Musztafa Abd el-Dzsalíl

Musztafa Abd el-Dzsalíl
Született1952 (72 éves)
Al-Bajda[1][2]
Állampolgárságalíbiai[3]
Foglalkozása
Tisztségebíró
IskoláiUniversity of Libya
A Wikimédia Commons tartalmaz Musztafa Abd el-Dzsalíl témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Musztafa Abd el-Dzsalíl (arab betűkkel مصطفى عبد الجليل, Al-Bajda, 1952 –) líbiai politikus, Moammer Kadhafi idején igazságügyminiszter, majd a 2011-es líbiai polgárháború során az ellenzéki Átmeneti Nemzeti Tanács egyik alapító tagja és vezetője.

Élete

Érettségiét követően Tripoliban jogi tanulmányokat folytatott, majd jogi asszisztens lett, míg 1978-ban szülővárosában bíróvá nem nevezték ki. 2007-ben igazságügyminiszter lett a líbiai kormányban, ebben a minőségében síkra szállt a líbiai börtönökben zajló kínzások ellen, ugyanakkor viszont nagy port kavart a nyugati médiában, mikor jóváhagyta az AIDS fertőzéssekkel vádolt bolgár nővérek halálos ítéletét.

A tunéziai események hatására Líbiában kitört demonstrációk során, a tüntetők elleni erőszakra hivatkozva február 21-én lemondott pozíciójáról, majd a megszerveződő ellenállás egyik vezetője lett (Kadhafi 500 000 dénáros vérdíjat tűzött ki a fejére), majd a márciusban megalakult Átmeneti Nemzeti Tanács vezetője. Ebben a minőségében kérte a líbiai repüléstilalmi zóna létrehozását, amely együtt járt a NATO beavatkozásával.

Tripoli elfoglalása és a kadhafista ellenállás felszámolása után bejelentette, hogy nyolc hónapon belül választásokat fognak tartani, valamint, hogy az új Líbia mérsékelt iszlamista alapon fog kiépülni, az ország új alkotmányának alapja az iszlám törvénykezés, a saría lesz.

Források

  1. http://www.globaltimes.cn/content/719813.shtml
  2. http://weekly.ahram.org.eg/2012/1092/re5.htm
  3. http://www.nytimes.com/2011/10/27/world/middleeast/libya-leader-wants-nato-presence-through-2011.html