Németi János

Németi János
Született1939. november 22.
Krasznaszentmiklós
Elhunyt2020. november 7. (80 évesen)
Debrecen
Állampolgárságaromán
NemzetiségeMagyar
HázastársaNémeti Mária
Foglalkozásarégész,
régészeti szakíró,
történész,
muzeológus
SablonWikidataSegítség

Németi János (Krasznaszentmiklós, 1939. november 22. – Debrecen 2020. november 7.)[1] erdélyi magyar történész, régész, régészeti szakíró, muzeológus.

Életútja

Református családba született, Németi János és Németi Rozália házasságából. Elemi, majd középiskolai tanulmányait Nagykárolyban végezte (1957), a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett történelemtanári diplomát és régészeti szakképesítést (1967). A nagybányai múzeum kutatója (1963–65), a nagykárolyi Városi Múzeum igazgatója (1965–77), ebben a beosztásában számos Nagykárolyról szóló gyűjteményes kiállítást rendezett, felújította az Ady-emlékház anyagát is. A nagykárolyi Általános Iskola aligazgatója (1977–88), tanára (1988–90). Északnyugat-Románia kora vaskorának vége és a második vaskor kialakulása című tanulmánya alapján doktori címet nyert (1978). 1990 óta a bukaresti Trakológiai Intézet régészeti tudományos kutatója, majd a nagykárolyi múzeum történész-muzeológusa, 2003. áprilisban vonult nyugalomba.[2]

Szakirodalmi munkássága

Első írását Nagybánya város pecsétjének történetéről a Marmaţia közölte (1966). Kutatási területe az ősrégészet, főleg a vaskorszak Hallstatt és La Tène-kultúra szakasza. Tudományos közleményeit az Acta Musei Napocensis, Acta Musei Porolissensis, Thraco-Dacica, Studii şi Cercetări de Istorie Veche şi Arheologie, Studii şi Comunicări – Satu Mare közölte. Kiemelkedett közülük egy francia nyelvű értekezése: Contributions concernant la faciès Latèneien du Nord-Ouest de la Roumanie ... la lumière de decouvertes celtiques de Piskolt (közli The Celts in Central Europe. Székesfehérvár, 1974). Petre Roman régésszel közös kötetét (Cultura Baden în România. 1978) az RSZK Akadémiai Kiadója jelentette meg. Németül jelent meg Das s-hallstattzeitliche G-erfeld von Sanislău c. közlése (Thraco-Dacica, 1982). Ugyancsak itt írt tanulmányt a Nagykároly határában feltárt bronzkori telepről (1990). Megírta az érendrédi református egyház rövid történetét (Nagyvárad, 1998). Nagykároly város egészségügyi ellátásának történetéről szóló írása a Szent-Györgyi Albert Társaság (Szatmárnémeti) által kiadott Szatmári Füzetek hatodik kötetében jelent meg szintén 1998-ban.[3] A tell telepek elterjedése a Nagykárolyi-síkságon és az Ér völgyében című kötetben Molnár Zsolttal együtt a bronzkori tell kultúráról számolt be. (Kolozsvár : Scientia Kiadó, 2002. 288 p.) Tudománynépszerűsítő cikkeivel magyarul a Bányavidéki Fáklya, Nagykároly és Vidéke, Szatmári Hírlap, Előre és Művelődés hasábjain jelentkezett.

Családja

1965-ben kötött házasságot. Felesége Németi Mária tanítónő, akivel két lány és két fogadott fiú gyermeket neveltek fel.

Művei

  • Petre I. Roman–Ioan Németi: Cultura Baden în România; Academiei, Bucureşti, 1978 (Biblioteca de arheologie)
  • Németi János–Molnár Zsolt: A tell telepek elterjedése a Nagykárolyi-síkságon és az Ér völgyében; Scientia, Kolozsvár, 2002 (Sapientia könyvek)
  • Németi János–Molnár Zsolt: A tell-telepek fejlődése és vége a Nagykárolyi-síkságon és az Ér völgyében; Scientia, Kolozsvár, 2007 (Sapientia könyvek)
  • Németi János–Molnár Zsolt: Bronzkori hatalmi központok Északnyugat-Erdélyben. A Nagykároly–Bobáld-tell; SZTE Régészeti Tanszék, Szeged, 2012 (Monográfiák a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékéről)

Társasági tagság

Díjak, elismerések

  • Szatmár megyei múzeum művészeti díja (1995)

Jegyzetek

  1. In memoriam dr. Németi János. anziksz.com. (Hozzáférés: 2022. május 26.)
  2. Őrségváltás a nagykárolyi múzeumban. In: Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), 2003. április 16.
  3. Könyv a szatmári gyógyítókról. In: Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1998. december 11.

Források

További információk

  • T. Soroceanu: Cultura Baden în România. Acta Musei Napocensis 1978. 675-76.

