MOS Technology 6510

Commodore 64 alaplap részlete, rajta a 6510 CPU (40-lábas DIP tokozásban, balra lent), tőle jobbra egy 6581 SID csip. Az IC-ken a nevek alatt a gyártási időkódok (hónap-év) olvashatók.

A MOS Technology 6510 egy a MOS Technology, Inc. által tervezett mikroprocesszor, a rendkívül sikeres MOS 6502-es processzor egy változata.

A 6502-től való legfontosabb eltérés egy 8 bites általános célú I/O port hozzáadása volt, azonban ennek a portnak a 6510 legelterjedtebb változatában csak hat kivezetése volt. Emellett a 6510 címbusza támogatja a háromállapotú működést, ami igen hasznos az egyéb külső áramkörökkel, pl. a videovezérlővel való együttműködésben.

A 6510-est szinte kizárólag a Commodore 64 otthoni számítógépbe építették, és ennek jóval kisebb számban gyártott hordozható változatába, az SX-64-be. Mindkettőben a processzor szám feletti kivezetései a számítógép memória-lapkezelését (a memóriabankok lapozását) vezérelték, valamint a C64-esnél a Datasette kazettás magnetofont (a motorvezérlést, nyomógombok érzékelését és az adat-írási vonalakat; az adat-olvasást egy másik I/O csip kezelte). Ezekben a gépekben a $0001 cím vezérelte többek között a memóriaterületek konfigurációját, így beállítható volt, hogy a processzor számára hozzáférhetővé váljon szinte a teljes 64 KiB RAM, a BASIC és kernel ROM-ok és a memóriába leképzett I/O portok "kilapozásával".[1]

Változatai

1985-ben a MOS elkészítette a 8500 jelű csipet, a 6510 HMOS változatát. A processz technológiáját kivéve ez a csip teljesen megegyezik az NMOS technológiával készült 6510-zel. A 8500-at eredetileg a C64 modernizált változatába, a C64C gépbe szánták, de már 1985-ben megjelentek kisebb szériában olyan C64-es gépek, amelyekben 8500-as processzor volt a 6510 helyén. Végül 1987-ben hivatalosan bejelentették, hogy a processzor a megfelelő alaplapon, a hozzá tartozó 85xx HMOS csipkészlettel kerül forgalomba.

A 6510 CPU legáltalánosabb változatának lábkiosztása

A 6510-es processzor 7501 ill. 8501 jelű változata a Commodore C16, C116 és Plus/4 otthoni számítógépeibe került beépítésre; ezekben az I/O port nem csak a Datasette magnót, hanem még a CBM Bus interfészt is vezérelte. A 2 MHz órajelen való működésre képes 8502 változatot a Commodore C128-ban használták. Ezek a processzorok mind opkód-kompatibilisek egymással – utasításkészletük teljesen megegyezik, a nemdokumentált avagy illegális opkódokat is beleértve, kivéve a 8502-t, ahol a nemdokumentált opkódok működésében eltérések vannak.

A Commodore 1551 lemezmeghajtó egységet egy 6510T jelű processzor működtette, amely a 6510 nyolc I/O vonallal ellátott változata. Ennél a processzornál az NMI és az RDY jelek nem használhatók.

A 6510 / 8500 processzorok adatbusza 8 bites, címbusza 16 bites, 1 db 6 bites I/O porttal rendelkeznek (P0-P5 lábak, a port a RAM $0001 cím bitjeire van leképezve), órajeleik a C64 gépekben: 0.9852484444 MHz (PAL), 1.0227277143 MHz (NTSC), a videokimenettől függően.[2]

Jegyzetek

  1. Commodore 64 Architecture (angol nyelven) pp. 208. Compute!, 1983. január 1. (Hozzáférés: 2012. szeptember 30.)
  2. Commodore 64 - Technical Details (angol nyelven). MJK (Marc-Jano Knopp), 2009. június 1. (Hozzáférés: 2012. szeptember 30.)

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a MOS Technology 6510 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

További információk

Kapcsolódó szócikkek

Read other articles:

MediciWangsaLambang Kebesaran Wangsa Medici Penjabaran: Latar emas, lima bola pada lingkar dalam, satu bola lebih besar pada hulu disaluti lambang kebesaran Prancis (latar biru, tiga kuntum fleurs-de-lis emas) atas perkenanan Raja Louis XI pada tahun 1465.[1]Negara Republik Firenze Kadipaten Agung Toskana Negara Gereja Kadipaten UrbinoEtimologiDari nama Medico, Kepala Puri Potrone, dihormati sebagai cikal bakal wangsaTempat asalMugello, Tuscia (sekarang Toskana)Didirikan1230PendiriGia...

