megteremtve ezzel a víz körforgását. A víz kicsapódásának rejtett hője felerősíti a légáramlást, létrehozván olyan légköri jelenségeket mint a szél, a ciklon vagy az anticiklon.[6] Az óceánok és a föld által elnyelt napenergia 14 Celsius-fokon tartja a Föld átlaghőmérsékletét.[7] A fotoszintézis segítségével a növények a napenergiát kémiai energiává alakítják, ami élelmet, fát, biomasszát és fosszilis tüzelőanyagokat hoz létre.[8]

A földfelszín, az atmoszféra és az óceánok által elnyelt napenergia 3 850 000 exajoule (3,85 × 1024 J) évente.[9] Ez adat alapján 2002-ben a Földre jutó egy óra napsugárzás több energiát jelent, mint amennyit az emberiség egy év alatt felhasznál.[10][11]

A napenergia hasznosítása

A napenergiát ebben az esetben a napsugárzásra használjuk, jóllehet a geotermikus és árapály-energia kivételével minden megújuló energia, sőt a fosszilis tüzelőanyagok energiája is a Nap energiájából ered.

A napenergia hasznosításának formái

  • passzív - épületek tájolása, építőanyagok megválogatása, illetve az
  • aktív - naperőművek, napkollektorok, napelemek felhasználása (technikai)
  • mezőgazdasági-erdészeti (fotoszintézis, szerves anyag termelés)

Az aktív, energiatermelő technológiákat szokás kínálati, a passzív, alternatív forrásokon spóroló technikákat keresleti oldali technológiáknak is nevezni.[12]

A napenergia felhasználható mennyiségére egy adott magyarországi helyen tájékoztató adatok rendelkezésre állnak (lásd: további adatok).

Hasznosítás kérdésében az alternatívák közül a választás gazdasági-szociális szempontok szerint történik (pl. az elsivatagosodó Duna-Tisza közén a fatelepítés, öntözéses gazdálkodás, ill. az ottani legnagyobb hazai besugárzott napenergiamennyiség, ill. vegyes hasznosítása).

Építészet és várostervezés

A napsugárzás az építészet kezdetei óta befolyásolja az épületek terveit.[13] A görögök és a kínaiak által délre tájolt épületek voltak a napenergiát felhasználó építészet első példái, ami egyszerre adott világosságot és meleget.[14]

A Nap energiáját hasznosító építészet általános jellemzői közé tartozik a Nap iránti tájolás, a felszín kis aránya az épülethez képest, vagy a szelektív árnyékolás. Ezen elemek éghajlatnak megfelelő használata jól világított és komfortos hőmérsékletű tereket eredményez.[13] Az újabb, napenergiát hasznosító dizájn számítógépes modellek segítségével teremt egyensúlyt a napenergia világító, fűtő és légmozgató hatásai között,[15] melyeket gyakran az aktív napenergia - mint például napkollektor, napelem és állítható ablakok - tesz még hatékonyabbá.

A városi hőszigetek olyan nagyvárosi területek, melyek hőmérséklete meghaladja a környezetét, elsősorban a városokban használt építőanyagok - mint például az aszfalt és a beton - alacsony albedója és magas hőkapacitása eredményeként. Eme jelenség elleni legegyszerűbb megoldás az épületek és utak fehérre festése és fák telepítése lehet. Ezen megoldások használata egy esetleges Los Angeles-i „cool communities” program keretében mintegy 3 Celsius-fokos hőmérséklet-csökkenést eredményezne mintegy 1 milliárd dolláros költséggel, ami azonban évi 530 millió dollár megtakarításhoz vezethetne a légkondicionálók alacsonyabb felhasználása és csökkenő egészségügyi kiadások révén.[16]

Mezőgazdaság, kertészet, háztartás

A mezőgazdaság és a kertészet igyekszik a Nap energiáját minél optimálisabban kihasználni a magasabb terméshozam érdekében. Erre olyan technikákat alkalmaz, mint a vetés tájolása, időzítése vagy a sorok közötti optimális távolság, illetve a növények megfelelő keverése.[17][18] Bár a napsugárzást általában mint korlátlan erőforrást tartják számon, a kivételek, mint például a kis jégkorszak jelzik annak valódi fontosságát a mezőgazdaság számára. Fontos azt is megjegyezni, hogy a napenergiát a mezőgazdaság nem csupán növénytermesztésre használja, hanem olyan dolgokra is, mint például vízpumpálás, szárítás vagy csirkekeltetés.[19][20] Az élelmiszeripar használja a napenergiát aszalásra, tartósításra, többfajta ilyen aszaló van magyar kereskedelmi forgalomban is.

