Miskolc köztéri domborművei

Miskolcon számos helyen található köztéri dombormű. Az alábbiakban ezeket ismertetjük, azokat az alkotásokat, amelyek a – tágabb értelemben vett – dombormű kategóriába besorolhatók, és azokat is, amelyek ugyan nem köztéren, de hozzáférhető helyen találhatók. Az emléktáblákra applikált domborműveket a táblával együtt mutatjuk be. A Miskolci Egyetemen található műalkotásokat külön összeállítás mutatja be.

A belváros és a belvárostól északi irányban

Kovács Ferenc: Táncolók
A márvány dombormű a Miskolci Nemzeti Színház középső lépcsősoránál található.
Laborfalvi RózaJókai Mór emléktábla
Az emléktábla a Miskolci Nemzeti Színház Déryné utcai falán található, ezen helyezték el a két bronz domborművet. A márványtábla szövege: „Én a néma betűkkel, feleségem az élő szóval ébresztgettük alvó, tetszhalott nemzetünket”. A Miskolcon született színésznő, Laborfalvi Róza (Benke Judit: 1817–1886) és Jókai Mór író (1825–1904), a város díszpolgára tiszteletére állíttatta a Magyar Irodalomtörténeti Társaság megyei tagozata és Miskolc város közönsége, 1999.
Kiss Kovács Gyula: Jubileumi dombormű
A dombormű a Színháztörténeti és Színészmúzeumban látható.
Fürtös György: Kerámia épületdíszek.
A kedves kerámia díszek a Pannónia szálloda homlokzatát díszítik.
Jószay Zsolt: II. Rákóczi Ferenc
A bronz domborműt márványlapra applikálták, és a Miskolci Galéria (Dőry-kúria, Rákóczi-ház) Széchenyi utcai homlokzatán, a bejárat mellett található. A Rákóczi-szabadságharc idején többször is ebben a házban szállt meg a vezérlő fejedelem. A bejárat másik oldalán Miskolc város bronzból készült címere látható.
Jószay Zsolt: Miskolc város címere
A bronz dombormű a Miskolci Galéria (Rákóczi-ház) Széchenyi utcai homlokzatán, a bejárat mellett található. A „Műemlék” felirat az épületre vonatkozik, ami eredetileg Dőry-kúria volt, ez a család építtette 1650 körül. Ez volt Miskolc első emeletes polgárháza („felháza”).
A város pecsétje
A kőből faragott történelmi pecsétet a Sötétkapu fölött helyezték el.
Címer
A nagyméretű, kőből faragott címer a Miskolci Galéria (egykori Dőry-kúria) bejárata fölött látható.
Miskolc címere
A címer a Városháza saroképületének toronyrészén látható.
Magyarország és Miskolc címere
A bronzból készült, gránitra applikált címerek a Városháza bejáratánál láthatók.
Városcímer
A kerámiából készült alkotás a Városháza új, Hunyadi utcai épületének a tornyán látható.
Varga Éva: Szalay Lajos
Az alkotás a Szalay-gyűjteményt bemutató kiállítás épületén (Petró-ház, Hunyadi u. 12., a Zenepalota mellett) látható. Szalay Lajos, a világhírű grafikus, külföldről való hazatérése után Miskolcon telepedett le. Itt halt meg 1995-ben.
Seres János: Bartók Béla
A bronz dombormű a Zenepalota homlokzatán látható. Az épületben a zeneszerző nevét viselő oktatási intézmények (Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium és a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zenetudományi Intézete) működnek.
Segesdi György: Zászlót tartó férfi
A vörösrézlemez domborművet 1963-ban helyezték el a Petőfi utca 1. szám alatti épület homlokzatán. 2015. május 19-én eltávolították.
Ekker Sándor: Márai Sándor emlékműve
A gyertyát formázó márvány alapon lévő dombormű a Megyeháza udvarán tekinthető meg.
Ekker Sándor: Wass Albert dombormű
A sziklán elhelyezett dombormű a Megyeháza udvarán található.
A Zárdakápolna emléktáblája
A domborművekkel díszített emléktábla a Zárdakápolna homlokzatán található.
Pető János: Távközlési kompozíció
A rézlemezből készült alkotás Távközlési Igazgatóság Régiposta utcai épületén látható.
Szanyi Péter: Berzeviczy Gergely
A dombormű a Berzeviczy Gergely Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola bejárati lépcsőjénél helyezkedik el.
Varga Miklós: Gálffy Ignác
Az alkotás Berzeviczy Gergely Szakközépiskolában látható, szemben a Berzeviczy Gergelyt ábrázoló domborműves emléktáblával.
Tóth Sándor: Kelemen Didák
A Minorita templom bejárata mellett lévő dombormű Páter Kelemen Didák (1683–1744), a Nagyboldogasszony templom, rendház és iskola építőjének, a Minorita rend magyarországi tartománya főnökének állít emléket. A bronzreliefet 1988-ban avatták fel.
Bronz emléktábla
A Földes Ferenc Gimnázium homlokzatán található. A dombormű felirata: „Az iskola fennállásának 425. évében”.
Kun József: Allegória 1
A tudományok és a művészetek allegóriáját ábrázoló dombormű a Földes Ferenc Gimnázium homlokzatán látható.
Kun József: Allegória 2
A dombormű a Földes Ferenc Gimnázium Battyhány utcai (északi) homlokzatán látható.
Tóth Sándor: Millenniumi kapu
A bronz kaput 2000-ben állították helyére, a Minorita templomban.
A tűzoltóság domborműve
A dombormű a Tűzoltóság Dózsa György úti épületének homlokzatán található.
Szanyi Péter: Jókai Mór
Az alkotás a Jókai Mór Általános Iskola homlokzatán (Pallos u. 1.) látható.
Mónus Béla: Jókai Mór
A fa domborművet a Fábián-malom déli homlokzatán helyezték el.
Jószay Zsolt: Brunszvik Teréz
A bronz alkotás a Mátyás király úti óvoda előterében található.
Domonkos Béla: Tóth Ilona
A bronz dombormű a megyei kórház orvosszállója bejáratánál látható.
Falikép
Vásárcsarnok, Búza tér
Varga Éva: Szentpáli István
A BOKIK bejárata, Szentpáli út 1.
Kerámia dombormű
Nyilas Misi ház, Kossuth utca 15.

