Michael Andreas Helmuth Ende (Garmisch-Partenkirchen, 1929. november 12. – Filderstadt-Bonlanden, 1995. augusztus 28.) németíró, aki gyermekkönyvei révén vált ismertté.
Néhány héttel a második világháború vége előtt behívták a hadseregbe, ám ő inkább elmenekült. Csak 1948-ban sikerült befejeznie gimnáziumi tanulmányait Stuttgartban. Ezt követően 1948 és 1950 között Münchenben színi iskolába járt, amelyet sikeresen elvégzett.
1953-ig különböző színházakban dolgozott, ahol politikai kabarék szövegeit írta. 1954 és 1962 között a Bayerischer Rundfunk nevű rádióadó filmkritikusa volt.
Saját, zömében drámai színdarabjai azonban nem hozták meg Ende számára a várva várt sikert. Gombos Jim és Lukács, a masiniszta című gyermekeknek szóló kéziratát tizenkét kiadó utasította el, mígnem 1960-ban a Thienemann kiadó jóvoltából megjelenhetett, és egy csapásra ismertté tette a szerzőt. Az anyagi függetlenséget a második kötet, a Gombos Jim és a rettegett 13 kiadása (1962) hozta meg számára.
1970-ben első feleségével, Ingeborg Hoffmann-nal elhagyta Németországot és Olaszországban telepedett le, mert a német kritikusok „gyerek-firkász”-nak („Schreiberling für Kinder”) titulálták és azzal vádolták, hogy műveivel menekülni próbál a valódi világból. Olaszországban született meg 1973-ban hatalmas sikert elérő meseregénye, a Momo, amelyet ő maga illusztrált.
1978-ban bemutatták a könyvből készült operát, 1985-ben pedig a filmet, amelyben Ende kisebb mellékszerepet vállalt.
1979-ben született meg leghíresebb műve, A Végtelen Történet, amelynek 1984-es megfilmesítésétől azonban elhatárolódott, mert túlságosan giccsesnek tartotta.
1985-ben elhunyt a felesége. Ende ezt követően visszaköltözött Münchenbe. 1989-ben elvette feleségül Mariko Sato japán fordítót, aki átültette az író néhány művét japán nyelvre.
1995-ben Stuttgart közelében hunyt el gyomorrákban. Münchenben nyugszik. Síremléke, amelyet Ludwig Valentin Angerer tervezett, egy túlméretezett, bronzból készült nyitott könyv, amelyből műveinek mesefigurái nőnek ki.
Ende a huszadik század legkedveltebb és legsikeresebb német nyelvű szerzőinek egyike, akit az irodalomkritikusok azonban szinte teljes egészében figyelmen kívül hagytak. Nagy sikerét és ismertségét részben a két regényéből készült filmeknek is köszönheti.
1990 Történet a tálról és a kanálról (Die Geschichte von der Schüssel und dem Löffel)
1991 Ilka titka (Lenchens Geheimnis)
1992 A szabadság börtöne (Das Gefängnis der Freiheit)
1993 A csábító (Der Rattenfänger)
1993 Teddy és az állatok (Der Teddy und die Tiere)
1993 A teliholdlegenda (Die Vollmondlegende)
1994 Michael Ende kartotékszekrénye (Michael Endes Zettelkasten)
1994 Varázslóiskola és más történetek (Die Zauberschule und andere Geschichten)
1998 A senkikertje (Der Niemandsgarten)
Magyarul
A végtelen történet; ford. Hárs Ernő, ill. Roswitha Quadflieg; Árkádia, Bp., 1985
Momo avagy Furcsa történet az időtolvajokról s a gyermekről, aki visszahozta az embereknek az ellopott időt. Meseregény; ford. Kalász Márton, ill. a szerző; Móra, Bp., 1986
Gombos Jim és Lukács, a masiniszta; ford. Tapodi Rika, ill. Kelemen István; Móra, Bp., 1990
A sátánármányosparázsvarázspokolikőrpuncspancslódítóbódítóka; ford. Lázár Magda, ill. Regina Kehn; Európa, Bp., 1993