Az üvegházak szintén a Nap energiájának minél erőteljesebb kihasználására jöttek létre, először a Római Birodalom történetében, melyek célja uborkatermesztés volt az egész év során Tiberius császár részére.[21] A modern üvegházak a 16. századi gyarmatosító Európához köthetőek, melyek lehetővé tették a távolról érkező egzotikus növények hazai termesztését.[22]

Háztartási célra készülnek napenergiával működő tűzhelyek, melyek a fában szegény vidékeken, elsősorban Afrikában és sivatagos vidékek mellett alkalmasak a főzésre, vízforralásra. Változatos típusok vannak forgalomban, legmagasabb hőmérsékletet a sütésre alkalmas koncentráló parabolatükrös berendezések érik el. Kevésbé meleg vidéken a dobozos, üvegfedésű tűzhelyeket alkalmazzák, melyek a hagyományos tűzhelyekhez leginkább hasonlítanak. Külön szervezetek foglalkoznak a napenergiával való főzés („solar cooking”) népszerűsítésével, illetve naptűzhelyeket segélyszervezetek is terjesztenek. A Solar Cooking adatai szerint a naptűzhelyek elterjedtsége világszerte általános, érdekes, hogy kevésbé vannak használatban Észak-Afrikában (a sivatagok mellett), és Eurázsia középső részén.

Világítás a Nap segítségével

A természetes fény a történelem legnagyobb részében domináns szerepet játszott a világítás terén. A rómaiak már a 6. században elismerték a fényhez való jogot, melyet később, 1832-ben az angol parlament is megerősített.[23][24] Bár a 20. századra a mesterséges fény lett a belső terek világításának leginkább elterjedt módja, a napfényt alkalmazó és hibrid technológiák alkalmasak az energiafogyasztás mérséklésére.

A napfényt használó rendszerek összegyűjtik és szétosztják a beérkező napfényt, kiváltva ezzel a világításhoz és egyes esetekben a légkondicionáláshoz szükséges energiát, emellett pszichológiai szempontból is jobbak a mesterséges fényt használó rendszereknél.[25] A technika alkalmazása során gondosan meg kell választani az ablakok típusát, tájolását és formáját, amihez gyakran árnyékolás, fénypolc vagy fénycsatorna használata is járul. Noha ezek a megoldások beépíthetőek meglévő épületek esetén is, a legjobb hatás a teljes mértékben naphoz alkalmazkodó dizájnnal érhető el, ami a világításhoz használt energia 25%-át is megtakaríthatja.[26]

A Nap hőjének hasznosítása

A napkollektor olyan épületgépészeti berendezés, amely a napenergia felhasználásával közvetlenül állít elő fűtésre, hűtésre és vízmelegítésre használható hőenergiát. Fűtésre való alkalmazása az épület megfelelő hőszigetelését feltételezi, és általában csak tavasszal és ősszel mint átmeneti, illetve télen mint kisegítő fűtés használatos. Hőcserélő közege jellemzően folyadék, de a levegőt használó változatai is elterjedtek. A hétköznapi nyelvben gyakran összetévesztik a napelemmel, amely a napsugárzást elektromos energiává alakítja.

A 40. szélességi fok alatt a háztartási meleg víz 60-70%-a, 60 Celsius-fokos hőmérséklettel számolva, állítható elő napkollektorok használatával.[27] 2007-ben ezen rendszerek összkapacitása elérte a 154 GW-ot,[28] melyből mintegy 70 GW az ezen a téren élen járó Kínából származott.[29] A lakossághoz viszonyítva viszont a háztartások több mint 90%-ával Izrael és Ciprus a technológia első számú alkalmazói.[30]

A szolár fűtő és hűtőberendezések 2020-ban 501 GW teljesítménnyel álltak rendelkezésre. Ezen belül is kiemelkednek a szolár távfűtőberendezések (Németország, Dánia, Kína). A Covid pandémia ellenére a szolár hőenergia piac növekszik, a klímavédelmi, politikai támogatás következtében (IEA Solar Heat Worldwide 2021).