Read other articles:

1 Yohanes 1Akhir dari Surat 2 Petrus (pasal 3:16-18) dan permulaan Surat 1 Yohanes (pasal 1:1-2:9) dalam kolom yang sama, pada Codex Alexandrinus yang diperkirakan dibuat antara tahun 400-440 M.KitabSurat 1 YohanesKategoriSurat-surat AmBagian Alkitab KristenPerjanjian BaruUrutan dalamKitab Kristen23← 2 Petrus 3 pasal 2 → 1 Yohanes 1 (disingkat 1Yoh 1) adalah pasal pertama dari Surat Yohanes yang Pertama dalam Perjanjian Baru di Alkitab Kristen yang digubah oleh Yohanes, salah satu...

 

 

108HsHasiumKonfigurasi elektron hasium Sifat umumNama, lambanghasium, HsPengucapan/hasium/ Hasium dalam tabel periodik 108Hs Hidrogen Helium Lithium Berilium Boron Karbon Nitrogen Oksigen Fluor Neon Natrium Magnesium Aluminium Silikon Fosfor Sulfur Clor Argon Potasium Kalsium Skandium Titanium Vanadium Chromium Mangan Besi Cobalt Nikel Tembaga Seng Gallium Germanium Arsen Selen Bromin Kripton Rubidium Strontium Yttrium Zirconium Niobium Molybdenum Technetium Ruthenium Rhodium Palladium S...

 

 

1821 diplomatic conference Celebration in Ljubljana during the Congress of Laibach, 1821. The square in the picture is named Congress Square in memory of the event. The Congress of Laibach was a conference of the allied sovereigns or their representatives, held in 1821 as part of the Congress System which was the decided attempt of the five Great Powers to settle international problems after the Napoleonic Wars through discussion and collective weight rather than on the battlefield. A result...

CCTV-13 新闻CCTV-13 BeritaDiluncurkan1 Januari 2003PemilikChina Central TelevisionNegara Republik Rakyat TiongkokSitus webCCTV-13Televisi InternetCNTV Ai BuguCCTV-13 CCTV-13 (Hanzi: 中国中央电视台新闻频道), sebelumnya CCTV Berita (Hanzi: CCTV-新闻), adalah saluran berita berbahasa Tionghoa yang terfokus pada jaringan televisi CCTV, menyiarkan di Republik Rakyat Tiongkok sejak tahun 2003 dan dengan persaingan di Phoenix InfoNews Channel. Isi Saluran berita CCTV-13 menyia...

 

 

Giovanni Simonelli Nazionalità  Italia Calcio Ruolo Allenatore (ex portiere) Termine carriera 1979 - giocatore 2017 - allenatore Carriera Squadre di club1 1972-1973 Casertana0 (0)1973-1978 Paganese64 (-56)1975-1976 Casertana22 (-20)1978-1979 Frattese25 (-38) Carriera da allenatore 1980-1981 Afragolese1981-1982 Saviano1982-1983 Boys Caivanese1983-1984 Saviano1984-1985 Palmese1985-1986 Boys Caivanese1987-1988 Giugliano1988-1989 ...

 

 

Institutional and doctrinal divisions of Buddhism Part of a series onBuddhism Glossary Index Outline History Timeline The Buddha Pre-sectarian Buddhism Councils Silk Road transmission of Buddhism Decline in the Indian subcontinent Later Buddhists Buddhist modernism DharmaConcepts Four Noble Truths Noble Eightfold Path Dharma wheel Five Aggregates Impermanence Suffering Not-self Dependent Origination Middle Way Emptiness Morality Karma Rebirth Saṃsāra Cosmology Buddhist texts Buddhavacana E...

Чемпионат мира по волейболу среди женских молодёжных команд 2019 2019 FIVB Volleyball Women's U20 World ChampionshipCampeonato Mundial de Femenino Sub-20 2019 Время проведения 12 — 21 июля Число участников 16 Стадионы (2 — Агуаскальентес, Леон) Официальный сайт volleyball.world Итоговая расстановка Чемпион Япония Втор�...

 

 

The United Nations Educational, Scientific and Cultural Organization (UNESCO) World Heritage Sites are places of importance to cultural or natural heritage as described in the UNESCO World Heritage Convention, established in 1972.[1] Haiti accepted the convention on January 18, 1980, making its historical sites eligible for inclusion on the list. As of 2023, Haiti has only one World Heritage Site, National History Park – Citadel, Sans Souci, Ramiers, which was inscribed in 1982. &#...

 

 

Railway station in Indonesia Lampegan StationStasiun LampeganEntrance of Lampegan StationGeneral informationLocationCimenteng, Campaka, Cianjur RegencyWest JavaIndonesiaCoordinates6°57′00″S 107°03′42″E / 6.949977°S 107.061549°E / -6.949977; 107.061549Elevation+439 m (1,440 ft)Owned byKereta Api IndonesiaOperated byKereta Api IndonesiaLine(s) Manggarai–PadalarangPlatforms1 island platform1 side platformTracks2ConstructionStructure typeGroundParki...

