Mannsberger Ignác és Klein Johanna fia. Tizenhat éves korában részt vett az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban, amelynek lezajlása után zenei hajlamait követve az 1850-es évek elején a bécsi konzervatóriumban tanult. Ezután zongoratanárként működött Szegeden. 1870-ben ugyanitt megválasztották színigazgatónak s új munkakörét mindjárt azzal kezdte, hogy pályázatot hirdetett népszínműre és vígjátékra. 1873 és 1876 között Miskolcon volt igazgató, ezután pedig 1878-ig Győrben. 1880-ban az aradi színházban, majd annak leégése után Temesvárott, Nagyváradon, Budán, Szabadkán és Pozsonyban működött. 1881 januárban az eperjesi színház megnyitóján az ő együttese szerepelt. 1883-ban Mannsberger családi nevét Mosonyira változtatta. 1886 tele és 1888 tavasza között igazgatta a Temesvár–Pozsonyi színikerületet. Ezután visszatért Aradra, ahol 1888–89-ben még utoljára megpróbálkozott a színházvezetéssel, ám sikere nem levén, Szegedre ment, ahol zongoratanárként és karmesterként dolgozott. A legjobb vidéki színészeket szerződtette, akiknek magas bért fizetett, díszletei is drágák és pazarok volt, így emiatt anyagilag tönkrement.
A szegedi izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra.[4]
Családja
Házastársa Sugár Emma volt, akivel 1872. szeptember 17-én Pesten kötött házasságot.[5]
Gyermekei:
Mosonyi Anna (1873–?)
Mosonyi Gyula (1874–?) könyvelő. Felesége Klein Szeréna (1888–?) női szabó.[6]
Mosonyi Emil (1876–?)
Mosonyi Imre (1878–?)
Mosonyi Ilona (1881–?). Férje Kellner Gyula (1873–?) orvos.[7]
Mosonyi Béla (1883–1969)[8] hadigondozó hivatalnok. Felesége Takács Mária Piroska (1900–?).[9]
Mosonyi Gizella (1885–1944).[10] Férje Kovács Béla (1885–?) ügyvéd.[11]
Működési adatai
1870–1873: Szeged
1871. nyár: Eger, Pécs, Zombor
1872. nyár: Makó, Gyula, Nagyszombat
1873. nyár: Temesvár
1873–1875: Miskolc, nyaranta: Eger, Ungvár
1876–1878: Győr, nyaranta: Nyíregyháza, Gyöngyös, illetve Sopron, Pápa, illetve Sopron
1880–1883: Arad, Nagyvárad
1883–1884: Szabadka
1884: Temesvár (Molnár György művezetésével)
1884–1885: Nagybecskerek, Zombor
1886–1888: Temesvár, Pozsony
Jegyzetek
↑Az engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 27320/1883. Forrás: Névváltoztatási kimutatások 1883. év 17. oldal 25. sor