A naphő hasznosítása 2019-20-ban kiemelkedően nőtt Németországban (25,8%), Braziliában (7,3%), Cipruson (6,7%), és Hollandiában (6,5%).

Az épületek energiaellátásában jelentős a termális és elektromos napenergia hasznosítása. A gyakorlati szempontok szerinti felosztásban egy épület energiaigényének kb. 90%-a hőenergia,és 10% elektromos energia. A nap hőenergiájának hasznosítása több más okból is alapvető az épületek energiaellátásában.

Naperőmű

A naperőmű gyűjtőfogalom, a megújuló energiaforrásokat felhasználó erőművek egyik csoportja, amelyekben a napsugárzás energiáját hasznosítják.

Megkülönböztetünk napelemeket alkalmazó fotovillamos naperőműveket, ahol a Nap elektromágneses sugárzását közvetlenül alakítják villamos árammá napelem segítségével, és naphőerőműveket, amelyek a napkollektorok elvén a Nap infravörös energiáját gőzfejlesztésre használják és ezt turbinákkal alakítják elektromos árammá. Ez utóbbi hőt lehet hasznosítani közvetlenül is fűtésre.

2003-ban több mint 700 megawattóra energiát állítottak elő világszerte napenergiából. A hagyományos erőművekkel ellentétben nem termel szén-dioxidot, így nem járul hozzá a globális felmelegedéshez.

Naperőművek Magyarországon

2014 végén Magyarország beépített napelem-kapacitása 80 megawatt volt. Az egy főre jutó napelem-kapacitás tekintetében ez körülbelül 8 watt/fős értéket jelentett.[31]

Magyarországon sokáig csak fél megawattos napelemparkok épültek, 2015 végén azonban Visonta közelében elindult a termelés az ország akkori legnagyobb naperőművében. A 15 megawattos létesítmény a Mátrai Erőmű Zrt. építette, amely 20 százalékos növekedést jelentett 2014/2015 viszonylatában a beépített napelem-kapacitás tekintetében. A visontai naperőmű által megtermelt villamosenergia-mennyiséggel lehetőség nyílt egy kisebb város, körülbelül ezer háztartás zöld energiával történő ellátására. Környezetvédelmi szempontból is nagy lépésről volt szó, a naperőműnek köszönhetően ugyanis lehetővé vált, hogy a magyarországi szén-dioxid kibocsátás 24 ezer tonnával csökkenjen.[31]

A Visonta és Markaz határában létesített naperőmű területén 30 hektáros platófelületen 72 480 darab polikristályos napelemet telepítettek, ezek egyenként 255 W teljesítményre voltak képesek. Az erőmű becsült élettartama 25 év, a bekerülési értéke 6,4 milliárd forint volt, ennek 50 százalékát biztosították adókedvezményből.[31]

A 2015 októberében indult erőmű volt akkoriban az ország legnagyobb fotovoltatikus erőműve, amelyet a felhagyott Őzse-völgyi zagytér tetejére telepítettek. A naperőművet 0,8 megawattos hálózati inverterek alkalmazásával építették ki. Ezek alakítják váltakozó árammá a napelemekből nyert egyenáramú energiát. Az így megtermelt villamos energia 6 kilovoltos földkábel segítségével jut be a meglévő erőmű indító transzformátorához, ahonnan 120 kilovoltos távvezetéken jut el az alállomásra.[32]

Sajóbábonyban 2016 nyarán átadtak egy 500 kilowatt teljesítményű naperőművet, a beruházás 200 millió forintba került. A borsodi településen 1,2 hektáron létesült naperőmű, összesen 1930 darab, egyenként 265 watt teljesítményű modul termeli az egyenáramot. Évente 550-580 ezer kilowattóra áram kitermelésére van így lehetőség, ez 200 családi ház éves fogyasztását fedi le.[33]

