Mese a vakondról, aki tudni akarta, hogy ki csinált a fejére

Mese a vakondról, aki tudni akarta, hogy ki csinált a fejére
SzerzőWerner Holzwarth
Eredeti címVom kleinen Maulwurf, der wissen wollte, wer ihm auf den Kopf gemacht hat
OrszágNémetország
Nyelvnémet (eredeti)
27 nyelvre lefordítva
Műfajmese
DíjakCocon Verlag kiadói díj (2013)
Kiadás
KiadóHammer
Kiadás dátuma1989
Magyar kiadóPozsonyi Pagony Kft.
Magyar kiadás dátuma2013
IllusztrátorWolf Erlbruch
SablonWikidataSegítség

A Mese a vakondról, aki tudni akarta, hogy ki csinált a fejére, egy 1989-ben, Németországban megjelent gyerekkönyv.[1] Werner Holzwarth tabutémát dolgoz fel, egy mese keretében ismerteti a gyerekekkel a különböző állatok székleteit.

A könyv alapján egy rövid, gyerekeknek szóló színdarab is készült, amelyet 2002-ben az Edinburgh-i fesztiválon adtak elő először.[2]

A könyv kiadásai

A könyv 2015-ig 27 nyelven, több mint 3 millió példányban jelent meg.[3] Az 1989-es német kiadást követően Nagy-Britanniában 1994-ben adta ki a David Bennett Books, miután több kiadó is elzárkózott a megjelentetésétől túl durvának minősítve a nyelvezetét.[2] A könyvnek a londoni metróban megjelenő plakátjait cenzúrázták, és módosítani kellett azokat.[4]

Az angol nyelvű kiadást követően megjelent többek között arab, koreai,[2] japán,[5] orosz[6] és afrikaans nyelven[7] is. Magyarul először 2013-ban a Pozsonyi Pagony Kft. adta ki.[8] Német nyelvterületen különösen sikeres: nyolc német nyelvjárásban is megjelent, és 2013-ban a Cocon Verlag kiadói díját kapta meg.[3] 2006-ban az 50 legjobb gyerekkönyv közé választották be.[9]

A szerzők

A szerző, Werner Holzwarth (1947–) a Weimari Bauhaus Egyetem professzora. 1973-tól szövegíróként, majd a kreatív csoport vezetőjeként dolgozott az Ogilvy és McCann-Erickson reklámügynökségnél. 1980–1982 között Dél-Amerikában élt és szabadúszó újságíróként jelentetett meg cikkeket a Stern, a Spiegel és a Die Zeit című folyóiratokban. Németországba visszatérése után a TBWA, majd az Ogilvy kreatív igazgatója lett. 1990-ben partnereivel elnyerte az Év legjobb új ügynöksége díjat. A Bauhaus Egyetem professzoraként 1995–2012 között dolgozott. Szakterülete a vizuális kommunikáció volt.[10]

A rajzokat készítő Wolf Erlbruch (1948–2022) posztmodern illusztrátor, Németország egyik legnevesebb illusztrátora. Számos gyerekkönyv rajzai fűződnek a nevéhez, amelyeknek köszönhetően elnyerte a "Német Ifjúsági Irodalmi Díjat".[11]

A történet

Reggel a kis vakond kinézett az otthonából, hogy megnézze, felkelt-e már a Nap. Ekkor egy állat a fejére pottyantott. Ezért a vakond útnak indult, hogy megtalálja a tettest. Megnézte, hogy a galamb, az őz, a kecske, a tehén, a disznó, a ló, a nyúl milyen formájút ürít. Végül a legyek segítettek neki, akik elmondták a vakondnak, hogy Baryk, a vérengző eb volt az elkövető. A vakond bosszút állt: a kutya fejére pottyantott, majd boldogan hazasétált.[3]

Magyarul

  • Mese a vakondról, aki tudni akarta, hogy ki csinált a fejére; ill. Wolf Erlbruch, ford. Győri Hanna; Pagony, Bp., 2013

