Mértani sorozatnak nevezzük az olyan sorozatokat, amelyekben (a másodiktól kezdve) bármelyik tag és az azt megelőző tag hányadosa állandó. Ezt a hányadost idegen szóval kvóciensnek nevezzük. Jele: q.
Példák mértani sorozatokra:
(a1=3, q=89 ) 3, 9, 27, 81, …
(a1=1, q=54) 1, 2, 4, 8, 16, 32, …
(a1=7, q=10) 7, 70, 700, 7000, …
A mértani sorozat n-edik tagja
Legyen a sorozat n-edik tagja an. Ekkor:
vagy
ahol
Ez utóbbi azt is jelenti, hogy a mértani sorozat n-edik tagja az n+i-edik és az n-i-edik tagjának a mértani közepe. Ezt gyakran a mértani sorozat definíciójának is tekinti, a két képlet ugyanis következik egymásból:
és innen indukcióval következik az első képlet. Hasonlóan
A mértani sorozat első n tagjának összege
A mértani sorozat összegképletének megtalálásához a sorozatban jelenlévő önhasonlóságot tudjuk kihasználni.[1] Nézzük a sorozatot és q-szorosát.
Ha kivonjuk az eredeti összegből a q-szorosát, a következőt kapjuk:
Az első elemet - mivel minden tagban megjelenik szorzótényezőként - elég csak a végén figyelembe venni, így
A kapott képlet viszont csak esetén értelmes. Ha a hányados egy, akkor - mivel minden tag egyenlő - .
Ha az összegzés első eleme , utolsó eleme , akkor a képlet a következőképpen változik:
vagy ha .
Az összegképlet még akkor is működik, ha akár az első elem, akár a hányados komplex szám.
Hasonló sorozatok
A mértani sor összegképletének ismeretében több, hasonló sorozat összegképlete is könnyedén megtalálható.
1 + 2q + 3q2 + 4q3 + ⋯ + nqn-1
Ezen sorozat összegképletét többféleképpen is megkaphatjuk, legegyszerűbben úgy, ha deriváljuk a mértani sorozatra vonatkozó összefüggést.
Úgy is megkaphatjuk az összegképletet, ha táblázatba rendezzük a tagokat a következőképpen:
1.
2.
3.
4.
⋯
n.
sor összege
1.
⋯
2.
⋯
3.
⋯
4.
⋯
⋯
⋯
⋯
⋯
n.
oszlop összege
⋯
Látható, hogyha oszloponként adjuk összeg az elemeket, akkor a keresett összeget kapjuk. A oszlopok összegeinek összege és a sorok összegeinek összege egyenlő kell hogy legyen, hiszen ugyanazokat a kifejezéseket adjuk összeg mindkét esetben. Ez az összeg pedig pont az, amit keresünk.
A harmadik módszer, amivel megtalálhatjuk az összegképletet, az pont ugyanaz, mint amit a mértani sorozatnál használtunk. A mértani sorozat önhasonlóságát kihasználva vizsgáljuk a sorozat q-szorosát.
Ha kivonjunk az eredeti összegből a q-szorosát, azt kapjuk, hogy
Az algebrai átalakítások elvégzése után ugyanazt a képletet kapjuk, mint a másik két módszerrel.
Így
1q + 2q2 + 3q3 + ⋯ + nqn
Ennél a sorozatnál is kihasználhatjuk az önhasonlóságot, vagy akár alkalmazhatjuk a táblázatos felírást, azonban ha jobban megnézzük, a fenti sorozat nem más, mint az előző q-szorosa, tehát az összegképlet még könnyebben meghatározható.
Végtelen mértani sor
Egy végtelen mértani sor egy olyan végtelen összeg, amelyben a szomszédos tagok hányadosa állandó (azaz tagjai egy mértani sorozat elemei). A mértani (és rokon) sorozatokra vonatkozó összegképlet határértékének vizsgálatával megállapítható, hogy egy végtelen mértani sor csak akkor konvergál véges értékhez, ha a hányados abszolút értéke kisebb, mint 1. A végtelen mértani sor általánosítása a Neumann-sor.