Magyarország egyik jelentős naperőműve Pécsett üzemel, 10 megawatt kapacitással. A zöld beruházás 4,2 milliárd forint értékű európai uniós és magyar állami támogatással jött létre, a beruházó 703 millió forintot biztosított saját forrásból. A megvalósításra a pécsi hőerőmű egykori zagyterének rekultivált területén alakították ki. A naperőmű területén 38 ezer napelempanelt szereltek fel, a kivitelezés csúcsidőszakában naponta 260 ember dolgozott a beruházáson.[34] A létesítmény összesen 8, egyenként 1,25 megawattos mezőből épül fel. Ezeket modulszerűen kapcsolták össze, de a modulok egymástól függetlenül, önálló működésre is képesek. A pécsi erőmű a becslések szerint évi 15 ezer tonnával kevesebb szén-dioxid-kibocsátást eredményez.[35]

Magyarország egyik legnagyobb naperőműve Százhalombattán épült, az átadásra 2017-ben kerülhet sor. Az évente 14-20 megawatt beépített teljesítményű naperőmű beruházási költsége megawattonként 1-1,5 millió euró lesz, várható élettartama 20-25 év lesz.[36]

A bükkábrányi naperőművet a visontai naperőművet tulajdonló Mátrai Erőmű Zrt. építtette. A 20 megawatt teljesítményre képes létesítményt 15 milliárdos bankhitel segítségével tervezték kivitelezni a bükkábrányi bánya felhagyott területén.[37]

2019-ben a China National Machinery Import&Export (CMC) kínai nagyvállalat 100 megawatt teljesítményű naperőművének alapkövét rakta le Kaposváron, ami 32 milliárd forintos beruházásból készült el.

Magyarországon dinamikusan terjed a napenergia felhasználása, 2014-ben lendületet vett és azóta zárkózik fel folyamatosan a 2030-ra tervezett 6000 MW kapacitáshoz.[38] A fotovoltaikus elven működő naperőművek 2018 végén már 640 MW feletti összkapacitással bírtak az országban. 2024-ben ország legnagyobb naperőművei Mezőcsáton (250 MW),[39] Szolnokon (138 MW),[40] Inárcson (132 MW),[41] Kaposváron (100 MW),[42] Pakson, (20,6 MW), Bükkábrányban (20 MW) és Felsőzsolcán üzemeltek.[43] A hazai összes beépített csúcsteljesítmény 2024-re elérte az 5741 MW-ot.[44][45][46][47][48]

Naperőművek a világban

Hatalmas naperőművek épülnek/épültek napelemek mezőivel. A spanyolországi PS10 naphőerőmű, a spanyolországi Tres naperőmű, a spanyolországi Monte Alto naperőmű, a spanyolországi Andasol 1 naperőmű, az ausztráliai King's Canyon naperőmű, az ausztráliai White Cliffs naperőmű, a németországi Waldpolenz naperőmű, az amerikai Nellis naperőmű, az amerikai Nevada naperőmű, az amerikai Mojave-sivatag naperőműje, az algériai Hászi r-Rmel hibrid naphőerőmű, a portugáliai Serpa naperőmű, az amerikai SEGS naperőmű, mind olyan erőfeszítések, hogy az emberiség végleg megszabaduljon a globális felmelegedést előidéző szénerőművektől és más hagyományos energiaforrásoktól.

A 2015-ös évben a világ PV napelem teljesítménye eléri a 200 GW-ot.

Előnyei

  • Ha már egy napenergia hasznosító szerkezet telepítve van, maga az energia "ingyen van".
  • Nem függ beszállítótól, nem vonható embargó alá, csökkenti a más országoktól való energiafüggőséget.
  • A geotermikus, a nukleáris és az árapály-energia kivételével minden felhasznált energia valamilyen formában a Napból érkezik/érkezett.
  • Tiszta és decentralizált.

Hátrányai

  • A napenergia időbeli eloszlása és intenzitása csak korlátozott mértékben tervezhető előre, ill. energiatárolókat igényel.
  • Megoszlása szezonális (legnagyobb mennyiségben nyáron áll rendelkezésre).
  • A napenergia hasznosítása jelentős beruházásigénnyel jár, ami komoly megtérülési számításokat követel, úgy pénzügyi, mint környezetterhelési szempontból.

