Mélységélesség

A mélységélesség az a sáv, amely egy fényképen az élesen megjelenő részt foglalja magába. A kép legélesebb része a fókuszpontnál van, ezért célszerű azt a témára vagy a téma azon részére irányítani, melyre a fotós a figyelmet terelni kívánja.

A fókusztól távolodva (a fényképezőgép felé, valamint az ellenkező irányban) az élesség csökken, de bizonyos távolságra a kép még elfogadhatóan éles. Ez a két rész (a fókusz előtti és mögötti) gyakran 1/3 és 2/3 arányban oszlik meg, de bizonyos beállításoknál ez az arány 1/2 és 1/2 is lehet (például 50 mm-es fókusztávolság, 1 méteres tárgytávolság, ƒ/1.4-es blende). Tulajdonképpen ebből a két részből tevődik össze a mélységélesség területe. Ami ezen kívül esik, az jól láthatóan életlen.

ferde szöveg életlen szélekkel
A mélységélesség szemléltetése egy ferdén tartott szöveggel

Angol megfelelője depth of field, rövidítése DOF.

A mélységélesség alkalmazása a kompozícióban

Portréfotózásnál az élességet a modell szemére állítjuk. A mélységélesség úgy állítandó, hogy éles legyen a szem előtti rész (orr), a szem mögötti rész (a fülek), de a haj hátsó része és főleg a háttér egyáltalán nem. Itt a mélységélesség kb. 8-15 centimétert ölel fel. Így a figyelem a modell arcára irányul.

Tájfotózás alkalmával a kompozíció megkívánja, hogy a tőlünk 10 méterre lévő fa és a háttérben úszó felhők is egyaránt élesek legyenek. Ekkor a fényképezőgép beállításával elérhető, hogy az elfogadható élesség a fotóstól számítva 6 métertől kezdődjön és tartson a végtelenig.

Bizonyos helyzetekben – mint például a makrofotózás –, a mélységélesség extrém módon lecsökken, amely a fotózott tárgy közelsége miatt akár pár milliméter is lehet.

Látványosan kis mélységélességű portrékhoz jól megválasztott távolságból egy fényerős (tehát kellően nagyra nyitható, kis f-értékű blendéjű – mondjuk ƒ/1.4 vagy ƒ/1.8) 70 mm-nél nagyobb fókusztávolságú objektívet célszerű használni (a kisfilmnél kisebb érzékelő esetén a 70 mm-nek az ekvivalens értékével lehet számolni). Népszerű objektívek portréra a 85, 100 és 135 mm-esek, de vannak akik a nagy teleobjektíveket szeretik. Minél nagyobb a fókusztávolság, annál kevésbé kell fényerősnek lennie az objektívnek azonos mélységélesség eléréséhez (azonban a képkivágás megtartásához a tárgytávolságot kell növelni).

A mélységélességet befolyásoló tényezők

  • Az objektív gyújtótávolsága: nagyobb gyújtótávolság kisebb mélységélességet eredményez
  • Tárgytávolság: lásd fenn
  • Blende: nagyobb blende kisebb mélységélességgel jár
  • Érzékelőméret: az érzékelő méretével a mélységélesség fordítottan arányos
  • A végleges kép mérete: ha például papírképet készítünk, akkor a papír méretével fordítottan arányos lesz a mélységélesség
  • A felbontás: nagyobb felbontású kép mélységélessége kisebb lesz

Tehát a legtöbb tényező fordítottan arányosan hat a mélységélességre.

Példa

Nézzünk példákat arra, hogy a különböző tényezők változtatása milyen hatással van a mélységélesség mértékére. Legyen a vázunk egy Canon EOS 7D, amelynek a szenzora APS-C méretű, tehát szorzó az ekvivalens fókusztávolsághoz 1,6. Így a portréhoz is jól használható objektívünk (70 / 1,6 = 43,75) felfelé kerekítve 50 mm-esnél kezdődik. Válasszuk mondjuk az 50 mm-es ƒ/1.4-es objektívet. Számoljunk azzal, hogy a képet monitoron fogjuk felhasználni (például weblaphoz, de viszonylag nagy méretben).