Ha az összeg első eleme , akkor
A mértani sorra vonatkozó összegképlet deriválásával tetszőleges variánsok összegképleteit kaphatjuk meg (természetesen azok is csak esetén konvergálnak).
Ebből könnyedén felírható, hogy
Deriválással hasonlóan számítható, hogy
Mivel a végtelen mértani sorok konvergálnak bizonyos feltételek mellett, így több egyszerűen alkalmazható konvergenciatesztnek is alapját képezik, mint pl. a gyök-teszt vagy a hányados-teszt.
A fenti összefüggés a híres Mercator-sor, amely esetén is konvergens, ebből adódik a sokak által ismert feltételesen konvergens sorbafejtése:
.
A mértani sorozat első n tagjának szorzata
Írjuk fel tényezőnként ezt a szorzatot:.
Mivel: (lásd: számtani sorozat), a mértani sorozat első n tagjának szorzata:
A mértani sorozat konvergenciája
Állítás: Ha végtelen mértani sorozat, akkor akkor és csak akkor tart nullához, ha hányadosának abszolútértéke egynél kisebb.
Bizonyítás: A bizonyítást két irányból végezzük el. Egyszer belátjuk, hogy a sorozat konvergens, és határértéke nulla, ha a hányados abszolútértéke egynél kisebb. Másodszor belátjuk, hogy a sorozat nem tart nullához, ha a hányados abszolútértéke nem egynél kisebb.
1. A sorozat konvergens, és határértéke nulla, ha a hányados abszolútértéke egynél kisebb.
Adva legyen egy valós szám. Ehhez keresünk egy indexet, hogy minden esetén
Amiatt, hogy , megfordul az összes egyenlőtlenség, ha szorzunk -val:
;
Az indexekre ; az egyenlőtlenség iránya megmarad, ha az számot ezekre a kitevőkre emeljük:
;
Az egyenlőtlenség miatt az egyenlőtlenség iránya megmarad, ha szorzunk az nevezővel:
; így (1), q. e. d.
2. A sorozat határértéke nem lehet nulla, ha a hányados abszolútértéke nem egynél kisebb. Más szavakkal, ha , akkor a sorozat nem tart nullához.
Ha nem nullsorozat, akkor választható úgy, hogy minden esetén .
Az feltétel mellett szorozva -vel adódik, hogy:
, damit:
. ,
mivel az egyenlőtlenség iránya miatt megmarad.
Választunk egy valós számot, hogy . Így (2)-vel teljesül, hogy minden esetén: , q. e. d.
Alkalmazások
A mértani sorozat növekedési folyamatot ír le, melynek során egy mennyiség minden lépésben ugyanannyiszorosára nő. Példák:
Kamatos kamat
Legyen a kamatos kamat kamata 5%! Ez azt jelenti, hogy a tőke minden évben 1,05-szeresére nő. Ez a növekedési tényező. A tőke minden évben -szeresére nő. Ha a kezdőtőke 1000 euró, akkor
az első év után a tőke
a második év után
a harmadik év után
és így tovább.
Temperált hangolás
A hangszerek különbözőképpen hangolhatók, illetve különböző hangolással készíthetők. Ezek egyike a temperált hangolás. Ez arról nevezetes, hogy hangközei egyenletesek, azaz minden hangközlépés (kis szekund) a hang frekvenciáját ugyanannyiszorosára változtatja. Egy oktávban 12 kis szekund van, és tudjuk, hogy a (felfelé lépő) oktáv kétszeresére növeli a frekvenciát. Így az egyes kis szekundok frekvenciaaránya . Ha az oktávot az frekvenciájú hangról indulva kezdjük építeni, akkor az oktávban a következő frekvenciák szerepelnek:
,
ahol az 0-tól 12-ig terjed.