Környezetterhelés alatt értjük a) a felhasznált anyagok, szerkezetek gyártását és szállítását, valamint b) a beruházás kivitelezése, működtetése, leszerelése folyamán szükséges összes erőforrást, illetve keletkező környezetszennyezést.

Galéria

Jegyzetek

  1. Kaspar, F., Borsche, M., Pfeifroth, U., Trentmann, J., Drücke, J., and Becker, P.: A climatological assessment of balancing effects and shortfall risks of photovoltaics and wind energy in Germany and Europe, Adv. Sci. Res., 16, 119–128, https://doi.org/10.5194/asr-16-119-2019 Archiválva 2021. november 24-i dátummal a Wayback Machine-ben., 2019
  2. Solar Energy Perspectives: Executive Summary (PDF). International Energy Agency, 2011. [2011. december 3-i dátummal az eredetiből archiválva].
  3. Magyar Online. [2007. október 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. augusztus 30.)
  4. Olcsó és egyszerű módszert találtak a napenergia tárolásáraOrigo, 2011. július 15.
  5. Smil (1991), p. 240
  6. Radiation Budget. NASA Langley Research Center, 2006. október 17. [2006. szeptember 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. szeptember 29.)
  7. Somerville, Richard: Historical Overview of Climate Change Science (PDF). Intergovernmental Panel on Climate Change. [2018. november 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. szeptember 29.)
  8. Vermass, Wim: An Introduction to Photosynthesis and Its Applications. Arizona State University. [1998. december 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. szeptember 29.)
  9. Smil (2006), p. 12
  10. Solar energy: A new day dawning? Hozzáférés ideje: 3 June 2021
  11. Powering the Planet: Chemical challenges in solar energy utilization Hozzáférés ideje: 7 August 2008
  12. Philibert, Cédric: The Present and Future use of Solar Thermal Energy as a Primary Source of Energy. IEA, 2005. [2011. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva].
  13. a b Schittich (2003), p. 14
  14. Butti and Perlin (1981), p. 4, 159
  15. Balcomb(1992)
  16. Rosenfeld, Arthur; Romm, Joseph; Akbari, Hashem; Lloyd, Alan: Painting the Town White -- and Green. Heat Island Group. [2007. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. szeptember 29.)
  17. Jeffrey C. Silvertooth: Row Spacing, Plant Population, and Yield Relationships. University of Arizona. (Hozzáférés: 2008. június 24.)
  18. Kaul (2005), p. 169–174
  19. Bénard (1981), p. 347
  20. Leon (2006), p. 62
  21. Butti and Perlin (1981), p. 19
  22. Butti and Perlin (1981), p. 41
  23. Prescription Act (1872 Chapter 71 2 and 3 Will 4). Office of the Public Sector Information. [2008. május 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. május 18.)
  24. Noyes, WM. „The Law of Light” (PDF), The New York Times, 1860. március 31.. [2020. március 28-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2008. május 18.) 
  25. Tzempelikos (2007), p. 369
  26. Apte, J. et al.: Future Advanced Windows for Zero-Energy Homes (PDF). American Society of Heating, Refrigerating and Air-Conditioning Engineers. [2008. április 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. április 9.)
  27. Renewables for Heating and Cooling (PDF). International Energy Agency. [2008. május 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. május 26.)
  28. Weiss, Werner; Bergmann, Irene; Faninger, Gerhard: Solar Heat Worldwide - Markets and Contribution to the Energy Supply 2006 (PDF). International Energy Agency. [2008. szeptember 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. június 9.)
  29. Renewables 2007 Global Status Report (PDF). Worldwatch Institute. [2009. március 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. április 30.)
  30. Del Chiaro, Bernadette; Telleen-Lawton, Timothy: Solar Water Heating (How California Can Reduce Its Dependence on Natural Gas) (PDF). Environment California Research and Policy Center. [2007. szeptember 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. szeptember 29.)
  31. a b c Götz Attila. „Napsütés-milliomosok vagyunk, de hiába”, 2015. október 1. (Hozzáférés: 2017. augusztus 9.) 
  32. Mátrai Erőmű Zrt.: Mérföldkő a hazai zöldenergiában: Mátrai Erőmű: Átadták Magyarország legnagyobb naperőművét. http://www.mert.hu (Hozzáférés: 2017. augusztus 9.)
  33. Naperőmű épült Sajóbábonyban”, 2016. július 6.. [2017. augusztus 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2017. augusztus 9.) 
  34. Miért kifizetődő a naperőművek használata?”, 2017. április 29. (Hozzáférés: 2017. augusztus 9.) 
  35. Elkészült Magyarország egyik legnagyobb naperőműve Pécsett”, 2016. február 26.. [2017. augusztus 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2017. augusztus 9.) 
  36. Hatalmas naperőmű épül Százhalombattán”, 2016. október 31.. [2017. augusztus 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2017. augusztus 9.) 
  37. ÉM-TB. „Jövőre megépülhet a naperőmű Bükkábrányban”, 2016. december 17.. [2017. augusztus 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2017. augusztus 9.) 
  38. Már idén meglehet a 2030-ra várt 6000 MW-os napelemes teljesítmény - Villanyszerelők lapja, 2024.01.11.
  39. Egészen elképesztő méretű naperőművet adtak át Mezőcsáton - Portfolio.hu, 2023.06.06.
  40. https://www.szolnokinapelempark.hu/
  41. Kínai cég vette meg az egyik legnagyobb magyarországi naperőműparkot - Portfolio.hu, 2023.04.25.
  42. 100 MW-os napelempark kezdi meg működését Kaposváron (magyar nyelven). EU-Solar Zrt., 2021. május 28. (Hozzáférés: 2022. január 22.)[halott link]
  43. https://www.napi.hu/nemzetkozi_vallalatok/energiatarolas-ausztralia-napelem-eromu.680273.html
  44. Major András - Rekord mértékben nőhetett a hazai naperőmű-kapacitás (Portfolio.hu, 2022.02.01.)
  45. Szolnoki Balázs Ádám - A magyar napelemek már Paksot is lepipálják (g7.hu, 2022.02.11.)
  46. A háztartási méretű [50kw alatti, az engedélyköteles és a nem engedélyköteles fotovoltaikus [50kw és az a feletti] kiserőművek]. (Hozzáférés: 2022. december 15.)
  47. K. Kiss Gergely - Rezsivédelem: sokba kerül az államnak a napelemek tiltása (24.hu, 2023.05.16.)
  48. Jandó Zoltán - Már március közepén dőlnek a magyar napelemes rekordok< (g7.hu, 2024.03.22.)
  49. A földfelszínen, a vízszintes, a horizont síkjában észlelhető össz. napsugárzás teljesítményét (erősségét) jelenti.