Belváros és dél-délkeleti irány

Varga Éva: Galambos dombormű
A kődombormű az ITC Székház bejáratánál látható. 1978-ban került a helyére.
Varga Éva: Jó tanuló – jó sportoló tábla
A kő-bronz tábla a Miskolci Sportcsarnok előterében található.
A román emlékmű domborműve
Az emlékmű a Népkert és a Semmelweis kórház között fekvő téren áll.
Dahlström (Dallstrőm) József: A kálváriastációk domborművei
A Kálvária-kápolna és a megmaradt stációk a Herman Ottó Múzeum kiállítóhelye mögötti dombon, az Avas oldalában találhatók.
Megyeri Barna: Nőalak kígyóval
A bronz dombormű a Csabai kapui Rendelőintézet („SZTK”) timpanonjában helyezkedik el.
Medgyessy Ferenc: Nő és fa
A Csabai kapu–Petneházy utca sarkán álló épület homlokzatán található meg.
Máger Ágnes: Ferenczi Sándor
A dombormű a Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola bejáratánál található.
Horvay János: Fáy András
A tábla a Fáy András görögkatolikus közgazdasági szakközépiskola bejáratánál, bal oldalon látható.
Ginkgo fa
A dombormű az Avasi Gimnázium bejáratánál látható.
Szanyi Péter: Szabó Lőrinc
Szabó Lőrinc Miskolcon született. Az iskola, amely a költő egykori szülőháza közelében épült, 1992. március 31-én vette fel a költő nevét. Ekkor avatták fel a domborművet a bejárat mellett.
Mérnök
A Bláthy Ottó szakközépiskola bejáratánál, jobb oldalon látható.
Mérnöknő
A Bláthy Ottó szakközépiskola bejáratának bal oldalán található.
Szanyi Péter: Budde Sándor és Pippig Frigyes
A két szakember 1882. november 26-án indította el a gázgyártást Miskolcon, a ma már nem létező Légszeszgyárban. A tábla az egykori gyár helyén áll (József Attila u. 20.).
Pfaff Ferenc
A Magyar Államvasutak főépítészének, aki hazai pályaudvarok sorát – így a Tiszai pályaudvart is – tervezte meg, állít emléket a Tiszai pályaudvar emléktáblája.
Sebestyén Sándor: Holokauszt emléktábla
A Tiszai pályaudvaron található táblán elhelyezett, mindössze tenyérnyi méretű bronzrelief, döbbenetes erővel emlékeztet a tragikus eseményekre (másolat).

