Méh (anatómia)

Leonardo da Vinci anatómiai tanulmánya a magzatról az anyaméhben (1510 körül)

A méh (uterus) rendeltetése a megtermékenyített pete befogadásában áll, hogy benne a magzat kifejlődjön, majd érettségét elérve megszülessen. A méh egyrészt fellazult nyálkahártyájával és a méhlepény anyai részének alkotása útján táplálja a fejlődő magzatot, másrészt pedig a magzat érettségének elérésekor, izomfalának összehúzódásaival biztosítja annak világra jöttét, megszületését.

Alakja, részei, helyzete

Az emberi méh (uterus), nem szült állapotban formára nézve némileg körtéhez hasonlítható; homlokirányban lapult, körülbelül 1 centiméter vastag erős, tömött simaizomsejtekből alkotott fala van, mely az aránylag igen szűk, háromszögletű, haránt irányba résszerűen ellaposodott, méhüreget (cavum uteri) fogja közre. Megkülönböztetjük rajta a felfelé domború méhfenéket (fundus uteri), egy alsó keskenyebb részt méhnyak (cervix uteri) és az ezek között fekvő méhtestet (corpus uteri). A nem szült méh átlagosan 7 centiméter hosszú, szülés után 1 cm-rel hosszabb marad, fenekén 4 cm, nyakánál 2,5 cm széles; a kis medencében a húgyhólyag és végbél között fekszik, a kismedence oldalfalához a számos fontos képződményt tartalmazó hashártyaszalag, a széles méhszalag (ligamentum latum uteri) rögzíti. Üregének három nyílása van: kettő oldalt és fent a méh fenekénél, amelyekbe a két oldalról jövő petevezetékek (tuba uterina) nyílnak, alsó részében pedig a méh nyakánál az ún. belső méhszáj,(orificium internum uteri) mely a nyakcsatornán (canalis cervicis) át a hüvelybe (vagina) nyílik. A méh nyaka körülbelül 3 cm hosszú, ürege az előbb említett nyíláson a méh üregével, másik nyílásával, az ún. külső méhszáj (ostium uteri) útján a hüvellyel közlekedik. A méh nyakának alsó vége a külső méhszájjal egy rövid darabon szabadon benyúlik a hüvely üregébe, ez a méhnyak hüvelyi része (portio vaginalis uteri). Az egész uterus a hüvely tengelyéhez viszonyítottan előredőlt helyzetben van (anteversio), ezen túlmenően a méhnyak hossztengelyéhez képest a méhtest előrehajlik (anteflexio). Ebből adódik a méh jellegzetes anteverziós-flexiós helyzete, aminek következtében a méh ürege közel a vízszintes síkban helyezkedik el. (Normál húgyhólyagteltség mellett.)

Falszerkezete

Az uterus testének fala főleg tömött, hálózatos szerkezetű simaizomból, áll ami nagyon sok eret tartalmaz. Az izomzatban leíró anatómiai módszerekkel nem lehet jól meghatározott rétegeket megkülönböztetni. Elöl és hátul hashártya borítja, üregét nyálkahártya béleli, amelynek alaprétege (stratum basale) részben be is terjed a belső izomrostok közé és nem lökődik le, a fölötte lévő réteg (stratum funkcionale) állandó változásokat mutat (ösztrogén és progeszteron hatás) a menstruációs ciklus során, amelynek végén vérzés kíséretében lelökődik. Ezt követően a visszamaradt sebfelszín behámosodik, és megkezdődik a méhnyálkahártya újraépülése. A méhnyak falszerkezete és nyálkahártyája szövettanilag és funkcionálisan is lényegesen eltér a méhtest falszerkezetétől és nyálkahártyájától. A méhnyak falában sok a kötőszövetes rost, ami hormonális hatásra történő fellazulásával szüléskor elősegíti a méhszáj tágulását. A méhnyak nyálkahártyája nem lökődik le menstruációkor, és olyan mirigyeket tartalmaz, amelyek a nyakcsatornát elzáró nyákdugót hozzák létre. Ez megakadályozza a kórokozók felhatolását, ugyanakkor nem képez áthatolhatatlan gátat a spermiumok előtt.