További információk

Kapcsolódó szócikkek

Read other articles:

Monopolicomune Monopoli – Veduta LocalizzazioneStato Italia Regione Puglia Città metropolitana Bari AmministrazioneSindacoAngelo Annese (centro-destra) dal 10-6-2018 (2º mandato dal 15-5-2023) Data di istituzione28-1-1895 TerritorioCoordinate40°57′08″N 17°17′49″E / 40.952222°N 17.296944°E40.952222; 17.296944 (Monopoli)Coordinate: 40°57′08″N 17°17′49″E / 40.952222°N 17.296944°E40.952222; 17.296944...

 

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Maret 2016. SMP Negeri 2 MalangInformasiDidirikan1 Juni 1950Rentang kelasVII, VIII, IXKurikulumKurikulum 2013 Revisi 2016Jumlah siswa+980AlamatLokasiJl. Prof. M Yamin 60, Malang, Jawa TimurMotoMotoUnggul dalam mutu dan berpijak pada budaya bangsa SMP Negeri (SM...

 

Chinese white tea Baihao Yinzhen TypeWhiteOther namesSilver Needle White Hair Silver Needle YinzhenOriginFuding and Zhenghe counties, Fujian ProvinceQuick descriptionThe highest grade of White tea, Bai Hao Yin Zhen, should be fleshy, bright colored and covered with tiny white hairs. Baihao Yinzhen (simplified Chinese: 白毫银针; traditional Chinese: 白毫銀針; pinyin: báiháo yínzhēn; Wade–Giles: pai2-hao2 yin2-chên1; pronounced [pǎɪ.xǎʊ ǐn...