Nyugati irány, Diósgyőr stb.

Gárdos Aladár: Árvízi emlékmű
A Szent Anna téren álló emlékmű az 1878. augusztus 31-ei vihar után dúló hatalmas árvíz áldozataira emlékezik. A város történetének legnagyobb árvize áldozatainak száma 277 fő volt, 2182 ház dőlt össze, a kár 1 739 771 (akkori) forint volt.
Csányi Miklós: Baross Gábor
A vasminiszter domborműve a Baross Gábor közlekedési és postaforgalmi szakközépiskola homlokzatán található (Rácz Ádám utca 54.).
Varga Éva: Fazola Henrik
A dombormű a diósgyőr-vasgyári általános iskolában található.
Szanyi Péter: Kaffka Margit
A bronz dombormű a Kaffka Margit általános iskola (Hunfalvy Pál utca, Kilián-Észak) bejáratát díszíti. A neves író-költő 1908-ig élt Miskolcon, ahol tanárkodott, a helyi irodalmi élet szereplője volt, közreműködött színházi és irodalmi előadásokban, és itt jelentek meg első versei a Miskolci Naplóban.
Napóra
A réz napóra a Diósgyőr Kilián-déli Szivárvány óvodánál látható.
Eötvös József
A domborművet a diósgyőri Eötvös József építőipari, művészeti szakképző iskola homlokzatán helyezték el.
Varga Éva: Debreczeni Márton
A neves bányamérnök, költő domborműve a róla elnevezett perecesi szakközépiskolában, az előcsarnokban található.
Csernyei István: Fazola Frigyes
Újmassán, a Massa Múzeum falán látható. Fazola Frigyes – Fazola Henrik fia – 1804 és 1813 között építette a mai őskohót.
Miskolc címere
A fából faragott alkotás Lillafüreden, a „felső” alagút mellett látható.
IV. Béla
A relief Bükkszentkereszt-Lófőtisztáson* áll, egy hatalmas mészkőtömbre illesztve. A kísérő tábla szövege: „A muhi csatából a Bükkön át menekülő IV. Béla király vitézeit 1241-ben itt érték utol az üldöző tatárok. Itt volt az utolsó ütközet, melyből sikeresen megmenekülve jutott el az uralkodó a bélapátfalvai kolostorba. 1994
* A község nem Miskolc közigazgatási része, de közvetlen vonzáskörzetébe tartozik.


Források

Kapcsolódó szócikkek

Read other articles:

Ramzan KhanKebangsaanIndiaNama lainMunna MasterWarga negaraIndiaPekerjaanPenyanyi, pekerja sosial IndiaKarya terkenalShri Shyam Surabhi VandanaKota asalJaunpur, Uttar PradeshAnakFeroze Khan (anak laki-laki)PenghargaanPadma Shri (2020) Ramzan Khan, dikenal sebagai Master Munna, adalah seorang penyanyi dan pekerja sosial India yang menyanyikan Bhajans (lagu kebaktian) dan merawat sapi-sapi.[1][2] Ia berasal dari distrik Jaipur dari Rajasthan. Ia dianugerahi Padma Shri...

 

Deadly FriendPoster Deadly Friend.SutradaraWes CravenProduserRobert L. Crawford Patrick Kelley Robert M. ShermanSkenarioBruce Joel RubinBerdasarkanNovel:Diana HenstellPemeranMatthew Laborteaux Kristy SwansonPenata musikCharles BernsteinSinematograferPhilip H. LathopPenyuntingMichael EliotDistributorWarner Bros.Tanggal rilis 10 Oktober 1986 (1986-10-10) Durasi91 menitNegaraUSABahasaInggrisPendapatankotor$8,988,731 (USA)[1] Deadly Friend adalah film horor/sci-fi 1986 yang dis...

 

Sony Corporation > Sony Music Entertainment Japan > Sony Music Labels > Sacra Music Sacra MusicPerusahaan indukSony Music LabelsDidirikan1 April 2017; 6 tahun lalu (2017-04-01)StatusAktifDistributorSony Music SolutionsGenreJ-Pop, anisonAsal negara JepangSitus websacramusic.jpSacra Music Official Channel YoutubeAsal JepangInformasi YouTubeKanal SACRA MUSIC Tahun aktif17 Maret 2020-SekarangGenreMusik InformasiPelanggan67 Ribu Orang[1]Total...