 

JapananDesaNegara IndonesiaProvinsiJawa TimurKabupatenJombangKecamatanMojowarnoKode pos61475Kode Kemendagri35.17.07.2011 Luas... km²Jumlah penduduk... jiwaKepadatan... jiwa/km² Japanan adalah sebuah desa di wilayah Kecamatan Mojowarno, Kabupaten Jombang, Provinsi Jawa Timur. Di desa ini terdapat beberapa peninggalan situs sejarah yang diyakini sebagai situs peninggalan zaman Kerajaan Majapahit. Salah satunya yaitu situs Yoni Gambar atau masyarakat sekitar menyebutnya Mbah Gambar. Situs...

 

Часть серии статей о Холокосте Идеология и политика Расовая гигиена · Расовый антисемитизм · Нацистская расовая политика · Нюрнбергские расовые законы Шоа Лагеря смерти Белжец · Дахау · Майданек · Малый Тростенец · Маутхаузен ·&...

Indian politician This biography of a living person needs additional citations for verification. Please help by adding reliable sources. Contentious material about living persons that is unsourced or poorly sourced must be removed immediately from the article and its talk page, especially if potentially libelous.Find sources: N. Ramchander Rao – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (October 2014) (Learn how and when to remove this template messa...

 

Pour les articles homonymes, voir Pompon. Un matelot portant son bachi, surmonté du pompon rouge Pompons du nuancier des couleurs, Mobilier national Un pompon est une boule en laine que l'on retrouve sur un bonnet, un béret ou un képi. Il peut servir de décoration sur un pull, un tapis... Techniques Pour faire un pompon, il est d'abord nécessaire de dessiner deux cercles identiques dans un papier cartonné, puis un plus petit à l'intérieur de chacun d'eux. Les deux petits anneaux doiv...

 

Cakra (guwung)Aksara JawaAksara BaliLetak penulisanDi bawah aksara yang dilekatinya. Cakra atau Guwung (lafal: /gʊwoŋ/) adalah sebuah pangangge (lambang yang melekati suatu huruf) dalam aksara Jawa dan Bali, yang melambangkan bunyi /r/. Guwung atau Cakra juga merupakan pasangan/gantungan aksara Ra. Guwung atau Cakra termasuk kelompok aksara ardhasuara, atau semi vokal. Guwung atau Cakra ditulis di bawah aksara yang dilekatinya, sama seperti gantungan aksara. Penggunaan Guwung digunakan pad...

Boxberg Pemandangan Boxberg Lambang kebesaranLetak Boxberg di Main-Tauber-Kreis Boxberg Tampilkan peta JermanBoxberg Tampilkan peta Baden-WürttembergKoordinat: 49°28′53″N 09°38′30″E / 49.48139°N 9.64167°E / 49.48139; 9.64167Koordinat: 49°28′53″N 09°38′30″E / 49.48139°N 9.64167°E / 49.48139; 9.64167NegaraJermanNegara bagianBaden-WürttembergWilayahStuttgart KreisMain-Tauber-Kreis Pemerintahan • MayorHeidrun Be...

 

2013 Indian filmPrema Katha ChitramTheatrical movie posterDirected byJ. Prabhakara ReddyWritten byMaruthi DasariProduced byMaruthi DasariSudarshan ReddyStarring Sudheer Babu Nanditha Praveen Saptagiri CinematographyJ. Prabhakara ReddyEdited byS. B. UddhavMusic byJeevan BabuProductioncompanyMaruthi Media House ProductionsDistributed byMaruthi Media House ProductionsRelease date 7 June 2013 (2013-06-07) [1]Running time130 minutesCountryIndiaLanguageTeluguBudget₹2.5 cro...

 

Перуанский анчоус Научная классификация Домен:ЭукариотыЦарство:ЖивотныеПодцарство:ЭуметазоиБез ранга:Двусторонне-симметричныеБез ранга:ВторичноротыеТип:ХордовыеПодтип:ПозвоночныеИнфратип:ЧелюстноротыеГруппа:Костные рыбыКласс:Лучепёрые рыбыПодкласс:Новопёрые �...

Archaeological site in Indiana Fifield SiteLocation in IndianaShow map of IndianaLocation in United StatesShow map of the United StatesLocationon Damon Run Creek near Babcock, IndianaCoordinates41°34′20″N 87°06′18″W / 41.57222°N 87.10500°W / 41.57222; -87.10500Area4 acres (1.6 ha) The Fifield Site (Pr-55) is located on Damon Run Creek in Porter County, north-western Indiana. It is classified as a late prehistoric, single-component Upper Mississippian F...

 

Ne doit pas être confondu avec Géographie politique ou Géostratégie. La géopolitique (du grec ancien : γῆ / gễ « terre » et πολιτική / politikḗ « politique ») est l'étude des effets de la géographie sur la politique internationale et les relations internationales. C'est une méthode d'étude de la politique étrangère pour comprendre, expliquer et prédire le comportement politique international à travers les variables géographi...