41°05′18″N 44°10′46″E / 41.08833°N 44.17944°E / 41.08833; 44.17944 Place in Lori, ArmeniaKatnarat ԿաթնառատKatnaratCoordinates: 41°05′18″N 44°10′46″E / 41.08833°N 44.17944°E / 41.08833; 44.17944CountryArmeniaMarz (Province)LoriElevation1,540 m (5,050 ft)Population (2001) • Total1,036Time zoneUTC+4 ( ) • Summer (DST)UTC+5 ( ) Katnarat (Armenian: Կաթնառատ, also...

 

American fast-casual restaurant chain Potbelly CorporationCompany typePublicTraded asNasdaq: PBPBRussell 2000 ComponentIndustryFast casualFoundedJanuary 14, 1977; 47 years ago (1977-01-14)FounderBryant KeilHeadquartersThe Gogo Building, 111 N. Canal Street, Chicago, Illinois, U.S.Number of locations424 (as of January 3, 2024)[1]Area servedUnited StatesKey peopleRobert Wright, President & CEO Bryant Keil, Founding chairmanProductsSandwiches, salads, soups, ic...

 

South Korean politician In this Korean name, the family name is Hwang. The HonourableHwang Woo-yea황우여Deputy Prime Minister of South KoreaIn office19 November 2014 – 12 January 2016Serving with Choi Kyoung-hwanPresidentPark Geun-hye Hwang Kyo-ahn (Acting)Prime MinisterChung Hong-won Lee Wan-koo Choi Kyoung-hwan (Acting) Hwang Kyo-ahnPreceded bySeo Nam-seeSucceeded byLee Joon-sikMinister of EducationIn office8 August 2014 – 12 January 2016Preceded bySeo Nam-s...

Ivo van Hove Ivo van Hove (Heist-op-den-Berg, 28 ottobre 1958) è un regista teatrale e direttore artistico belga. Indice 1 Biografia 2 Teatrografia (parziale) 2.1 Opere di prosa e musical 2.2 Opere liriche 3 Onorificenze 4 Note 5 Altri progetti 6 Collegamenti esterni Biografia È stato il direttore artistico del Toneelgroep Amsterdam di Amsterdam e ha diretto opere teatrali andate in scena a Londra, Broadway, alla Biennale di Venezia e all'Edinburgh Fringe. Particolarmente apprezzato è stat...

 

Запросы «Северо-восток» и «Юго-запад» перенаправляются сюда; см. также другие значения терминов Северо-восток и Юго-запад. Стороны света Изучается в география Противоположно второстепенное направление[d]  Медиафайлы на Викискладе Cтороны света (или Стороны горизон...

 

وباء فيروس كورونا في ولاية أوهايو الأمريكية 2020 COVID-19 cases in Ohio by counties as of April 24, 2020 at 2pm   >1,000 confirmed cases   100-999 confirmed cases   10-99 confirmed cases   1–9 confirmed cases   المرض فيروس كورونا كوفيد-19 السلالة سارس فيروس كورونا المرتبط بالمتلازمة التنفسية الحادة الشديدة النوع 2 أول ...

End of the Vietnam War, 30 April 1975 You can help expand this article with text translated from the corresponding article in Vietnamese. (November 2023) Click [show] for important translation instructions. Machine translation, like DeepL or Google Translate, is a useful starting point for translations, but translators must revise errors as necessary and confirm that the translation is accurate, rather than simply copy-pasting machine-translated text into the English Wikipedia. Do not tr...

 

الآشوريون في إيران بختيشوع شمعون الحادي والعشرون بنيامين أندريه أغاسي روزى ملك يونان التعداد الكليالتعداد 50,000[1][2][3]اللغات لغة فارسية ولغة آراميّةالدين المسيحية الأغلبية على مذهب كنيسة المشرق الآشورية أقليات تنتمي إلى الكنيسة الكلدانية الكاثوليكية، كنيسة ا...