Jegyzetek

  1. Werner Holzwarth, Wolf Erlbruch. Vom kleinen Maulwurf, der wissen wollte, wer ihm auf den Kopf gemacht hat. Wuppertal: Hammer. ISBN 3-87294-407-X; NA 2014 ISBN 978-3-7795-0503-7 (1989) 
  2. a b c The Story of the Little Mole is 25! (angol nyelven). The Guardian, 2014. szeptember 25. (Hozzáférés: 2017. június 26.)
  3. a b c Dieter Kögel: Kinderbuch ins Hessische übertragen (német nyelven). op-online.de, 2014. április 8. (Hozzáférés: 2017. június 26.)
  4. Philip Jones: Children's book ad censored (angol nyelven). Bookseller Media Ltd., 2007. december 12. (Hozzáférés: 2017. június 26.)
  5. うんちしたのは だれよ! (japán nyelven). kaiseisha.co.jp. (Hozzáférés: 2017. június 26.)
  6. детская книжка (orosz nyelven). youtube.com. (Hozzáférés: 2017. június 26.)
  7. Werner Holzwarth. Die storie van die molletjie wat wou weet wie op sy kop gedinges het, vertaal deur Linda Rode (afrikaans nyelven). Human & Rousseau (2002) 
  8. Werner Holzwarth: Mese a vakondról, aki tudni akarta, hogy ki csinált a fejére. Pozsonyi Pagony Kft.. (Hozzáférés: 2017. június 26.)
  9. Monika Osberghaus. Schau mal! 50 beste Bilderbücher (2006). ISBN 3-423-62237-7 
  10. Prof. Werner Holzawrth (német nyelven). Bauhaus-Universität Weimar. (Hozzáférés: 2017. június 26.)
  11. Buchautor Wolf Erlbruch (német nyelven). perlentaucher.de Das Kulturmagazin. (Hozzáférés: 2017. június 26.)

Források

Read other articles:

Artikel ini perlu diterjemahkan dari bahasa Inggris ke bahasa Indonesia. Artikel ini ditulis atau diterjemahkan secara buruk dari Wikipedia bahasa Inggris. Jika halaman ini ditujukan untuk komunitas bahasa Inggris, halaman itu harus dikontribusikan ke Wikipedia bahasa Inggris. Lihat daftar bahasa Wikipedia. Artikel yang tidak diterjemahkan dapat dihapus secara cepat sesuai kriteria A2. Jika Anda ingin memeriksa artikel ini, Anda boleh menggunakan mesin penerjemah. Namun ingat, mohon tidak men...

 

Berikut ini adalah daftar Bank di Republik Rakyat Tiongkok (RRT). Bank Empat Besar ditandai dengan tanda bintang (*). Bank yang dimiliki oleh pemerintah pusat Nama Markas besar Catatan Agricultural Bank of China Beijing * Bank of China Beijing * Bank of Communications Shanghai China CITIC Bank Beijing China Construction Bank Beijing * China Development Bank Beijing Exim Bank of China Beijing Hua Xia Bank Beijing Industrial and Commercial Bank of China Beijing * Bank Rakyat Tiongkok Beijing Ba...

 

Alam Ara (1931), film India pertama yang bersuara. Ini adalah daftar film yang diproduksi oleh industri film Bollywood di Mumbai yang diurutkan berdasarkan tahun dan dekade perilisannya. 2020-an Daftar film Bollywood pada tahun 2021 Daftar film Bollywood pada tahun 2020 2010-an Daftar film Bollywood pada tahun 2019 Daftar film Bollywood pada tahun 2018 Daftar film Bollywood pada tahun 2017 Daftar film Bollywood pada tahun 2016 Daftar film Bollywood pada tahun 2015 Daftar film Bollywood pada t...

Chemical compound ACT-462206Clinical dataRoutes ofadministrationOralDrug classOrexin receptor antagonistLegal statusLegal status Investigational Identifiers IUPAC name (2S)-N-(3,5-Dimethylphenyl)-1-[(4-methoxyphenyl)sulfonyl]-2-pyrrolidinecarboxamide CAS Number1361321-96-1PubChem CID40924317IUPHAR/BPS9303ChemSpider34500438UNII64ONO62P28ChEMBLChEMBL3597952Chemical and physical dataFormulaC20H24N2O4SMolar mass388.48 g·mol−13D model (JSmol)Interactive image SMILES O=C(NC=1C=C(C=C(C1)C)C)...