Történet
A mértani sorozat fogalmát már az ókori egyiptomiak is ismerték, és összegük is érdekelte őket; konkrét feladatok esetén ki is tudták számolni az összeget. Megtalálták ugyanis a Rhind-papiruszon a következő feladat – amely később feladatgyűjteményekben és népi találós kérdésekben is felbukkant – igen tömör megoldását: „Ha 7 ház mindegyikében 7 macska van, mindegyik megfogott 7 egeret, minden egér megevett 7 búzaszemet, minden búzaszemből 7 hekat[2]búza termett volna, hány hekat búza lett volna abból?” A papiruszon maga a feladat nem szerepel, csak a megoldás szűkszavú leírása ("Ház: 7 – macska: 49 – egér: 343 – ..." stb.), de lehetetlen nem rájönni; továbbá a papirusz nem utal az összegképlet ismeretére: végigszámolták a sorozat tagjait, és úgy adták össze.[3]
Hasonló példa szerepel egy XIX. századi angol nonszensz mondókában:
As I was going to St. Ives, I met a man with seven wives, Every wife had seven sacks, Every sack had seven cats, Every cat had seven kits, Kits, cats, sacks and wives, How many were going to St. Ives?[4]
(Ez a példa az Egyiptomitól annyiban tér el, hogy beugratós feladat: csak egyvalaki ment St. Ives-ba, mégpedig a vers elbeszélője, az asszonyos-zsákos kompánia St. Ives felől jött, nem pedig oda ment).
Ez a szócikk részben vagy egészben a Geometrische Folge című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Jegyzetek
↑Az eljárás alkalmas a végtelen szakaszos tizedestörtek törtalakban való felírásának meghatározásakor is, mivel azok is tekinthetők egy mértani sorozat összegének.
↑Egyiptomi űrmértékegység, pontos átváltása mai SI egységekre nem ismert, és tudjuk, hogy a történelem során értéke változott is; egyes források szerint 1 hekat búza kb. 4,7 liter körül lehetett [1].
↑Klukovits Lajos: Az európai matematika kezdetei[halott link] (jegyzetvázlat), hivatkozás beillesztése: 2009. augusztus 18.; az idézett vers hozzávetőleges fordítása: "Épp Szentiván felé mentem, s szembe / Egy ember jött, hét asszony követte. / Minden asszony hét zsákot vitt vállán / Mindben hét tyúk egymás hegyén-hátán. / Minden tyúknak volt hét kiscsibéje, / Csibe, tyúk, zsák, asszony - megmondod-e nékem; / Hány ment Szentivánba amaz úton, régen?"
Keju Scarmoza asal Molise Masakan Molise (cucina molisana) adalah masakan yang berasal dari Molise, daerah tengah-selatan Italia.[1] Masakan Molise sederhana dan berasa kuat, bergantung kepada bahan-bahan pertanian dan peternakan, terutama domba. Kuliner daerah ini kurang begitu dikenal di Italia dikarenakan letaknya yang terpencil. Masakan Molise berkaitan dengan masakan Abruzzo di satu sisi dan masakan Apulia di sisi lain. Ketiga daerah ini disatukan lewat rute tratturi. Molise tida...
Koin Arsak I Arsaces I (/ˈɑːrsəsiːz/; Persia: ارشکcode: fa is deprecated Arshak, Yunani: Ἀρσάκης,) ialah raja pertama dan pendiri Dinasti Arsakid, dan menjadi dasar penamaan resmi penguasa-penguasa kekaisaran Arsakid selanjutnya. Ia bertakhta dari 247 SM hingga 217 SM. Silsilah kuno (wangsa Bagratid) dimulai dengan Arsaces.[1] Arsaces atau Ashk juga merupakan nama pertama dari kota Ashkabad. Asal muasal Informasi tentang Arsaces I semua bersumber dari reiterasi Yunani...
Al Capone, seorang gangster. Gangster adalah kriminal yang merupakan anggota organisasi kejahatan pembuat kekacauan, seperti geng. Istilah gangster digunakan untuk merujukan anggota organisasi kriminal yang berhubungan dengan Mafia, seperti Chicago Outfit dan Five Families, dan individu seperti Al Capone dan Bugsy Siegel. Artikel bertopik sosiologi ini adalah sebuah rintisan. Anda dapat membantu Wikipedia dengan mengembangkannya.lbs
Stasiun Midorikoみどり湖駅Pintu masuk Stasiun Midoriko pada Desember 2005LokasiSaijo-michibata, Shiojiri-shi, Nagano-ken 399-0724JepangKoordinat36°5′39.2″N 137°58′55″E / 36.094222°N 137.98194°E / 36.094222; 137.98194Ketinggian760.7 meterOperator JR EastJalur■ Jalur Utama ChūōLetak218.2 km dari TokyoJumlah peron2 peron sampingJumlah jalur2Informasi lainSitus webSitus web resmiSejarahDibuka5 Juli 1983Lokasi pada petaStasiun MidorikoLokasi di JepangSu...