 

Government of New Zealand, 1984 to 1990 Fourth Labour GovernmentMinistries of New Zealand1984–1990Date formed26 July 1984Date dissolved2 November 1990People and organisationsMonarchElizabeth IIPrime MinisterDavid Lange (1984–1989)Geoffrey Palmer (1989–1990)Mike Moore (1990)Deputy Prime MinisterGeoffrey Palmer (1984–1989)Helen Clark (1989–1990)Member partyLabour PartyOpposition partyNational PartyOpposition leaderRobert Muldoon (1984)Jim McLay (1984–1986)Jim Bolger (1986–1990)His...

Not to be confused with Synecdoche, New York. This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Schenectady, New York – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (February 2023) (Learn how and when to remove this message) City in New York, United StatesSchenectadyCityNott Memorial Hall at Union College FlagS...

 

Canadian public holiday This article is about the public holiday in Canada. For the holiday in parts of Scotland, see Victoria Day (Scotland). For other uses, see Victoria Day (disambiguation). Victoria DayVictoria Day fireworks display from Ontario Place, Toronto, in 2010Official nameVictoria DayFrench: Fête de la ReineAlso calledMay Long Weekend, May Long, May Two-Four, May Run, Firecracker DayObserved byCanadiansTypeHistorical, cultural, nationalistSignificanceBirthday of Queen Victo...

 

Backstretch refers to either: (1) the portion of an oval racetrack on the far side of the grandstand, parallel to the homestretch, or, (2) particularly in North America, the area near the racetrack where horses are stabled and the daily work of maintaining the horses occurs. In many racetracks, the stabling area is located next to the far side of the track, and may also be called the other side of the track or the backside. Portion of the racetrack Generic left-handed racetrack diagram: A = f...

Questa voce sull'argomento atleti statunitensi è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Celena Mondie-MilnerNazionalità Stati Uniti Altezza168 cm Peso57 kg Atletica leggera SpecialitàVelocità Record 60 m 717 (indoor - 1996) 100 m 1117 (1996) 200 m 2255 (1996) 200 m 2333 (indoor - 1998) 400 m 5109 (2000) 400 m 5361 (indoor - 2000) CarrieraNazionale 1991-1995 Stati Uniti Palmarès Competiz...

 

كارباسيت   الإحداثيات 45°04′25″N 70°15′42″W / 45.073611111111°N 70.261666666667°W / 45.073611111111; -70.261666666667   [1] تقسيم إداري  البلد الولايات المتحدة  التقسيم الأعلى مقاطعة فرانكلين  خصائص جغرافية  المساحة 77.62 ميل مربع  ارتفاع 547 متر  عدد السكان  عدد السكان 673 (1 ...

 

Community college in Cumberland, Marylandm, US Allegany College of MarylandFormer nameAllegany Community CollegeTypePublic community collegeEstablished1961PresidentCynthia S. BambaraLocationCumberland, MarylandEverett, PennsylvaniaCampus316 acresColors    Green, navy blue, and gray [1]Sporting affiliationsNJCAAMascotTrojansWebsitewww.allegany.edu Allegany College of Maryland (or ACM) is a public community college in Cumberland, Maryland. It was previously known as Alleg...

Storyteller First editionAuthorLeslie Marmon SilkoCover artistPenguin Edition: Ginger LagatoLanguageEnglishPublisherSeaver Books Arcade Publishing Penguin BooksPublication date1981 1989 2012Publication placeUnited StatesMedia typeBookPages278Preceded byCeremony (1977) Followed byAlmanac of the Dead (1991) Storyteller is a collection of works, including photographs, poetry, and short stories by Leslie Marmon Silko. It is her second published book, following Ceremo...

 

  هذه المقالة عن مدينة عيون الجواء. لمحافظة عيون الجواء، طالع محافظة عيون الجواء. عيون الجواء الاسم الرسمي عيون الجواء[1]  الإحداثيات 26°29′40″N 43°38′07″E / 26.494392°N 43.635247°E / 26.494392; 43.635247   تقسيم إداري  البلد السعودية  التقسيم الأعلى محافظة عيون الجو...