Benjamin Hammond Haggerty (Seattle, Washington, 1983. június 19. –), művésznevén Macklemore négyszeres Grammy-díjas amerikai rapper. Karrierje kezdetén Professor Macklemore néven tevékenykedett. 2008-ban kezdett el együtt dolgozni Ryan Lewis producerrel, akivel közösen két stúdióalbumot jelentetett meg. Szólóelőadóként egy mixtape-et, két középlemezt, valamint négy albumot dobott piacra.
Ifjúkora
Ben Haggerty Bill Haggerty és Julie Schott gyermekeként született. Bátyjával együtt a Washington állambeli SeattleCapitol Hill lakónegyedében nőtt fel.[3] Ír felmenőkkel rendelkezik.[4] Hatévesen hallotta a Digital Undergroundhiphoptársulat zenéjét; akkor hallott először hip-hop stílusú zenét életében.[5][6] Egy interjú szerint „szülőitanácsadó”-zenét hallgatott rádióból fiatalabb korában.[7]
15 évesen kezdett dalszövegeket írni. Mikor énekelni is elkezdett, leginkább keleti parti hiphopot hallgatott, és befolyással voltak rá a Hieroglyphics, a Freestyle Fellowship, Aceyalone, a Living Legends, a Wu-Tang Clan, Mobb Deep, Nas és Talib Kweli is.[7][8] Zenéjével leginkább a fiatalabb generáció érdeklődését szerette volna felkelteni, és tagja volt a „Gateways for Incarcerated Youth” oktatásra és kulturális identitásra irányuló programnak, ahol a zenei műhelyeknek segített.[9] A Garfield és a Nathan Hale Középiskolában tanult. Utóbbiban egy projektpályázat szuperhőse számára megalkotta a „Professor Macklemore” nevet,[10] a Garfieldben pedig egy hip-hop formációt alapított Elevated Elements néven. Az Elevated Elements 2000-ben egy Progress című albumot is megjelentetett.[11]
2000. október 21-én Haggerty Professor Macklemore-ként megjelentetett egy mixtape-et Open Your Eyes néven.[14] Ezután eldobta nevéből a Professor-t, és elkezdett az első hivatalos nagy albumán, a The Language of My World-ön dolgozni. Az album 2005. január 1-jén jelent meg, amelyben helyet kapott a Love Song című dal is, melyben közreműködik Evan Roman énekes, a producere pedig Budo, aki Macklemore több későbbi albumán is közreműködött producerként.
2006-ban Macklemore találkozott Ryan Lewis-szal, aki néhány évig fényképészként támogatta Haggertyt. Bár hamar összebarátkoztak, de 2009-ig nem volt jelentős munkájuk együtt. Mindeközben Macklemore inkább szólókarrierjére koncentrált, és közreműködött a The PhysicsGood dalában 2009-ben.[15] valamint az évek során többször is fellépett a seattle-i Bumbershoot fesztiválon.[16]
Macklemore második mixtape-je, a The Unplanned Mixtape2009. szeptember 7-én jelent meg, amely később 7. helyezést ért el az iTunes Hip Hop slágerlistán. A mixtape többek között a The Town és az And We Danced dalokat tartalmazza, utóbbiban közreműködik Ziggy Stardust énekes. A The Town-t Sabzi amerikai producer és DJ dolgozta át.[17][18]
2009–2017: Macklemore & Ryan Lewis
2009-ben Haggerty és Ryan Lewis ténylegesen is elkezdtek együtt dolgozni Macklemore & Ryan Lewis-ként, és még abban az évben megjelent a The VS. EP középlemezük. 2010 márciusában a duó megjelentette a Stay at Home Dad-et.[19] 2010 októberében kiadták a VS. Redux EP-t. Macklemore a droggal való visszaéléssel kapcsolatos élményeit használta fel az Otherside-hoz, amely a Red Hot Chili Peppers azonos című dalából tartalmaz mintákat.[20][21][22]2011. április 8-án Macklemore és Ryan Lewis előadta a dalt a Seattle Mariners 2011-es nyitónapján közel 48 000 néző előtt.[23][24][25] A Wings 2011. január 21-én, a Can’t Hold Us (közreműködik Ray Dalton) augusztus 16-án jelent meg. Februárban Macklemore és Lewis városi turnét tartottak Seattle-ben, köztük a The Showbox-ban is.[26] Még abban az évben Macklemore fellépett több fesztiválon országszerte, többek között a Bumbershooton Seattle-ben, az Outside Lands-en San Franciscóban, és a LollapaloozánChicagóban.