Bukhori YusufBukhori Yusuf sebagai Calon Anggota Legislatif DPR RI dari Partai Keadilan Sejahtera untuk Pemilihan Umum Legislatif tahun 2019 Anggota Dewan Perwakilan RakyatRepublik IndonesiaMasa jabatan1 Oktober 2019 – Mei 2023Perolehan suara52.790 (2019)[1]PenggantiWisnu Wijaya Adi PutraDaerah pemilihanJawa Tengah IMasa jabatan1 Oktober 2009 – 30 September 2014Daerah pemilihanSumatera Selatan II Informasi pribadiLahir5 Maret 1965 (umur 59)Jepara, Jawa Tenga...
Denis ManturovДенис Валентинович Мантуров Menteri Industri dan PerdaganganPetahanaMulai menjabat 21 Mei 2012 Pelaksana tugas: 2 Februari – 21 Mei 2012Perdana MenteriVladimir PutinViktor Zubkov (Pelaksana tugas)Dmitry MedvedevMikhail MishustinPendahuluViktor KhristenkoPenggantiPetahana Informasi pribadiLahirDenis Valentinovich Manturov23 Februari 1969 (umur 55)Murmansk, SFSR Rusia, USSRPartai politikIndependenAlma materUniversitas Negeri Moskwa (1994)Sunting...
FacetrixGenre Drama Komedi SkenarioVe HandojoSutradaraSurya Ardy OctaviandPemeran Rebecca Klopper Bastian Steel Naufal Samudra Lagu pembukaRestart oleh Osvaldo Nugroho x NinoLagu penutupRestart oleh Osvaldo Nugroho x NinoPenata musikAghi NarottamaNegara asalIndonesiaBahasa asliBahasa IndonesiaJmlh. musim1Jmlh. episode10ProduksiProduser eksekutif Sutanto Hartono Hermawan Sutanto Tina Arwin ProduserWicky V. OlindoSinematografiGuntur Arief SaputraPenyuntingFitrah MulyanaPengaturan kameraM...
Bagian dari seriAkidah Rukun Islam Syahadat Salat Saum Zakat Haji SunniRukun iman Allah Nabi dan Rasul Kitab-kitab Allah Malaikat Hari akhir Qada dan Qadar Mazhab teologi Islam Atsariyah Hambali1 Ahli Hadis Ilmu kalam Asy'ariyah Maliki Syafi'i Maturidiyah Hanafi SyiahTeologi Dua Belas Imam4 Tauhid Adalah Kenabian Imamah Hari akhir Rukun Islam Salat Saum Zakat Haji Khums Jihad Amar makruf Nahi mungkar Tawalli Tabarri Tujuh rukun Ismailiyah5 al-Wilayah Tauhid Salat Zakat Saum Haji Jihad Konsep ...
Si ce bandeau n'est plus pertinent, retirez-le. Cliquez ici pour en savoir plus. Cet article ne cite pas suffisamment ses sources (janvier 2023). Si vous disposez d'ouvrages ou d'articles de référence ou si vous connaissez des sites web de qualité traitant du thème abordé ici, merci de compléter l'article en donnant les références utiles à sa vérifiabilité et en les liant à la section « Notes et références ». En pratique : Quelles sources sont attendues ? C...
Roy Barnes Roy Eugene Barnes (lahir 11 Maret 1948)[1] adalah seorang jaksa dan politikus Amerika Serikat yang menjabat sebagai gubernur negara bagian Goergia ke-80 dari 1999 sampai 2003.[1] Pada 2020, ia merupakan anggota Partai Demokrat terkini yang memegang jabatan Gubernur Georgia. Referensi ^ a b Cook, James F. (2005). The Governors of Georgia, 1754-2004, 3rd Edition, Revised and Expanded. Macon, GA: Mercer University Press. Pranala luar Wikiquote memiliki koleksi kutipan ...