Den här artikeln behöver källhänvisningar för att kunna verifieras. (2017-03) Åtgärda genom att lägga till pålitliga källor (gärna som fotnoter). Uppgifter utan källhänvisning kan ifrågasättas och tas bort utan att det behöver diskuteras på diskussionssidan. För andra betydelser, se Jersey (olika betydelser). Bailiwick of JerseyBalliage de Jersey Flagga Statsvapen Nationalsång: God Save the King läge Huvudstad(även största stad) St. Helier Officiella språk engelsk...

 

Artikel ini tidak memiliki referensi atau sumber tepercaya sehingga isinya tidak bisa dipastikan. Tolong bantu perbaiki artikel ini dengan menambahkan referensi yang layak. Tulisan tanpa sumber dapat dipertanyakan dan dihapus sewaktu-waktu.Cari sumber: Gunung Umsini – berita · surat kabar · buku · cendekiawan · JSTOR Gunung UmsiniTitik tertinggiKetinggian2.735 m (8.973 kaki)Koordinat1°24′25″S 133°48′24″E / 1.40694°S...

 

Oriks arab Status konservasi Rentan (IUCN 3.1) Klasifikasi ilmiah Kerajaan: Animalia Filum: Chordata Kelas: Mamalia Ordo: Artiodactyla Famili: Bovidae Subfamili: Hippotraginae Genus: Oryx Spesies: O. leucoryx Nama binomial Oryx leucoryxPallas, 1777 Oriks arab atau oriks putih (Oryx leucoryx) adalah sejenis antelop berukuran sedang dengan benjolan pada bahu, tanduk yang panjang dan lurus, dan ekor yang berumbai. Hewan ini termasuk ke dalam famili Bovidae, dan anggota terkecil dari g...

Слово «Gaelach», написанное гэльским шрифтом Гэльский шрифт (ирл. cló Gaelach — [kɫ̪oː ˈɡeːɫ̪əx]) — термин, которым обозначают семью островных шрифтов, разработанных для записи ирландского языка. Их использовали в XVI—XX вв. Иногда все гэльские шрифты называют «кельтскими» или ун�...

 

1969 single by Three Dog NightEasy to Be HardSingle by Three Dog Nightfrom the album Suitable for Framing B-sideDreaming Isn't Good For YouReleasedAugust 2, 1969GenreRockLength3:10LabelDunhill Records 4203Songwriter(s)Galt MacDermot, James Rado, Gerome RagniProducer(s)Gabriel MeklerThree Dog Night singles chronology One (1969) Easy to Be Hard (1969) Eli's Coming (1969) Easy to Be Hard is a song from the 1967 rock musical Hair. It was written by Galt MacDermot, James Rado, and Gerome Ragni, w...

 

Fort in Mumbai (Bombay), India Fort Old map of the region (post 1805). The outer wall of the fort The Sion Hillock Fort is a fort in Mumbai (Bombay), India. It was built under the regime of the English East India Company, between 1669 and 1677, atop a conical hillock when Gerard Aungier was the Governor of Bombay. It was notified in 1925 as a Grade I Heritage structure.[1] When it was built, the fort marked the boundary between British-held Parel island and the Portuguese held Salsett...

Australian cricketer Jack BlackhamBlackham in about 1885BornJohn McCarthy Blackham(1854-05-11)11 May 1854Fitzroy North, Victoria, AustraliaDied28 December 1932(1932-12-28) (aged 78)Melbourne, Victoria, AustraliaOccupationBank ClerkParent(s)Frederick Kane Blackham and Lucinda (née McCarthy).RelativesGeorge Eugene Joey Palmer (brother-in-law). Henry Hamilton Blackham (uncle)Personal informationNicknamePrince of wicket-keepers, Black JackHeight1.76 m (5 ft 9 in)BattingRight-...

 

This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Caravaca CF – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (February 2013) (Learn how and when to remove this message) Football clubCaravacaFull nameCaravaca Club de FútbolFounded1969Dissolved2012 (as CF La Unión)GroundAntonio Martínez El Morao, Caravaca de l...

