A Magyarországi Unitárius Egyház egy bejegyzett vallási közösség.[3] A Magyar Unitárius Egyház 2010-es döntéssel, 2012-ben jött létre, amikor az Erdélyi Unitárius Egyház egyesült a Magyarországi Unitárius Egyházzal, Kolozsvár központtal.[4] A romániai központú egyház Magyarországi Egyházkerülete a keresztény unitárius vallás hivatalos magyarországi képviselője.
Az egyházkerület címere a három dombon álló galamb, körülötte farkába harapó kígyó.
A trianoni békeszerződés (1920) után az egyház többségét kitevő 8 esperesi kör Románia része lett. A kilencedik székhelye Budapest volt, melynek státusza sokáig átmeneti maradt. A Trianon utáni Magyarország területén maradt hívek ugyanis egészen 1968-ig továbbra is az erdélyi központú egyházi szervezethez tartoztak, s annak keretén belül egy püspöki helynök intézte a magyarországi ügyeket. Ekkor, a tordai országgyűlés négyszázadik évfordulóján megalakult az önálló magyarországi unitárius egyház. Ennek utolsó püspöke, Rázmány Csaba halála után megindultak az egyeztetések a két unitárius egyházrész szervezeti újraegyesítéséről, aminek eredményeként 2010. november 20-án a Magyarországi Unitárius Egyház Képviselő Tanácsa elfogadta az egység helyreállításáról szóló egyezményt.[5] Az egyházegyesítés jogilag az egységes Alaptörvény elfogadásával vált befejezetté.
A 2012. június 28-án Kolozsvárott elfogadott határozat értelmében a Magyarországi Unitárius Egyház és az Erdélyi Unitárius Egyház egyesülésével létrejött a Magyar Unitárius Egyház.[6]
Elterjedése
Az egyházhoz 11 egyházközségben és 50 szórványban mintegy 15 000 hívő tartozik.[forrás?] Az egyházközségek egyetlen egyházkerületet alkotnak.
A Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerületének vezetése a zsinat-presbiteri elv alapján az egyházköri közgyűlés hatásköre. Ennek elnöke a mindenkori püspöki vikárius (helynök) és az egyházkerületi főgondnok.
Trianon után Erdélyt Romániához csatolták. 1945 után kialakult az önálló egyházi vezetés Magyarországon. Így Magyarországon azóta főgondnokot is választottak:
Kovácsi Tamás 1771 alatta aljegyző Abrudbányai Nagy Mihály
Lázár István 1776
Pákei Jósef 1786
Nagy Sigmond 1802
Fűzi János 1812
Molnos Dávid 1832
O-tordai Székely Miklós 1836
Ar. Rákosi Székely Sándor 1838
Idézet
"A magyarság számára talán a legszomorúbb, hogy az egyetlen magyar alapítású egyház, az Erdélyben a XVI. században született unitárius – amely humanizmusával, a vallásszabadság 1568-ban kimondott törvényesítésével és haladó szellemével kiemelkedő lehetne – állandó szálka volt a többi keresztény felekezet szemében. Ez gyakran ma is tapasztalható. Kis létszámuk miatt igen sokan nem is ismerik őket, és az időnként nyilvánosságra kerülő híradásokat idegenkedve vagy értetlenül fogadják." – Bartók Béla
Kelemen Miklós: Unitárius kislexikon; METEM, Budapest, 1999 (METEM-könyvek)
Egy az Isten. Magyarországi Unitárius Egyház; szerk. Rázmány Csaba; Heltai Gáspár Kft., Budapest, 2005
A Magyarországi Unitárius Egyház Levéltára. Fondjegyzék. Repertórium; összeáll. Szigetvári Gyuláné; Magyarországi Unitárius Egyház, Budapest, 2008
Négyszáznegyven év. 1568–2008. Az Unitárius Egyház alapításának négyszáznegyvenedik évfordulóján; szerk. Szabó Árpád; Erdélyi Unitárius Egyház, Kolozsvár, 2008
Kovács Sándor: Unitárius egyháztörténet; Protestáns Teológiai Intézet, Kolozsvár, 2009
Kovács Sándor: Angolszász-magyar unitárius érintkezések a 19. században; Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2011 (Erdélyi tudományos füzetek)
Vallásportál
• összefoglaló, színes tartalomajánló lap