Dalam nama yang mengikuti kebiasaan penamaan Slavia Timur ini, patronimiknya adalah Antonovich dan nama keluarganya adalah Cui. César Cui, 1910 César Antonovich Cui (bahasa Rusia: Цезарь Антонович Кюи, tr. Tsézar Antónovich Kyuí[a]; IPA: [ˈt͡sjezərʲ ɐnˈtonəvʲɪt͡ɕ kʲʊˈi] ( simak); Prancis: Cesarius Benjaminus Cui; 18 Januari [K.J.: 6 Januari] 1835 – 13 Maret 1918)[2] adalah seorang komponis dan kritikus m...

 

 

Шайа Лабафангл. Shia LaBeouf Лабаф в 2022 году Имя при рождении Шайа Саид Лабаф Дата рождения 11 июня 1986(1986-06-11)[1] (37 лет) Место рождения Лос-Анджелес, Лос-Анджелес, Калифорния, США[2] Гражданство  США Профессия актёр, сценарист, режиссёр, кинопродюсер Карьера 1998 — н...

 

 

Міністерство оборони України (Міноборони) Емблема Міністерства оборони та Прапор Міністерства оборони Будівля Міністерства оборони у КиєвіЗагальна інформаціяКраїна  УкраїнаДата створення 24 серпня 1991Попередні відомства Міністерство оборони СРСР Народний комісарі...

Pour les articles homonymes, voir Joinville. Joinville De haut en bas et de gauche à droite: vue de la vieille ville; le château du Grand-Jardin; maisons sur les berges du bief; la Marne et, à droite, le canal; l'église Notre-Dame; la chapelle Ste-Anne; le quai des Peceaux; l'Hôtel-de-Ville; la Marne. Blason Administration Pays France Région Grand Est Département Haute-Marne Arrondissement Saint-Dizier Intercommunalité Communauté de communes du bassin de Joinville en Champagne(sièg...

 

 

Questa pagina contiene una traduzione, completa o parziale, della pagina originale:«Template:Phoenician cities and colonies» tratta da Wikipedia in inglese.La versione tradotta è la numero 564170989 del 14-07-2013. Consulta la cronologia della pagina originale per conoscere l'elenco degli autori.

 

 

سارة الخولي معلومات شخصية الميلاد 15 فبراير 1988 (36 سنة)  القاهرة  مواطنة مصر  الطول 175 سنتيمتر  الحياة العملية المدرسة الأم الجامعة الأمريكية في الشارقة  المهنة عارضة،  ومتسابقة ملكة الجمال  اللغة الأم العربية  اللغات العربية  تعديل مصدري - تعديل   سا�...

Religious intolerance against the practitioners of Hinduism This article is about hatred of, or prejudice towards Hindus. For religious persecution of Hindus, see Persecution of Hindus. This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article may be in need of reorganization to comply with Wikipedia's layout guidelines. Please help by editing the article to make improvements to the ov...

 

 

Hungarian-American architect and designer (1902–1981) Marcel BreuerBreuer in 1970BornMarcel Lajos Breuer(1902-05-21)May 21, 1902Pécs, Austria-HungaryDiedJuly 1, 1981(1981-07-01) (aged 79)New York, United StatesNationalityHungarian, German, American (since 1944)OccupationArchitectAwardsAIA Gold Medal (1968)BuildingsWorld Heritage Centre945 Madison AvenueIBM La Gaude(full list)DesignWassily Chair, Cesca Chair Signature Marcel Lajos Breuer (/ˈbrɔɪ.ər/ BROY-ər; 21 May 1902 – 1 July...

 

 

Hot tub manufacturing company For other uses, see Jacuzzi (disambiguation). This article is about the brand. For the device, see Hot tub. JacuzziCompany typePrivateFounded1915FounderJacuzzi familyHeadquartersIrvine, California, United StatesArea servedWorldwideProductsBath and spa productsOwnerInvestindustrialWebsitewww.jacuzzi.com Jacuzzi is an American private company that manufactures and markets hot tubs, pools, and other bath products.[1] It is best known for the Jacuzzi hydrothe...

Gambaran artis terhadap COROT-7b. Gambaran artis mengenai HD 209458 b mengtransit bintangnya Planet chthonia (/ˈkθoʊniən/) adalah sebuah kelas benda-benda angkasa hipotesis yang dihasilkan dari pelepasan atmosfer hidrogen dan helium dan lapisan luar raksasa gas. Lihat pula COROT-7b Jupiter panas Planet pulsar Objek astronomis hipotesis Kepler-70 Minineptunus Superbumi KELT-9b Referensi lbsEksoplanetologi Planet Pengertian IAU Ilmu keplanetan Topik utama Eksoplanet Metode pendeteksian ekso...

 

 

Vaiolo bovinoLesioni da vaiolo bovino su mammelle e capezzoli boviniMalattia rara Specialitàinfettivologia e veterinaria EziologiaCowpox virus Classificazione e risorse esterne (EN)MeSHD015605 eMedicine1131886 Modifica dati su Wikidata · Manuale Il vaiolo bovino è una zoonosi virale che si manifesta negli animali, limitatamente alle mammelle e ai capezzoli, e negli esseri umani con lesioni simili quelle del vaiolo, ma in forma molto più lieve e di solito, nel caso dei mungitori, con ...