 

Indian music director of Tamil films Srikanth DevaBorn (1977-07-20) 20 July 1977 (age 46)Chennai, IndiaEducationSt. John's Matriculation Higher Secondary School AlwarthirunagarOccupation(s)Actor, Music Director,composerYears active2000–presentSpouseFebi ManiParentDevaRelativesJai (cousin)Sabesh–Murali (uncles) Srikanth Deva is an Indian music director of Tamil films. He made his debut as music director in the Tamil movie Doubles in 2000. He is the son of composer Deva, nephew of...

Міністерство оборони України (Міноборони) Емблема Міністерства оборони та Прапор Міністерства оборони Будівля Міністерства оборони у КиєвіЗагальна інформаціяКраїна  УкраїнаДата створення 24 серпня 1991Попередні відомства Міністерство оборони СРСР Народний комісарі...

 

يفتقر محتوى هذه المقالة إلى الاستشهاد بمصادر. فضلاً، ساهم في تطوير هذه المقالة من خلال إضافة مصادر موثوق بها. أي معلومات غير موثقة يمكن التشكيك بها وإزالتها. (ديسمبر 2018) 2009 في المملكة المتحدةمعلومات عامةالسنة 2009 2008 في المملكة المتحدة 2010 في المملكة المتحدة تعديل - تعديل مصدر�...

 

English soldier, peer, and courtier (1621–1697) Henry Mordaunt2nd Earl of PeterboroughBorn(1621-11-15)15 November 1621Died19 June 1697(1697-06-19) (aged 75)AllegianceEnglandChildrenMary and 1 other daughter Henry Mordaunt, 2nd Earl of Peterborough KG PC FRS (15 November 1621 – 19 June 1697) was an English soldier, peer and courtier. Early life Styled Lord Mordaunt from 1628, he was the eldest son of John Mordaunt. He was educated at Eton, under Sir Henry Wotton, and shortly b...

Country in Northwestern Europe This article is about the country. For other uses, see Belgium (disambiguation). Belgique redirects here. For other uses, see Belgique (disambiguation). Belgia redirects here. For the predecessor as an Ancient Roman province, see Gallia Belgica. For the passenger ship, see SS Belgia. Bélgica redirects here. For other uses, see Belgica (disambiguation). Kingdom of BelgiumKoninkrijk België (Dutch)Royaume de Belgique (French)Königreich Belgien (Ge...

 

Chinese government agency for macroeconomic management National Development and Reform Commission of the People's Republic of China中华人民共和国国家发展和改革委员会Zhōnghuá Rénmín GònghéguóGuójiā Fāzhǎn hé Gǎigé WěiyuánhuìAgency overviewFormedNovember 1952; 71 years ago (1952-11)Preceding agenciesState Planning Commission (1952–1998)State Development Planning Commission (1998–2003)TypeConstituent Department of the State Council (ca...

 

British colonial official (1881–1955) SirRonald StorrsGovernor of Northern RhodesiaIn office27 October 1932 – 19 February 1934Preceded bySir James MaxwellSucceeded bySir Hubert Winthrop YoungGovernor of CyprusIn office30 November 1926 – 29 October 1932MonarchGeorge VPreceded bySir Malcolm StevensonSucceeded bySir Reginald StubbsGovernor of Jerusalem and JudeaIn office1 July 1920 – 30 November 1926Preceded byOffice establishedSucceeded byEdward Keith-RoachMil...

DramaworldPoster promosi Amerika UtaraGenreDrama komediSatirFantasiPasticheDitulis olehJosh BilligChris MartinSutradaraChris MartinPemeran Sean Dulake Liv Hewson Justin Chon Negara asalAmerika SerikatBahasa asliInggrisKoreaJmlh. musim2Jmlh. episode20ProduksiProduser eksekutifChris MartinSean DulakeLokasi produksiLos AngelesSeoulDurasi10-20 menitRumah produksiJetavana EntertainmentThird Culture ContentRilis asliJaringanVikiRilis16 April 2016 (2016-04-16) (Amerika Serikat)17 April 2016...

 

Capital of Burkina Faso Capital city in Centre Region, Burkina FasoOuagadougouCapital cityFrom top: Ouagadougou skyline, statue of Joanny Thévenoud in front of Ouagadougou Cathedral, Grand Mosque, National Assembly of Burkina Faso, Hall of Martyrs (formerly the Memorial to National Heroes), Coat of armsNickname: OuagaOuagadougouLocation within Burkina FasoShow map of Burkina FasoOuagadougouOuagadougou (Africa)Show map of AfricaCoordinates: 12°22′07″N 01°31′39″W / þ...