Hashártyaviszonyai, rögzítése

A méh, a jobb oldali a széles méhszalag, a petevezeték és petefészek rögzítő szalagjaival (hátulról)

A méh elülső felszínét a méhtest-méhnyak határáig, hátsó felszínét a hátsó hüvelyboltozattal (fornix vaginae posterior) való kapcsolódásáig hashártya (peritoneum) borítja. Az utóbbi helyen a hashártya a hátsó hüvelyboltozatra is ráterjed (excavatio rectouterina; Douglas-üreg). Ennek fontos jelentősége van, mert így a hashártyaüreg (cavum peritoneale) legmélyebb részén felhalmozódó folyadék (vér, gyulladásos folyadék) kitapintható, illetve megfelelő lecsapoló (punkciós) tűvel abból minta vehető, vagy gyógyítási céllal lecsapolható. Az uterus rögzítésében függesztő és alátámasztó rendszert szokás megkülönböztetni. Az előbbiekhez tartoznak a különböző szalagok, amelyek a széles méhszalag állományában futnak. Ezek közül a legfontosabbak az uterust a kismedence falához illetve az ott található képződményekhez rögzítő haránt kötőszövetes köteg (ligamentum transversum seu cardinale uteri), valamint a tubaszögletből kiinduló kerek méhszalag (ligamentum teres uteri) és a petefészekhez futó szalag (ligamentum ovarii proprium). A hátra futó - Douglas- üreget határoló - két hashártyaredő (plica rectouterina) szintén tartalmaz a rögzítést szolgáló kötőszövetes rostkötegeket. Ma a legfontosabb rögzítő rendszernek az uterus alátámasztó készülékét tartják. Ez a sajátosan merev falú hüvelyen keresztül a gát elülső részére (diaphragma urogenitale) történő támaszkodást jelenti. (Nem véletlen, hogy szülések után is a gát helyreállítására helyezik a fő hangsúlyt.)

Vérellátása

A női nemi szervek vérellátása

Az uterus vérellátását a belső csípőerekből kapja, nőkben az utóbbiaknak ezek a legerősebb ágai. Az anyaméh fő verőerei (arteria uterina) a belső csipőverőerekből (arteria iliaca interna seu arteria hypogastrica) eredő fő méhartériák a kismedence oldalfala felől – a széles méhszalag alsó részén – vízszintesen a méhnyak-méhtest oldalsó határához futnak. Itt kisebb ágat adnak le a hüvely felé, majd a méhtest két szélén fölfelé futva látják el a méh állományát. Ez utóbbi szakaszuk jellegzetesen erősen kanyargós lefutású, ami lehetővé teszi, hogy kövessék a terhességkor erősen megnövekedő anyaméh méretváltozásait. Fent ágakat adnak a petevezetékhez és a petefészekhez, utóbbi ágakon keresztül kapcsolatba kerülnek a petefészket ellátó artériával (ateria ovarica). Visszerei egy kiterjedt kismedencei vénás fonatrendszeren keresztül a belső csípővénába ömlenek (vena iliaca interna seu hypogastrica).

A széles méhszalag

A széles méhszalag (ligamentum latum uteri) az anyaméh két oldalán elhelyezkedő, lefelé szélesedő (háztetőszerű) hashártyával borított képződmény. Felső szögletében a petevezeték (tuba uterina) fut kísérő artériájával együtt. A hátsó lemezéhez rögzül a petefészek (ovarium) és részben benne futnak az ovarium erei. Ugyancsak állományához tartoznak az uterus függesztő készülékeinél említett szalagok (ligamentum ovarii proprium, ligamentum teres uteri, ligamentum transversum uteri). Nagyon fontos képlete az előbb tárgyalt méhartéria (artéria uterina). A két hashártyalemez között található, a méh két oldalán lévő kötőszövetes teret - amelyek az előbbi képződményeken kívül - a méh nyirokelvezető rendszerét is tartalmazza, parametriumnak is nevezik. Klinikai jelentőségét az adja, hogy a méhből kiinduló kóros, gyulladásos vagy daganatos folyamatoknak ez a fő terjedési iránya. Részt vesz az uterus előtt (excavatio vesicouterina) és mögött (excavatio rectouterina; Douglas-üreg) hashártyával bélelt gödrök határolásában.

Források

Kapcsolódó szócikkek

További információk

Read other articles:

Yahoo!Sebelumnya Oath Inc. (2017–2019) Verizon Media (2019–2021) JenisSwastaIndustriInternetTeknologiPendahuluYahoo! Inc. (1995–2017)Didirikan 13 Juni 2017; 6 tahun lalu (2017-06-13) (sebagai Oath) 1 September 2021; 2 tahun lalu (2021-09-01) (sebagai Yahoo!) KantorpusatNew York City, New York, A.S.Wilayah operasiSeluruh duniaTokohkunciJim Lanzone (CEO)Merek AOL Yahoo! TechCrunch Engadget Built by Girls Rivals JasaMedia digital Perangkat LunakPeriklananLayanan internetPendapata...