Debütáló stúdióalbumuk, a The Heist 2012 októberében jelent meg, és a 27-ei héten a Billboard 200-as listán a 2. helyen debütált, több mint 78 000 eladással. A Same Love2012. július 18-án jelent meg, majd azt követően a White Walls. 2013 májusában Macklemore közreműködött Clinton SparksGold Rush kislemezén 2 Chainz-zel és D.A.-vel együtt.[27] A The Heist World Tour világkörüli turné augusztusban indult, hogy népszerűsítsék a The Heist albumot.[28] 2015 januárjában Macklemore a Twitteren bejelentette, hogy a harmadik stúdióalbuma valamikor az év második felében lesz hallgatható.[29] Ennek ellenére az album nem jelent meg egészen 2016. február 26-áig. 2015. augusztus 5-én Macklemore kiadott egy Growing Up (Sloane’s Song) című dalt, amelyben közreműködik Ed Sheeran.[30] 2015. augusztus 27-én megjelent a Downtown, melyben közreműködik Eric Nally, Kool Moe Dee, Melle Mel és Grandmaster Caz. A dalt Macklemore előadta a 2015-ös MTV Video Music Awards díjátadón augusztus 30-án.[31]
2016. január 15-én Macklemore egy YouTube-videóban bejelentette harmadik stúdióalbumának nevét, a This Unruly Mess I’ve Made-et, és 2016. február 26-ai érkezését. Január 22-én a duó megjelentette a White Privilege II-t, az album második dalát. Február 26-án Macklemore és Ryan Lewis kiadta az albumot.[32] Még 2016-ban Macklemore megjelentetett két szólódalt, a Drug Dealert és a Wednesday Morning-ot. Előbbiben Macklemore az addig történt függőségéről rappel, a track pedig egy dokumentumfilmbe is bekerült, ahol Macklemore a drogfüggőségről tárgyal Barack Obamával. A Wednesday Morning a 2016-os amerikai elnökválasztás után jelent meg, Macklemore pedig az ország politikai jövőjéről rappel benne. Mindkét dal producere Budo volt. 2017. június 15-én Macklemore a hivatalos Instagram-fiókján bejelentette, hogy befejezte az együttműködést Ryan Lewis-szal.[33][34]
2017–napjainkig: Gemini
2017. június 15-én Macklemore megjelentette a Glorious kislemezt az amerikai énekesnő Skylar Grey közreműködésével a második nagylemezéhez, a Geminihez.[35] 2017. július 26-án megjelent a MarmaladeLil Yachty amerikai rapper közreműködésével. Október 9-én a Good Old Days is kiadásra került, amelyben közreműködik Kesha. Szeptember 22-én Macklemore megjelentette a Geminit, amelynek producere Budo.
Október 1-jén Macklemore előadta a Same Love-ot a National Rugby League Sydneyben rendezett döntőjének megnyitóján. Ezután azt nyilatkozta, hogy ez volt az egyik legjobb fellépése a körülmények miatt, és köszönetet mondott rajongóinak a fellépési lehetőségért.
2017. december 11-én Macklemore egy Keshával közös, The Adventures of Kesha and Macklemore nevű turnét jelentett be.[36][37] Ez Macklemore ötödik és Kesha hatodik turnéja, a Gemini és Kesha harmadik stúdióalbuma, a Rainbow népszerűsítése érdekében.[38] A turné Phoenixben indult 2018. június 6-án, és Tampában fejeződött be augusztus 5-én.
↑Back where it started: Former College of Santa Fe student and Grammy-winning rapper back in the 505. Albuquerque Journal, 2017. október 13. (Hozzáférés: 2019. július 16.) „"New Mexico has a special place in my heart,” he says. “I went to the College of Santa Fe for a year, spent a lot of time between Santa Fe and Albuquerque. It was a very pivotal time in a lot of ways. Santa Fe was the place where I got good at rapping; just being in my dorm room, not going to many classes and really focusing on my craft. That’s when I felt I was starting to make music that was different than just being in high school and rapping, when I was like ‘I really like this, I wanna listen to this.’ It’s awesome, Santa Fe is the place where I got my fake I.D. taken back in the day, so there’s a lot of love for that place and I always love coming back to New Mexico."”
↑Shea, Carolyn: Behind the Awesome. Evergreen Magazine. The Evergreen State College, 2013. szeptember 1. [2016. december 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. január 27.)
Ez a szócikk részben vagy egészben a Macklemore című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.