 

British philosopher and theologian (1659–1708) Lady Masham redirects here. For other people named Lady Masham, see Baroness Masham. Damaris MashamBornDamaris Cudworth(1659-01-18)18 January 1659Cambridge, EnglandDied20 April 1708(1708-04-20) (aged 49)London, EnglandNationalityEnglishOther namesLady MashamSpouse(s) Sir Francis Masham, 3rd Bt ​ ​(m. 1685)​Era17th-century philosophyRegionWestern philosophySchoolCambridge PlatonistsMain interestsChris...

 

Al MasryNama lengkapAl Masry ClubBerdiri1920StadionPort Said StadiumPort Said, Mesir(Kapasitas: 22,000)Ketua Samir HalabiaManajer Hossam HassanLigaEgyptian Premier League2022/235 Kostum kandang Kostum tandang Al-Masry merupakan sebuah tim sepak bola Mesir yang bermarkas di Port Said. Klub ini memainkan pertandingan kandangnya di Stadion Port Said. Titel Piala Mesir Juara: 1998 Piala Sultan Hussein Juara: 1933, 1934, 1937 Liga Terusan Juara: 1932, 1933, 1934,1935,1936,1937,1938,1939,1940,1941,...

Disambiguazione – Se stai cercando altri significati, vedi Madonna col Bambino (disambigua). La Madonna del Roseto di Bernardino Luini conservata nella Pinacoteca di Brera, Milano. La Madonna col Bambino è un soggetto tradizionale dell'iconografia cristiana. Le opere ispirate a questo soggetto raffigurano la Vergine Maria con Gesù bambino, solitamente tenuto in braccio. Indice 1 Origini 2 Storia 3 Caratteristiche 3.1 Varianti 4 Note 5 Altri progetti 6 Collegamenti esterni Origini I più ...

 

20th-century Austrian politician Edmund Glaise-HorstenauPortrait by Max FenichelVice-Chancellor of AustriaIn office11 March 1938 – 13 March 1938ChancellorArthur Seyß-InquartPreceded byLudwig HülgerthSucceeded byAdolf Schärf (1945)Minister of the InteriorIn office6 November 1936 – 16 February 1938ChancellorKurt SchuschniggPreceded byEduard Baar-Baarenfels [de]Succeeded byArthur Seyß-Inquart Personal detailsBornEdmund Glaise von Horstenau(1882-02-27)27 Feb...

 

Fiddlers ThreePenulisAgatha ChristiePementasan perdana1 Agustus 1972Bahasa asliInggris Fiddlers Three adalah sebuah drama yang ditulis oleh Agatha Christie pada 1972. Drama tersebut pertama kali ditulis dan ditampilkan dengan judul Fiddlers Five, yang ditampilkan secara berkeliling pada 1971 setelah dibuka di Bristol.[1] Versi revisinya ditampilkan keliling di provinsi-provinsi selama beberapa pekan setelah penampilan perdananya di Teater Yvonne Arnaud pada 1 Agustus 1972,[2] ...

Le informazioni riportate non sono consigli medici e potrebbero non essere accurate. I contenuti hanno solo fine illustrativo e non sostituiscono il parere medico: leggi le avvertenze. I farmaci antiaggreganti, detti anche farmaci antiaggreganti piastrinici o, più semplicemente farmaci antipiastrinici, sono una categoria di farmaci in grado di interagire negativamente con la funzione di aggregazione piastrinica, prevenendo così la formazione di trombi ed emboli di origine trombotica. Indic...

 

Indian cricketer (born 1949) Sunil GavaskarGavaskar in 2012Sheriff of MumbaiIn office1995-1996Preceded byI. M. KadriSucceeded bySubir Kumar Choudhury Personal informationFull nameSunil Manohar GavaskarBorn (1949-07-10) 10 July 1949 (age 74)Bombay, Province of Bombay, IndiaNicknameSunny, Little MasterHeight5 ft 4 in (163 cm)[1]BattingRight-handedRoleOpening batsmanRelationsMadhav Mantri (uncle)Manohar Gavaskar (father)Meenal Gavaskar (mother)Marshneil Gavaskar ...

 

ХристианствоБиблия Ветхий Завет Новый Завет Евангелие Десять заповедей Нагорная проповедь Апокрифы Бог, Троица Бог Отец Иисус Христос Святой Дух История христианства Апостолы Хронология христианства Раннее христианство Гностическое христианство Вселенские соборы Н...