 

Об экономическом термине см. Первородный грех (экономика). ХристианствоБиблия Ветхий Завет Новый Завет Евангелие Десять заповедей Нагорная проповедь Апокрифы Бог, Троица Бог Отец Иисус Христос Святой Дух История христианства Апостолы Хронология христианства Ран...

 

Artikel atau sebagian dari artikel ini mungkin diterjemahkan dari Riosucio, Caldas di en.wikipedia.org. Isinya masih belum akurat, karena bagian yang diterjemahkan masih perlu diperhalus dan disempurnakan. Jika Anda menguasai bahasa aslinya, harap pertimbangkan untuk menelusuri referensinya dan menyempurnakan terjemahan ini. Anda juga dapat ikut bergotong royong pada ProyekWiki Perbaikan Terjemahan. (Pesan ini dapat dihapus jika terjemahan dirasa sudah cukup tepat. Lihat pula: panduan penerje...

World Bank Oslo 2002 ProtestsPart of the Anti-globalization movementDemonstrators assembled before the marchDateJune 24–26, 2002LocationOslo, NorwayMethods Marches Conference During the World Bank Annual Bank Conference on Development Economics in Oslo, Norway in 2002 large globalization-critical protests were held. A coalition of many organizations organized an alternative conference and a demonstration with more than 10 000 participants, thus making it the largest mass mobilisation in Nor...

 

Questa voce sull'argomento partiti politici salvadoregni è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Partito Democratico Cristiano(ES) Partido Demócrata Cristiano PresidenteRodolfo Parker Stato El Salvador SedeSan Salvador AbbreviazionePDC Fondazione25 novembre 1960 IdeologiaCristianesimo democratico CollocazioneCentro Affiliazione internazionaleInternazionale Democratica Centrista Seggi1 / 84(2021) Sito webpdcelsalvador.org/ ...

 

此條目可参照英語維基百科相應條目来扩充。 (2021年5月6日)若您熟悉来源语言和主题,请协助参考外语维基百科扩充条目。请勿直接提交机械翻译,也不要翻译不可靠、低品质内容。依版权协议,译文需在编辑摘要注明来源,或于讨论页顶部标记{{Translated page}}标签。 约翰斯顿环礁Kalama Atoll 美國本土外小島嶼 Johnston Atoll 旗幟颂歌:《星條旗》The Star-Spangled Banner約翰斯頓環礁...

2020年夏季奥林匹克运动会波兰代表團波兰国旗IOC編碼POLNOC波蘭奧林匹克委員會網站olimpijski.pl(英文)(波兰文)2020年夏季奥林匹克运动会(東京)2021年7月23日至8月8日(受2019冠状病毒病疫情影响推迟,但仍保留原定名称)運動員206參賽項目24个大项旗手开幕式:帕维尔·科热尼奥夫斯基(游泳)和马娅·沃什乔夫斯卡(自行车)[1]闭幕式:卡罗利娜·纳亚(皮划艇)&#...

 

This article includes a list of general references, but it lacks sufficient corresponding inline citations. Please help to improve this article by introducing more precise citations. (July 2023) (Learn how and when to remove this message) MJR TheatresCompany typesubsidiaryFounded1980 in Royal Oak, Michigan, USAHeadquartersBloomfield Hills, Michigan, USAKey peopleMike Mihalich (founder) Erwin Six (Kinepolis Integration Support Manager)ProductsCinemasNumber of employees700 (2019)[1]Pare...

 

Taurinya Vue générale de Taurinya. Blason Administration Pays France Région Occitanie Département Pyrénées-Orientales Arrondissement Prades Intercommunalité Communauté de communes Conflent-Canigó Maire Mandat Alain Estela 2020-2026 Code postal 66500 Code commune 66204 Démographie Gentilé Taurinyanais(es) Populationmunicipale 326 hab. (2021 ) Densité 22 hab./km2 Géographie Coordonnées 42° 34′ 52″ nord, 2° 25′ 38″ est Altitude Min...

Pour les articles homonymes, voir Boniface. Boniface V Portrait imaginaire. Basilique Saint-Paul-hors-les-Murs (mosaïque du milieu du XIXe siècle). Biographie Nom de naissance Bonifacius ou Bonifatius Naissance VIe siècle (?)Naples Décès 25 octobre 625 Rome Pape de l'Église catholique Élection au pontificat 23 décembre 619 Fin du pontificat 25 octobre 625 Adéodat Ier Honorius Ier Cardinal de l'Église catholique Créécardinal 618 Ordination épiscopale 23 décembre 619 (en) No...