  • 3 m tárgytávolság esetén ƒ/2.8-ra lerekeszelve a mélységélességünk kb. 38 cm lesz.
  • Azonos távolság esetén a négyszeres méretű (két blendényit léptünk a teljesen nyitottig 2.8 → 2 → 1.4), ƒ/1.4-es blende 19 cm-es mélységélességet jelent, amely érték a fele az eredetinek. ƒ/5.6-on (a másik irányban két blendényire) egyébként 77 cm-t kapunk eredményül, ami pedig a duplája az eredetinek.
  • ƒ/2.8-ra visszarekeszelve, de kétszeres távolságról, tehát 6 méterről drasztikusan megnövekedik a DOF: 156 cm lesz – több mint négyszerese mint eredeti távolságból volt.
  • Ha most 6 méteren és ƒ/2.8-as blendén maradva, egy 100 mm-es fókusztávolságú objektívvel készítünk felvételt, az érték ismét 38 cm.

Figyelem! Ezek az arányok a tényezők megváltoztatásával drasztikusan változhatnak, tehát minden esetben érdemes kiszámolni a konkrét beállításoknak megfelelő értékeket.

Források

Read other articles:

High-profile murder case in the United Kingdom Leanne TiernanTiernan, circa 1998BornLeanne Tiernan(1984-09-27)27 September 1984Metropolitan Borough of Leeds, West Yorkshire, EnglandDied26 November 2000(2000-11-26) (aged 16)Bramley, West YorkshireCause of deathStrangulationBody discovered20 August 2001, Otley, West YorkshireResting placeHill Top Cemetery, Armley, West Yorkshire53°48′05″N 1°36′51″W / 53.8015°N 1.6143°W / 53.8015; -1.6143 (approximat...

 

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada September 2016. XXXSutradaraKen GhoshPemeranKyra DuttAparnaa BajpaiPryanca TalukdarAparna SharmaPenata musikRaju SinghNegara asalIndiaBahasa asliHindi,Jmlh. musim2Jmlh. episode11ProduksiProduserSakett SaawhneyLokasi produksiMumbai, IndiaRumah produksiALT Enter...

 

Heinrich FügerLahirHeinrich Füger(1751-12-08)8 Desember 1751Heilbronn, JermanMeninggal5 November 1818(1818-11-05) (umur 66)Wina, AustriaPekerjaanPelukis sejarah Heinrich Friedrich Füger (8 Desember 1751 – 5 September 1818) adalah seorang pelukis asal Jerman. Lukisannya khususnya menggambarkan potret sejarah dan potret klasik. Biografi Füger adalah murid dari Nicolas Guibal di Stuttgart dan Adam Friedrich Oeser di Leipzig.[butuh rujukan] Referensi Wikimedia Co...

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Oktober 2022. Cari artikel bahasa  Cari berdasarkan kode ISO 639 (Uji coba)  Kolom pencarian ini hanya didukung oleh beberapa antarmuka Halaman bahasa acak Bahasa Isyarat SingapuraDituturkan diSingapuraPenutur3.000 (2007)[1]Jumlah ini men...

 

Artikel ini bukan mengenai wijen. Daun wijen Perilla Perilla frutescensTumbuhanJenis buahcoenobium (en) TaksonomiDivisiTracheophytaSubdivisiSpermatophytesKladAngiospermaeKladmesangiospermsKladeudicotsKladcore eudicotsKladasteridsKladlamiidsOrdoLamialesFamiliLamiaceaeSubfamiliNepetoideaeTribusElsholtzieaeGenusPerilla Linnaeus, 1764 lbs Perilla , daun wijen, daun bistik atau daun barbeku adalah genus yang terdiri dari satu spesies tanaman utama Asia Perilla frutescens dan beberapa spesies ...