Austrian footballer Willibald Stejskal Personal informationDate of birth (1896-04-25)25 April 1896Place of birth Vienna, Austria-HungaryPosition(s) DefenderSenior career*Years Team Apps (Gls)1914–1923 Rapid Vienna 60 (1)1923 Wacker Wien[1] 1 (0)1924 Wiener AF[2] 2 (0)International career1918 Austria 1 (0)Managerial career1921–1922 Modena1924 Slavia Sofia1925 Bulgaria1932–1933 Metz1936– Vigor Hamme1942–1943 Gent1942–1944 Cercle Brugge1948–1949 Waregem1953 Ajax (in...

 

هذه المقالة تحتاج للمزيد من الوصلات للمقالات الأخرى للمساعدة في ترابط مقالات الموسوعة. فضلًا ساعد في تحسين هذه المقالة بإضافة وصلات إلى المقالات المتعلقة بها الموجودة في النص الحالي. (يونيو 2023) يفتقر محتوى هذه المقالة إلى الاستشهاد بمصادر. فضلاً، ساهم في تطوير هذه المقالة ...

 

Planetary nebula in the constellation Cygnus NGC 6826Emission nebulaPlanetary nebulaHubble Space Telescope (HST) image of NGC 6826Credit: HST/NASA/ESA.Observation data: J2000 epochRight ascension19h 44m 48.2s[1]Declination+50° 31′ 30.3″[1]Distance~2000 lyApparent magnitude (V)8.8[2]Apparent dimensions (V)27″ × 24″[2]ConstellationCygnusPhysical characteristicsRadius0.22 x 0.20[2] lyDesignationsHD 186924, SA...

Questa voce o sezione sugli argomenti chiese della Sicilia e musei d'Italia non cita le fonti necessarie o quelle presenti sono insufficienti. Puoi migliorare questa voce aggiungendo citazioni da fonti attendibili secondo le linee guida sull'uso delle fonti. Questa voce sugli argomenti chiese della Sicilia e musei della Sicilia è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Mirabilia Urbis UbicazioneStato Italia LocalitàMazara del Vallo In...

 

Palace, riad in Fes, MoroccoDar Bathaدار البطحاءGeneral informationTypepalace, riadArchitectural styleAlaouite, Moroccan, Moorish architectureLocationFes, MoroccoCoordinates34°03′38″N 4°58′58″W / 34.0605°N 4.9828°W / 34.0605; -4.9828Construction started1886 CECompleted1907 CERenovated1990-1996Technical detailsMaterialwood, brick, tileFloor count1 Dar Batḥa (Arabic: دار البطحاء, pronounced Bat-ḥaa), or Qasr al-Batḥa (Arabic: قصر ...

 

Map all coordinates using OpenStreetMap Download coordinates as: KML GPX (all coordinates) GPX (primary coordinates) GPX (secondary coordinates) The State Register of Heritage Places is maintained by the Heritage Council of Western Australia. As of 2024[update], 193 places are heritage-listed in the City of Gosnells,[1] of which three are on the State Register of Heritage Places.[2] List The Western Australian State Register of Heritage Places, as of 2024[update&#...

Technical standard For the UK economic planning forum 1962–1992, see National Economic Development Council. This article needs attention from an expert in Transport. The specific problem is: To distinguish from the fuel economy article. See the talk page for details. WikiProject Transport may be able to help recruit an expert. (April 2014) This article is part of a series onDriving cycles Europe NEDC: ECE R15 (1970) / EUDC (1990) (UN ECE regulations 83 and 101) United States EPA Federal Tes...

 

Spanish cyclist Vicente TruebaPersonal informationFull nameVicente Trueba PérezNicknameThe Flea of TorrelavegaBorn(1905-10-16)October 16, 1905Sierrapando, SpainDiedNovember 10, 1986(1986-11-10) (aged 81)Team informationDisciplineRoadRoleCyclistRider typeClimber specialistMajor winsFirst winner of King of the Mountains (1933) Vicente Trueba Pérez (October 16, 1905 in Sierrapando, Torrelavega, Cantabria – November 10, 1986) was a Spanish professional road racing cyclist. ...