 

La dirección del movimiento de las distintas nubes de gas se representa con flechas. Nube Interestelar Local es una nebulosa de unos 30 años luz de diámetro a través de la cual se está moviendo actualmente nuestro sistema solar. El sistema solar entró en la Nube Interestelar Local hace entre 44 000 y 150 000 años y permanecerá en ella 10 000 o 20 000 años más. La nube tiene una temperatura (en condiciones estándar) de 6000 ºC, algo más de la temperat...

 

User interface API, part of Windows Runtime This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Windows UI Library – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (July 2012) (Learn how and when to remove this message) Windows UI LibraryOther namesWinUI, UWP XAML, WinRT XAMLDeveloper(s)MicrosoftInitial releaseSept...

A Trick of the TailAlbum studio karya GenesisDirilis2 Februari 1976 (UK)20 Februari 1976 (US)DirekamOktober–November 1975 di Trident Studios, LondonGenreProgressive rockDurasi51:11LabelCharisma, Virgin, AtcoProduserDavid Hentschel dan GenesisKronologi Genesis The Lamb Lies Down on Broadway(1974)The Lamb Lies Down on Broadway1974 A Trick of the Tail(1976) Wind & Wuthering(1976)Wind & Wuthering1976 A Trick of the Tail adalah album ketujuh kelompok Genesis dan yang pertama setelah ...

 

Yui KoikeLahir4 April 1991 (umur 33)[1] Prefektur Saitama, JepangSukuOrang JepangTinggi156 m (511 ft 9+1⁄2 in)Warna rambutHitamWarna mataHitamPengukuran78-61-83 cm31-24-33 in Yui Koike (小池 唯code: ja is deprecated , Koike Yui, lahir 4 April 1991) adalah aktris dan gravure idol asal Jepang. Ia mulai berkarier di dunia artis sejak tahun 2006, & ia dikenal dengan peran-perannya dalam serial tokusatsu & drama: sebagai Ahim de Famille / Gokai Pink dal...

 

The Geocarta Nautica Universale (1523), the first known map to show the discoveries of the Magellan Expedition and the full extent of the Pacific Ocean, believed to have been a copy of the Spanish standard map drafted under Giovanni Vespucci and now held by the Royal Library of Turin. The Padrón Real (Spanish pronunciation: [paˈðɾon reˈal], Royal Register), known after 2 August 1527 as the Padrón General (Spanish: [paˈðɾoŋ xeneˈɾal], General Register), was the offi...

Ronald SymeRonald Syme.BiographieNaissance 11 mars 1903ElthamDécès 4 septembre 1989 (à 86 ans)OxfordNationalités néo-zélandaisebritanniqueFormation Université d'AucklandOriel CollegeUniversité Victoria de WellingtonActivités Historien, érudit classique, professeur d'université, traducteurAutres informationsA travaillé pour Université d'OxfordUniversité d'IstanbulMembre de Académie des inscriptions et belles-lettres (1967-1989)Académie des sciences de Turin (1972)Académie...

 

1st-century BC Germanic ruler This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these messages) This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Ariovistus – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (March 2021) (Learn how and w...

 

TF1 Vidéo Création 28 août 1989 Forme juridique Société par actions simplifiée à associé unique Siège social Tour TF1, Boulogne-Billancourt France Direction Olivier Jacobs (depuis le 13 mai 2016) Actionnaires Groupe TF1 Activité Edition et distribution vidéo Produits DVD Société mère Groupe TF1 Sociétés sœurs TF1 Films Production, TF1 Production, MYTF1 VOD, Studio 107, TF1 Games, Music One[1], Newen Effectif 37 au 31 décembre 2017 SIREN 401915285 Chiffre d'affaires 47 ...

Spanish Roman Catholic bishop In this Spanish name, the first or paternal surname is Pildáin and the second or maternal family name is Zapiáin. His Most ReverendAntonio Victor Pildáin y ZapiáinBishop of Diocese of CanariasFortitudo nostra nomen JesuArchdioceseSevilleDioceseCanariasPredecessorMiguel de los Santos Serra y SucarratsSuccessorJosé Antonio Infantes FloridoOrdersOrdination13 September 1913Consecration14 February 1937by Federico TedeschiniPersonal detailsNationality...

 

Burial site in northern Germany Bismarck Mausoleum in Friedrichsruh Bismarck's sarcophagus The Bismarck Mausoleum is the mausoleum of Prince Otto von Bismarck and his wife Johanna von Puttkamer. It is on the Schneckenberg hill just outside Friedrichsruh, Schleswig-Holstein, in northern Germany. Bismarck was the first Chancellor of Germany (1871–1890). The chapel is now a protected monument. Description In the upper part of the chapel is the grave of Otto von Bismarck. The epitaph is in his ...