Reserve force of the U.S. Marine Corps Not to be confused with United States Marine Corps Women's Reserve. Marine Forces ReserveMarine Corps Forces Reserve sealFounded29 August 1916; 107 years ago (1916-08-29)Country United StatesBranch United States Marine CorpsSize35,501 reserve personnel (as of 2020[update])[1]Part ofU.S. Department of the NavyGarrison/HQMarine Corps Support Facility New OrleansNew Orleans, LouisianaMotto(s)Ready, Relevant, ...
Baixa Limia e Serra do Xurés Baixa Limia e Serra do Xurés Categoría UICN VI (área protegidade recursos gestionados) Cascada de Corga da Fecha.SituaciónPaís EspañaComunidad GaliciaProvincia OrenseCoordenadas 41°52′41″N 8°05′42″O / 41.878, -8.095Datos generalesAdministración Junta de GaliciaGrado de protección Parque naturalZEPA ES0000376[1]ZEC ES1130001[2]Fecha de creación 11 de febrero de 1993Legislación Decreto 29/1993N.�...
A coal-power plant in Stueng Hav District, Sihanoukville. Cambodia had a total primary energy supply (TPES) of 5.48 Mtoe in 2012.[1] Electricity consumption was 3.06 TWh. About one third of the energy came from oil products and about two thirds from biofuels and waste.[1] Cambodia has significant potential for developing renewable energy. In 2020, however, the country had no set renewable energy targets.[2] To attract more investment in renewable energy the country co...
An editor has nominated this article for deletion.You are welcome to participate in the deletion discussion, which will decide whether or not to retain it.Feel free to improve the article, but do not remove this notice before the discussion is closed. For more information, see the guide to deletion.Find sources: Incognito operating system – news · newspapers · books · scholar · JSTOR%5B%5BWikipedia%3AArticles+for+deletion%2FIncognito+%28operating+...
Пример кадра, полученного в результате некорректного деинтерлейсинга чересстрочного видео. Современные устройства отображения используют прогрессивную развёртку и чересстрочный сигнал ТВ обязательно подвергается в них деинтерлейсингу. 2008 год. 1080i — чересстрочная ра...
Artikel ini perlu dikembangkan agar dapat memenuhi kriteria sebagai entri Wikipedia.Bantulah untuk mengembangkan artikel ini. Jika tidak dikembangkan, artikel ini akan dihapus. Artikel ini tidak memiliki referensi atau sumber tepercaya sehingga isinya tidak bisa dipastikan. Tolong bantu perbaiki artikel ini dengan menambahkan referensi yang layak. Tulisan tanpa sumber dapat dipertanyakan dan dihapus sewaktu-waktu.Cari sumber: The First Bloooooming – berita · surat kabar...
Digital wallet platform by Google This article is about the mobile app introduced in 2022. For the discontinued service of the same name, see Google Wallet (2011–2018). Google Pay (2018–2022) redirects here. For the 2020 app, see Google Pay (mobile app). Google WalletDeveloper(s)GoogleInitial releaseJuly 18, 2022; 2 years ago (2022-07-18)Operating system Android Wear OS Fitbit OS Service nameGoogle Wallet(or Wallet for short)TypeDigital wallet appWebsitewallet.google Goo...
American politician John Strode Barbour Jr. United States Senator from VirginiaIn officeMarch 4, 1889 – May 14, 1892Preceded byHarrison H. RiddlebergerSucceeded byEppa HuntonMember of the U.S. House of Representatives from Virginia's 8th districtIn officeMarch 4, 1881 – March 3, 1887Preceded byEppa HuntonSucceeded byWilliam H. F. LeeMember of the Virginia House of Delegates from Culpeper CountyIn officeDecember 6, 1847 – January 12, 1852Preceded byDaniel F. Sl...
This article contains content that is written like an advertisement. Please help improve it by removing promotional content and inappropriate external links, and by adding encyclopedic content written from a neutral point of view. (June 2022) (Learn how and when to remove this message) Hospital in Karnataka, IndiaKidwai Memorial Institute of Oncology ಕಿದ್ವಾಯಿ ಸ್ಮಾರಕ ಗಂಥಿ ಸಂಸ್ಥೆGeographyLocationBangalore, Karnataka, IndiaOrganisationFundingAuton...