 

Elmshorn. Elmshorn adalah kota yang terletak di distrik Pinneberg, Schleswig-Holstein, Jerman. Kota Elmshorn memiliki luas sebesar 21.36 km². Elmshorn pada tahun 2006, memiliki penduduk sebanyak 49.386 jiwa. lbsKota dan kotamadya di Pinneberg (distrik) Appen Barmstedt Bevern Bilsen Bokel Bokholt-Hanredder Bönningstedt Borstel-Hohenraden Brande-Hörnerkirchen Bullenkuhlen Ellerbek Ellerhoop Elmshorn Groß Nordende Groß Offenseth-Aspern Halstenbek Haselau Haseldorf Hasloh Heede Heidgrab...

NazarethMunicipality BenderaLambang kebesaranLocation of Nazareth NazarethLokasi di Belgia Lokasi Nazareth di Flandria Timur Koordinat: 50°58′N 03°36′E / 50.967°N 3.600°E / 50.967; 3.600Koordinat: 50°58′N 03°36′E / 50.967°N 3.600°E / 50.967; 3.600Negara BelgiaMasyarakatMasyarakat FlandriaDaerahDaerah FlandriaProvinsiFlandria TimurArrondissementGhentPemerintahan • Wali KotaDanny Claeys (CD&V) • Par...

 

Artikel ini tidak memiliki referensi atau sumber tepercaya sehingga isinya tidak bisa dipastikan. Tolong bantu perbaiki artikel ini dengan menambahkan referensi yang layak. Tulisan tanpa sumber dapat dipertanyakan dan dihapus sewaktu-waktu.Cari sumber: Royal Cable Filipina – berita · surat kabar · buku · cendekiawan · JSTOR Artikel ini perlu dikembangkan agar dapat memenuhi kriteria sebagai entri Wikipedia.Bantulah untuk mengembangkan artikel ini....

 

Disambiguazione – Se stai cercando altri significati, vedi Serie A 1992-1993 (disambigua). Serie A 1992-1993 Competizione Serie A Sport Calcio Edizione 91ª (61ª di Serie A) Organizzatore Lega Nazionale Professionisti Date dal 6 settembre 1992al 12 giugno 1993 Luogo  Italia Partecipanti 18 Formula girone unico Risultati Vincitore Milan(13º titolo) Retrocessioni BresciaFiorentinaAnconaPescara Statistiche Miglior marcatore Giuseppe Signori (26) Incontri disputati 306...

2022 Chinese resupply spaceflight to the Tiangong Space Station Tianzhou 5A Tianzhou 3D modelMission typeTiangong space station resupplyOperatorCNSACOSPAR ID2022-152A SATCAT no.54237Websitewww.cnsa.gov.cnMission duration304 days and 10 minutes Spacecraft propertiesSpacecraftTianzhou-5Spacecraft typeTianzhouManufacturerChina Aerospace Science and Technology CorporationLaunch mass13,500 kg (29,800 lb)Payload mass6,700 kg (14,800 lb)Dimensions10.6 m × 3.3...

 

القرن 21معلومات عامةجزء من ألفية 3 الاسم 21st-century (بالإنجليزية) بتاريخ القرن 21 تاريخ البدء 1 يناير 2001 تاريخ الانتهاء 31 ديسمبر 2100 لديه جزء أو أجزاء عقد 2010عقد 2020عقد 2030 القرن 20 القرن 22 تعديل - تعديل مصدري - تعديل ويكي بيانات القرن 21 - الحادي والعشرون هو القرن الحالي من عصر بعد الميلا...

 

Pour les articles homonymes, voir Courant et Courant (fluide). Pour un article plus général, voir Courant marin. Le raz de Sein (France) est un passage que le courant de marée rend particulièrement dangereux. Courant de marée à l'extrémité du cap de la Hague avec Aurigny au dernier plan. Courant de marée opposé à une forte houle dans le Raz de Sein. Carte de courant de surface mesurés par radar à haute fréquence, à la pointe de la Bretagne, le 12 août 2006 à 4 h 20...