 

British military surgeon (c. 1789–1865) Not to be confused with James Berry (surgeon). James BarryPortrait claimed to be of Barry, c. 1820sBornMargaret Anne Bulkleyc. 1789[a]Cork, Kingdom of IrelandDied25 July 1865(1865-07-25) (aged 75–76)London, EnglandOther namesJames Miranda Steuart Barry[b]Alma materUniversity of Edinburgh Medical SchoolOccupationSurgeonRelativesJames Barry (uncle) James Barry (born Margaret Anne Bulkley, or Bulkeley;[7&#...

This article includes a list of general references, but it lacks sufficient corresponding inline citations. Please help to improve this article by introducing more precise citations. (July 2020) (Learn how and when to remove this message) Part of a series onAyyavazhi Theology Ekam Vethan Thirumal Sivan Vaikundar The Trinity Scriptures Akilathirattu Ammanai Akilam one Akilam two Akilam three Akilam four Akilam five Akilam six Akilam seven Akilam eight Akilam nine Akilam ten Akilam eleven Akil...

 

Gan Chinese language of Jiangxi, China Yi-LiuYichunNative toChinaRegionCentral and western JiangxiLanguage familySino-Tibetan SiniticChineseGanYi-LiuWriting systemChinese charactersLanguage codesISO 639-3None (mis)ISO 639-6yiluGlottologyili1247Linguasphere79-AAA-fafMap of Gan languages; Yi-Liu-speaking region in yellow.This article contains IPA phonetic symbols. Without proper rendering support, you may see question marks, boxes, or other symbols instead of Unicode characters. For an int...

 

Map of Zimbabwe This is a list of cities, towns and villages in Zimbabwe. See also: Place names in Zimbabwe. Cities This section does not cite any sources. Please help improve this section by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed. (September 2017) (Learn how and when to remove this message) Harare Bulawayo Mutare Kwekwe Kadoma Cities in Zimbabwe[1] City Province Census 1982 Census 1992 Census 2002 Census 2012 Census 2022 Harare Harare ...

周處除三害The Pig, The Snake and The Pigeon正式版海報基本资料导演黃精甫监制李烈黃江豐動作指導洪昰顥编剧黃精甫主演阮經天袁富華陳以文王淨李李仁謝瓊煖配乐盧律銘林孝親林思妤保卜摄影王金城剪辑黃精甫林雍益制片商一種態度電影股份有限公司片长134分鐘产地 臺灣语言國語粵語台語上映及发行上映日期 2023年10月6日 (2023-10-06)(台灣) 2023年11月2日 (2023-11-02)(香�...

 

Wheel of FortuneTelop Wheel of Fortune.PembuatMerv GriffinPresenterPat SajakVanna WhiteNaratorJack Clark (1983-1988)M. G. Kelly (1988-1989)Charlie O'Donnell (1989-kini)Negara asal Amerika SerikatJmlh. episode5,000 (hingga 27 Februari 2009)ProduksiDurasi30 menitRumah produksiMerv Griffin Productions (1983-1984)Merv Griffin Enterprises (1984-1994)Columbia TriStar Television (1994-2002)Sony Pictures Television (2002-kini)Califon Productions (1983-kini)DistributorKing World Productions (198...

 

Railway station in Cheshire, England KnutsfordKnutsford railway station in 2011General informationLocationKnutsford, Cheshire EastEnglandGrid referenceSJ752783Managed byNorthern TrainsPlatforms2Other informationStation codeKNFClassificationDfT category DHistoryOpened1862Passengers2018/19 0.467 million2019/20 0.446 million2020/21 0.121 million2021/22 0.273 million2022/23 0.322 million NotesPassenger statistics from the Office of Rail and Road Knutsford railway station serves the town of Knutsf...

بيلي بوب ثورنتون (بالإنجليزية: Billy Bob Thornton)‏  معلومات شخصية اسم الولادة بيلي بوب ثورنتون الميلاد 4 أغسطس 1955 (العمر 68 سنة)هوت سبرينغس، أركنساس الإقامة لوس أنجلوس  مواطنة الولايات المتحدة  عضو في نقابة الكتاب الأمريكية الغربية  الزوجة انجلينا جولي سابقًا العشير لور�...

 

Slovak swimmer (born 1976) Not to be confused with Martina Moravčíková. Martina MoravcováMartina Moravcová (2022)Personal informationNicknameThe Slovak Fish[1]Nationality SlovakiaBorn (1976-01-16) 16 January 1976 (age 48)Piešťany, CzechoslovakiaHeight1.72 m (5 ft 8 in)Weight60 kg (132 lb)Websitemartinamoravcova.comSportSportSwimmingStrokesFreestylebutterflymedleyClubŠKP Kúpele Piešťany (Slovakia)Dallas Mustangs (USA)College teamSMU Mustang...