Kereskedelmi középiskolában érettségizett, két évig járt a Közgazdasági Egyetemre. Kényszerű okok miatt munkát kellett vállalnia, 1950-től könyvelőként tevékenykedett. Később a Magyar Rádió ifjúsági osztályának külső munkatársa lett. Ország Györggyel közösen írt karcolatai 1951-től jelentek meg a Ludas Matyiban. 1959-től ugyanitt olvasószerkesztő, 1976-tól főszerkesztő-helyettes. Írt humoreszkeket, karcolatokat, szatírákat, valamint színészek által előadott jeleneteket. Műveit játszotta a Vidám Színpad, a Kamara Varieté és a Mikroszkóp Színpad.
Az 1969-ben alapított Rádió Kabarészínházának állandó szerzője volt. Humorista társaihoz hasonlóan több írásának előadója is volt. Néhány cím rádiókabarés alkotásaiból: Hopp okos!, Elektronikus agy, Viccfesztivál, Egy kétéves gyermek panaszai[3] Partnere sok esetben barátja, Somogyi Pál volt. Társszerzői voltak többek között a következő jeleneteknek: A két bötyár, A nagy mérkőzés, A két bohóc, Kommentátor kerestetik, Apa és fia az állatkertben, Pingpong. A milliós hallgatótáborral rendelkező Rádiókabaré széles körű ismertséget, népszerűséget biztosított számára.
„Apámat és az angol Mikest sokan összekeverték. Apámnak akkoriban minden szombaton volt a tévében egy 'Rámjött az ötperc!' című humoros jegyzete. Az angyalföldi Tahi úton, ahol gyermekként laktam szüleimmel, a házfelügyelőnek rendőr volt a férje, aki állandóan a Szabad Európát hallgatta, s benne a londoni Mikes György vasárnapi leveleit. Ha apám pipájával telefüstölte a liftet, akkor a rendőr elkezdett kiabálni, hogy feljelenti őt, mert szombatonként a magyar tévében ugat, vasárnaponként pedig a Szabad Európában olvassa fel írásait…”
„- Mit keresek én itt?- nézett rám szomorúan. Aztán mégis bement. Egy kétéves gyermek panaszait mondta el, akit hajnalonta buszon zötykölődő anyja visz be a gyári bölcsődébe, akinek napja ugyanúgy telik el, mint az alatta dolgozóknak. Ma sem tudom igazán, miről beszélt. A gyerekről? Az anyáról? A gyárról? Utunk szükségtelenségéről? Jövőnk igazságtalanságáról? Harmadik mondatánál a színfalak mögött röhigcsélő kollégák elhallgattak, az ötödiknél egyesek szemébe könny szökött. Minden benne volt az életből ebben a másfél flekkes írásban. Egy számunkra elérhetetlen óriás állt a színpadon, a maga alig 160 centiméterével. A sorokat hiába idézném, Mikes dohánytól, pálinkától, haláltól fénylő hangját úgysem tudnám visszaadni.”
↑Barátjának, Somogyi Pálnak halála után Mikes visszavonult. Ezt az írását, kérlelésre évekkel később adta elő a Rádiókabaréban. Ez az utolsó felvétele.