Raid di Griersonparte della guerra di secessione americanaIl colonnello Benjamin Grierson al comando del 6º reggimento di cavalleria dell’IllinoisData17 aprile-2 maggio 1863 Luogoda La Grange (Tennessee) a Baton Rouge (Louisiana) EsitoVittoria dell’Unione Schieramenti Stati Uniti d'America Stati Confederati d'America ComandantiBenjamin Henry GriersonWilliam Wirt AdamsRobert Vinkler Richardson Effettivi3 reggimenti Voci di guerre presenti su Wikipedia Manuale V · D · ...

 

Disambiguazione – Se stai cercando altri significati, vedi Novembre (disambigua). Questa voce sull'argomento cronologia è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Pieter Bruegel il Vecchio, Ritorno delle greggi, V ambientato in novembre Novembre è l'undicesimo mese dell'anno secondo il calendario gregoriano e il terzo e ultimo mese dell'autunno nell'emisfero boreale e della primavera nell'emisf...

 

Process of planting, growing and harvesting cannabis This article's lead section may be too short to adequately summarize the key points. Please consider expanding the lead to provide an accessible overview of all important aspects of the article. (September 2020) Part of a series onCannabis ArtsCulture 420 (chan) Books Magu (deity) Names Religion Judaism Latter-day Saints Sikhism Smoke-in Spiritual use Sports Stoner film Stoner rock Terms Chemistry Cannabinoid receptors Cannabinoid receptor ...

Territorial designation and lowest tier of local government in England This article is about civil parishes in England. For civil parishes in other countries, see Civil parish (disambiguation). Civil parish (England)Map of English civil parishes and Welsh communitiesCategoryParishLocationEnglandFound inDistrictsCreated byVarious, see textCreatedVarious, see textNumber10,464 (as of 2023[1])Possible typesCityCommunityNeighbourhoodParishTownVillagePopulations0–137,387 (Northa...

 

Executive and judicial capital and largest city of Sri Lanka Not to be confused with Columbo or Colombia. For other uses, see Colombo (disambiguation). Capital city in Western Province, Sri LankaColombo කොළඹகொழும்புCapital city (executive and judicial)The Old Parliament Building, Bank of Ceylon building and WTC twin towers in the Colombo financial district of FortBuddha statues at Seema MalakaIndependence Memorial HallThe Murugan Hindu temple in Company Roadsthe Grand ...

 

FnaticOlahragaClash RoyaleApex LegendsCounter-Strike: Global OffensiveDota 2FIFAFortnite Battle RoyaleLeague of LegendsMobile Legends: Bang Bang (Berkerjasama dengan ONIC Esports dan ONIC Philippines)PUBG MobileRainbow Six SiegeRules of SurvivalStreet FighterLokasiHeadquarters:LondonSan FranciscoTeams:Berlin (LoL)Kuala Lumpur (Dota 2)Didirikan23 Juli 2004; 19 tahun lalu (2004-07-23)SponsorAMDChillblastFnatic GearGG.BeteGGMSIOnePlusQuersusNewzooStrafeTwitch[1] Fnatic (diucapkan fa...

This article is about the modern region. For the historical county, duchy and province, see History of Auvergne. For other uses, see Auvergne (disambiguation). Cultural region in FranceAuvergne Auvèrnhe / Auvèrnha (Occitan)Cultural region FlagCoat of armsLocation of Auvergne in FranceCoordinates: 45°20′N 3°00′E / 45.333°N 3.000°E / 45.333; 3.000Country FranceArea • Total26,013 km2 (10,044 sq mi)Population • Tot...

 

一般国道 国道126号 地図 総延長 106.6 km 実延長 106.5 km 現道 100.6 km 制定年 1953年(昭和28年) 起点 千葉県銚子市銚子大橋前交差点(北緯35度43分57.17秒 東経140度49分24.28秒 / 北緯35.7325472度 東経140.8234111度 / 35.7325472; 140.8234111 (銚子大橋前交差点)) 主な経由都市 千葉県東金市 終点 千葉県千葉市稲毛区穴川インター交差点(北緯35度38分30.22秒 東経140度6...